Pár órával később lementünk a földszintre a nappaliba. A tegnapi nap folyamán bulizó emberek lepték el a földet. Próbáltam senkire sem rálépni, miközben Richárddal kimentünk a kertbe. Mindketten rágyújtottunk és leültünk egy hintaágyra ami üresen állt a kert egyik sarkában. Hideg volt és az éjjel egész végig havazhatott. Miközben szívtam a gyilkos eszközt, azon gondolkoztam, hogy mit kellene tennem.

- Nincs jó választás, Amy. - mondta és kezdtem elhinni, hogy kutakodik a gondolataimban.

- Te miért ne lennél jó? - néztem rá.

- Nem vagyok kiszámítható. Túl sokszor bántottalak én már ahhoz, hogy bízz bennem. - pöckölte le a cigijéről a hamut.

- De én tudnék. - suttogtam.

- De én nem magamban. - suttogta vissza erőtlenül. Felvont szemöldökkel meredtem rá.

- Ezt mégis hogy érted?

- Nem hiszem, hogy jó tudnék lenni.

- Még miattam sem? - kérdeztem könnyek között, elcsukló hangon.

- Még miattad sem. - hajtotta le a fejét.

Felálltam a hintaágyról és elindultam volna, ha Richárd nem húz vissza.

- Kérlek. Tudod, hogy szeretlek! - mondta könnyes szemekkel.

- Tényleg? - folytak végig az arcomon a könnyek - Tényleg szeretsz? Akkor mégis miért nem tudsz miattam változtatni? - zokogtam.

- Ez bonyolult.. - hajtotta le a fejét.

- Persze. - nevettem fel fájdalmasan, majd kitéptem a karom a kezéből és befutottam a házba. Nem jött utánam, legalábbis nem hallottam. Bementem az egyik fürdőbe és magamra zártam az ajtót. Be akartam ülni a kádba, de sajnos már foglalt volt. Nancy drága csücsült benne teljesen kiütve.

- Ribanc. - suttogtam, majd odamentem a csaphoz és megmostam az arcom. A fogkefék között megpillantottam egy alkoholos filcet és rögtön egy remek ötlet jutott eszembe. Odamentem Nancyhez és teli firkáltam az arcát és az egész testét. Rajzoltam és gyönyörű dolgokat írtam rá.

- Csodásan nézel ki Nanc. Így már biztos találsz magadnak valakit. - beszéltem magamban, hiszen tudtam, hogy nem hallhat engem. Mi annyira jó abban, ha annyira lerészegedsz, hogy nem is emlékszel rá. Mi a fene jó abban? Sosem értettem és szerintem nem is fogom..

Az ajtón dörömbölt valaki és mivel gondoltam, hogy Richárd az, ezért kinyitottam neki az ajtót.

- Mit akarsz Richárd? - forgattam a szemeimet.

- Nem tudom ki a szar az a Richárd, én csak hányni jöttem. - lökött arrébb egy csaj aki a hasát fogta. Odament a kádhoz, letérdelt és mindent kiadott magából, ami nem oda való volt. Az elején szólni akartam, hogy az nem jó ötlet, de szerintem jól döntöttem, hogy nem szóltam.

Fogalmam sincs, hol vagyok és hogy merre kellene mennem. Richárddal nem akarok beszélni, James valószínüleg szóba sem áll velem. Azt hiszem örökre itt ragadtam.. A telefonomban néztem meg, hogy merre is kéne haza jutnom és miután kezdtem rájönni, hogy a világ végén vagyok, úgy gondoltam ideje lenne elindulni. Már vagy fél órája sétáltam és kezdtem érezni, hogy abban a két szendvicsben nem sok energia volt, illetve ha volt, már elhasználtam.. A magas sarkú cipőmet a kezemben vittem és annyira gyengének éreztem magam, hogy még azt is majdnem elejtettem. Mellettem egy piros színű autó állt meg és mikor lehúzta a vezetője az ablakot, akkor pillanthattam meg, hogy a kormány mögött Richárd ül.

- Ha így haladsz reggelre sem érsz haza. Gyere szállj be, haza viszlek. Fáradtnak tűnsz. - mosolygott erőtlenül.

- Nincs az az isten amiért én beszállnék a kocsidba. - mondtam flegmán, rá sem nézve.

- Nem ismerős ez a szituáció. - mondta pimaszul, amin akaratlanul el is mosolyodtam - Gyere, beszélgessünk.

- Jé. Te e- vel is tudod nem csak a- val a beszélgetést. - gúnyolódtam vele.

- Nagyon vicces vagy, Amy.

- Tudom. - kacsintottam.

- Gyere már, miért nem akarod, hogy elvigyelek? Csak nem azért mert én is a kocsiban vagyok? - kacsintott vissza.

- De, pontosan eltaláltad. - bólintottam, de végül megadtam magam és beszálltam mellé az autóba.

Az út nagy része se beszélgetéssel se baszélgetéssel nem telt el. Csendben ültünk egymás mellett és szerintem ő is pont úgy meredt bele a problémáiba mint én. Ha haza megyek szembe kell nézzek James vádló tekintetével, pedig semmit nem csináltam.

Richárd megállt a házunk előtt és a combomra tette a kezét.

- Itt vagyunk. - szorított a kezén.

- Igen. Észre vettem. - sóhajtottam.

- Milyen flegma vagy ma. - lepődött meg és elhúzta a kezét a combomról.

- Köszönöm. - mosolyogtam rá.

- Talán mérges vagy rám? - kérdezte túljátszva.

- Richárd. Csak szeretnék egy percre nyugodt körülmények között lenni.. - hunytam be a szemem és hátra hajtottam a fejem az ülés támlájának.

- Alattam elég nyugodt tudnál lenni. - perverzen mosolygott, mikor újra ránéztem.

- Te viszont nem vagy vicces. - mondtam komolyan.

- Hisz még nem is tudod. Sosem voltál még alattam, pedig biztosítalak afelől, hogy csodás hely. - mosolygott büszkén - Tud a kicsike. - mutatott mindkét kezével a férfiasságára amin csak felröhögtem - Most min nevetsz?

- Gyerekes vagy. - szálltam ki a kocsiból.

- Amy! - kiáltott utánam szomorúan.

- Szia Richárd. - mondtam mosolyogva és ott hagytam.

Mikor beléptem a házba, félelem fogott el. Vajon James itthon van már? Vagy John kérdezősködik majd? Beléptem a konyhába, ahol mindenki sürgött forgott, illetve csak anya és James, hogy kiszolgálhassák az asztal főnél ülő Johnt. Undorodva néztem ezt a műveletet. A családból lassan rabszolgaság lesz és tudtam, hogy Johnnak ez a terve.

- Jó reggelt! - mosolyogtam rájuk - Mi folyik itt?

- Épp most készülünk a reggelihez. - mosolygott rám elégedetten John.

- De hisz te csak ülsz az asztalnál. - mondtam komolyan mire James ment el mögöttem és megcsípte a derekam, hogy hagyjam abba.

- Igen, Amy. Én nézem, hogy minden tökéletes- e. - mosolygott rám, de tudtam, hogy ez a mosoly hamis volt. Mi igaz ebben a házban?

- Így már mindent értek. - Nevettem fel, mintha igazat adnék neki és érteném, hogy ez így van rendjén.

Leültem vele szembe mire elkezdett köhécselni.

- Az ott anyád helye. Állj fel szépen és ülj le oda. - mutatott az asztal oldalán lévő székre, így Jamessel szembe kell üljek. Nem értettem, miért nem mindegy, hogy hol ülök, de John egyre mérgesebben és türelmetlenebben nézett rám, ezért szép lassan felálltam és leültem a másik székre. James és anya is helyet foglaltak, miután megterítettek mindent és letették a reggelit az asztalra.

- Miért eszünk mindig palacsintát? - kérdeztem. Olyan voltam, mint aki minden áron bajba akarna kerülni. James megrúgta a lábam az asztal alatt.

- Mert apának ez a kedvence. - anya úgy mosolygott Johnra, mintha teljesen elbűvölték volna.

- Nekem is volt egy kedvenc reggelim, mégsem csináltál soha. - néztem anyára gúnyosan.

- Jaj szívem sajnálom.. - tette le a villáját a tányérra - Majd legközelebb azt...

- Nem. - szólt bele John nyugodtan - Minden reggel palacsintát fogunk enni és ezzel ezt a beszélgetést le is zárhatjuk drágáim. - mosolygott felváltva anyára és rám.

Kezdett körülöttünk szorulni a hurok, és anya ezt észre sem vette. John úgy rángatta anyát, tudván, hogy ezzel engem is tud irányítani. Tudtam, hogy tudja azt, hogy Jamessel több van közöttünk, és csak a megfelelő pillanatra vár.

- Amy, drágám! - szólított finoman John, miután befejeztük a reggelinket - Szeretnék veled beszélgetni egy kicsit. Megkérnélek arra, hogy este hétkor legyél a dolgozó szobám előtt. Most sajnos mennem kell. Remek volt a reggeli szívem. - azzal felállt és el is hagyta a házat.

Félve néztem Jamesre, aki ugyan úgy meredt rám. Ettől még rosszabbra tudtam csak gondolni. Vajon mit akarhat velem este hét órakor megbeszélni. Tudtam, hogy a házban nem bánthat, hiszen egy kiáltásomba kerül és James vagy anya ott lesznek, hogy segítsenek rajtam. Vagy nem?