Úgy fél öt körül járhatott mikor megittuk az összes piánkat és elszívtunk két doboz cigit. Egész gyorsan sikerült elpusztítanunk mindent, viszont rég élveztem magam ilyen jól. Mintha semmi dolgom, gondom nem lenne. Mintha megállt volna az idő körülöttem. Sajnos Ryan annyit ivott, hogy a végén nem tudta ezt hol tárolni, ezért választania kellett egy bokrot amit megjelölhet. Én röhögve néztem utána, hátha bele esik az egyik bozótba és örökre elnyeli. 

- Mit szeretnél még csinálni szépségem? - kérdezte pár órával később becsiccsentve.

- Nos, lassan haza kéne tévednem. - nevettem fel és felálltam a padról, hogy elinduljunk.

- Hozzám is eltévedhetnél néha. - kacsintott majd ő is felállt és a karjaiba vonta a derekam.

- Sajnálom, de nagyon esélytelennek tartom. - húztam az agyát és mikor kellőképpen ellazult elindultam ő pedig sebesen jött utánam.

- Hová igyekszel ilyen gyorsan szerelmem? - kérdezte én pedig megtorpantam és szembe fordultam vele.

- Szerelmem? - vontam fel a szemöldököm - Mióta hívsz te bárkit is így? - nevettem fel.

- Hát téged. - vont újra a karjaiba.

- Túl sokat ittál Richárd. - nevettem fel halkan, mire Ryan arcáról eltűnt a mosolya. Oh a francba, Amy!

- Mit mondtál? - meredt rám megtorpanva Ryan és eléggé idegesnek látszott. De talán csak összetörtnek.

- Sajnálom én csak.. - suttogtam - Jobb ha most megyek. - hátráltam ijedten, de Ryan ugyan úgy lépegetett utánam, mígnem megfordultam, és futásnak eredtem a dombon lefelé. Úgy szedtem a lábaimat mint még sosem, és persze, hogy most nem látja a tesi tanárom, hogy milyen remek eredményt nyújtok, miközben egy őrült lohol utánam én meg előle. Ryan sokkal gyorsabbnak bizonyult mint én, viszont én meg úgy be voltam szarva, hogy ez adott egy plusz löketet addig, ameddig pofára nem estem egy nyamvadt ág miatt. Végig horzsoltam a kezem a sok faágon és száraz falevelen amin végig csúsztam. Az egyik tenyerembe belefúródott egy drót. Könnyek között néztem a sebem és azon gondolkoztam, hogy távolítsam el a tenyeremből. Nem fúródott mélyre, de rettentően fájt. Hallottam Ryan lépéseit, ezért elszámoltam magamban háromig, majd kihúztam a drótot és újra futásnak eredtem. Másik kezemmel fogtam le a sebet olyan szorosan, amennyire csak tudtam, mert nem volt nálam semmi, amivel ideiglenesen be tudnám kötni a sérülésemet. Könnyeim meggátolták azt, hogy esetleg lássak is valamit futás közben, ezért inkább megálltam egy vastag fa mögött, aminek neki támasztottam a hátamat és próbáltam rendbe rakni a légzésemet. Rápillantottam a sérült tenyeremre és csak felszisszentem a fájdalom miatt. Nem akartam, hogy elfertőződjön vagy bármi ilyesmi, viszont jelenleg az isten háta mögött vagyok egy erdőben egy elmebeteg Ryannel.

Egy nyíl vessző suhant el mellettem ami akkora erővel csapódott bele a fába, hogy azt hittem a fa ketté fog válni. Kidülledtek a szemeim. Ryan honnan a fenéből szerzett íjat és miért lövöldözik rám. Egy másik nyíl a fa koronájába végezte, majd a földön. Egyre szaporábban vettem a levegőt, mondhatni, hogy közel voltam egy asztma rohamhoz és ha így folytatom az is lesz.

Egy újabb futást kíséreltem volna meg ha valaki nem húz vissza. Ryan a számra tapasztotta a kezét és szorosan magához ölelt.

- Shh. - súgta a fülembe - Valaki nagyon lő rád. Milyen puha ajkaid vannak. - súgta a fülembe, miközben szép lassan elvette a kezét a szám elől.

- Ki ez? - kérdeztem rémülten, miközben még mindig hallani lehetett a nyíl suhogó hangját a fák között.

- Nem tudom. - mondta Ryan egy kis idő múlva. A következő hang amit kiadott, egy fájdalmas szisszenés volt. Ryan bőr kabátja a karjánál cafatokban lógott a nyíl okozta súrolástól.

- Jól vagy? - kérdeztem aggódva és próbáltam szembe fordulni vele, de nem hagyta.

- Kutya bajom. - szorította össze fogait, de a hangjából ítélve azt gondoltam, hogy nem csak a kabátja bánta, hanem a karja is.

Még mindig szorosan ölelt át, és nem engedte, hogy megforduljak vagy elrohanjak, pedig nagyon próbáltam.

- Megtennéd, hogy egy helyben maradnál két kibaszott percig? - próbálta minél hangosabban suttogni. Durcásan, de megpróbáltam. Próbáltam egy helyben maradni és nem ficánkolni, de nem igazán sikerült. A szél mindig az arcomba fújta hosszú kiengedett hajam, ami csikizni kezdte az orrom vagy épp belement a szemembe, és úgy éreztem, ha nem söpröm arrébb vagy oda tüsszentek egy hatalmasat, vagy megvakulok. Az egész testem viszketett a kezem fájt és csak otthon szerettem volna lenni, hogy kezelni tudjam a sérüléseimet, amiket szereztem. A nadrágom súrolta a horzsolásaimat, így még jobban fájt, és a sok futástól még mindig nem állt vissza a légzésem, és olyan hangosan kapkodtam a levegőt, hogy a világ minden táján hallani lehetett, hogy Amy próbál nem megfulladni egy maratoni futás után.

- Amy, az istenért! - dühöngött halkan - Ha nem bírsz magaddal és szeretnél a fenekedbe egy nyilat, akkor nyugodtan szaladj csak ki és azonnal megkapod! - mérgelődött. Elengedett, de rögtön nem éreztem magam biztonságban, így gyerekes módon visszahúztam a kezét, hogy újra belebújhassak az ölelésébe.

- Bocsánat. - mondtam szomorúan.

- Lám - Lám! Ki van itt újra? Csak nem visszatért a nagy família? - nevetett egy férfi valahol mögöttünk. Itt érkezett el az a pont, amikor kirázott a hideg, megijedtem és válaszokat akartam, hogy ki ez, mi ez és mi a faszt akar. Éreztem, hogy Ryan ölelése egyre szorosabb lesz és hogy a teste megfeszül. Éreztem az izmait, és meg kell mondanom, hogy nem gondoltam volna, hogy ekkora izma van. Illatát még jobban éreztem és ezek mellett a gondolatok mellett teljesen elfelejtettem, hogy mi is történik körülöttem. Ryan marása rángatott vissza - Nincs kedved előbújni a szépséggel együtt és üdvözölni engem? - a férfi hangja játékos volt és vidám, ami ilyen helyzetben nem jelent túl sok jót.

- Őt hagyd ki ebből. - mondta Ryan komoran, ami meglepett. Vettem egy nagy levegőt és próbáltam szép lassan kifújni, de csak szaggatottan sikerült.

- Hoppá, mik meg nem történnek ebben a városban. - tettetett meglepődöttséget a férfi, akinek a nevét még mindig nem tudom - Tetszik neked mi? - vitte fel a hangját a mondata végén - Elhiszem, Ryan. Kinek ne tetszene az a formás kerek fenék, ami ennek a csodálatos és különleges lány tulajdonában van. Gondolom, ezért nem szeretnéd, ha megfordulna. - kacagott fel és hallottam, ahogy pozíciót vált. A talpa alatt recsegtek a száraz falevelek és a letört ágak.

Ryan kicsit eltolt magától úgy, hogy a fenekem ne érintkezzen az ő férfiasságával. Gondolom kissé zavarba jött a férfi mondatától, és ezért tolt el magától.

- Tudom, hogy azért kutattad fel, mert emlékeztet valakire és természetesen a gyönyörűsége miatt is, de sajnos engem is emlékeztet valakire. Szóval azt javaslom, hogy szép lassan tűnj el a lány közeléből, ha szereted az életed amiben élsz, vagy annyi íjat eresztek a lábadba, hogy amputálnod kell majd, ha nem vérzel el előtte.

- Miért akarod minden áron belevonni? - éreztem, ahogy Ryan újra magához szorít, mintha meg akarna védeni engem tőle, és nem akarna átadni, mint egy tárgyat. A fejem a mellkasának döntöttem és behunytam a szemem, mintha ez segítene abban, hogy ne tudjam mi történik most körülöttem. Elfordítottam a fejem abba az irányba, amerre Ryan is figyelgetett. A homlokom hozzá ért az arcához. Puha arca még ebben a hidegben és vérfagyasztó helyzetben is képes volt meleg maradni és azt kívántam, bárcsak így maradhatnánk. Csak mondjuk egy kicsit melegebb és békésebb helyen..

- Mert ő a fő szereplő ebben a történetben. - bár nem láttam a férfit, le merem fogadni, hogy egy igen perverz mosolyt virított - De csak a te kedvedért, elmondom még egyszer. Engedd el a lányt, és add át nekem. Hidd el nagyon vigyázni fogok rá. Bízz az apádban egy kicsit jobban, és tiszteld meg. - Hogy mi? Ez az apja? És mégis mi a jó büdös francot akar tőlem?! A szívem majd kiugrott a helyéről, úgy zakatolt, hogy még Ryan is meghallhatta, mert elkezdett simogatni, majd óvatosan maga felé fordított. A lehelete elért a nyakamhoz, amitől az egész testem libabőrbe borult.

- Ha azt mondom, hogy gyerünk, azonnal kezdj el futni, amilyen gyorsan csak tudsz. - mondta nemleges választ el nem fogadó hangon, ezért heves bólogatásba kezdtem. A szívem egyre hevesebben dobogott a mellkasomba, és úgy kapkodtam levegőt, mint egy asztmás. A végén nem marad majd levegő az erdőben.

Ekkor történt meg az, amire egyáltalán nem számítottam. Ryan arrébb tolt magától, hogy kimenjen az állítólagos apja elé. Mikor kilépett vissza akartam húzni, de Ryannek ez meg sem kottyant. Simán ment tovább, én pedig annyira megijedtem, hogy vissza húzódtam a fa mögé.

- Vigyél engem! - óvatosan kinéztem a fa mögül, hogy lássam mi történik. Ryan széttárt kezekkel ment a férfi felé - Tessék itt vagyok - mondta nyugodtan - Gyerünk, Vigyél! - üvöltötte torka szakadtából, én pedig azonnal megfordultam és elkezdtem futni az ellenkező irányba, de egy sáros résznél elcsúsztam és csak pár centi választotta el az arcom a sártól - De sosem fogom hagyni, hogy bántsd őt! - hallottam és mikor visszanéztem észre vettem, hogy Ryan apja felemelte az íjat a fiú irányába és lövésre készült.

- Ne! - üvöltöttem és amilyen gyorsan csak tudtam, elkezdtem vissza futni hozzá. A nyíl előtt értem oda és löktem félre, így a nyíl épphogy elsuhant mellettem. Mindketten a földre zuhantunk, jobban mondva csak Ryan mert én rá estem. Mikor földet értünk belenéztem gyönyörű szemeibe és ő is pont ugyan ezt tette. Hírtelen szörnyen kezdtem el érezni magam. Ki jön még? Itt van Max, Richárd, Ryan és James is ha úgy vesszük. Nem éreztem helyesnek azt, hogy ezek a fiúk szinte már meg is kaptak.. Gyorsan felálltam, aztán ő is. Meglepetésünkre eltűnt a férfi, aki után még forgolódtunk egy kicsit, hátha meglátjuk valahol, de semmi mozgást nem érzékeltünk.

- Köszönöm. - mondta, mire szembe fordultam vele, és újra belenéztem nagy szemeibe, de most próbáltam fékezni magamon, és megállt parancsolni, hogy ne vesszek el bennük újra.

Nem mondtam semmit csak néztem, ahogy ő is engem. Nem voltak szavak. Nem lógtak üres ígéretek a levegőben, és nem most jön az a rész amikor csókolózunk.

El kellett könyvelnem magamban, hogy helyes de nem tudom, hogy milyen is valójában. Nem tudok róla, és a családjáról sem semmit. Szép lassan minden fiút eltudtam könyvelni valahova. Richárd az, akit mindig keresni fogok, mint a bátyám, a legjobb barátom és úgy, mint egy be nem teljesült szerelem. Jamessel együtt voltunk, természetes, hogy ha újra rá nézek, emlékek és érzések rohannak le. Max kedves és aranyos srác, olyan mintha az osztálytársam lenne. És itt van Ryan, aki annyira keménynek mutatja magát, akár egy jéghegy, de belül olvadozik a szíve.

Ezeken gondolkoztam a kocsiban, miközben Ryan haza felé vezetett. Megállt a házunk előtt, én pedig szó nélkül távoztam az anyós ülésről. Mikor beértem a meleg házba, azt éreztem biztonságban vagyok, és hogy ma már nem történet semmi.

Legalábbis addig ameddig újra fel nem kelek..