Az Imádom a könyvek által szervezet, Nr.7 * Író * Olvasó * Blogger - egy helyen találkozó keretein belül kellett írnom ezt a kis szösszenetet, az alábbi képről, narrátorként, párbeszéd nélkül.

Brian soha nem szerette az erdőket. Na jó, ez túlzás. Azóta nem bírja őket, hogy 6 éves korában talált egy darabokra vágott embert, a házuk mögött húzódó fenyves mélyén. Soha többé nem lépte át az erdő határát.

20 év telt el a rémisztő eset óta, és ma, félretéve minden félelmét, visszatér a vadonba. Nem az ő ötlete volt. Leendő felesége, Megan, odavan az extrém helyszínekért. Úgy gondolta, hogy halloween éjjel, az erdő mélye tökéletes helyszín lesz, némi őrültködéshez.

Éjfélre járt az idő, amikor barátaik halloweeni partiját hátrahagyva, az erdő felé vették az irány. Már közel jártak a célként kitűzött kis tisztáshoz, amikor egyre erősödő zajt hallottak. Brian félelme egyre fokozóott, de rendíthetetlenül menetelt előre, nem akarta, hogy Megan gyávának tartsa. A magára erőltetett nyugalom csak addig tartott, amíg be tudta beszélni magának, hogy a hallott hangok az erdő velejárói, álltok, esetleg éppen letörő ágak. De amikor egyértelműen egy láncfűrész visított fel mögötte, elpárolgott a nyugalma. Megpördült a tengelye, de már nem láthatta az ott álló, sötétbe burkolózó alakot. Feje még pörgött, amikor elérte a talajt.

Megan sikolyát valószínűleg még a közeli faluban is hallották. A sötét alak az ajkához emelte az ujját, így jelezve a lánynak, hogy jobb lenne ha elhallgatna. Megan valószínűleg nem volt jártas a nonverbális kommunikációban, vagy csak a borzalomtól nem tudott csendben maradni. Ezt már nem fogjuk megtudni, pár pillanattal később ugyani, az ő feje is az őszi avarban végezte.