A fájdalom lefelé húzza az arc összes ráncát.

- Lődd meg őt fiam. Elvégre téged sértett meg.

Hangja lehetetlenül visszhangzott fejemben, még akkor is, mikor Jungkook felém emelte a pisztolyt, én pedig felemeltem kezeimet, és riadtan néztem rá. Nem könyörögtem, tudtam, hogy meg fogja tenni. Jin a konyha ajtó előtt állt, lábai földbe gyökereztek, ahogy az enyémek is. Jungkook vett egy mély levegőt, és lehunyta szemét, miközben meghúzta a ravaszt.

Lassított felvételben néztem végig, ahogy a golyó felém közeledik, és belefúródik oldalamba, azonban a másik oldalon már nem éreztem, hogy átszakította volna bőrömet. Összeestem a földön, amit egyre jobban beborított a vérem. Ruhámba beleivódott a piros szín, kezemre pedig rátapadt, ahogy erőtlenül tapicskoltam benne, miközben a fájdalomtól vergődni kezdtem.

- Kiváló. - csapta össze kezeit Mr. Jeon.  - Hagyjátok ott! - rivallt Jinre, aki már indult volna felém, hogy segítsen. - Nem érhettek hozzá, szenvedjen egészen reggelig! Ha meghal, akkor van elég még ott lent. - rántott vállat, miközben kiadta a parancsot, majd a nagyajtóhoz ment, és kitárva azt eltűnt előlem. Jungkook felment a lépcsőn, Jin pedig továbbra is csak bámult rám.

Annyi erőm még volt, hogy biccentsek neki fejemmel a konyha felé.

- Menj... - nem akartam, hogy végignézze, ahogy elvérzek, esetleg féreg módjára megpróbálok elkúszni valahova. Kezemet a sérüléshez szorítottam, és a falhoz vánszorogtam, hogy ott megtámasztva magam a pólómat szorosan a lyukhoz nyomjam. Nem akarok meghalni, de a vérem egyre jobban elárasztja az ölemet.

Nagyokat sóhajtottam, hogy levegőhöz juttassam teljesen tanácstalan agyamat. A tüdőm sípolt, füleimben nem hallottam mást, csak a vérem száguldó hangját, szemeim előtt pedig hol fehér, hol pedig fekete foltok jelentek meg. Nem mozdultam, hiszen szabályosan éreztem, ahogy a golyó bennem van, ezzel okozva nagyobb fájdalmat.

Este fele, Mr. Jeon visszajött, de csak annyira nézett rám, hogy megbizonyosodjon afelől hogy még mindig érintetlenül haldoklom. Nem volt a házban sokáig, ugyanis nekem pár pillanatnak tűnő percek után ismét kiszaladt az ajtón, egy aktatáskával. Koncentrálnom kellett, hogy egyáltalán felismerjem, annyira elködösült a látásom.

Amint meghallottam, hogy elhajtott a kocsival egy másik dübörgő hang ütötte meg fülemet, majd végig néztem, ahogy Jungkook leszalad az ajtó elé, és beenged valakit. Szinte félrelökte a férfit, és azonnal felém szaladt, nekem viszont volt még annyi életerőm, hogy hátrafele kezdjek mászni tudván, hogy ezzel csak még szánalmasabb leszek.

- Ne félj. - mondta, majd letette mellém barna táskáját. Fehér köpenye belelógott a vérembe, ami körülvette jelentéktelen testemet, de ő ezzel nem foglalkozott.  - A picsába Jungkook, célozni megtanulhattál már volna! - kiáltotta el magát a férfire nézve. Elővett egy tűt, és valami sárga folyadékot szívott föl bele, majd megragadta a karomat, és egyenesen beleszúrta. - Ne aggódj, nem öllek meg. - ugyan miért ne tennéd? Te se akarsz szívességet tenni nekem?

Gondolom, altató lehetett benne, ugyanis szinte azonnal elájultam, otthagyva őket a testemmel, hogy azt csináljon vele, amit csak akar.

----------

Hideg van. Rettenetesen fázok, az oldalam pedig sajog. Meddig lehettem kiütve? Azt is elfelejtettem, mi történt, nemhogy azt, miért élek még..

- Ébren vagy? - kérdezte egy ismerős hang, minek hatására rögtön kinyitottam a szemem. A sötéthez képest hamar megszokta szemem a helyet, így ki tudtam venni, hogy aki mellettem van, az az a férfi, aki elaltatott. Szólásra nyitottam a számat, de ujját elé emelte, ezzel intve csöndre. - Ne próbálj meg most beszélni, mert úgy se érteném. - mosolyodott el. - A nyugtató, amit adtam sajnos olyan erős volt a szervezetedre, hogy egy ideig mozogni se fogsz tudni. - fújtattam egyet, majd ellenőriztem, amit mondott. Igaza volt, a fejemen kívül nem tudtam mást mozgatni, ami elég ijesztő volt.  - Jelenleg most keltél fel először, négy napja. - nézett az órájára, ami eléggé sokkolt. Négy napig, teljes kómában voltam, és Mr. Jeon még nem lőtt fejbe? - Most biztos egy csomó mindenre kíváncsi vagy, de sajnos nem tudok gondolatot olvasni. Ne aggódj, nem lesz bajod abból, hogy elláttalak, elvégre orvos vagyok. - tekintetem levezettem a férfi ingjére, ahol megpróbáltam az apró betűs névtáblára koncentrálni, amire az volt írva, hogy Hoseok.  - Most elmegyek, de holnap megint jönni fogok, valószínűleg utoljára, mivel felébredtél. - összepakolt, és fellépkedett a lépcsőn, de a küszöbön állva még visszafordult. - Szólok Jinnek, hátha éhes vagy. - majd becsukta az ajtót, otthagyva engem.

Nem sokkal később Jin is betoppant, most kicsivel több étellel, mint amennyit kapni szoktam. Tudta, mi történik, ugyanis nem vette zokon a némaságomat, és segített annyira felülni, amit még bírtam a fájdalom miatt, hogy meg tudjon etetni. Nem volt ínyemre a dolog, de nagyon éhes voltam, ezért elfogadtam minden falatot.

- Ne aggódj. Van még időd gyógyulgatni. Hosszas veszekedés árán, de Hoseok és Jungkook elérte Mr. Jeonnál a kegyelmet feléd nézve, így felhoztak még egy lányt a többiektől. Bár ő.. nem olyan, mint te. - pislantottam felé kettőt, amit megmosolygott, nyilván értette, hogy épp megkérdeztem, mire gondolt. - Nem valami kitartó. Legyen elég ennyi. - nem tudtam elképzelni, ez mit akar jelenteni, de lehet nem is akartam abba belegondolni, hogy ő is olyan, mint az elődöm, aki szökéssel próbálkozott.

Egy teljes hétig békén voltam hagyva. Hoseok az utolsó napon is meglátogatott, hogy segítsen felállni, és járkálni egy kicsit. Azt mondta, a folyosón nyugodtan gyakorolhatok bármikor, azért saját felelősséget vállal, hogy nem bánthatnak érte, így minden nap kihasználtam ezt, hiszen olyan voltam, mint egy járásra képtelen ember.

Az egyik nap, mikor épp botladoztam visszafele a szobámba, elkaptam egy beszélgetést, amit akaratlanul is meghallottam.

 - Sose lesz belőled igazi vezér, ha nincs tekintélyed! Legyél kegyetlen, és rendíthetetlen. Minden nő egy mocskos ribanc, akik csak az örökös nemzésre jók, vagy a kínzásra. Megannyi nővel próbáltam ezt megtanítani neked, miért nem tudod felfogni?! - üvöltött Mr. Jeon, majd csattanást hallottam, ami vélhetőleg Jungkook arcán csattant.

- Sajnálom.. - jelentette ki, de ezzel csak még egy ütést váltott ki nála.

- Ez nekem nem elég. Mikor fogod már fel, hogy súlya van annak, hogy te öröklöd a maffia szervezetemet? Gondosan felépítettem mindent, és nem fogom hagyni, hogy lerombold az emberségeddel!

- Értettem. - puffanást hallottam, ami olyan volt, mintha az apja leült volna egy karosszékbe.

- Ma megöljük a másodikat, nincs kedvem vele játszadozni. Semmi újat nem tudott mutatni, amitől élvezném a kínzását. Egy olyan nő, aki arra se jó, nem érdemel életet.  - hogy tud így beszélni, egy életről? Miért kell csak azért meghalniuk, mert ő unalmasnak gondolja őket? - Az első viszont.. - tért vissza rám. - Azt hiszem itt az ideje, hogy a lelkét is tönkre tegyük.

- Mire gondolsz? - kérdeztük egyszerre, csak én a gondolataimban.

- Amit mindig is tettünk, fiam. - lábaim megálltak, messze az ajtótól, ha esetleg futnom kell, de mégis annyira közel, hogy halljam. - Menj, és erőszakold meg.

Azt hittem, rosszul hallok. Amint kimondta gyorsan a szobám felé vettem az irányt, mivel többet nem is szólalt meg, ám mielőtt még kinyithattam volna az ajtót, Jungkook kijött onnan, és észrevett. Meghajoltam, a fájdalom ellenére, majd magamra csaptam az ajtót, hogy a matracra feküdve győzködjem magam, hogy csak beképzeltem az utolsóakat.

Ez a pokol nem lehet annál rosszabb, mint amilyen most. Ha megtenné.. Akkor kijelenthetem, hogy az apja nyert. Azt a fájdalmat már nem hiszem, hogy képes lennék feldolgozni, hogy utána abban a tudatban őrlődjek, hogy egy olyan férfi tette meg, akihez semmi közöm, és hosszú hónapokig kínzott.

Mégse volt választásom, hiszen nekem azt kell tennem, amit ők mondanak. A mai napot még megúsztam, csak Jin jött be este a vacsorámmal, és leült mellém, miközben ettem.

- Hogy vagy? - kérdezte az oldalamra pillantva. - Holnap hozok valami ruhát.

- Köszönöm.

- Ugye.. Bírod még? - emelte rám reménnyel teli szemeit. Nem igazán értem, hogyan lehet ilyen érzés még benne. Belőlem már minden kipusztult az idő múlásával.

- Nem tudom, Jin. Minden nap azt érzem, hogy megtörök előtte. Azt kívánom, öljön meg, de mégis.. félek a haláltól. Most viszont.. - szám elé kaptam a kezem, hiszen nem mondhatom el neki, mit hallottam, még akkor sem, ha ő egy semleges ember ha arról van szó, melyik oldalon áll. - Kitartok, ameddig tudok ígérem. - erősítettem meg. Bólintott egyet, majd elvette előlem a tányért. Tudom, hogy nem maradhat, de most szívesebben beszéltem volna vele akármiről, minthogy megint egyedül legyek, egész nap.

Túl sokat kértem az égtől, és ezt meghallva úgy gondolták, itt az idő, hogy Jungkook beváltsa ígéretét, ugyanis este bejött a szobámba, és kinyújtva felém a kezét felsegített a matracról, hogy felvezessen a lépcsőn, egyenesen egy díszes ajtó elé.