Nem tudom, mikor kelhettem fel. Annyi biztos, hogy világos van, de nem mondanám reggeli hangulatnak. Furcsálltam a fényt, ami még csukott szemmel is frusztrált, mivel a pincében mindig sötét volt.

Erőt véve magamon kinyitottam szemeimet, és körülnéztem. Ismerős helyen voltam, de ameddig meg nem láttam az asztal mögött dolgozó Jungkookot, nem esett le, hogy ez az ő szobája. Fogalmam sincs, meddig lehettem kiütve.

Testemet egy viszonylag vastag takaró fedte, és tisztának éreztem magam, holott biztos voltam benne, hogy addig nem merészkedett el, hogy le is fürdessen. Fel akartam ülni, de a testem oldalra dőlt, így kihasználva, hogy mozoghatok lemásztam az ágyról, felállni azonban már nem tudtam, bármennyire is erőlködtem.
Jungkook felém nézett, de az első pillanatban nem jutott el a tudatáig, hogy ébren vagyok, csak mikor másodjára pillantott rám. Felállt és sietősen elém jött, hogy karjaiba emelve visszategyen az ágyra, én viszont nem feküdtem le, hanem mellkasára tettem a kezem, és megpróbáltam arrébb nyomni.

- Le kell mennem.. - jelentettem ki, mivel a beszéd már sokkal könnyebbnek bizonyult. Ő csak megrázta a fejét, majd vállaimra fogva letolt, hogy feküdjek le. - Kérlek. Nem lehetek itt. Ha az apád-

- Apám ma égő bottal akarta elverni a testedet, de egy hirtelen jött két napos üzleti út miatt, ez elmaradt. Nincs itt. - próbált nyugtatni, de ez egyáltalán nem jött be, mivel így tudom, mire számítsak, ha visszajön.

- Nem maradhatok.. - suttogtam kemény tekintetébe, ami az ellentmondásomat úgy taszította magától, mint egymást a mágnes.

- Amíg nincs itt az van, amit én mondok. Én pedig azt mondom, hogy itt kell lenned. Ellenőriznem kell, hogy a méreg kiürül e teljesen a szervezetedből, vagy hívnom kell orvost. - nagyot sóhajtottam, ő pedig mikor látta rajtam, hogy nem fogok elszökni, visszaült az asztal elé, és ismét a papírjai fölé görnyedt. Nem szólaltam meg, nem akartam zavarni, hiszen valószínűleg dolgozik, ezért kifelé bámultam az ablakon.

Egészen addig így voltunk, amíg Jin be nem jött a szobába, a szokásos tologatós kocsijával. Mind a kettőnknek hozott ebédet, segített nekem felülni, azt viszont kiharcoltam, hogy ne etegessen, mint egy kisgyereket. A kezem remegett, így a levest nehézkesen tudtam csak magamhoz venni, de megoldottam.

- Örülök, hogy ilyen jól kijöttök. - mosolyodott el Jungkook, mikor Jin kiment a szobából.

- Ő volt az első, aki kedvesen szólt hozzám itt fent. Előtted. - tettem hozzá, a fontos momentumot. Megingatta a fejét és keserves mosollyal felnevetett.

- Kedvesen? Megaláztalak, megvertelek és meg is lőttelek.

- Igen. - helyeseltem, mielőtt tovább folytathatta volna. - De utána jöttél, hogy jóvá tedd.

- Ezt nem így kellene nézned. - fordult felém székében és letette a kezében levő tollat. - Utálnod, gyűlölnöd kellene.

- Csak azért, mert az apád ezt akarja elérni, nem kell mindenkinek behódolnia neki. - úgy éreztem, most szabadon beszélgethetünk, következmények nélkül. - Nem haragszom rád, mert csak akkor vagy kegyetlen, ha ő is itt van.

- És ez mégis min változtat? - fintorodott el. Ő is utálja azt, amit tesz, ezért támadja saját magát.

- Azon, hogy kényszerből mindenki megteszi azt, ami rá van erőltetve. De... Látom rajtad, hogy nem akarod, tehát nem vagy rossz ember. - vontam le az egyszerű következtetést, azt viszont nem értettem, miért nem érti meg.

- Több nőt megöltem már. - adta tudtomra, ez viszont nem tántorított el, mivel képben vagyok, mit tettek a múltban.

- Mert apád azt mondta.

- Megkínoztam őket. Ahogy téged is, bántottalak!

- Mert apád, azt mondta.

- Meglőttelek, a kurva életbe! - vitte fel hangját. Láttam rajta, hogy ideges, én viszont nyugodt hanggal mondtam ki az ismételgetett mondatomat.

- Mert apád, azt mondta. - fújtatott egyet, és elfordult, hogy ne lássam az arcát. - Érzed? Semmit se teszel saját gondolatból. Nem te vagy a rossz ember.

Nem szólalt meg, és nem is fordult vissza. Annyit láttam csak, hogy ökle szorosan tartva remeg, gondolom ideges lett miattam, ezért tényleg jobbnak láttam megszegni a parancsát, és amíg el van foglalva a fejébe tóduló gondolatokkal, addig én szépen lassan kisurrantam a szobából. Elhiszem neki, hogy nincs itt az apja, de nem tudnék úgy visszafeküdni pihenni, hogy közben ott van a szobában.

Leérve a lépcsőn, nehezemre esett elengedni a korlátot, hiszen az adott támaszt, de muszáj voltam eljutni a pince ajtóig. Be akartam köszönni Jinnek a finom ebéd miatt, de amint a konyha közelébe értem, a bejárati ajtó szó szerint kivágódott, a kilincs pedig hangosan koppant a falon. Pár pillanatig nem jött be rajta senki, majd megláttam egy szürkés hajú férfit, aki pufogva megnézi a kilincs okozta lyukat, és kifelé néz bosszúszomjas szemekkel.

- Miért kell mindig berúgni azt a kurva ajtót? Nem lehet szépen kinyitni?

- Te csak kussolj kölyök. - jött be lomhán a társa, aki jóval kisebb volt, fekete hajú, és minden bizonnyal idegesebb.

- Te szervezted be nekem azt a ribancot, és te vagy felháborodva? - nézett a másikra, aki csak megdörzsölte tarkóját, miközben vigyorgott.

Ő vett észre először, mikor megfordult és a lépcső felé indultak, csak hogy valamiért oldalra pillantott.

Mind a ketten megálltak, és végigmértek, elkomolyodott fejjel. Nem tudtam mit tenni, ezért meghajoltam, majd elindultam a folyosó felé. Igyekeztem úgy menni, mint akinek semmi baja sincs, és csak akkor összecsuklani, mikor már nem láttak. Elvonszoltam magam az ajtóig, lent pedig lefeküdtem a matracra, és megpróbáltam mozgatni a végtagjaimat, de nevetségesen gyorsan elfáradtam, így inkább oldalra fordulva próbáltam aludni egy keveset. Kijöttem a gyakorlatból.

Jungkook pov's

Hagytam elmenni, annak ellenére, hogy jobban szerettem volna a mai napon a szobámban tudni a lányt. Eddig egy nő se kelt a védelmemre, és nem értették meg, miért vagyok olyan amilyen. Ő viszont olyan hatást keltett bennem, mintha ez látszana rajtam, mintha nyitott könyv lennék számára.

Elraktam a papírokat, hiszen pillanatokon belül betoppanhatnak a srácok, és nem szeretném, ha meglátnák, mikkel foglalkozom. Nem mintha nem adnám később a tudtukra, de most jobb ha még lepel alatt marad.

Pár perc múlva nyílt az ajtó, és betoppantak végre a várt személyek. Yoongi eléggé bosszúsnak látszott, Taehyung pedig úgy vigyorgott, mint egy rossz gyerek, aki csínyt követett el, és látta a következményét.

- Láttam az új játszótársad.  - jelentette be, majd leült az ágy szélére. - Egyáltalán nem úgy viselkedett, mint a többi. Még meg is hajolt! - emelte ki hitetlenkedve. Yoongi, bár nem hiszem, hogy akarattal, de aprót bólintott ezzel kifejezve egyetértését a férfivel.

- Intelligensebb, mint az elődei. - sóhajtottam fel. - De apámnak ez sem elég.

- Apádnak soha nem volt semmi elég. - jelentette ki az idősebb egy vállrántás kíséretében.

- Hamarosan vége lesz. - mondtam nekik is, csak hogy fel tudjanak készülni rá. Eddig mindig mindent titokban kellett tennünk, nehogy apám rájöjjön, hogy magánakcióim is vannak a háta mögött. Mivel üzletember is, elég könnyen meg tudtunk oldani mindent, mikor elment pár napra, vagy esetleg pár órára. Szerencsére Taehyungék eléggé szabadon mozoghatnak, így a kiadott parancsaim jórészét ők intézik el.

- Hogy fogod megoldani, hogy az összes lány tartsa a száját? - tért ki Yoongi erre a kérdésre, én azonban magabiztos mosollyal néztem rá.

- Te be mernéd köpni a zsaruknak a saját elrablóid adatait úgy, hogy még életben vannak?

- A nők nem tudnak mindent ennyire logikusan átgondolni. - bökdöste meg halántékát. Ő nem olyan durva, mint apám, de abban egyetért vele, hogy vannak gondok az ellenkező nemmel. Ettől függetlenül feszültség levezetés képpen fel szokott vinni magához pár lányt, de csak egy éjszakára kell nekik. Nem akar kapcsolatot, mivel azzal csak a baj van.

- És a mostani? Tényleg, hogy is hívják? - kérdezte a másik, én viszont nagy szemekkel pislogtam rá, mikor leesett, hogy nem tudok válaszolni rá. - Komolyan nem tudod a nevét?!

- Egyszer se mondta.. - egyszer se kérdezte. Elfordultam, és visszagondoltam minden egyes percre, illetve olyan helyzetre, mikor esetleg Jinnel beszélgettek kettesben és véletlenül meghallottam, de nem rémlik, hogy bármikor is elmondta volna. Eddig nem tartottam fontosnak, most viszont egy kisebb űrt érzek magamban a tudat miatt, hogy egy ilyen kis dolgot se tudok róla és hamarosan el fog menni innen.