A szívem nagyot dobbant, és egy pillanat alatt leizzadtam. A szemeim tágra nyíltak, majdnem kiestek a helyükről, ahogy a képernyőn látható ultrahang felvételre meredtek. A mellettem álló vöröshajú lány először az ágyon fekvő feleségemre, majd rám nézett. Ahogy meglátta a döbbent arcomat, ő maga is elcsodálkozott, valószínűleg azon, hogy képes vagyok a gyűlöleten kívül más érzelmeket is kimutatni. A torkom kiszáradt, ahogy meg akartam szólalni, de erőt vettem magamon.

-Karin... ez... - kezdtem fojtott hangon. A nő rám nézett. A szemében láttam a haragot, de egyben a döbbenetet is.

-Gratulálok, Sasuke. - kezdte kissé cinikus hangon. - Apa leszel.

És kimondta. Úgy éreztem, a lábaim megszűnnek létezni egy pillanatra. Ha nem ültem volna a széken, valószínűleg összerogytam volna. Apa... Apa leszek. Ránéztem Sakurára, aki aggódva méregetett. Kissé pirult arcán az aggodalom, de egyben a boldogság is látszott.

-Sasuke-kun? Jól vagy? Nagyon sápadt vagy. - fogta meg a kezem, mire Karin halkan felszisszent. Nem. Nem vagyok jól. Liftezik a gyomrom és halálosan... boldog vagyok. Annyira, hogy el sem tudnám mondani. Annyira, hogy nem akarom kimutatni, de már alig bírom.

-Karin - san... - nézett Sakura a lányra. - Nem vizsgálnád meg őt is? Betegnek tűnik.

Sakura aggódása csak még egy csepp volt a pohárban. A szám lassan széles mosolyra húzódott. A két lány egyszerre nézett rám elképedve.

-Talán jobb lenne, ha tényleg megvizsgálnám... - bámult Karin döbbenten. Sakura egyetértően bólogatott.

-Semmi bajom. – dünnyögtem, majd Sakurára néztem. -Köszönöm. -szólaltam meg ezúttal boldogabban. Sakura halvány mosolyra húzta a száját és megkönnyebbülten felsóhajtott.

-Én köszönöm, Sasuke-kun. Ez egy gyönyörű ajándék tőled.

-Khm!!!-szakított meg minket Karin. -A világért sem akarnék beleszólni, de mivel megtudtuk, mi a baj, már nincs mit csinálnotok itt. Szóval...

-Sakura nem mehet el innen. -jelentette ki Sasuke-kun komolyan. Mindketten felkaptuk erre a fejünket.

-Miket beszélsz? -néztem rá. -Folytatnunk kell a küldetést.

-Te nem folytatsz semmit. -nézett rám a fiú szigorúan. -Új küldetést kapsz tőlem. Az a feladatod, hogy biztonságban maradj, és megszüld a gyermekünket. - mondta ellentmondást nem tűrően.

-Várj egy percet. -tette fel Karin a kezét, mielőtt megszólalhattam volna. -Most azt mondod, hogy maradjon itt 9 hónapig, amíg meg nem születik a kicsi? Ez neked biztonságos hely? Tény, hogy csak én vagyok itt, de akkor is Orochimaru egyik búvóhelye. -nevetett hisztérikusan.

-Sasuke-kun, ezt nem fogadom el. Nem tehetem meg azt, hogy magam mögött hagyok mindent. – ellenkeztem.

-Sakura, ne csináld ezt. És ha a küldetés közben valami történik veled? Ne legyél bolond. Itt maradsz és Karin vigyáz rád. Ugye?- nézett a vörös hajú lányra.

Karin undorodva Sasuke-kunra, majd rám nézett.

-Legyen... - sóhajtott beletörődően. Elképedtem. Azt hittem, minden erejével ellenkezni fog, de semmi jelét nem mutatta. Hatalmába kerített a kétségbeesés. Megértettem Sasuke-kun érveit is, de az hogy távol kell lennem tőle 9 hónapig úgy, hogy ő az életét kockáztatja egy küldetésért, megrémített.

-De... - néztem segélykérően Karinra. Meglepetésemre rám nézett, és odalépett hozzám.

-Most az egyszer hallgass Sasukéra. A gyerek élete sokkal fontosabb egy küldetésnél, nem? - mondta komolyan.

Visszanéztem Sasuke-kunra, aki ugyanolyan komoly maradt, mint Karin.

-Rendben...-adtam be a derekamat vonakodva.

-Akkor ezt megbeszéltük. - fordult az ajtó felé Sasuke-kun. - Elmegyek készülődni, és feltöltöm a készleteket. - indult el. Viszont még mielőtt kilépett volna a szobából, megállt egy pillanatra és Karinra nézett. A lány felvonta a szemöldökét. – Remélem, nem kell mondanom. - lépett közelebb a vöröshöz. - Ha Sakurának vagy a kicsinek bármi baja lesz, mire visszatérek... esküszöm, megöllek.

Karin és én is megborzongtunk Sasuke-kun rideg hangjától. Egész biztosan komolyan gondolja. Amint kiment, ketten maradtunk Karinnal, aki még mindig az ajtót bámulta.

-Karin-san? Jól vagy? - kérdeztem csendesen. Nem voltam benne biztos, hogy jogom van-e ilyet kérdezni tőle.

Karin nem fordult meg, csak elindult az ajtó felé és kiment rajta. Egyedül maradtam a vizsgálóban, ami elég szerényen volt felszerelve. Ahhoz képest, hogy Orochimaru orvosi kísérletekben utazott, egyáltalán nem látszott ezen a kis helyiségen.

Megsimogattam a hasamat. Itt benn egy drága kincs nő. El sem hiszem, hogy igaz. Még annyira hihetetlen. Nincs se hasam, semmi látható jele, csak a rosszullétek bizonyítják, hogy igaz. Meg kell óvnom magamat minden áron, hiszen már nem csak magamért felelek. Önmagamról megfeledkezve elkezdtem mosolyogni. Sasuke-kun gyermeke, akit én várok. Kíváncsi vagyok, vajon hogy fog kinézni. Fiú lesz-e vagy lány? Vajon mit fog örökölni a személyiségemből? És Sasuke-kuntól? Olyan hosszú lesz ez a 9 hónap... Főleg Sasuke-kun nélkül. De sebaj, valahogy megoldjuk Karinnal. Jobban meg szeretném ismerni őt, hiszen mindketten ugyanazt a férfit szeretjük. Vajon ő miért szerette meg? Majd amikor Sasuke-kun elmegy, mindent megkérdezek tőle. Remélem, nem lesz egész végig ellenséges, és barátok leszünk. Főleg azok után, ami régen történt... Emlékszem, hogy elhatároztam magam egyszer, és Sasuke-kun után mentem, hogy megöljem. Ehhez azt hazudtam neki, hogy vele akarok menni. Viszont Sasuke-kun ezt nem hitte el, és azzal bizonyítottam volna, hogy leszúrom Karint a szeme láttára. Persze, ezt nem tettem meg. Valamennyire sajnálom szegény lányt. Még ha Sasuke-kun meg is akarta öletni, töretlenül szereti azóta is. Mondjuk megértem őt. Teljesen átérzem a helyzetét, ezért is tudom, hogy szabadulni akarna minden áron ettől az érzéstől.

-Sakura?- nyílt ki az ajtó és Sasuke-kun lépett be rajta egy nagy hátizsákkal. -Mindent előkészítettem, holnap indulok. - ült az ágyam szélére a fiú.

-Már holnap reggel? - ijedtem meg. - Nem tudsz még valamennyit maradni?

Sasuke-kun sóhajtott egyet, és halvány mosolyra húzta a száját.

-Minél később indulok, annál tovább tart a küldetés. Én pedig szeretnék minél előbb végezni vele, hogy visszajöhessek a pici születésére.

Vonakodva, bár a kezét a hasamra tette és megsimogatta.

-Ne aggódj. - tettem a kezem a fiúéra. -Vigyázok rá. - mosolyogtam Sasuke-kunra. - Karinnál jó kezekben vagyok, szóval te csak foglalkozz a küldetéssel, és térj vissza épségben. Én várni foglak.

-Sakura... - Sasuke-kun megsimogatta az arcomat, és az államnál fogva közelebb húzott az arcához. Elsimította a homlokomnál logó tincseimet, és puszit nyomott a homlokomra, majd szépen végig vezette a kezét a hajamon, végül a legvégén elengedte. - Jó hosszúra megnőtt. - állapította meg a már szinte derékig erő hajamról. -Majdnem olyan hosszú, mint régen. – emelte fel az orrához a hajam végét.

-S-Sasuke-kun...-pirultam el, amikor a fiú beleszagolt a rózsaszín tincseimbe. Libabőrös lettem és elkezdtem az izgalomtól remegni. Sasuke-kun szomorúan elmosolyodott.

-Remélem, ezzel kibírom az utat. -sóhajtott.

Oh, igaz is. El fog menni. Keserűen rámosolyogtam, és megszorítottam a kezét.

-Siess haza. -mondtam halkan. A szemem könnybe lábadt, de visszatartottam a sírást. Nem akartam nehezebbé tenni a búcsút. Sasuke-kun felemelte a fejét és a szemembe nézve bólintott. -De Sasuke-kun, ne feledd. Attól, hogy távol vagyunk egymástól, a köztünk lévő kötelék nem szűnik meg. -megsimogattam az arcát. -Mint amikor elmentél a faluból. Nem tudtál annyira távol lenni tőlünk, hogy ne gondoltunk volna rád Narutóval. Ez most is így lesz.

-Kötelék? -kérdezett vissza a fiú. -Most már egy sokkal fontosabb és valósabb dolog köt minket össze. -nézett a hasamra.

-Igen... ez igaz. -nevettem rá halványan. -És mit gondolsz? Fiút szeretnél vagy lányt?

Sasuke-kun felkapta a fejét a kérdésre, és összehúzta a szemöldökét.

-Hogy jön ez most ide? Nem mindegy? Amúgy sem tudod változtatni.

-Naa, csak érdekel. –kérleltem mosolyogva.

Sasuke-kun nagyot sóhajtott, és halkan megszólalt.

-Lányt... - pirult el.

-Eh? Megesküdtem volna, hogy fiút akarsz. Miért pont lányt? -kérdeztem meglepve. Sasuke-kun egy ideig hallgatott, majd elfordította a fejét zavarában.

-Mert akkor lehet, rád fog hasonlítani... - húzta be a nyakát szégyenlősen. Éreztem, ahogy a fejem elkezd inkább egy paradicsomra hasonlítani. Shannarooo, Sasuke-kun! Hogy tudsz ilyen aranyos lenni?! A fiú rám nézett és a reakciómon elmosolyodott.

-Úgy nézel ki, mint aki menten elájul. –pöckölt homlokon.

-N-Nem tehetek róla. Ha ilyeneket mondasz...-hebegtem.

-Ne szokd meg. –nevetett, majd az ajtó felé vette az irányt. -Pihenj egy kicsit. Szerzek valami ebédet, aztán Karinnal körbejárjuk a helyet. - azzal kiment az ajtón.

Sasuke-kun körülbelül negyed óra múlva jött vissza Karinnal együtt. Én addig aludtam egyet, hiszen a sok izgalom kihozta belőlem a fáradtságot. Miután megebédeltünk, Sasuke-kun körbevezetett. Megmutatta, hol volt a szobája, amikor Orochimarunál szolgált, hol van a fürdő, melyik épületrészbe szabad bemennem és melyikbe nem. A legjobban viszont egy kinti hely tetszett meg. A rejtekhely mögött volt egy tisztás, amit egy kertnek alakítottak ki. A tisztás szélén egy nagy cseresznyefa állt, alatta egy paddal, ahova le lehetett ülni.

-Mire visszajövök, ez a fa tele lesz cseresznyevirággal. -mosolygott Sasuke-kun. -Addig várj rám, kérlek. -nézett rám. A szél belekapott a hajamba, így Sasuke-kun eltűrte a fülem mögé.

-Akár az örökkévalóságig várok, ha kell...-mosolyogtam vissza rá.

Sasuke-kun bánatos tekintettel közelebb lépett, majd magához húzott. Éreztem, ahogy az arcát belefúrja a hajamba, és egy nagyon sóhajt. A kezemet a hátára téve simultam hozzá. Meg akartam szüntetni minden aggodalmat, ami a lelkét nyomja ezzel az egy öleléssel.

Pár óra múlva eljött az este, majd a másnap reggel. Reggel némán figyeltem, ahogy Sasuke-kun felveszi a táskáját, majd Karin és az én kíséretemben a bejárathoz ér.

-Indulok. -jelentette ki Sasuke-kun komoran, aztán Karinra nézett. -Te... emlékszel, hogy mit mondtam...

-Vigyázok rá. -vágott a szavába a vöröshajú lány. -Te csak teljesítsd a küldetést.

Sasuke-kun némán bólintott, végül rám nézett.

-Megnézem, van-e elég gyógyszer a betegszobában. -mondta Karin bosszúsan, majd távozott.

Sasuke-kun és én ketten maradtunk. Csak némán bámultuk egymást, egyikünk sem mondott semmit, még akkor sem, ha nehéz szavak nyomták mindkettőnk szívét. Csak a szél fújt kellemesen hűvösen, hiszen közeledett az ősz. Nem mertem semmit sem mondani, mert féltem attól, hogy valósággá teszik az előttem álló fiú elmenését. Bár a lelkem mélyén tudtam, hogy mindez valóság. Még ha nem is akarom elfogadni. El fog menni. Itt fog hagyni.
A szemem könnybe lábadt és nyeltem egyet. Még egy hosszú idő Sasuke-kun nélkül. Már a gondolattól is annyira fáj a szívem, hogy lélegezni sem tudok. Sasuke-kun valószínűleg látta rajtam hogy nem stimmel valami és megsimogatta a fejemet. Amint megérintett, ránéztem, aztán a könnyek maguktól elkezdtek utat törni. A fiú először meglepődött, majd szomorúan elmosolyodott és átölelt.

-Sasuke-kun... -nyöszörögtem. –Kérlek, térj vissza épségben.

Sasuke-kun némán bólintott.

-Visszatérek.-suttogta és felemelte a fejemet. A száját az enyémhez nyomta olyan erősen, mintha össze akarná őket forrasztani. Az utolsó csók sok ideig... Tele volt szomorúsággal, és aggodalommal. Az íze sós volt az arcomat ellepő könnyektől. Miután elszakadtunk egymástól, Sasuke-kun még utoljára homlokon pöckölt.

-Hamarosan látjuk egymást. -mosolygott rám bíztatóan. Hogy én se nehezítsem meg a búcsút, letöröltem a könnyeimet és rámosolyogtam.

-Um! Hamarosan.

Ezután Sasuke-kun sziluettje eltűnt az erdőben, én pedig egyedül visszasétáltam a rejtekhelyre.

Ahogy becsuktam az ajtót, Karin fogadott karba tett kézzel.

-Kövess. -mondta fintorogva, és a betegszoba felé vette az irányt. -Megvizsgállak rendesen.

Csendesen követtem a lányt, majd mikor a vizsgálóba értünk, leültem az ágyra. Karin tetőtől talpig átvizsgált, nehogy valami bajom legyen. Miután megállapította, hogy semmi rendellenesség nincs a szervezetemben, elküldött aludni. Épp ment volna ki az ajtón, amikor utána szóltam.

-Karin - san!

A vörös visszafordult hozzám.

-Mit akarsz?-kérdezte bosszúsan.

-Csak...-egy pillanatra elhallgattam. Nem tudtam eldönteni, helyes-e, ahogy cselekszem, de meg kellett próbálnom.

-Hogy szerettél bele Sasuke-kunba? -kérdeztem magabiztosan.

Karin nem reagált semmit, amíg fel nem fogta a kérdést.

-EEEEEEEH?! Ez most honnan jött?! - kiabált a vörös hajához hasonlító arcszínnel.

-Nem igazán értem magamat sem. -mosolyodtam el halványan.-De szeretném tudni.

Karin egy ideig még meglepetten bámult rám, de végül elkomolyodott arccal az ágyam mellett álló szekrényhez lépett, aminek háttal nekidőlt.

-A chuunin vizsgán találkoztam először Sasukével. -kezdett bele a történetébe. -Egészen gyerekkoromtól kezdve semmi mást nem csináltam, csak az embereket gyógyítottam. Úgy bántak velem, mint egy mocskos kötszerrel, amit bárkire felcsavarhattak. Idegen országokról országokra vittek, de sehol sem volt jobb a helyzetem. Végül Ködrejtekben kötöttem ki, ahol a chuunin vizsgán a csapattársaimat kellett segítenem. Csak a gyógyításhoz értettem, gyenge voltam, és nagyon féltem. Amikor egyszer a két társam járőrözni ment, megtámadott egy óriási vadállat. Azt hittem, meghalok, de akkor jött Sasuke. Megmentett a haláltól, és ráébresztett, hogy ember vagyok. Az, hogy megmentett, azt jelentette, hogy én is embernek számítok, ami boldoggá tett. Persze, onnantól kezdve nem találkoztam vele többet. Amikor visszamentem a faluba, újra kezdődött az egész rémálom. Nap-nap után szenvedtem ismét... - Karin tekintete elködösült, de folytatta. - Egy napon aztán találkoztam Orochimaru - samával. Magához vett, és igaz, ő is gyógyításhoz használt, de ezerszer jobban bánt velem, mint bárki. Aztán amikor Sasuke eljött hozzá, akkor találkoztam vele újra. Talán azért szerettem bele, mert ő volt az első, aki emberként bánt velem. -mosolyodott el halványan. -Bár ő semmi jelét nem mutatta soha, hogy valamit érezne irántam, vagy hogy egyáltalán emlékszik arra a napra, amikor először találkoztunk. - A lány rám nézett és megigazította a szemüvegét. -És most, hogy már te itt vagy, fel is adhatom.

-Karin - san! -álltam fel a lányhoz, és megragadtam a két kezét.

-Eh?!?! Mi a franc?! - ordibált a vörös, és próbálta kiszabadítani magát, de nem hagytam.

-Nem adhatod fel ilyen könnyen! -néztem rá.

-He?!

-Nem adhatod fel ilyen könnyen azt, akit szeretsz! -kiabáltam. - Ez egy fontos kötelék, amit nem szakíthatsz el!! -Karin megrökönyödve bámult rám.

-Miket beszélsz? Hiszen házasok vagytok. Már semmi nem köt Sasukéhez. -rántotta ki a kezét a szorításomból.

-Ez nem igaz.-mondtam neki határozottan. -Igen, házasok vagyunk. Ez azt jelenti, hogy mi úgy kötődünk egymáshoz, mint férj és feleség. De... Ezen kívül rengeteg másfajta kötelék is létezik. Ott a kötelék a családdal, barátokkal, bajtársakkal és még sorolhatnám. -mosolyogtam a lányra.

-Ugyan már! És én ezek közül még a bajtársi köteléket sem kaphatom meg...-Karin villámló tekintettel nézett rám.

-Miből gondolod ezt?-kérdeztem olyan nyugodtan, hogy a vörös hirtelen eltátotta a száját. -Sasuke-kun bízik benned. Annyira, hogy itt mert hagyni, a te szárnyaid alatt. Én is bízom benned, mert tudom, azt akarod, hogy Sasuke-kun boldog legyen.

-Én... -Karin keserű tekintettel pár pillanatig csak meredt rám, majd felém nyújtotta a kezét és elpirult. - Hívj csak Karinnak.

Elmosolyodtam, és megfogtam Karin kezét.

-Te is hívj nyugodtan Sakurának. - Karin elmosolyodott.

-Tudod, nem gondoltam volna, hogy egyszer Sasuke-kun kitárja a szívét valakinek. Számomra olyan megközelíthetetlen volt és ijesztő. Tényleg nagyon szerethet téged. -szomorodott el Karin, de aztán megrázta a fejét. -Bízd rám magad ezekben a hónapokban. Esküszöm, nem lesz semmi baj.

-Üm. Köszönöm szépen.

Karin kicsit még ott maradt velem beszélgetni, majd mindketten nyugovóra tértünk. Álmomban Sasuke-kunt láttam, ahogy egy gyermeket tart a kezében és ringatja. Remélem, valóra válik ez az álom...

Eközben...

Sasuke nagyokat sóhajtott, miközben az esőt nézte egy barlangban. A tábortűz füstje, amit ázott tagjai megszárítása céljából gyújtott, bántotta a szemét és próbálta visszatartani a légzését, amikor a szellő pont az arcába fújta a szürke felhőt. Az eső kopogása a földön és a faleveleken, valamint a nehéz párás levegő elég álmossá tették őt ahhoz, hogy behunyja a szemét. Bár már közeledett az ősz, a nyári forróság még érezhető volt. Nyár, ősz, tél, tavasz. Tavasz... Sasuke beletörődően mosolyogni kezdett. Még nagyon messze van a viszontlátás. Behunyt szemein keresztül a fiú Sakurát látta, és másra nem is tudott gondolni, csak hogy vissza akar menni hozzá. De hiába akart. Már egy másik dimenzióban járt, ahonnan csak egy bizonyos ponton lehet átlépni a teret. És ez a pont abban a palotában volt, ami az utolsó előtti célpontja volt Sasukének. A szerencse, hogy ezt a palotát már régen elhagyták. Nem volt sem ellenség, sem bármilyen jelentős veszély, legfeljebb csak néhány csapdától kellett a ninjának tartania. A dimenzió, ahol a palota állt, egy egész, dzsungelhez hasonlító világ volt.  Rengeteg állat lakta, néhány közülük teljesen ismeretlen volt a fiúnak, valamint rengeteg növény nőtt. Növények voltak mindenütt. A hatalmas terebélyes fáktól az eget sem lehetett látni, és a földre hullott levelek szőnyeget képezve váltak eggyé a földdel. Mintha a ninja egy zöld burokba lett volna bezárva. A tiszta levegő sem jutott be a rengetegbe, nehézkes volt minden lélegzetvétel a pára miatt. Sasuke haja és kabátja már teljesen nedves volt már azelőtt, hogy elkezdett esni az eső.
A fiú behunyt szemmel is éberen figyelte a zajokat maga körül. Az állatok lépdelésének hangja, a szél, ahogy rezgette a fák leveleit, mindent feltérképezett maga körül. Kicsit közelebb húzódott a tűzhöz, és rádobott a maga mellett talált gallyakból párat. Ahogy Sasuke érezte, hogy felmelegszik, megkönnyebbülten fellélegzett, majd szemeit becsukva álomba merült. Holnap meg kell keresnie a palotát és elpusztítania, majd menni a következőhöz egy másik síkra.

A fiút viszont álmában csak egyvalami foglalkoztatta. Sakura, és a hamarosan születendő gyermeke. Róluk álmodott, és igaz, ez egy édes álom volt, viszont hogy ő nem volt mellettük, egy kis keserűséget is hagyott maga után.

5 hónap múlva

Sakura Uchiha óvatosan lépkedt a vastag hóban. Meleg köpenyét féltően a hasára húzta, ami már eléggé megnőtt ahhoz, hogy nagyobb ruhaméretet kelljen viselnie. Karin, aki Sakura mellett sétált minden egyes mozdulatát leste a lánynak, bár néha a lehelletétől bepárásodott a szemüvege. A két ninja már nagyon összebarátkozott. Szinte minden idejüket együtt töltötték a hónapokban. Mindent megbeszéltek egymással, és egy olyan kapocs alakult ki köztük, amit valószínűleg senki sem szakíthat el.

-Sakura, vigyázz, nehogy eless. - karolt bele a vöröshajú Sakurába.

-Tudom.-nevetett Sakura. -Folyton figyelmeztetsz, amikor sétálni jövünk.

-Nem tehetek róla. Sasuke leszedi a fejem, ha történik veled valami. És még szeretnék élni. -mondta Karin puffogva.

Sakura halványan nevetni kezdett, bár inkább arra koncentrált, hogy nagy hassal milyen kimerítő egy séta. Már január végén járunk, ami azt jelenti, hogy hamarosan megszületik Sasuke és az ő gyermeke. Hála Karin gondoskodásának, semmi baj nem volt egész idő alatt. A rendszeres séták, az étrend mind hozzájárulnak ahhoz, hogy Sakura egészséges gyereket hozzon világra. Karin már a gyermek nemét is tudja, de Sakura meglepetésnek szeretné, ezért a kunoichi nem árulta el a felvételekből.

-Kíváncsi vagyok, hogy rád fog-e hasonlítani vagy Sasukére. -zökkentette ki Karin Sakurát a gondolataiból. - Lehet neki is rózsaszín haja lesz.

-Ki tudja.-mosolyodott el szélesen a kismama. -Nekem mindegy, amíg egészséges lesz.

-Üm. Igazad van. -értett egyet Karin. -De attól még kíváncsi leszek.

Sakura rámosolygott barátnőjére, majd ismét a sétára koncentrált. A hideg hó, ahogy a csizmájára tapadt, ólomként nehezedett a lábaira. A lány egyre jobban fáradt, de tudta, hogy ez az ő állapotában természetes. Hirtelen viszont valami különös érzés fogta el, ami a hasa felől jött. Akaratlanul is odakapott és megsimogatta. Karin ijedten a vállára tette a kezét. Sakura, amint felfogta, mi is az az érzés, megfogta Karin kezét és a hasára tette. A vörös csak némán figyelte, mi fog történni, de amint ő is megérezte, amit Sakura, boldogan kapta fel a fejét.

-Rúgott. -mondta izgatott mosollyal.

Sakura szeme könnybe lábadt a boldogságtól. Egyre világosabb, hogy közeledik a szülés ideje.

2 hónap múlva márciusban

Sasuke belekortyolt a forró zöldteába, amit az egyik Homokrejteki fogadóban vett magának. Érezte, ahogy az ital lefolyik a nyelőcsövén át egyenesen a gyomrába, ott meleg érzést hagyva maga után. A fiú egy kis padon pihent meg a fogadó előtt, ahonnan tökéletes rálátása nyílt a cseresznyefákra, amik megannyi rózsaszín szirmukkal színesítették a tavaszt. Ahogy Sasuke megérezte az arcába csapott szirmok illatát, felidézte Sakurát. Milyen sok emlék fűzi a tavaszhoz. Ma március 28.-a van. Emlékei szerint, ma van Sakura szülinapja. Már 5 év telt el az utazásuk kezdete óta. Sasuke becsukta a szemét, és arra a napra gondolt, amikor Sakura először ünnepelte vele a szülinapját. Elfelejtette igaz, de a végén minden jól alakult. Visszagondolva erre, a fiú eléggé zavarba jött. Most már nem annyira heves, mint akkor volt. Talán jobb is így, hiszen a küldetésre kellett koncentrálnia. Hála az égnek, a paloták gyerekjátékok voltak az elsőkhöz képest. A nagy része elhagyatott volt, mivel más dimenzióban helyezkedtek el, bár az utolsó eléggé felkeltette Sasuke érdeklődését. Rengeteg csapda és ellenség volt, de a palotának nem volt saját chakrahálózata. Egy teljesen átlagos épület volt, mintha azt akarták volna, hogy ne lehessen chakra által lenyomozni. Sasuke is csak azért találta meg, mert az egyik palotában talált egy tekercset, ami egy térképet ábrázolt a palotákhoz. Végül, mikor Sasuke legyőzte az összes ellenséget az utolsó palotában, a központi teremben talált egy titkos falat, ahova egy tekercs volt rejtve. Ezt Sasuke magával hozta, mivel titkos jelekkel volt megírva. Amint hazaérkezik, odaadja Narutónak és az elemzőknek. Fogalma sincs, mi állhat a tekercsben, de ha ennyire elrejtették, fontos dolgokat tartalmazhat. Sasuke felsóhajtott. Szép ez így, meg minden, de valahogy vissza is kellene jutnia Avarrejtekbe. Bár először egy sokkal fontosabb helyre, ahol már két személy várja haza. Erre a gondolatra a fiú elmosolyodott. Vajon megszületett már a gyermeke? Ha igen, akkor egészséges? Fiú, lány? Hirtelen rengeteg kérdés sokasodott Sasuke fejében. Annyira sok volt egyszerre, hogy a fiú inkább belekortyolt a meleg teájába, hogy kimossa az agyából ezeket. Az ital hatására a ninja kicsit megnyugodott, megitta teljesen a pohár tartalmát, és visszavitte a fogadósnak, aki egy kedves öreg néni volt.

-No lám, már meg is ittad? -nevetett rekedten. - Kérsz még egy csészével? - nyúlt a kancsóért a hölgy, de Sasuke illendően meghajolt.

-Köszönöm szépen a kedvességét, de most már ideje mennem. –mondta, majd elkezdett a zsebében kotorászni a tea áráért.

-Hova igyekszik annyira fiatalember? -kérdezte mosolyogva a néni.

Sasuke nem akarta meghallani a kérdést, így inkább nem válaszolt rá.

-Áh, értem. Szóval a feleségéhez igyekszik annyira.-nevetett a fogadós.

Sasuke meglepetten megállt a kotorászással.

-Honnan tudja?-kérdezte bizalmatlanul, mire a nénike nevetni kezdett.

-Az arcára van írva, mennyire boldog. - mosolygott Sasukére. -És a jegygyűrűt is látom az ujján. -bökött a kezére a néni. -Akármennyire nem akarja mutatni, hogy boldog, a szem mindent elárul az emberről. Szóval igyekezzen, és térjen vissza mihamarabb a szerettéhez. -Fordult meg a fogadós, és a konyha felé vette az irányt. Sasuke éppen tette volna le a pénzt a pultra, de a néni visszafordult.

-A teát tekintse a ház ajándékának. -mosolygott Sasukére. -Mire vár? Menjen, ne várakoztassa meg a feleségét.

Sasuke kicsit összezavarodott, de felfogta a hölgy szavait. Elmosolyodott, búcsúzásképp meghajolt, és elindult a két napos úton, ami Sakurához és a gyerekéhez vitte.

-Sakura, minden rendben? -Karin aggódva tette rá a kismama homlokára a kezét. –Hm, nem vagy lázas, de nagyon sápadt vagy. Ettél rendesen? Nem fáj semmid?

-Jól vagyok. -mosolygott halványan Sakura. -Csak már elég nehéz bármit csinálni ekkora hassal.

-Ne erőltesd meg magad. Inkább pihenj le egy kicsit. Elkísérlek a szobába. -állt fel a székről Karin, majd Sakura felé nyújtotta a kezét. Sakura megfogta, másik kezével pedig a szék támlájába, hogy fel tudjon állni. -Csak lassan. -figyelmeztette a vörös lány.

Miután Sakura nehezen felállt, elkezdtek lépdelni a szoba felé. Egy darabig nem szóltak egymáshoz, de végül Karin megtörte a csendet.

-Figyelj, Sakura... -kezdte halkan és komolyan.-Azon gondolkoztam, hogy lassan inkább már aludj a vizsgálóban az ágyon.

-Hm? Miért? -kérdezte Sakura értetlenül.

-Mert ahogy elnézlek, hamarosan itt az idő. És ha elkezdesz vajúdni, nem akarok azzal foglalkozni, hogy átvigyelek a szobából a vizsgálóba.

Sakura átlátta a helyzetet és egyetértett, hogy ez a legjobb megoldás. Ő is érezte már, hogy hamarosan megszületik a kisbaba.

-Rendben. Akkor szerintem jobb, ha már most ott alszom. -mosolygott Sakura, majd a vizsgáló felé vette az irányt. Karin utána ment. Újra csend ereszkedett a két lányra. Sakura azon elmélkedett, vajon mikor fog megszületni gyermeke. Ma már valószínűleg nem. Ma az ő szülinapja van.

Sakura nagyot sóhajtott, ahogy visszagondolt az előzőre, valamint az elsőre. Hogy is felejthetné el azt a kőrejteki estét? Azért első, hiszen az volt az az alkalom, amikor először tudta megünnepelni Sasuke-kunnal a szülinapját. Sakura gondolatai messze vitték. Vajon Sasuke hol járhat? Már úton van ide? Meg fog érkezni a kicsi születésére? Ugye nem történt semmi baja?

-Már végeznie kellett a küldetéssel, igaz?-szólalt meg hirtelen Karin. Sakura rögtön tudta, kire céloz.

-Igen... valószínűleg. -mondta bizonytalanul. –Remélem, nem történt semmi baj.

-Csitt! Erre nem is gondolj. -fogta be a Karin Sakura száját.

-Mhmhn?!

-Vissza fog jönni hozzád és a gyerekhez. -mosolygott Karin magabiztosan. -Most már van családja. Szóval biztos lehetsz ebben.

Sakura hevesen bólogatott, majd Karin levette a kezét a szájáról.

-Na, akkor menjünk a vizsgálóba.

-Karin! -Sakura megragadta a lány felsőjét. –Köszönöm, hogy felvidítottál. -mosolygott rá kedvesen.

-Nincs mit. -mosolygott vissza Karin.

4 nap múlva...

Sasuke letörölte homlokáról az izzadságcseppeket. Az Orochimaru búvóhelye felé tartó ösvény a tűző napsütésben egyre hosszabbnak tűnt a fiú számára. Lassan haladt, néha meg is pihent egy-egy kellemesen hűvös, árnyékot adó fa alatt, majd ismét útra kelt. Ismerte az utat kívülről. Viszont ez az út, amin lépdelt, most nem a szülőfaluja felé vitte, hanem egy sokkal fontosabb ember felé, aki a családját képviseli. Sasuke már közel 1 éve nem látta, hiszen lefoglalta őt Uzumaki Naruto, a hetedik Hokage által kiadott küldetése. Feladata Kagura maradék templomának megtalálására és elpusztítására irányult. Igen nehéz és hosszú időt igénylő feladat volt. A fiú az előző küldetését 3 év alatt teljesítette. Közel 3 év után tért haza Konohába Naruto esküvőjére. Az ott tartózkodása alatt végül egy életre szóló döntést hozott. Bevallotta Sakurának, hogy szereti, majd miután Naruto kiadta neki a küldetést, megkérte Sakura kezét, és magával vitte a nehéz útra. Viszont soha nem gondolt bele, hogy az utazás alatt összeházasodnak, ráadásul a lány még terhes is lett. Így egy évvel ezelőtt Sasuke Karinra bízta a lányt ő pedig teljesítette a küldetés maradék részét.

Hirtelen hűvös levegő csapta meg a fiú arcát, amitől Sasuke feleszmélt a gondolataiból. Akkor látta, hogy már a barlang bejáratához érkezett, ami egyenesen Sakurához vitte.

A fiú nagyot nyelt, ahogy a szíve megdobbant. Végre itt van. A küldetésnek vége, már csak Sakura maradt.

Óvatosan elkezdett befelé sétálni, de ahogy egyre beljebb és beljebb ment, úgy szaporázta a lépteit is. Pár perc múlva, már ott volt a bejáratnál. Egy nagyot sóhajtott, majd halkan, de mégis biztosan hallhatóan bekopogott az ajtón. Válaszként néhány pillanat múlva nyílt az ajtó, és egy vörös szempár kukkantott ki rajta. Ahogy felmérte a vendéget, szélesre tárta neki az ajtót, és oldalra állva utat nyitott neki a belépéshez.

-Sasuke, csakhogy megkerültél! -nevetett Karin széles mosollyal.

Sasuke meglepődött, hogy Karin nem ugrott a nyakába és semmi olyan dolgot nem csinált, ami felidegesíthetné, de azért köszönésképp bólintott, majd a szemével Sakurát kezdte keresni.

-Kinn vannak a hátsó kertben. - mosolygott lágyan a vöröshajú lány. Sasuke szeme döbbenten nézett a lányra. Mire fel a többes szám? Amint megkérdezte magától, úgy hasított át az agyán a felismerés.

-Ha nem gond... - szólt halkan Sasuke. Karin elképedt a fiú lágy hangjától, majd beleütött a vállába.

-Menj csak. Már mindketten nagyon várnak.

Sasuke azzal a lendülettel elkezdett rohanni a kert felé. Kicsit félt, izgatott is volt, szomorú is, ahogy boldog is. Annyiféle érzelem kavargott benne, hogy azt hitte, felrobban. Amint kiért a kertbe, a szél az arcába fújta az ezernyi virágszirmot, amit a cseresznyefa hullatott. Régen is sokat járt ki ide tavasszal, hiszen a cseresznyefa ezer szirmának hullása gyönyörű látványban részesítette.
Sasuke a szemével elkezdte Sakurát keresni. Amint nagy nehezen megtalálta, megdobbant a szíve. A lány háttal ült neki, és nem vette észre a fiút. Látszólag nagyon el volt foglalva valamivel. Sasuke lassan közeledett a lány felé. Egy szót se szólt, amúgy sem tudott volna mit mondani az örömtől. A tény, hogy végre láthatja Sakurát nagy nyugalommal és boldogsággal töltötte el. Hazaért. Hozzá. Amint Sasuke a lány mögé érkezett, a kezét a vállára helyezte. Sakura egy kicsit megrezzent, de amint felismerte a meleg kéz tulajdonosát, könnyes szemmel hátrafordult.

-Sasuke-kun! -mosolygott lágyan és egyik kezét a fiúéra tette.-Üdv itthon.

Sasuke halványan elmosolyodott.

-Hazaértem, Sakura. -mondta halkan.

Sakura felállt, és Sasuke elé lépett.

-Hadd mutassam be. -nézett le a karjában fekvő, nyugodtan szuszogó babára. Sasuke ránézett a csecsemőre. Valami leírhatatlan érzés lett úrrá rajta, ahogy meglátta a kicsit. Mintha mindig is ezért a pillanatért élt volna. Mintha ebben a pillanatban megtalálta volna az élete értelmét. -Sasuke-kun, ő itt a lányod, Sarada. Sarada, ő pedig az apukád.

Sasuke nem jutott szóhoz. Valamiért úgy érezte, az egész egy álom. Lassan kinyújtotta a kislány felé a kezét, és óvatosan megsimogatta a fejét. A bársonyos, puha, fekete haja kicsit összeborzolódott. Sarada, aki eddig édesen szundikált, az érintésre álmosan kinyitotta a szemeit, és a nagy fekete ónixokkal a számára még ismeretlen személyre meredt. Aztán, mintha érezte volna, hogy ki ő, halvány mosolyra hasonlító grimaszra húzta a száját, majd visszaaludt. Sasuke a feleségére nézett.

-Sakura...-szólította meg.

-Hm?-nézett fel a lány. Viszont még mielőtt megkérdezte volna, hogy mit akar, Sasuke gyengéden végigsimította az arcát, és megcsókolta. Sakura egy pillanatra meglepődött, ennek ellenére viszonozta a csókot. Miután elváltak, Sasuke mélyen Sakura szemébe nézett.

-Köszönök mindent. -mondta hálásan. –Azt, hogy mindig mellettem állsz. Hogy hiszel bennem. Hogy szeretsz... Köszönöm, hogy megajándékoztál egy családdal.

Sakura szeme könnybe lábadt a boldogságtól és bólintott.

-Én köszönöm, Sasuke-kun. Hogy egy család lehetünk...

*****************