A nappaliban már a rendőrök vártak. Kikérdeztek és én mindent elmondtam. Aztán megkérték, hogy vezessem el őket a repülőhöz. Elindultunk és persze mindenki jött (John, Christine, Josh és a rendőrök). Mikor odaértünk, nem bírtam visszatartani a sírást. A rendőrök látták rajtam, hogy nem vagyok jól, ezért visszamehettem a házba.

Mikor hazaértünk, ettünk és ittünk, bár én alig tudtam valamit enni. Aztán a rendőrök is megjöttek. De most egy csomó táskával. A cuccaim voltak azok és a családom cuccai.

Utána a rendőrök arról kezdtek el beszélni, hogy ki lesz a gyámom. Amikor ezt a kérdést meghallottam, akkor esett csak le, hogy árva vagyok. Megint kijött néhány csepp könnyem, de most jobban vissza tudtam őket tartani.

-Igazából én nagyon örülnék, ha nálunk maradhatna, mert mindig is akartam egy lányt-mondta Christine, amin egy kicsit meglepődtem. Fura lenne egy idegen családnál lakni.

-Utánanéztünk és a lánynak csak egy nagybátyja van az apai ágról, viszont a férfi sokat iszik és drogozik. Szóval hozzá nem kerülhet-Hát igen, ez az én nagybátyjám. De mondjuk én nem nagyon ismertem, mert ezek a dolgok miatt a szüleim nem akarták, hogy sokat találkozzak vele.

-De akkor hozzánk jöhet vagy nem?-idegeskedett christine.

-Először a gyámhatósághoz kell bemennie, ott papírokat kitöltenie és néhány hét múlva meg lesz az eredmény. Viszont ebbe a kishölgynek is bele kell egyeznie-fordult felém a rendőr. Mindenki engem bámult és várta a választ tőlem.

-Én még nem tudom. Nagyon kedvesek, de még nem igazán ismerem magukat-válazsoltam félénken.

-Jajj Napsi, nyugodtan tegezz minket! És persze megértem, hogy neked ez így hirtelen jött, de mit szólnál egy próbahétre?-kérdezte boldogan.

-Ööö...legyen- mentem bele kicsit bizonytalanul.

A rendőrök elmentek végre, aztán Christine felvezetett a vendégszobába, ami ez enyém lett. Nagyon tetszett. Aztán segített kipakolni a cuccaimat és elrendezni. Közben sokat beszéltünk és nevettünk. Kicsit kezdtem azt érezni, hogy az anyám, persze ilyet már sosem fogok igazán.

Egyszercsak azt vettük észre, hogy valaki áll az ajtóban. Josh volt az. Mosolyogva nézett minket. Amúgy meg kell hagyni, hogy irtó cuki mosolya van. 

-Te hallgatózol?! Nem ilyennek neveltelek!-viccelődött vele Christine.

-Nem. Csak mivel a szobám itt van szemben, ezért hallottam ahogy röhögtök és mivel unatkozok, ezért gondoltam átjövök-mondta Josh.

Christine telefonja megszólalt. Felvette és kiment. Kettesben maradtunk Joshal. Vagy öt percig csak csöndben voltunk. Én bepakoltam még a maradék cuccomat, ő pedig az ágyon hanyat fekve nézte. Eléggé zavarban voltam és nem tudtam, mivel törjem meg a csendet. Közben visszajött az anyja.

-Figyeljetek, be kell menjek a munkahelyre, mert egy fontos előadás lesz. Csak késő este fogok jönni vagyis lehet, hogy csak holnap, mert az ilyen előadások után sokszor partyk szoktak lenni-azzal elment és megkezdődött a Joshal való beszélgetésem.

-Anyát sokszor hívják ilyen hirtelen be, tudod egy cég vezetőjének a helyettese, így sok feladata van-mondta miután az anyja távozott a szobából.

-Értem.-mondtam- Téged zavar, hogy sokat dolgozik?

-Ez hülye kérdés volt-mondta nevetve, én viszont zavarba jöttem-Ki ne akarná, hogy a szülei sokat dolgozzanak és ő egész nap egyedül lehessen otthon?! Bármikor áthívhatok barátokat úgy, hogy nem kell rettegnem attól, hogy a szüleim leégetnek. Ezért is jó, hogy apa 7:00-18:00 dolgozik, anya pedig össze-vissza, de nincs sokat itthon.

-De nem sajnálod őket, hogy ennyit dolgoznak érted?-mondtam kicsit idegesen-Azt sem, hogy alig látod őket?! Egyszer majd azt fogod kívánni "Bárcsak többet lehettem volna velük"-itt már majdnem sírtam, mert visszaemlékeztem, hogy mennyit veszekedtem néha anyával...
Erre nem válaszolt semmit. Viszont néhány perc múlva újra megszólalt.

-Még nem is mondtam...Őszinte részvétem a családod miatt-mondta együttérzően, viszont én reménykedtem, hogy lesz benne annyi tisztelet, hogy ezt nem hozza fel.

-Kösz-mondtam, majd gyors témát váltottam-Amúgy milyen tanuló vagy?-gratula napsi, ennél gázabb témát, fel sem vethettél volna.

-Mint mindenki-kezdte-Nem nagyon szeretek tanulni, mert én az az ember vagyok, aki inkább éli az életét és nem egész délután otthon a könyvet bújja, mindenről lemaradva-ez a mondata nagyon meghatott...én mindig is ilyen ember akartam lenni, de anya mindig mondta, hogy a tanulás fontos, mert csak azzal tudsz jól elhelyezkedni és csak azzal tudsz jól pénzt keresni...és hát sajna a mai világban már nincs élet pénz nélkül. Ezzel most azt akartam mondani, hogy én alig próbáltam ki valamit és ez nagyon bántott.

-És te milyen tanuló vagy?-szólalt meg újra.

-Hát...én elég jól tanulok-ezt abban a pillanatban kicsit szégyeltem, pedig nem értem miért.

Hirtelen megszólalt a csengő. John ajtót nyitott.

-Nyugi ő csak a legjobb haverom-mondta josh és lement érte.

Hallottam, ahogy röhögve jönnek fel. Amikor a srác meglátott odaszólt Joshnak:

-Igazad volt, tényleg szép-én meg elpirultam.

-Idióta-lökte meg Josh.

-Szia, Mike vagyok-fordult felém.

-Napsugár-mondtam mosolyogva.

-Ezt a postaládátokban találtam-nyújtott oda egy levelet.