Mikor felébredtem, még mindig a gépen voltam. Lassan felemeltem a fejem és csak halott embereket láttam. Nem hittem a szememnek. Aztán gyors megvizsgáltam a családtagjaimat és rá kellett jönnöm, hogy ők is halottak. Csak ültem ott és bőgtem. Nem fogtam fel mi történik és nem is akartam. 10 percig sírhattam ott, mikor eszembe jutott, hogy segítségért kéne mennem. Mégegyszer körül néztem a gépen, hogy van-e még élő, de nem jártam sikerrel. Utána nagy nehezen kinyitottam a repülő ajtaját és azt vettem észre, hogy egy erdő kellős közepén vagyok. Még jobban elkezdtem félni. Nem tudtam, hogy menjek segítségért vagy inkább maradjak itt és itt várjam a segítséget. Mivel megláttam egy ösvényt, ezért arra a döntésre jutottam, hogy elindulok segítségért. Meg azért is, mert már nagyon vágytam egy élő személy társaságára. Mielőtt elindultam volna, visszamentem keresni valamit, amivel megvédhetem magam. Valami éles dolgot akartam, de csak egy baseball ütőt találtam. Szerencse, hogy volt egy baseball rajongó a gépen...kár, hogy csak volt.

Elindultam. Az út közben ilyen kérdéseket raktam fel magamnak:
"Miért én? Miért én maradok életbe? Miért én veszítem el a családom?" stb.
És most megint még jobban elkezdtem sírni.

Mikor már minden reményt feladtam, megpillantottam egy kertvárost. Annyira örültem mint még soha. Az ütő is kiesett a kezemből. Rögtön odamentem az első házhoz segítséget kérni.

Habozás nélkül becsöngettem és egy korombeli srác nyitott ajtót. Nagyon jól nézett ki. Legalább valami jó is van ebben a napban.
A baj csak az volt, hogy mikor kinyitotta az ajtót, akkor jutott eszembe, hogy Amerikába vagyok és, hogy angolul kell beszélnem. Na most, azt tudni kell rólam, hogy tudok nagyjából angolul, de hogy a kiejtésem az valami szörnyű, az biztos. Szóval lefagytam és nem tudtam mit mondani. De ez kölcsönös volt, ugyanis ő is lefagyott, mikor meglátott az ajtóban egy lányt, aki véres és sír, ettől pedig az a kis sminkem is le volt fojva, amit reggel felraktam. Egyszercsak ott termett az ajtajában egy hölgy is, aki gondoltam az anyja.

-Úristen, veled meg mi történt? Gyere be-szólalt meg a nő, akit amúgy Christinnek hívnak és tényleg a srác anyja volt.

-A szüleimmel utaztunk repülővel ide és a gép lezuhant. Csak én maradtam életbe és elindultam segítségért és most itt vagyok-mondtam sírva és addigra már a srác apja, John is megérkezett.

-Rögtön hívom a rendőrséget. Te menj és tusolj le nyugodtan, majd adunk valami tiszta ruhát. Utána pedig adok valami ennit és innit-mondta kedvesen, utána pedig a fiához fordult- Mutasd meg neki hol van a fürdő, amíg én hívom a rendőrőket-a fiú csak bólintott, aztán felkísért a fürdőbe.

-Szóval ez itt a fürdő. Abba a szekrényben találsz törölközőt, itt pedig tusfürdőt. Ha kell valami, akkor csak szólj-mondta mosolyogva-Ja és amúgy Josh vagyok.

-Napsugár-persze ezt angolul mondtam: Sunshine-Köszönök mindent.

-Napsugár? Akkor én majd Napsinak (Sunny-nak) foglak hívni-kacsintott-Amúgy nem kell semmit köszönnöd. Ez természetes-azzal elment és hagyta, hogy végre letusoljak.

Levettem a ruháimat, amin a családom vére volt. Szörnyű érzésem lett. Aztán szépen letusoltam és a hajamat is megmostam. Nagyon jó volt végre felfrissülni. Egyszercsak egy kopogást hallottam.

-Napsugár, bejöhetek?-kérdezte Christine.

-Persze.

-Hoztam ruhát neked, de mivel én nem vagyok egy vékony nő, ezért csak Josh ruháiból tudtam hozni- Christinen tényleg volt egy kis felesleg, de az arca nagyon szép.

-Köszönöm. Nagyon kedves.

-Ugyan.-mosolygott rám-Viszont a rendőrök nem sokára itt lesznek és szeretnének veled beszélni, rendben?

-Jó-csak ennyit mondtam, mert igazából semmi kedvem nem volt a családom haláláról beszélni, főleg nem egy rendőrrel. De ez van.

Gyorsan felöltöztem a ruhákba, amit Christine hozott (egy fekete hosszú puma nadrág és egy fehér póló). Igazából ezek is nagyok voltak rám, szóval ennyi erővel már az ő ruháit is oda adhatta volna. Na mindegy. Még gyors megszárítottam a hajam, lemostam a sminkem és lementem a nappaliba, ahol már a rendőrök vártak.