Elkezdtem kipakolni a konyhában a szatyrokból. Először betettem a hűtőkbe azokat az élelmiszereket, amik oda valók. Egyszercsak hallottam, hogy Josh jön le a lépcsőn. Gondoltam, bocsánatot akart kérni. Hát tévedtem. Felkapta a cipőit és kiviharzott a lakásból.

Újra kitört belőlem a sírás. Akkor ennyi? Köztünk vége?

Gyors kirakosgattam még a többi cuccot, majd leültem tévézni pihenésképpen. De sajnos ez nem volt jó figyelemelterelés, mivel még mindig Joshon járt az agyam és minden percben az órára néztem.

Eltelt két óra azóta, hogy elment. Úgy döntöttem, hogy írok neki. Tudtam, hogy most épp azzal a csajjal van akivel megcsal, szóval legalább ő is megtudja, hogy bizony őt is megcsalja velem.

~Én: Remélem jól érzed magad azzal a ribanccal. Komolyan ennyire hülyének néztél?! Ahh mindegy is...a lényeg, hogy nyugi, nem fogok a lakás miatt veszekedni. Természetesen a tiéd marad, mivel mégiscsak a te szüleid vették, meg hát te vagy az idősebb. Viszont annyit kérek, hogy várd meg míg összepakolom a cuccom és csak utána gyere vissza.

Vártam és csak vártam, de nem írt vissza. Ledobtam a telóm a kanapéra, kikapcsoltam a tévét és felmentem. El akartam kezdeni bepakolni, de nem tudtam, hogy hova rakta a bőröndöket. De jó.

~Én: Hova raktad a bőröndömet?

Megint nem jött válasz. Körbenéztem a szobánkban. Kinyitottam a szekrényünket, benéztem az ágy alá, de sehol semmi. Kiléptem a folyosóra, majd bevillant. Felvitte a padlásra. Elkezdtem ugrálni, de így sem értem el azt a kis ajtóféleséget. Ügyetlenül felmásztam a lépcsőkorlátra és onnan próbáltam meg elérni, ami sikerült, mivel elég közel volt. Ahogy kinyitottam, lejött a kis létra. Sajnos elég sötét volt, így visszamentem telefonomért. Még mindig nem írt. Mindegy is. Újra felmentem a padlásra. Elég félelmetes volt. Elkezdtem kutakodni, de szinte csak kartondobozokat találtam. A keresést az is nehezítette, hogy a padláson csak négykézláb lehet közleledni, mert a tető nagyon alacsonyan van. Épp a dobozokat rakosgattam arrébb, hogy belljebb jussak, mikor hangokat hallottam. Nagyon halkak voltak, ezért gondoltam biztos a szomszéd az.

-Szia-nyúlt hozzám valaki hátulról, mire kiesett a szívem.

-Normális vagy?!-kezdtem el ordibálni Joshal-Mégis...-akartam folytatni, csakhogy megfordultam és nem Joshal találtam szembe magam-Mit keresel itt?-kérdeztem Aaront.

-Gyere le és meglátod-erre csak összevontam a szemöldököm.

Nagyon kíváncsi voltam, mi fog lent várni. Lehet, hogy szülinapom van, csak elfelejtettem? Lehet, hogy majd mindenki előfog ugrani a kanapé mögül? Persze Josht kivéve.

Aaron végig mosolyogva lépdelt lefele a lépcsőn. Mégcsak most vettem észre, hogy öltönyben van. Mégis mire készül??? A lépcső alján megállt egy percre. Hátrafordult és biztatóan rám mosolygott, majd gyors léptekkel a konyha fele indult. Hevesen dobogó szívvel léptem le az utolsó lépcsőkről.

Elállt a lélegzetem. A földön rózsaszirmok voltak szétszórva, a szobát pedig csak gyertyák világították meg. És ott volt. Ott volt Josh. Ő is egy öltönyben állt, mindkét kezét hátratéve és kicsit feszültnek tűnt. Mögötte ott állt Sofi -aki nem tudom miért, de videózott a telefonjával-, Rebeca, Mike, Aaron, Nial és még Martin és Petra is. Ezek mikor utaztak ide? És miért voltak mind csinosan felöltözve?

Ja Martinról jut eszembe...szegényt megcsalta abarátnöje, akivel még én is jóba lettem, így szakítottak. De szerencsére nem viselte meg a dolog.

-Mindannyian tudjátok, hogy nem vagyok jó ilyenekben, de most megpróbálok valami szép beszédet mondani-lépett Josh közelebb hozzám, mire még jobban izgulni kezdtem-Először is nem tudod elhinni, milyen boldog vagyok, hogy megtaláltalak. Köszönöm, hogy elviseltél három éven keresztül-erre mindenki halkan elnevette magát-Nem elég, hogy a legszebb lány vagy a világon, de még a legkedvesebb, legaranyosabb, legmegbízhatóbb...

-Jól van elég lesz-szólalt meg nevetve Mike.

-De a legfontosabb, hogy az enyém-folytatta Josh-Tudom, hogy sok hülyeséget csináltam, de tudnod kell, hogy soha nem szeretnélek elveszíteni. Köszönöm, hogy vagy nekem és nagyon szeretlek-mondta végig a szemembe nézve-És még egy utolsó kérdés. Hozzám jönnél feleségül?-térdelt le, a kis dobozkát kinyitva, amiben egy gyönyörű gyémánt gyűrű volt.

Éreztem, ahogy a könnyeim szabad utat engedtek maguknak. A kezemet a szám elé kaptam és nem bírtam abbahagyni a mosolygást. Viszont nem tudtam rögtön igent mondani, hisz nem értettem semmit. Ha igaz amit gondoltam, szóval hogy megcsal, akkor nem fogok a nyakába ugrani és igent kiabálni.

-Most komolyan itt fogsz mindenki előtt visszautasítani?-kérdezte, mivel már egy öt perce csak ott álltam és gondolkodtam. A többiek felnevettek a beszólásán és természetesen én sem hagyhattam ki.

-Szóval csak ezért hívtad ide őket-forgattam meg mosolyogva a szemem-Így legalább mindenképp igent mondok, mi?

-Neeeeem-húzta el megjátszva az e betűt.

-Aha. De a válaszom akkor is igen-mondtam ki végül, mire gyors feladta rám a gyűrűt és egy szoros ölelésbe vont, a derekamnál felemelve. A többiek elkezdtek tapsolni meg ordítozni, de Petra és Sofi még el is sírták magukat.

Végül miért mondtam igent? Tényleg nem előttük kellett volna megbeszélni azt, hogy megcsal-e engem vagy sem. És tudom, hogy szeretem. Mindig is szerettem és sajnos ez akkor sem lesz máshogy, ha félrelép. Lehet, hogy akkor szakítok vele, meg nem állok vele szóba, de szeretni szeretni fogom.

-Szeretlek-tett le és odahúzott egy rövid csókra.

-Én is-mondtam olyan magabiztosan, ahogy csak tudtam, de szerintem átlátott rajtam, mert furán méregetni kezdett.

-Na akkor hozzuk a kajákat meg a piákat-szólalt meg Martin.

-Ja persze, te csak ezért jöttél-forgatta meg a szemeit Petra.

Mindannyian leültünk a kanapéhoz és bekapcsoltuk a tévét, Aaron pedig kiment Martinnal a kajákért vagy miért.

-Mit nézünk?-kérdezte Mike, mint egy kisgyerek. Megmondom őszintén, máig nem értem, hogy miért mentek szét Rebecával. Tök összeillettek és szinte szerelem volt első látásra. De ez az ő dolguk, úgyhogy nem is foglalkozom vele.

-Valami izgiset kéne. Legyen horror-húzogatta a szemöldökét Josh.

Ajtó nyitodás hallattszott. Martinék pezsgőkkel, borokkal és ha jól láttam whiskeyvel tértek vissza. Csak egy két chipsz volt a kezükben.

-Ennyi a kaja?-kérdeztem értetlenül.

-Nem nyugi. Majd hozzák a pizzákat is úgy hogy nem fogsz éhenhalni-válaszolt vigyorogva.

A többiek elindítottak valami horrort, de én nem tudtam figyelni.