Josh leparkolt az étterem előtt.

-Szóval ez a meglepetés?-mosolyodott el-Köszönöm-csókolt meg, bár tudtam, hogy ő legszívesebben most otthon a kanapén ülve valami akció filmet nézne finom pizzával. De legalább nem mondta ki, hanem megköszönte.

-Na gyere, mert éhes vagyok-nevettem.

-Te mindig-nevetett ő is.

Bementünk és az egyik pincér már oda is jött hozzánk. Megmondtam neki, hogy milyen névre rendeltem asztalt, mire rögtön el is vezetett hozzá minket. A kezünkbe nyomott két étlapot, majd elment egy másik asztalhoz.

-Amúgy...elfeledkeztem a szülinapomról vagy mi?-törte meg hirtelen a csendet. A kérdésére kicsit kiakadtam.

-Szóval nem nézed ki belőlem, hogy csak úgy örömöt akarok neked okozni?-húztam fel a szemöldököm, majd bevágtam a hisztit. Ha belegondolok a nagy semmin.

-Csak vicceltem-mondta halkan és inkább befogta a száját. A pincér szerencsére hamar visszajött a rendeléseinkért. Josh egy bicentéssel jelezte, hogy rendeljek én, mert én vagyok a hölgy.

-Én brokkolikrémlevest és csirkehúst szecsuáni módra szeretnék. Nem, várjon!-szóltam hirtelen, mire mindketten megijedtek. Ahogy kimondtam a csirkét felfordult a gyomrom, így kerestem gyors valami mást-Bolognai spaghetti rántott zöldségekkel-erre csak bólintott, miközben felfirkálta a cetlijére.

Josh is kikérte a rendelését, majd mondta neki, hogy mehet.

-Várjon. Amíg várunk az ételekre, kaphatnák néhány tavaszi tekercset?

-Természetesen-mosolygott. Gondolom azon, hogy milyen éhes vagyok. De nem tehetek róla. 

Annyira megkívántam a tavaszi tekercseket és tudtam, hogy nem fogok tudni várni, míg kihozzák az ételeket, mert már olyan éhes voltm.

A pincér öt perc után kihozta a kérésem, viszont Josh és köztem még mindig feszült volt a hangulat, így gondoltam elő kéne drukkolnom valamivel. Hisz ez mégiscsak az én ötletem volt.

-Ezután elmehetnénk a tóhoz-erre rögtön felfigyelt.

-Mármint a mi tavunkhoz?-értetlenkedett.

-Igen. Mert van még egy meglepetésem, de azt csak ott adom oda-ezzel eléggé kíváncsivá tettem, ezért olyan gyorsan ette a kajáját, mintha az élete múlott volna rajta. 

-És akkor most jöhet a desszert-nyitottam újra ki az étlapot.

-Te még komolyan tudsz enni?!

-Persze. Valamivel le kell hűtenem a gyomrom, ahogy neked is. Szóval mit kérsz?

-Csak egy browniet.

Josh odahívta a pincért és kikértük a desszerteket. Én valami fagyis tálat kértem, aminek a két oldalán banán volt. Isteni volt, viszont a nevét ne kérdezzétek, mert valami kimondhatatlan olasz szó volt.

-Mehetünk?-nézett rám, mikor végre az utolsó darabot is betoltam.

-Igen, nyugi-nevettem. Olyan vicces volt. Mint egy kisfiú, aki épp a karácsonyi ajándékát várja.

A kocsiút kellemes volt. A félig lehúzott ablakon néha-néha befújt a szél. És mindketten csendben voltunk. Bár ennyi kaja után jóhogy nem tudtunk megszólalni.

Kiszálltunk és rögtön rám adta öltönyét, mert látta, hogy libabőrös lettem. Leültünk a fánkhoz, majd reflexből átkarolt.

-Akkooor most elmondoood a meglepetést vaaagy sem?-kérdezte lassan, mert negyed óra múlva sem szólaltam meg. A baj az volt, hogy nem tudtam hogyan kezdjem el. Lehet, hogy otthon gyakorolnom kellett volna. Felültem az öléből és vettem egy mély levegőt. 

-Szóval-kezdtem én is lassan és közben belenéztem a szemébe-Emlékszel a nászéjszakánkra?-erre egy aprót bólintott. Szerintem már sejtette, hogy mire akarok kilyukadni-Tudod, nem védekeztünk. És ennek tudod mi szokott lenni a következménye?

-Terhes vagy?-kérdezte döbbenten, de utána nem szólalt meg csak bámult rezzenéstelen arccal.

-Mikor Sofival voltam, akkor csináltam meg a teszteket. Mindkettő pozitív lett <mivel kettőt csináltam>, majd elmentem egy dokihoz és ő is megállapította, hogy terhes vagyok. A teszteket beraktam a fürdőbe meg a konyhafiókba, hogy megtaláld, de te simán elmentél mellettük-hadartam el, mert nem tudtam mit kéne most mondanom. Ő viszont még mindig nem szólalt meg.