Egy kellemes meleg helyen ébredtem fel, fel akartam kellni de minden porcikám fáj. Elképeztően gyengének éreztem magam. Kissé homályosan láttam de nagyából sikerült kivennem a körvonalakat, így meg tudtam állapítani hogy a szobámba vagyok.
-Hogy érzi magát, kisasszony? - hallottam egy hangot az ágy mellet. Odanéztem és egy aggódó tekintetű Mariettet láttam.
-Voltam már jobban is. - probáltam mosolyogni hogy ne aggódjon de az arckifejezését láttva nem jött össze.
-A lányok nemsokára meghozzák az ebédjét. - ebéd? Te jó ég! Mégis meddig voltam eszméletlen.
-Olyan késő van már? Meddig voltam eszméletlen? - kérdeztem meglepődve Mariettet.
-Tegnap reggel ájult el azóta végig  aludt a magas láza miatt.- tájékoztatott a nem túl rózsás helyzetről.
-Köszönöm Mariett. -néztem rá hálásan. Viszont Mariett értetlenűl nézett rám, éppen mondani akart valamit mikor bejöttek a lányok tálcán hozva az ebédemet. Az ágyból nem kelltem fel ahhoz még nagyon gyenge voltam  így odahozták nekem majd Anna a kezembe adta utánna Hanna levette az ezüst fedőt az ételről. Az ebédem egy tál gyümölcssaláta volt. Amit küszködve kezdtem enni. Pedig nagyon szeretem de most valahogy semmi kedvem nincs enni, de Mariett kényszerített hogy legalább pár falatot egyek. Folyton csak mondta és mondta, én pedig meguntam így most erőszakolom magamba a gyümölcsöket. Már a felét letuszkoltam és utánna végleg feladtam. A tálcát odaadtam
Annának aki kivitte közben Hanna töltött nekem vízet majd a kezembe adta a poharat és egy sárga bógyot ami gondolom gyógyszer lehetett. Bevettem majd megittam a vízet utánna, savanyú pofát vágtam ugyanis a gyógyszer nagyon keserű volt. Pár perccel késöbb mikor túltettem magam a gyógyszer utóizén, nagyon álmosnak éreztem magam így visszafeküdtem aludni, vagyis inkább  bedöltem az agyba és már aludtam is.

Hirtelen felébredtem, ám nem abban a szobában voltam ahol lefeküdtem. Nem tudom hogy kerültem ide de nem olyan volt mint a pokolban, sőt még az otthonomra sem hasonlított ez a hely. Világos volt túlzottan is, oldalra néztem és láttam ahogy a nap  adja ezt a nagy világosságot a hatalmas ablakokon keresztül. Egyszer csak egy hangot hallottam így felültem az ágyba hogy odatudjak fordulni.
-Megint rosszat álmodtál?-kérdezte az a férfi aki az ajtóban állt majd közelebb lépett hozzám. Eddig észre sem vettem hogy sírok, a könnyeim folytak majd lecseppentek a kezemre. A férfi odajött és letörölte őket. Ismerős volt ez a helyzet de nem tudtam hogy honnan. Viszont egy valami nagyon zavart. Akármennyire is probáltam hunyorítani  a férfi arcát nem láttam. Majd változott a kép és most egy sötét helyen voltam meg akartam mozdulni de nem tudtam és belenyilalt a fájdalom a kezembe meg a lábamba. Meg voltam közözve gondoltam én de nem tudtam mivel.  A kezemen végígfolyt valami. Fémes illata volt.Vérzek? Hogyan? Miért? Nem vágtam meg magam! Hirtelen kissé világosabb lett így láttam mivel vagyok megkötözve. Ami nem más volt mint rózsa tövis. A rózsa tövisei voltak azok amik megsebeztek. A halvány fény miatt láttam a hátérben  pár árnyékot akik gondolom harcoltak, majd körülöttem is egy csomo ember harcolt. Most meg egy csata közepén vagyok? A háttérben az egyik  harcos végzett a másikkal majd felém jött. Az arcát már megint nem láttam de gondoltam hogy ő az akit pár perccel ezelött a szobámba láttam. Furcsa érzés kerülgetett miközben a férfi felém jött. Féltés, aggódás, fájdalom, bánat, és ami a legerősebb volt az a szerelem. A férfi a fekete kardjával elpusztította a töviseket amik fogva tartottak mindezt olyan óvatossággal hogy nekem ne legyen bajom. Utánna a testem magától mozdul és a férfi karjai közé vetettem magam.
-Sajnálom hogy késtem. De már itt vagyok. Megvédelek bármi áron!-mondta határozottan mégis gyengéden. Én pedig biztonságban éreztem magam. Tudtam hogy ő mellete nem érhet baj, ám féltem is hiszen mi van ha elvesztem őt? Nem tudtam mik ezek az érzések, főleg egy olyan férfi iránt akinek még az arcát sem láttam. A gondolataimnak végett vetett egy furcsa érzés kirázott a hideg mimtha valaki nézne így megfordultam. Egy lándzsa jött felém, kikerülni nem tudtam túl közel volt. Már felkészültem a fájdalomra becsuktam a szemem és vártam, de nem éreztem semmit. Kinyitottam a szemem, és az a férfi aki mögöttem volt akit megöleltem. Ott állt előttem a hátából egy lándzsa állt ki. Megfordult kitépte magából a lándzsát majd földre esett. Sírtam......zokogtam...Mért ugrott elém? Mért? Letérdeltem mellé és a ölembe vettem. Folytak a könyeim, rápotyogtak az arcára, ő pedig csak felemelte a kezét és letörölte.
-Ne sírj. Nem szeretem ha sírsz. Mosolyog! Kérlek! - súgta halkan és gyengén. Én pedig probáltam visszatartani a könnyeimet. Nem értettem mért sírok. Nem tudtam ki ez a férfi, nem tudtam mért olyan fontos nekem, de egy valamit tudtam szörnyen fáj így látni őt. A kezével végigsimitott az arcomon majd ezt mondta:
-Szeretlek!Mindörökké szeretni foglak! Remélem következő életünkbem megint talákozzunk és újra beléd szerethetek.- az utolsó szavaknál már vért köpött.
-Én is nagyon szeretlek téged! Az idők végezetéig! Ne aggódj, biztos megtaláljuk egymást, hisz itt a pecsét ami összeköt minket. Ne felejts el! Keress meg! És újra együtt lehetünk- mondtam halvány mosollyal majd egy lágy csókót adtam neki amit gyengeden viszonzott.
-Ígérem megtalállak!!Bármi áron!Hogy újra együttlegyünk!!- mondta az utolsó lelegzetével majd lecsukta a szemeit végleg.
-Várni foglak!-suttogtam a semmibe. Majd egy fénylett az egész testem és hatalmas fájdalmat éreztem majd sötétség.

Ijedten ültem fel az ágyba immár abban az ágyban ahol elaludtam. Akkor tényleg csak egy álom volt? Minden? De akkor mért érzem még mindig ezt a fájdalmat? Ziháltam és ki voltam izzadva, valamint össze voltam zavarodva.
-Jól vagy? Rosszat álmodtál? - szólalt meg egy ismerős hang az ajtóból majd közelebb lépett az ágy mellé. Hirtelen elkezdtem sírni Lucifer pedig odajött leült mellém az ágyra majd gyengéden simogadta a hátamat és a hajamat. Én pedig odabújtam hozzá és csak sírtam belé kapaszkodva mintha ő lenne az egyetlen mentsvágyam, mintha ő lenne az oxigén én pedig a vízben fuldokolnák. Nem tetszett ez a kiszolgtatott helyzet de nem tudtam ellene semmit se tenni. Túl gyenge vagyok. Lucifer nyugtató szavai, gyengéd érintése ellen nem tudtam tiltakozni. A könnyeim lassan elapadtak de még mindig szorítottam őt. Féltem hogy itthagy. Ő valamilyen csoda folytán megértette. Felemelt és visszatett az ágyba és mivel nem engedtem el ő is bebujt mellém.
-Aludj csak még nagyon korán van. Ne aggódj itt maradok. - válaszolt miután látta a szemeimbe hogy nem akarom hogy elmenjen. Még fent voltam egy kicsit de aztán elnyomott az álom. De még így is éreztem Lucifer érintését, a teste melegét, a levegővételeit, ami bármennyire is tagadom megnyugtattak. Miután Lucifer látta hogy elaludtam tényleg nem ment el. Ő is elég fáradt volt, és valamiért a lány mellet lazíthatott, és valami furcsa nyugalmat érzez és melegséget a szíve tájékán. De abbahagyta a gondolkodást ezen és inkább ő is követte Rosalie példáját és aludni tért.

Folyt...köv...

Ez a rész kicsit késett. Amit nagyon sajnálok de remélem hogy ez a rész kárpótól!!!!😄😄😄