Lucifer szemszöge :

Mindössze egyetlen pillanatra vesztettem szem elől Rosaliet. Mert azt az átkozott Gabriel lefoglalt, amint a "beszélgetésünknek" vége szakadt, Rosaliet kerestem de sehol sem találtam. Nagyon ideges lettem, és elképeztően féltem Roset. Szinte futva kerestem meg Rayent, hátha látta őt. Éppen a kinti ajtónál örködött, mikor rohanva a démoni aurámmal odaléptem elé.

-Hol van Rosalie?!- lángolt fel még jobban a bennem lakozó démoni erő.

-Nem láttam. Törtémt valami??! - kérdezet ő is kissé idegesen.

-Nem találom őt sehol, és nem is érzem a palotában.- sziszegtem dühösen.

-Szólok az öröknek!- sietett el.

Én pedig fogtam magam és Gabriel keresésére indultam. Biztos voltam benne hogy ő áll a dolgok mögött. A francaba is....Tudtam, hogy  valami történni fog, mégis beengedtem őket. Ha Rosalievel történik valami azt nem fogom túlélni.

Egyszer csak az egyik őr jön felém sietve és a kezében egy borítékkal.

-Uram, ezt találtuk a kisasszony szobájában. - hajolt meg majd átadta a levelet.

Sietve bontottam ki és olvastam el. Két sorból ált, de jol tudtam kitől van. Dühösen gyürtem össze a kis papírt. Majd sietős léptekkel elindultam hogy megkeressem őt. Hisz már tudom hogy hol van....

"Soha nem lesz a tiéd, árúló! Nem érdemled meg! "

Nagyon is jól tudtam ki küldte. Az ablakot kinyitva kiléptem, kitártam fekete szárnyaim és elmentem a Mennyek palotájába.

A Mennyek palotájába:

-Biztos jó ötlet volt?? - kérdezte aggodalmasan egy nő, miközben Rosalie arcát nézte. Aki látszolag békésen aludt a nagy francia ágy közepén.

-Te is tudod hogy nem maradhatott ott, betöltötte a 18. életévét, az ereje már felébrett. Idő kérdése mire öntudatra ébred. - válaszolta a férfi.

-De mégis.... Lucifer biztos utánna fog jönni. - simitott egy tincset ki Rosalie arcából majd aggodalmasan a férfira nézett.

-Luciferről majd én gondoskodom. Évekkel ezelőtt meg kellet volna hogy kapja a büntetését, ideje hogy most bepotoljam.- sziszegte mérgesen az angyal.

-Gabriel... Rosalie szereti őt. Még 500 év után is. - szomorodott el a lány.

-Nem hagyom hogy Rosalie meghaljon! 500 éve tétlenül hagytam, most nem fogom! - felelte szigorúan, majd ő is a lányhoz hajolt, adott a homlokára egy puszit majd elment.

-Ne aggódj, húgom! Minden rendben lesz, mostmár minden rendben lesz. - súgta halkan a lány közben egy-egy könycseppet hullatot. Majd ő is kilépett a szobából, magára hagyva a lányt.

Lucifer:

Odaértem a palotához, ismerve a járást a főkapun keresztül mentem befele. Meglepődtem hogy senki nem állta az utamat, de biztos voltam benne hogy ebben is Gabriel keze van a dologban. Mentem egyenesen befele míg egy hatalmas előcsarnokba értem ami csak úgy úszott a fényben. Egy hatalmas lépcső volt előttem, valamint egy csomó ajtó. Körbenéztem, viszont egy kard csapódott le elém az aranyszínű járólapba fúrodva. Felnéztem, és Gabrielt láttam ahogy dühösen villámló szemekkel engem néz.

-Mégis eljöttél, te árúló démon. - mondta gúnytól csöpögő hangon.

-Hol van Rosalie?! - válaszoltam én is hasonlóan, mégis valamivel indulatosan.

-Az téged ne érdekeljen. Elárultad őt, nem fogom hagyni, hogy még egyszer megöld. - sziszegte indulatosan a  haragtól.

Majd nekem támadt, én pedig felkapva a kardot kivédtem a csapását. Kibontotta a fehér szárnyait és ezúttal a levegőből mérte a csapást. Én sem voltam rest kiengedtem a fekete szárnyimat és ezúttal a levegőben folytattuk a csatát.

Rosalie:

Hol vagyok?? Mi történt velem?? Ki volt az a nő?? Akárhányszor vissza probálok emlékezni a fejembe egy erős fájdalom nyilal. Mégis valamiért muszáj megtudnom, valami azt súgja tudnom kell.

Muszáj... Emlékeznem kell.. Gyerünk... Egyszer csak fény vett körül és egy szobába találtam magam. A szoba üres volt de ahogy jobban körbenéztem nagyon ismerős volt, a szobához tartozott egy erkély is, ami most nyitva volt. Így kimentem, ott egy lány állt. Hosszú vörös haja volt, és egy fehér hálóingben volt, nagyot sóhajtott. Ismerős volt az a lány így közelebb mentem hogy megnézem. Odafordult felém, mintha engem nézne, de engem ez most nem érdekelt.

Ugyanis az ájulás kerülgetett, az a lány ÉN voltam. Az arca, a szeme, és a haja is olyan volt mint nekem. Ez nem lehet?? Hogy kerültem ide?? Ki ő?? Mért hasonlít ennyire rám?!

Megint éreztem az a szúró fájdalmat a fejemben. De egyszer csak abbamaradt, felegyenesedtem és a lányt néztem aki most meglepődve vigyelt egy fekete pontot ami felé közelített.

Az a "fekete pont" Lucifer volt. Megállt a lány előtt és mielőtt megszolalhatott volna egy lágy csókot lehelt az ajkaira.

-Lucifer... Mit keresel itt?? Tudod hogy veszélyes itt lenned! - ripakodott rá a lány aggodalmasan.

-Látni akartalak, Rozália. - súgta gyengéden a démon és gyengéden átölelte a lányt. Aki halkan sóhajtott egyet.

-Mi a baj?Olyan szomorúnak tűnsz...- kérdezte a démon miközben a kezével megsimogatta a lány arcát.

-Gabriel. Ma megint hivatott, szerinte ne bízzak benned. Én meg persze megmondtam neki a magamét ami miatt mérges lett. - sóhajtott megint szomorúan a lány.

-Kedvesem, tudod hogy Gabriel nem szível engem, van egy olyan sejtésem hogy nem is fog. - mondta Lucifer.

-Tudom... De mégis.. Fontos nekem ő is, hisz felnevelt, tanított, olyan nekem mint egy báty. Te meg a szerelmem vagy, szívem választotja. Nehéz elviselnem hogy ennyire nem szível. - morzsolt el egy két könnycseppet. Amit Lucifer sebesen le is törölt.

-Ne aggódj szerelmem. Idővel csak megbékél. - felelte a démon, majd magához húzta a lányt és megcsókolta.

Mi folyik itt?? Gabriel?? Ki ez a Rozália és mért hasonlít rám ennyire?? Túl sok a kérdés.... Viszont egyikre sincs válasz...

-Majd én segítek! - szólt egy kedves hang.

Megint ellepte a fény és most egy rózsákkal teli kertben találta magát Rosalie. A kert közepén egy lány ült, Rosalie felismerte, Ő volt az akit az előbb látott, Rozália.

-Gondolom sok kérdésed van, igaz? - kérdezte vidáman csilingelő hangon.

-I-Igen. - válaszolta bizonytalanul Rosalie.

-Gyere közelebb! Ne aggódj nem harapok! - kacagot vidáman a lány és a kezét Rose felé nyújtotta.

Rose elfogadta a kezet, ami finoman lehúzta és leült a lány mellé. Aki a kézét továbbra sem ereszte beszélni kezdtett.

-Jol figyelj Rosalie, mert most elmondok neked mindent, ami 500 éve velünk történt. - csilingelte megnyugtató hangján és a kezét szorosan fogva beszélni kezdett.

-A történet 500 éve kezdődött, mikor én egy angyal beleszerettem egy démonba, aki történetesen a Pokol úra volt. A szerelmünket nem fogadtál volna el, ezért titokban tartottuk. Ám hogy találkozhassunk  ahhoz segítség kellet így a titkunkba beavadtam Selint a drága barátnőmet, Lucifer pedig a bizalmasát, Rayent. Az ő segítségükkel tudtunk találkozni. Mivel akkor háború volt, az angyalok és démonok között, ez a kapcsolat igazán veszélyes volt. Lucifer probálta megállitani a háborút, de a vének tanácsa nem engedte. Nem tehetett semmit, a háború elérte a palotát is, ahol én voltam. A démonok azért akartak megszerezni engem mert nekem egy olyan képességem van mint Istennek. Nekem megvan a gyógyítás ereje, ezt akarták megszerezni. Persze Lucifer és Gabriel ezt nem hagyta, Lucifer elment hogy beszéljen a démonokkal a támadás lemondásáról. Gabriel pedig megerősítete a palota védelmét. De hiába volt, a démonok megtámadtak, Gabriel Lucifert hibáztatta. El kellet menekülni a palotából, de a démonok utolértek, az egyik megtámadott. Már lesújtani készült mikor Lucifer az életét feláldozva elém ugrott, így ő kapta a halálos sebet. Meghalt.... Viszont én ezt nem hagyhattam így használtam az erőm és visszahoztam a halálból. Ezért súlyos árat fizettem. Életet, életért. Ez a szabály... Azért hogy megmentsem  őt, azzal nekem meg kellet halnom. De nem bántam... Hisz ő így túlélte, és akkor nekem csak ez számított.- mondta boldog mosollyal és elmorzsolt egy- két könnycseppet.

-Utánna mi történt?? És nekem mi közöm ehhez?? - kérdeztem kiváncsian.

-Drága Rosalie.... Te én vagyok és Én te vagyok. Te az én reinkarnációm vagy, Isten adott még egy esélyt, nekem. Így születtél meg te, bár ezúttal emberként. Az erődet is lezárta hogy ne keressen senki, viszont ez a pecsét csak 18 évig tudta visszatartani az erőd. Idővel ahogy a pecsét gyengült, kezdtél visszaemlékezni. Most viszont a pecsét eltünt, azaz ideje hogy öntudatra ébredj.- felelte mosolyogva majd felállt és engem is fél húzott.

-Meny Rosalie... És legyél boldog. - mondta majd megölelt.

-De veled mi lesz?? - kérdeztem kétségbeesetten.

- Rosalie... Én, Te vagyok, Te, Én vagyok. Mi egyek vagyunk! - mosolyodott el, összekulcsolva a kezünket.

-Köszönöm! - súgtam boldogan, és megint elnyelt a fény.

Mikor felébredtem egy szobában voltam. Hangokat hallotam, pontosabban kettőt, Lucifert és Gabrielt. Megint veszekednek, elindultam a hangok fele.  Kiléptem a szobából és az előcsarnok fele vettem az irányt.

Gabriel és Lucifer harcoltak, mind a ketten tele voltak sérülésekkel de még így sem hagyták abba. Elszomorodva mégis kicsit dühösen mentem közelebb hozájuk.

-Most már elég legyen Lucifer, Gabriel!!- áltam kettéjük közé és mind a kettőre mérges pillantást vetettem.

-Rosalie... - mondták ki egyszerre a nevem és meglepődve bámultak rám...

Folyt.. Köv...

Halihoo...!! 😂😂Megszált az ihlet így megírtam egy újjab részt remélem tetszett!! 😍😍🌸