|I{•------» - «------•}I|

TOM

New Jersey folyóparti részét is elárasztottuk hírdetésekkel Erickel. Aztán meg találkoztunk Piperrel, amikor ragasztottuk a hírdetéseket Philadelphiában egy lámpaoszlopra. Nem akartam egyébként elhívni egy randira, mert úgy éreztem, hogy kell egy kis idő, hogy feldolgozzuk a tegnap eseményeit, de amikor megláttam tudtam, hogy nekem el kell hívnom most azonnal egy randira. Egy második első randira.

- És most reméljük, hogy van, aki fog jelentkezni - mondta Eric, miután kiragasztottuk az összes lapot, ahová csak gondoltuk. Bárok elé, parkokba, intézmények elé, az utcákra, mindenhová, ahová gyalog el tudtunk jutni. Nincs kocsi, fogalmunk sincsen, hogy a buszmegálló hol van, vagy egyéb ilyen marhaság. Marad a gyaloglás. Jó az is.

___

Tizenegyre a bár előtt kell lennem. Randim lesz Piperrel! Ez olyan hihetetlen. Azon csodálkoztam, hogy elfogadta a második első randi ötletét. Azt hittem, hogy szépen, nőiesen elküld melegebb éghajlatra, azt neked is szia, nem fogsz hiányozni! Idiótán vigyorogtam a tükör előtt, miközben felhúztam a kabátom cipzárját. Fogalmam sincsen, hogy hol fogunk randizni, vagy hogy mit fogunk csinálni, de majd csak ki fogjuk találni. Aztán az is lehet, hogy beülünk a bárba, és beszélgetünk egy-egy pohár whiskey társaságában.  Meg szeretném ismerni Pipert, mert rendesnek tűnik, és nagyra értékelem azt, hogy nem néz levegőnek. Teljes hülyének érzem magamat azért, mert szinte már szó szerint csorgatom Pip után a nyálamat, és folyton ő kezdeményez. És még az is rátesz a nyomoromra, hogy egy szép fehér gipsz - vagy mi - virít az orrnyergemen. De inkább az orrom törjön el, mintsem megerőszakolják. Lehet, hogy ezt az egészet túlzásba viszem ahelyett, hogy hagynám, hogy a dolgok magától történjenek. Lehet, hogy úgy könnyebb lenne. De ha csak hagynám, akkor az se biztos, hogy találkoznánk. A gondolataimat félretéve kimentem a lakásból, majd elindultam a bár felé.

Abból ítélem azt, hogy Piper pontos, mert az elfuserált első randinkon pontban négykor érkezett meg a megbeszélt helyre. Mostmár tizenegy múlt hat perccel. Az mondjuk még nem vészes. Lehetséges, hogy csak később indult el otthonról, és ezért néhány perccel később fog megérkezni. Hat - mostmár hét - perc késés nem a világ vége! Bárkivel előfordul.

Hat, hét perc késés nem a világ vége ellentétben az egy és fél órás késéssel. Lehetséges, hogy nem is fog eljönni? És ha a bárban van? Benyitottam a bárba. Alig voltak bennt. Körülnéztem a helységben, minden egyes apró szegletét megnéztem a bárnak. Sehol se találtam Pipert. Úgy éreztem, mintha ki lennék használva. Hogy én idejövök időben, és még mindig nincsen itt. Miért? Ez a kérdés zúgott egész nap a fejemben. Miért nem jött el? Ez fájt. Mentálisan. Pokolian fájt. Mintha a szívem helyén egy lyuk tátongott volna. Eltűnt a szívem a csalódottságtól. Nem is Piperben csalódtam, hanem inkább magamban. Ha nem hívtam volna el, akkor megelőztem volna azt, hogy ez kikészítsen.

- Keresel valakit? - Kérdezte a pultoslány, miután látta azt, hogy már sokadjára nézem át a helységet. Egy szomorkás mosollyal ránéztem.

- Csak egy lányt - sóhajtottam. - Középmagas, vékony, hosszú szőke haja van.

És elképesztően szép szeme, kecses lába, vékony karja, angyalok által faragott arca...

- Megnézhetem a mosdóban - ajánlotta fel. Megköszöntem a szívességét és kilibbent a pult mögül. Imádkoztam, hogy a mosdóban legyen. Ott legyen, Istenem, ott legyen! Türelmetlenül doboltam az ujjammal a bárpulton. Eltelt egy perc, két perc, míg végül megjelent a csaj.

- Nincsen senki se a vécében - újra megköszöntem a segítségét, majd kimentem a bárból. Úgy éreztem, mintha a szívem helyén keletkezett lyukat még tovább szúrkálná a csalódás és a bánat láthatatlan kése. Az üres lyukat, amiben már nincsen semmi... Mégis fájt az az üres lyuk szúrkálása, és talán az üres szív szúrkálása fájdalmasabb, mintha ott tényleg lenne valami. Akkor túl tudnám magamat tenni ezen, de most nem tudom. Miért történt ez?

Eltelt két hét azóta, azaz háromszázharmichat óra, és még sorolhatnám az átlváltásokat, amióta Piper nem jött el a randira. És ha elment a randira, csak mondjuk egykor érkezett meg? Nem, az lehetetlen. Ha a megbeszélt időpontra nem jött, akkor később se érkezhetett meg. (Legalább már leszedték a gipszet az orromról, mert már meggyógyult). Kezdem azt hinni, hogy újra bolondot csináltak belőlem. Észre kéne vennem azt, hogy mikor hasznának ki, és mikor nem. Ez az egész úgy szar, ahogyan van!

- Tom! - Szólított meg Eric. Odamentem hozzá. A kanapén ült. Boldogan vigyorgott. - Ma két jelentkező is jön!

Újságolta. Nekidőltem a hálószoba ajtófélfájának, összefontam a karomat és unott fejet vágtam.

- Aha, nagyszerű - mondtam ironikusan. Odajött mellém és belebokszolt a vállámba.

- Miért nem örülsz? - Vont kérdőre. Ha most nem lenne összezúzódva a szívem, akkor egészen biztosan mosolyognék és örülnék a hírnek.

- Most egyedül akarok lenni - morogtam, majd faképnél hagytam. Bedőltem az ágyamba. Két hete történt ez az egész, de még mindig fáj. Csöngettek. Feltápászkodtam az ágyamról, majd megdörzsöltem a szememet, hogy kimenjen az álom a szememből, ami az egésznapos lehangoltság miatt van. Biztosan az egyik jelentkező érkezett meg. Eric kinyitotta az ajtót. A bejáratban egy nálam alacsonyabb, vékony srác állt, hosszú, szőkésbarna hajjal, ami a szemébe lógott. Hátán gitártok, mellette egy ötven vagy hatvan wattos kombó. És... Piper. Amikor megláttam Pipert elsápadtam. Mit keres Pip itt? Ezzel a sráccal? Nem mondhatom azt, hogy Piper megcsalt, mert nem vagyunk egymással, de a látvány és az érzés egyenlő volt a megcsalás érzésével és látványával.

- Üdv! - Szólalt meg a srác, és kezet nyújtott Ericnek. - Dave Szabó!

De fura neve van! Sa... Bo? Mindegy is.

- Eric Brittingham - mutatkozott be Eric. - Ő ott Tom Keifer.

Mutatott rám a basszeros, majd Dave irányába biccentettem a fejemmel köszönésképpen. Igyekeztem Piperről tudomást sem venni. Nem is akarom azt tudni, hogy mit gondolhat most rólam Piper. Lényegében levegőnek néztem. Akkor is így csinálnék, hogyha eljött volna a randira? Dave becuccolt a lakásba, megmutattam neki, hogy hol van konnektor a kombójának. Összerakta a cuccát, kivett a tokból egy fekete, ST formájú Jackson gitárt, rátette a hevedert és a nyakába akasztotta a hangszert. Látszott rajta, hogy ideges. A gitár nyakát markolászta, és egyhelyben toporgott. Lehajolt a kábelért, és bedugta az erősítőbe. Bekapcsolta a kombót, maximumra tekerte a hangerőt, de a gitár potmétereihez még hozzá se nyúlt.

- Mutasd meg, mit tudsz! - Kérte Eric. Dave bólintott, feltekerte a gitár potmétereit, és játszott valami heavy metal szerű témát. Piperre néztem. A kanapé karfáján ült keresztbe tett lábbal. Nézte a padlót. Amikor már percek óta néztem, minden körülöttem lévő zajt kizárva, felnézett, majd rám, és amikor találkozott a tekintetünk, egyből elkapta a tekintetét.

- A szomszédok most örülhetnek - jegyeztem meg, miután Dave abbahagyta a játékát. A saját erősítőmhöz léptem, a nyakamba vettem a gitáromat, beletettem a kábelt, bekapcsoltam a tiszta csatornán lévő erősítőt. Néhány bemelegítő akord után torzítottra állítottam a kombómat.

- Egy kicsit bluesosabb témát tudsz? - Érdeklődött Eric. Dave elhúzta a száját, idegesen felnevetett, miközben a tarkóját markolászta.

- Nem nagyon - sziszegte.

- Aerosmith? Stones? - Soroltam fel néhány próbát. - Led Zepp?

Elkezdtem játszani a Whole Lotta Love riffjét, majd ebből kifolyólag néhány teljesen random akkordot. Piper felém és Dave felé nézett. Nem tudtam eldönteni, hogy engem, vagy Dave-et nézi. Piper Hudnall, ha tudnád, hogy most mit érzek! A csalódottság, a bánat, a szerelem és a tenni akarás egyvelege. Érdekes egy egyveleg. És itt van most ez a helyzet. Még mindig nehezen tudom azt elhinni, hogy két héttel ezelőtt nem jött el a randira. És most meg egy másik sráccal jelenik meg. Pofonok érnek egymás után.

- Tom, ez már nem a Whole Lotta Love - állapította meg Eric, mire egy amolyan "na nem mondod?" fejjel néztem rá. Eric is a felszereléséhez ment. Összerakta a cuccát, és a basszusgitárját a nyakába rakta, majd miután feltekerte a hangerőt játszani kezdte a csontig hatoló basszustémáit, ami némi blues rock beütéssel rendelkezik. Dave szerintem azért nem lesz jó a bandába, mert ő inkább a hard rock, heavy metal irányába játszik, a Cinderella meg inkább bluesosabb. Jól játszik, csak nem a mi műfajunkba. Piper továbbra is minket nézett. Észrevettem, hogy engem néz. Engem, csak is engem. Nem Ericet, Dave-et, hanem engem. Ez egy kicsit felvidított. Ja... Még valami bajom van Dave-vel! Mégpedig az, hogy Piperrel van együtt. És ez nekem miért baj?

|I{•------» - «------•}I|