~A másidok találkozás pt2~

A beszélgetés meglepően jól sikerült. Magam is meglepődtem. Leginkább magamon, hogy ilyen könnyedén elcsevegek egy számomra teljesen idegen fiúval. Kiderült, hogy akárcsak én, ő is 14 éves, és hogy az otthonomtól nem messze található Lónyay utcai református gimnázium tanulója. Ez egy fiúiskola, ugyanúgy, ahogy az én iskolám egy leányiskola. Elmesélte, hogy tanítás után mindig a barátaival szokott labdajátékokat játszani -mint minden korunkbeli fiú. Úgy tűnt nagyon kedveli ezt a tevékenységet, mert felcsillant a szeme, amikor erről mesélt.

-Ha szabad kérdeznem, te mit csinálsz tanítás után? -kérdezte Boka

-Járok olvasókörre. Ha jó az idő utána gyakran elmegyek pár barátnőmmel beszélgetni a Dunapartra. Esetleg otthon besegítek a nagyszüleimnek a házimunkába.

-Azok a barátaid, akikkel múltkor összefutottunk?

-Igen, akkor is a Dunapartról jöttünk haza.

-Gyakran jártok arra?

-Csak ha az idő kedvező- feleltem, miközben eszembe jutott, hogy eddig háttal álltam az utcának. Észre sem vettem, hogy már majdhogynem kitisztult az ég. A nap újra sütött, bár az eső még így is esett. Kissé kijjebb léptem, hogy körbe nézhessek, nem-e látni szivárványt a horizonton. Boka is eképp tett. Bár szerintem inkább azt kereshette, hogy mit nézek. Rá is kérdezett, de inkább csak a fejem ráztam.

-Lassan kitisztul az ég- jegyezte meg, megtörve az eddigi csendet. Én kiléptem a még szemerkélő esőbe- el fogsz ázni- kiáltott utánam

-Badarság- hagytam rá mosolyra húzva a számat. Ő is eképp tett és utánam jött a szemerkélő esőben.

A nekünk jobb oldali járdán indultunk el hazafelé. Egy-egy tető a járda fölé lógott, így kevésbé lettünk vizesek. Nem mintha az a párszem esőcsepp árthatott volna nekünk. Az út egy része csendben telt. Úriember módjára Boka egészen hazáig kísért. Megköszöntem neki, majd azzal búcsúztunk, hogy látjuk még egymást.

Látjuk még egymást... Őszintén remélem. Értelmes fiúnak tűnt. Felettébb választékos volt a szóhasználata, és nem volt ismeretlen számára néhány idegen kifejezés sem. Mellesleg illedelmes is, és érdeklődő. Mondhatni, bearanyozta a mai borús napom. Ahogy a felhők eloszlottak azon a bizonyos délutánon, úgy oszlott el az én letargikus hangulatom is, mely helyét egy eddig ismeretlen érzés vette át. Boldogság. De nem az a hétköznapi. Egyszerűen nem tudtam miért voltam boldog. Mert ha az ember boldog, általában tudja, hogy ezt mi váltja ki, vagy tudja, hogy mi ennek az oka. talál okot, amiért boldog. De most... most nem találtam rá okot. Semmit. csak éreztem, hogy most az életem egy olyan szakaszában vagyok, ahol gondtalanul élvezhetem az élet adta kegyeket.

-Mire fel ez az öröm?- kérdezte a nagymamám, miközben éppen a már megszáradt edényeket tettem a szekrénybe

-Magam sem tudom- feleltem egyszerűen- azt hiszem jó napom volt

-Igazán? Ennek örülök. Mondd csak, hogy megy a beilleszkedés? Erről mostanában kevés szó esett.

-Azt hiszem jól. Van ugye 3 barátnőm, róluk már meséltem

-És a többiekkel jól kijössz? Tanárokkal?

-Kovács tanárúrral jó a viszonyom. Értékeli, hogy idegen művekről is tudok beszélni a szakkörön

-Ennek örülök. De most, hogy mondod, eszembe jutott, hogy a szüleid küldtek levelet. Arról írtak, hogy jól vannak, zajlik kint az élet, akárcsak eddig. A nővéred Kamilla pedig hivatalos munkát kapott a családnál varrónőként.

-Hű, ezek remek hírek. Mikor terveztek írni nekik?

-Jövő héten hétfőn tervezünk feladni egy levelet. Ha gondolod írj nekik te is majd bele tesszük a borítékba.

-Írni fogok

-Valamint, szeretném, ha majd velem jönnél a postára. Megmutatom merre van, és hogy hogyan tudod feladni a leveleket.

-Rendben, akkor legközelebb már magam is fel tudom adni a leveleket, ha nektek esetleg más dolgotok lenne- mosolyogtam.

Boldoggá tett, ha a nagyszüleim fontos feladatot akartak bízni rám, vagy csak új praktikákat akartak mutatni. Jól esett, mert náluk ez a bizalmat szimbolizálta. Jól esett, hogy így bíznak bennem.

Este leültem írni a naplómat. A nagyszüleim már aludtak, így nagyon halknak kellett lennem. Bár tudom, hogy feltétlen bizalmukat élvezem és sosem olvasnának bele a naplómba, nem lehet az ember elég óvatos. Nem szeretném, ha tudnák, hogy naplót vezetek. Magam sem tudom miért. Titkos napló... neve is mutatja, hogy titkos. Még a létezése is.

Megírtam a nap történéseit... A szakkört, hogy kezd kialakulni bennem egyfajta jövőkép... a fiú, Boka, akivel ma találkoztam másodszor. Rendkívül szimpatikus volt. És külön jól esett, hogy haza is kísért, és nem hagyott magamra. Leírtam azt is, amit a mamámmal beszélgettem délután és azt, hogy jelenleg írom a naplómat. Igen, most értem a jelenbe.

Késő este van. Bár az ablak zárva van, tisztán lehet hallani, ahogy a lezúduló esőcseppek földet érve koppannak. Lágyan, nem erőszakosan. megnyugtat. Jó hallgatni. Olyan ábrándos és romantikus az eső... Érzem a földi boldogságot. Ilyen lenne az örök menyország? Ha igen, örömmel nézek elébe, ha eljön az ideje.