~Első nap~

(1888. ősze-szeptember)

Kedves naplóm!

Tegnap előtt átjöttek a szomszédok. Egy fiatalabb házaspár és a kislányuk Dóri. Nagyon kedves kis család. Hoztak házi készítésű süteményeket, és itt vacsoráztak nálunk.

Bevallom az elején még kissé visszahúzódtam, mert kellemetlen volt, hogy hirtelen mindenki rám kíváncsi, ám a jó társaság miatt hamar feloldódtam és maga az este jól telt.

A nyár utolsó napján, ami egy hétfői napra esett, össze szedtem a füzeteim és tollaim. Belepakoltam a táskámba, és nyugtalanul vártam a másnapot.

Azaz a mai napot.

Reggel csomagoltam magamnak reggelit, és a nagyszüleimtől elköszönve siettem az első napomra. Nem kellett különösen korán kelnem, hogy beérjek az iskolába így kipihenten indultam útnak.

Csengetés előtt pár perccel értem be. A tanárúr a terem előtt várakozott, és amint meglátott azonnal leszólított. Tudtam, hogy ő az, hisz még tegnap este a mamám részletes leírást adott róla, hogy tudjam, kit keressek. Egy bajszos, pufók, piros pozsgás arcú jó kedélyű ember. Szimpatikusnak tűnik.

-Farkas kisasszony- szólított meg. Mellé léptem.

-Jónapot!- köszöntöttem

-Jónapot! Én Kovács tanárúr vagyok. Én tanítom önöknek az Irodalmat és a Latint. Valamint én volnék a leendő osztályfőnöke. Ön bizonyára az új diákunk.

-Igen, az volnék. Farkas Boglárka- mutatkoztam be annak ellenére, hogy tudja, ki vagyok.

-Arra kérem, hogy maradjon idekint, még csengetés után is. Én tartom az első óráját, és szeretném bemutatni az osztálynak, ha nincs ellenére.

-Rendben, kint maradok- erőltettem egy mosolyt. Kissé nehezemre esett, mert túl ideges voltam ahhoz, hogy bárminek őszintén örülni tudtam volna.

-Akkor én most magára hagyom pár percre.- jelentette ki, majd indult el. Ám hirtelen megállt- Oh, és tanítás után várom az irodámban. Felvennék még pár adatot.- indult tovább megsem várva a válaszom.

Ott álltam egyedül, és néztem, ahogy a lányok tűnnek el a folyosókról. 1-1 ember, amikor elhaladt mellettem furcsán pillantott rám, de ezt betudtam annak, hogy most láttak először.

Kis várakozás után, 08:01-kor megérkezett Kovács tanárúr, és elnézést kért azért az 1 percért. Tudattam vele, hogy nem azon az egy percen múlik. Mosolyogva a terembe invitált.

Mindenki elhallgatott.

-Jóreggelt osztály- köszöntötte a többieket- szeretném bemutatni önöknek az új osztálytársukat. Bemutatkozna?- fordult felém. Mély levegőt vettem és összeszedtem a gondolataimat.

-Farkas Boglárka vagyok. Eddig Franciaországban tanultam, most nyáron költöztem a nagyszüleimhez. - akadtam meg. Mit szokás ilyenkor még mondani?

A tanár megköszönte, majd egy üres helyre invitált. Egyes padok voltak, így nem kellett azon aggódnom, hogy vajon ki mellé kell ülnöm. Ez felettébb megnyugtatott.

Irodalom óra volt. Lényegében csak a tavalyi tananyagot ismételtük át.
Számomra sem volt ismeretlen. Pár verset elemeztünk és az írók életéről beszéltünk.
Aztán eljött a szünet...
Izgatott voltam, mert ez volt az első alkalmam, hogy megismerjem az új osztálytársaimat.

-Szia- állt meg a padom mellett egy lány. Vállig érő, félig hátrafogott, szőke egyenes haja volt. Elég fiatalnak tűnt.

-Szia- köszöntem vissza

-Zsófi vagyok- nyújtotta a kezét mosolyogva. Gyengéden kezet ráztam vele. Nem mondtam újra a nevem, hisz úgyis be kellett mutatkoznom az osztálynak.- tényleg Franciaországban éltél?

-Igen. Nagyjából 6 éves korom óta

-És milyen volt ott?- faggatott tovább

-Nos, nem is tudom. Nem ilyen nyugodt, mint itt.- feleltem. Ekkorra még 2 lány csatlakozott a körünkhöz.

Kérdések százai ostromoltak. Nem igazán értettem mi olyan érdekes az életemen. Persze nem azt mondom, hogy nem esett jól a törődésük és figyelmességük, de valamelyest új volt a szituáció is. Így nem volt nehéz zavarba hozni. Igyekeztem leplezni, de az arcomnak hobbija gúnyt űzni belőlem, és felvenni a piros különböző árnyalatait.

-Ne is foglalkozz velük- állt meg tőlem pár méterre egy újabb lány. Göndör barna haja volt, és meglehetősen magas volt. Az öltözetén is látszott, hogy tehetősebb a többieknél.- Nem érdemes rájuk pazarolnod az időd- lépett közelebb. Nagy szemekkel pislogtam rá, hisz ekkor még nem értettem mit szeretne. Ám hamar leesett a tantusz, hogy itt bizony van egy jobb és egy bal oldal.

-Úgy vélem, el tudom dönteni, kivel töltöm szívesen az időmet- feleltem higgadtan. Látszólag nem tetszett neki a válaszom. Hátat fordított majd kisétált az ajtón.- Mondjátok, ő ki volt?

-Ő? Eliza Haller. - felelte az egyik lány- Az apja német származású. Eléggé fent hordja az orrát. -nézte a cipője orrát. A többiek is ezt tették, így nem igazán akartam firtatni, hogy mi történhetett itt.

Inkább másik irányba tereltem a témát. Kérdezgettem őket, hogy merre laknak, miket szeretnek, járnak-e valamilyen iskolai utáni foglalkozásra, amit esetleg ajánlanának és hasonlók.

S így, hogy volt társaságom, a nap is sokkal jobb hangulatban telt. A 3 lánnyal egész jól megismerkedtem. Az egyik lányt Enikőnek (barna hosszú haj, alacsony termet) a másik pedig Margit (kissé termetesebb, szintén nem túl magas, barna hajú és szemű), Zsófiról pedig már írtam.

Örülök, hogy valamilyen szinten befogadtak. Úgy éreztem, hogy kizárt, hogy magányosan teljen az utolsó évem az általános iskolában.

A tanítás fél 3-kor ért véget, így együtt mentünk haza. Négyünk közül én laktam legközelebb, így hazáig kísértek. Így tudták hol keressenek szabadidőmben, ha kedvük lenne beszélgetni vagy meginni egy csésze teát.

Otthon pedig elmeséltem a nagyszüleimnek mindent, ami ma történt. Boldog voltam, mégis ürességet éreztem. Megtanultam mindent, ami újdonság volt, elvégeztem néhány házimunkát a nagymamám helyett, s még így is rengeteg szabadidőm maradt.

Nem igen tudtam mit kezdeni magammal. Elég unalmas volt így. Azzal nyugtattam magam, hogy majd ha találok számomra megfelelő iskola utáni elfoglaltságot. De valahogy éreztem, hogy ez más... Új minden és bele kell rázódnom az új életembe, és új célokat kell találnom.