~Múlt~

(1888. nyara-augusztus)

Kedves naplóm!

Még nem igen írtam ehhez hasonló iratot. Ezt a naplót Júlia nénémtől kaptam búcsú ajándék gyanánt. A mindig fájdalmas búcsú...

Az eddigi életem nagy részét Franciaországban töltöttem. A szüleimmel még egészen kiskoromban ide költöztünk. Júlia néném egy francia nemes szolgálatában állt, s amikor megüresedett egy hely, azonnal írt nekünk. Mi pedig kaptunk az alkalmon.

Itt a legjobb nevelést és tanítást kaptam. Sosem szenvedtem hiányt semmiben. Lényegében a legszebb jövő állt előttem.

Ám most itt kell hagynom az otthonomnak nevezett házat. A kertet, a barátaim és a megszokott környezetet. Haza kell utaznom. Haza Magyarországra, ugyanis a nagyszüleim elég betegesek lettek az elmúlt időben. S a szüleim -mondván, hogy én vagyok a legfiatalabb gyerek, s mivel még csak tanulok és azt Magyarországon is tudok- engem küldtek haza, hogy vigyázzam őket.

Most nyár elején töltöttem a 14 életévem. Szeptemberben pedig megkezdem a tanulmányaim az új iskolámban. Név szerint a Váci Utcai Ének-Zenei Általános Iskola 8. osztályában. Ez egy leányiskola. A szüleim mindig is nagyra tartották a művészetet, így hónapokig leveleztek az iskolával, hogy felvételt nyerhessek.

És most mégis kételyek gyötörnek. Mintha nem lennék elég hálás mindazért, amit kapok. A fogat lassan előáll, hogy a vasútállomásra vigyen. Onnan pedig vonattal megyek. Pár napos út áll előttem, de tudom, hogy meg fogja érni.

Már magam előtt látom a rég nem látott nagyszüleim vidám arcát.