Isti biztos volt abban, hogy Dahrenból vámpír lett. Vagy olyasmi vámpír segéd, mint amilyen ő akart lenni. Napokig figyelte Dahrent, hátha valamilyen furcsa viselkedést tanúsít. De nem történt semmi. Isti éberségét, már majdnem sikerült elaltatnia, amikoris elkövette azt a hibát a focipályán, hogy egy szempillantás alatt keresztülsprintelt a pályán.

Isti azóta követte mindenhova. Miután hazaért Dahren, Isti leült a házukkal szemben egy padra és várt. Egy óra múlva unatkozni kezdett és elővette a telefonját. Belépett CR-be és ment néhány Battle-t. Ezután a youtube-on lógott. De a telefonja hamar lemerült.

Isti kelletlenül elővette a törikönyvét, hogy átnézze holnapra a 7-es leckét. Viszont ez olyan unalmakkal járt, hogy az szinte fájt neki. Elővette hát a netről letöltött és kinyomtatott összefoglalását a kötelező olvasmánynak. Elolvasta.

Már úgy érezte, hogy órák óta vár. Teljesen besötétedett. És akkor Isti meglátta, hogy valaki elhagyja Dahrenék házát. Futott, de nem olyan gyorsan, mint Isti várta volna. Felkapta az iskola táskáját, meg a karót, amit még tegnap faragott és egész eddig ott volt mellett a padnak döntve.

Isti is futni kezdett. Elhatározta, hogy követi Dahrent. Dahren viszont látszólag véletlenszerűen kanyargott az utcákon és rohant át úttesteken, azt se nézve, hogy piros-e a lámpa. Így Istit néhányszor majdnem elgázolták. Isti pedig válaszul káromkodott.

Dahren néha lassított, néha gyorsított. Isti nehezen, de követni tudta. De nem ismerte fel Dahren technikáját. Már teljesen kifulladt és majdnem lemaradt, amikor végre Dahren lassított és bement egy temetőbe.

Isti ledobta a kapuban a táskáját és két kézzel fogta a karót. Nem értette, miért egy temetőbe jött Dahren, itt még nem is voltak soha.

Habár... lehet, hogy ide beszélt meg egy találkozót más vámpírokkal. Isti nem akart belegondolni, hogy mi lesz annak a következménye, ha bemegy Dahren után a temetőbe és ott még több vámpír vár rá. Isti, mindig csak hagyta, hogy történjenek vele a dolgok. Most is legyen, aminek lenni kell.

Elindult a keskeny földúton. Mellette sírok voltak mindenfelé. Isti nem látott semmit, minden olyan sötét volt.

- Tudom, hogy itt vagy! – kiáltotta Isti – gyere elő!

Ám, Dahren nem jelent meg, pedig Isti számított rá. Isti hátranézett és körbefordult, de Dahren tényleg nem volt sehol.

- Jól van – folytatta Isti – most nem tudlak megölni, de esküszöm, hogy ha nagy leszek, megkereslek és megöllek, mert tönkretetted az életem!

Isti ebbe a mondatába sem gondolt bele, szinte minden dologgal így volt. Hogy tényleg meg végezni akarta-e Dahrennel, azt ő se tudta biztosan. Elővette a bicskáját és belevágott a saját tenyerébe. Rögtön felordított és eldobta a bicskát. Elhatározta, hogy legközelebb nem magát fogja vagdosni.

Isti ökölbe szorította a kezét, miközben másik kezével egy zsebkendőt próbált előszedni a zsebéből.

- Hallod, megtalállak és átszúrom a szíved, vagy levágom a fejed és a folyóba hajítalak!

Nem érkezett válasz. Isti, miután nem talált zsepit, bal kezébe vette és meglengette a karót. Jobb kezét továbbra is ökölbe szorítva tartotta, nagyon fáj az embernek, ha direkt mélyen belevág magába...

Isti már ki is találta, hogy hogyan álljon bosszút. Elmosolyodott, biztos volt benne, hogy holnap az iskolában nem találkozik Dahrennal. Elhajította a karót és megfordult.

- Itt vagyok – hallotta ekkor Isti a háta mögül és kicsit csalódottan fordult meg. Minek hajította el a karót? Dahren ott állt előtte, ugyanolyan volt, mint mindig, csak a szeme... Mintha szeme egy feneketlen mély kút lett volna, ami mindent magába szippantott, beleértve Istit is, aki hirtelen késztetést érzett arra, hogy hajlongjon Dahren előtt.

- Hazamész és nem foglalkozol többé azzal, hogy mi van velem – mondta Dahren – és nem akarsz megölni többé, azt hiszed jó barátod vagyok... továbbra is.

- Ahogy parancsoltad – válaszolta Isti. Megfordult és elindult. Mintha egy ködön keresztül nézte volna a világot. A fejében csak az utasítás visszhangzott. „Hazamész és nem foglalkozol többé azzal, hogy mi van velem és nem akarsz megölni többé, azt hiszed jó barátod vagyok továbbra is." Isti a kapunál gépiesen felvette a táskáját és elindult haza, hogy ne foglalkozzon többé Dahrennal.

Az egész utat ilyen hipnózisban tette meg. Egy óra múlva érte el a házukat. Akkor Isti hirtelen kitört a ködből és a homályból, ami eddig bilincsbe verve tartotta akaratát.

Megrázta a fejét, hogy kitisztuljon és próbáljon visszaemlékezni, hogy miért is követte tegnap suli után Dahrent. Arra már emlékezett, hogy bosszút forralt.

Akkor mit keres még mindig itt? Az órájára pillantott és megállapította, hogy van még egy csomó ideje. Meg a mostani célja sokkal fontosabb, mint hogy suliba menjen. Először is megnézi, hogy Dahren a saját házukban milyen nyomokat hagyott, az elmenetelére vonatkozóan.

Isti megérezte, hogy valami nincs rendben a jobb kezével. Felemelte a szeme elé és kinyitotta azt a tenyerét, amibe a belevágot. Elfintorodott, talán előbb ezt kéne kötöznie valamivel.