Végül a kanapén aludtam el, de így is a hangos ébresztőmre keltem. Nem én állítottam le, mert hiába csapkodtam magam körül, ami máskor hatásos lett volna, most nem működött.

Természetesen ma is mentem suliba, de Isti nem volt még ott. Tényleg csak szerdán jött először. A suli kapujában botlottunk bele.

Fensőbbségesen pillantottam Anitára – na látod, Isti teljesen jól van - Anita meg erre sértődötten elvonult a barátnőihez. Hé! Hallottam ám, hogy rólam magyarázott a többi osztálytársának és mutogatott.

- Jó újra látni! – mondtam Istinek. Elindultunk fel a szekrényeinkhez.

- Olyan rossz, hogy rögtön első óránk magyar – panaszkodott – szerinted el lehet felejtetni Mr. Torzsával, hogy meg kéne írnom a dolgozatot?

- Ó, persze, bízd csak rám!

Vigyorogva gondoltam arra, amikor még kedden sikerült Anitát hipnotizálnom. Talán működik kedves tanárunkkal. Mindenesetre megér egy próbát. Nagyon ajánlatos kipróbálni.

Ő is elnevette magát, aztán hirtelen szembe fordult velem és összeszűkült szemmel kezdett méregetni. Ez pediglen nem jó.

- Emlékszem arra, hogy amikor végre kezdtem magamhoz térni, mintha téged láttalak volna a kórházban – mondta jeges hangon.

Hűvösen méregetett és én pedig majdnem elfelejtettem, hogy mi is a sztori, amit pont ennek a kérdésnek a megválaszolására találtam ki.

- Mert én szereztem meg neked annak a méregnek az ellenszerét – mondtam –, ami miatt kómában voltál. Nem gyanúsítgatni kéne, hanem megköszönni.

- Ellenszert? Nincs köszönet. Üzleteltél a vámpírral.

- Nem.

- Akkor honnan volt gyógyszered?

- Ahonnan kecském – sóhajtottam.

- Tudtam! – kiáltotta – már a kecskét is kaptad valahogy, emiatt nem ölt meg a kecske állítólagos „ellopása" miatt.

- Nem – kiáltottam én is. (A kecskét tényleg loptam, ezt kikérem magamnak) – elloptam tőle, amikor nem volt ott, bementem a lakókocsijába és ott volt az ellenszer egy fiolában, Oktinnyo ketrece mellett közvetlenül.

Isti bólogatott.

Jaj, ne már! Hogy lehetek ilyen nyomi?

- Oktinnyo – ismételte. Hát, késő bánat, ezt nem kellett volna mondanom. Megszólalt a csengő, de mi csak ellenségesen meredtünk egymásra továbbra is.

- Fogalmam sincs, hallod a ketrec mellett egy kis névtábla volt, rajta, hogy Oktinnyo. Innen gondolom, hogy azt a lényt, ami a ketrecben volt Oktinnyónak hívják.

- Ja, persze – Isti vicsorgott – és véletlenül sem onnan, hogy kihallgattad, amit a vámpírnak mondtam a cirkusz után.

Én is kezdtem tényleg dühös lenni Istire. Én itt kockáztattam az életemet érte, ő meg folyton vádol.

- Nem is utánad mentem, hanem azért maradtam ott, mert a cirkusz után meg akartam keresni Mr. Torzsát, hogy meggyőzzem, hogy ne szóljon az ofőnek arról, hogy elmentünk vásárolgatni. De Mr. Torzsa eltűnt, így...

Isti a hátam mögött észrevett valakit, emiatt én is gyorsan megfordultam, hogy láthassam ki az. Magyaróra. Mr. Torzsa közeledett felénk.

Hogy is szokták mondani? Emlegetett szamár? Na, mindegy biztos.

- Becsöngettek már? – kérdezte Isti mogorván.

- Asszem, igen – válaszoltam hasonló hangnemben. Láttam, hogy körülöttünk, már üres volt a folyosó. Istivel egyszerre kezdtünk rohanni.

Mr. Torzsa hangja megállított.

- Dahren és István, hova futik?

Istivel összenéztünk. Egyszerre fordultunk meg.

- El van kezdődve az tanítási óra – mondta Mr. Torzsa, már majdnem beért minket. Most komolyan, ki használ még rajta kívül szenvedő szerkezetet a magyar nyelvben?

- Mit vannak még nem a teremben? Ez hiányzásnak számítanak.

- Csak azért maradtunk kint, mert előre szerettünk volna szólni a tanár úrnak, hogy Isti lemaradt a dolgozatról és a tanár úr ne felejtse el megíratni – hazudtam. Isti mellettem dühös arcot vágott. Mr. Torzsánk ez viszont láthatóan elfogadható volt.

- Mikor vesztek össze? – kérdezte.

- Nem vesztünk össze, csak Dahren, hát... – Isti sokatmondóan és mérgesen nézett rám.

- Azt reméltem is, mert mind a ketten fognak felelni ma, mert beírom magukat későnek – mondta Mr. Torzsa.

Vele együtt mentünk be Istivel az osztályterembe. Amúgy... először nem is tűnt fel, hogy előbb egy majdnem tökéletes magyar mondatot hallhattunk tőle! Nobel-díjat neki!

Igaz, egy mondaton belül kétszer is megemlítette a „mert"-et, de ennél nagyobb hibája soha ne legyen.

- Maradjon abba a hangzavar! – kiáltotta, mire tényleg elcsendesedett az osztály. Mi a helyünkre somfordáltunk, láthatatlanul. (Ezt már kifejtettem, hogy milyen közlekedéstípusnál használjuk. A láthatatlanul valahol a tényleg láthatatlan és a somfordálós közlekedésforma között van.)

Isti órán tényleg dolgozatot írt, az óra utolsó öt percében pedig mind a ketten feleltünk. Inkább nem is mondom hányas lett.

A szünetben odajött hozzám Isti – viszonylag nyugodtan és megszólalt:

- Oké, hadd halljam, mit mondasz arról, hogy miért maradtál a cirkusz után ott, amikor már mindenki más elment. Aztán eldöntöm, hogy megbocsájtok-e neked, vagy sem.

Milyen kedves tőle...

- Szóval – ráültem a padomra és belefogtam – az előadás során Mr. Torzsa eltűnt párszor. Hiába nézelődtem utána, nem láttam. Az előadás végén oda akartam menni hozzá, hogy rábeszéljem arra, hogy ne szóljon az ofőnek arról, hogy elmentünk popcornt venni...

- Akkor mégiscsak elmentetek vásárolni és jogosan kaptatok szaktanárit – jegyezte meg Milán. Milánról röviden: mellettem ül és ő minden trollságban benne van. Szereti a tanárokat szívatni és általában ő az, aki mindenben helyesli őrült ötleteinket.

Most azonban nem volt sok kedvem Milánt is mindenbe beleavatni, úgy, hogy amit az előbb mondott annak semmi köze nincs ahhoz, amiről épp Istit akarom meggyőzni.

- Épp védőbeszédet, mondok, ne zavarj! – szóltam rá Milánra, mert nem akartam nagyon megbántani.

- Miféle védőbeszéd? – Endre is megjelent mellettünk.

- A védőbeszédben jó vagyok, hadd segítsek! – kérte Milán.

Kolos is hozzánk furakodott Istit enyhén félretolva. Habár egy Kolosféle félretolásnak súlyos következményei lehetnek. Pl, amikor a karodhoz hozzádér judo-n, de te három métert repülsz tőle. Ez az előnye annak, ha valaki olyan dagi, mint Kolos.

- Van kajád? – kiabálta Kolos. Szokásos kajabegyűjtő útját járta.

- Nincs! – kiáltottam vissza.

Isti kezdte elveszíteni a türelmét.

- Mindenki húzzon innen! – ordította.

De ez sem használt, mivel páran még idejöttek és Kolossal kezdtek üzletelni – kajaügyileg. Mások pedig Milánnal akarták megosztani legújabb ötleteiket, arról, hogy mit kéne tenni, hogy a kréta ne fogjon a táblán.

- Akkor mi megyünk innen – Isti megragadta a karom és arrébb vonszolt – folytasd!

- Isti! – hallottam ekkor Ákos hangját – láttad a frissítéseket a...

- Nem érdekel – vágott közbe Isti – hallani akarom, hogy Dahren mit talált ki, mert, hogy hazudik, az biztos!

- Nem hazudok!

- Ja, Dahren nem szokott hazudni – értett egyet Ákos.

- Köszönöm... - újból Isti felé fordultam – én eddig az igazat mondtam neked, de te még mindig azt feltételezed, hogy valamilyen módon ellened cselekedtem. Ha eddig nem hittél nekem, szerintem ezentúl se fog megváltozni a véleményed, vagyis hiába beszélek.

Ákos végig kettőnk között kapkodta a fejét.

Isti végül nagyon lassan bólintott.

- Rendben, hiszek neked, egyelőre. Minden ezentúl is úgy lesz, mint eddig volt, ugye?

- Pontosan úgy – mondtam és csak magamban és magamban is nagyon halkan tettem hozzá, hogy remélem.

- Na végre végeztek srácok, most már ad valaki csokit? – Kolos már megint mellettünk téblábolt.

Szóra sem méltattam, csak elmentem mellette.

A napom pedig ezután olyan volt, mint minden átlagos napomnak kéne lennie. Volt egy nem haldokló, csak gyanakvóan méregető legjobb barátom – de ő a hármasnál jobb magyar dogák után is gyanakszik.

Valamiért az a véleménye olyankor, hogy lefizetem Mr. Torzsát, vagy hogy velem kivételeznek. Pedig történt már egyszer olyan, hogy valaki ötös alá dolgozatot írt... Vagyis nem akkora csoda, ha mondjuk háromnegyedet kapok.

Amint a padomhoz értem megláttam, hogy ott mindenki épp házit másol.

- Mi ez? – kérdeztem rosszat sejtve.

- Kémia – válaszolta Milán, aki szendvicsét rágcsálva hintázott a székén – Kolostól szereztem egy muffinért cserébe.

Ja, eszembe jutott! Az, amit hétvégén nem csináltam meg, mert... nos, nem akartam magam azzal fárasztani.

- Mi az, hogy két komponensű?! – kiáltott fel valaki kétségbeesetten. Isti, aki szintén megérkezett másolni kémia füzetével, csak megvonta a vállát.