Szólt az ébresztőm. Berregett. Csöngött. Zenélt. És a jó kis álmomból, amiben épp bekerültem a CSGO világába egyből kirántott a hangja. Olyan fáradt voltam, hogy legszívesebben nem is reagáltam volna az ébresztőre, de azért bal kezemmel (mert a jobb valamiért annyira fájt, hogy meg sem tudtam mozdítani) az éjjeli szekrényen elkezdtem keresni a telefonom, hogy leállítsam.

Eközben próbáltam visszatérni az álmomba. Csak éreztem, mert a szememet egy pillanatra sem nyitottam ki, hogy sok mindent levertem, az éjjeliszekrényről (hupsz!). Végül viszont kezembe akadt a telefonom. Leállítva, mission completed, irány az alvás! De még így se lehetett nyugtom.

- Dahren – anya kukkantott be a szobámba. Résnyire nyitottam a szemem és láttam, hogy eléggé elszörnyedt arcot vágott. Igen, nem egyszer szólt, hogy ne legyen ilyen hangos az ébresztőm, de különben nem kelek föl. Azt meg senki nem szeretné, igaz?

- Mi van? – motyogtam.

Anita is megjelent az ajtóban és kárörvendő arcot vágott. Valami nem stimmelt. De fáradt voltam ahhoz, hogy ezen gondolkozzam most.

Ekkor vettem észre, hogy tulajdonképpen a tegnapi esti ruháimban fekszem az ágyamban. Hirtelen eszembe jutott a buszozás, a lakókocsi alatti szoba, a kórház, a Mr. Torzsával való utazás visszafelé. Nagyon távolinak álomszerűnek tűnt. Ma meg hétfő van. Ne, csak hétfőt ne!

De úgy emlékszem bezártam az ajtómat. Hogyhogy itt van akkor anya és Anita? Most magyarázkodhatok.

- Úgy néz ki te is alvajáró vagy, mint Anita – vonta le a nem helyes következtetést anya végig pillantva rajtam.

- Persze – válaszoltam és ásítottam egyet. Végleg lemondtam az alvásról... Hétfő...

- Anya, elmegyünk meglátogatni Istit a kórházba? – kérdezte gyorsan Anita és közben gonosz tekintettel rám pillantott – szeretném látni, hogy még van-e lába.

Na, erre viszont én mosolyodtam el. Persze, hogy van, gondoskodtam róla, hogy ne haljon meg, efelől mindenki nyugodt lehet.

- Nem, iskolába kell mennetek, de iskola után ígérem, elmegyünk – válaszolta anya.

Ahogy elment Anitára néztem. A fénytől hunyorogtam és még mindig álmos voltam, de nem hagyhattam annyiban, hogy már megint Istit emlegeti, hátha bűntudatom lesz.

- Fogadjunk egy ezresben, hogy Istinek mindkét lába meglesz és még egy ötszázas, hogy panaszkodni fog nekem arról, hogy milyen hamar meggyógyult és mehet iskolába.

- Fogadjunk – egyezett bele.

De még mindig nem tudtam békében hagyni.

- És amúgy mióta érdekel téged ennyire, Isti állapota? – kérdeztem.

- Nem is érdekel – kiáltotta és elfutott a szobája felé.

1-0 nekem.

- Nem úgy tűnik – morogtam. A másik oldalamra fordultam és visszacsuktam a szemem. Akkor most először is, minden másodperc alvást ki kell használnom.

***

Magyaróra előtt jutott eszembe, hogy semmit nem sikerült készülnöm a magyar dolgozatra. Ráadásul a tankönyvemet otthon hagytam...

Gáz, hogy azt mondtam Mr. Torzsának, hogy a suliban hagytam, miközben otthon van, még mindig.

- Dolgozat lesz – jelentette ki Mr. Torzsa óra elején – negyvenöt perces témazáró.

El se hittem, hogy ezt a mondatot sikerült helyesen mondania. A világtörténelem nagy pillanata ez.

Körbe járkált és random osztotta a gyerekeknek az A B C csoportos dolgozatokat. Hát, ő az egyetlen tanárunk, akinek eszébe jut három csoportot is csinálni.

Rápillantottam C csoportos dolgozatomra. Lassan felírtam rá a nevem. Igazából írhatnám Istit is, hogy ne én kapjak egyest, de Isti már így is eleget szenvedett miattam.

Nézzük az első feladatot...

1. Írás, oly három példa a tárgyragról.

.............................................................................................................. [3 pont]

Felpillantottam a komoly arccal tanári székén trónoló tanár úrra. Nem is tudtam, hogy ismeri azt a szót, hogy tárgyrag. Hirtelen ötlettől vezérelve a magasba emeltem a kezem.

- Nincsen kérdés, a munkát önálló – jelentette ki Mr. Torzsa.

- De a tanár úr nem fogalmazott egyértelműen az egyik feladatban.

- Az nem feladatban, hanem feladatot – javított ki – Nem fogalmazott egyértelműen az egyik feladatot. Így a magyaros használva.

Biztos, ha a tanár úr mondja...

- Nem tudom, hogy a tanár úr, milyen tárgyragra célzott a dolgozatban – mondtam.

Most bajban volt. Köhintett egyet.

- Írsz le az összesnek, amit ismer.

- De a tanár úr, azt írta oda, hogy csak három kell...

Ezzel teljesen összezavartam. Szövegértésben sose volt jó. Amúgy, tárgyrag a -t, nem? Vagy van másféle tárgyrag is?

- Akkor az feladat hibás – újabb szinte hibátlan mondat a szájából – áthúzza. Még egy kérdés és elégtelent kap!

Nem rekalmáltam, kihúztam a feladatot. Nem tudom mi járhatott a fejében, amikor leírta azt, hogy tárgyrag, de amit én ismerek – vagy inkább nem ismerek – tárgyrag biztosan nem az, amire ő gondolt.

Na nézzük a második feladatot.

2. Definícionizálja, mi a kommunikációs folyamat és leír tényezőikje.

..............................................................................................................

.............................................................................................................. [7 pont]

Pislogtam párat. Ezt a dolgozatot tényleg ma hajnalban dobta össze??? Vagy én vagyok fáradt és látok rosszul, vagy ez a dolgozat is olyan, mint a többi. Hiába készülsz rá, úgyse lesz jó, amit megtanultál. Ráadásul ezt a kommunikációt még ötödikben vettük. Jóformán érthetetlen volt, Mr. Torzsa akkor tanult magyarul. A dolgozatokat megírta a maga nyelvén, majd Google-fordító segítségével lefordította nekünk.

(Ezt csak én gondolom így. Nem bizonyított tény. De különben miért nem értettem belőle egy szót se?) Ezt a dolgozatot is Google-fordítóval készítette biztos vagyok benne.

Amikor unalommal teli negyvenöt perc múlva végre megszólalt a csengő, megkönnyebbültem. Nem kellett volna. Alig adtam le az egyesnek ígérkező dolgozatomat Ákos és Endre odajött hozzám, hogy mondjam már el, hogy mi van Istivel.

- Miért kérdezitek? – próbáltam teljesen ártatlan arcot vágni.

- Csak mert nem jött suliba és vasárnap egy percig sem volt online – magyarázta Endre – ez azt jelenti, hogy valami komoly baja van.

- Aham – bólintottam egyet.

- Tudsz valamit?

- Nem – válaszoltam szűkszavúan, de ennyi elég volt nekik. Elkezdtek találgatni, hogy mi történhetett Istivel. A találgatások, agyamentsége meg sem közelítették a valóságot.