Kodama
Reggel az ébresztő csengésére keltem, de pillanatok alatt sikerült elkészülnöm. Kenjivel egyszerre toppantunk be a konyhába, ahol anya éppen reggelit csinált nekünk.
- Jó reggelt!- köszöntünk egyszerre.
- Jó reggelt- mosolygott ránk apa.
- Reggeli az asztalon, nekünk mennünk kell- lépett oda hozzánk anya és már megszokásból nyomott egy-egy puszit a fejünkre.
Kazumi is megérkezett és egy öleléssel köszöntötte apát, aki mosolyogva viszonozta a gesztusát.
- Edzetek keményen!- kiáltott vissza az ajtóból apa, amikor indulni készültek.
- És el ne késsetek!- tette hozzá anya.
- Jó!- kiáltottuk vissza kórusban.
Gyakran reggelizünk hárman, mostanában szinte minden nap. Apa azt mondta, hogy a sok munka miatt mennek el mindig ilyen korán, így hamarabb haza tudnak jönni délután. Mit is mondjak...? Én sem csinálhatnám jobban.
Amikor kiléptünk a házból, egyből három irányba indultunk el. Kenji az Akadémiára, mi ketten pedig más-más edzőtérre. Amikor odaértem, csak Izuna volt ott.
- Nem lep meg, hogy te értél ide először- mosolygott rám üdvözlésképpen.
- Engem sem- vigyorodtam el magabiztosan.
- Nagy az egod, mint Amaterasunak- csóválta meg a fejét rosszallóan.
- Hana hazaért már? Olyan rég edzettem vele- tereltem el a témát.
Gyakran edzettem vele és bár Tobiramáék lánya volt, nem is vérszerinti, mégis mindig a nővéremnek tekintettem. Sokszor úgy is szólítottam, amivel mindig mosolyt csaltam az arcára. Itaru már más eset, ő inkább olyan, mint egy legjobb barát. Amikor kisebb voltam, rengeteg hülyeséget csináltunk együtt. Szóval amíg Hana aggódó nővér módjára próbált távol tartani minden marhaságtól, addig Itaru önként belevezetett abba.
- Igen, tegnap hazaért- motyogta Izuna, miközben egy ér erősen kezdett lüktetni a homlokán.- Bárcsak egyedül ment volna...
- Aiji is vele volt?- kérdeztem mindent tudóan.
- Te ismered?- szaladt fel Izuna szemöldöke.
- Persze, sokszor láttam Hanával- vontam vállat visszafolytva a nevetésem.
- Hogy mi?!- tátotta el a száját.- Egyszer el fogok beszélgetni azzal a gyerekkel...
- A helyében megijednék- húztam el a szám.
- Mondtál valamit?- pillantott rám.
- Á, dehogy- legyintettem.- Nyugodtan térj vissza a "hogyan ölöm meg Aijit" gondolataidhoz...
- Ne humorizálj!- szidott le azonnal, de az arcát látva muszáj volt felnevetnem.
Ekkor Izumi és Kayato szinte egyszerre megérkeztek és visszazökkentették Izunát a valóságba.
- Kezdjük az edzést?- kérdezte türelmetlenül az Inuzuka.
- Nem, ma küldetést kaptok- felelte Izuna.- Induljunk is a Hokagéhez.
- Küldetést?- csillantak fel Kayato szemei.
- Nem lesz túl veszélyes?- rezzent össze a Hyuuga lány.
- Dehogyis- indultam el magabiztosan legelől.- Apát ismerve valami pitiáner feladatot fog adni.
- Kezdő geninek nem is kaphatnak mást- tette hozzá Izuna.
Sóhajtva haladtam mellette, mire mosolyogva összeborzolta a hajam. Fújtatva ráztam le magamról a kezét, mire csak még jobban elmosolyodott. Izuna illedelmesen bekopogott a Hokage irodájának ajtaján, majd amint megkaptuk az engedélyt, beléptünk.
- Jó napot, Hokage-sama!- hajolt meg a két csapattársam.
- Szia, apa, szia anya- intettem hanyagul, mire Izuna a szemét lesütve erőszakosan meghajtotta a fejem.
- Javíthatatlan vagy- sóhajtott fel apa, majd gyorsan elmagyarázta a "küldetésünket".
- Komolyan ennyi?- tátottam el a szám hitetlenül.
- Miért mit szeretnél? A frontvonalon harcolni a háborúban?- kérdezte anyám visszafolytva a vigyorát.
- Például- feleltem mosolyogva.
- Nevezhetjük akár a sors kezének, de ebben az időszakban hirtelen sorra tűnnek el a macskák- szólt apám szórakozottan.
- Biztos megérzik, hogy frissen végzett geninek vannak a faluban- jegyezte meg anyám.
- Szóval kapjunk el egy macskát?- értelmezte a hallottakat Kayato.
- Pontosan. Nyomás kifelé!- utasított Izuna, mire sóhajtva távoztunk.
- Ne már, Izuna! Komolyan egy macska?- fordultam felé lenullázódva.
- Legalább gyakorolhatjátok a csapatmunkátokat. És...
- Tudom, tudom... sensei- forgattam meg a szemeimet.
- Annyira nem is rossz. Én szeretem a macskákat- mondta Izumi, mire a Kayato fején ücsörgő kutyus morogni kezdett.- De a kutyákat azért jobban.
Erre a kiskutya mosolyogva a kezébe ugrott és megnyalta az arcát. Így belegondolva első feladatnak ez se olyan rossz.

Nagy harcok árán végül sikerült elkapnunk a dögöt, akit Izumi átadott a gazdájának. A néni azonnal szorosan magához szorította a macskát, az állat csakúgy nyekkent belé. De meg is érdemelte a kis dög, úgy megkarmolt, hogy legalább egy hétig látszani fog a helye.
- Akartok edzeni, vagy inkább pihennétek?- kérdezte Izuna.
- Edzünk!- vágtuk rá mindannyian.
- Akkor nyomás- mosolyodott el és az edzőpályára terelt minket.
Van időnk edzeni, hisz miénk az egész délután. Jó lenne minél többet fejlődni, hogy egyre nehezebb küldetéseket adjanak nekünk. Szeretnék végre valami komoly kihívást, a faluban macskákat hajkurászni túl uncsi.

Amaterasu
- Biztos jó ötlet ilyen küldetést adni Kazumiéknak?- kérdeztem Madarát, miután Izunáék elmentek.
- Persze, simán megoldják- legyintett.
- De kezdőknek elég kemény lehet, nem?
- Na gyere ide- húzott az ölébe mosolyogva.
- Jó tudni, hogy annyi év után se szoktál le erről- mosolyogtam rá.
- Kazumiékkal minden rendben lesz, főleg mert ott lesz velük Tobirama. De amúgy sem biztos, hogy harcra kerülne a sor. Ez csak egy egyszerű kereskedő-kísérés.
- Egy elhagyatott útvonalon- tettem hozzá.
- Két nap az egész oda-vissza. A csapat tagjainak jó képességeik vannak, nem lesz bajuk. És mint mondtam, az se biztos, hogy ellenséggel fognak találkozni- hadarta el sokadszorra.
- Jó, vettem- forgattam meg a szemem.- Akkor már csak egy dolgot kell tisztázni...
- Még mindig vannak kétségeid?- pillantott rám fáradtan, miközben a combomat simogatta.
- Nem, de mit fogsz mondani Kodamának?
Kérdésem hallatán egy pillanatra összerezzent és tanácstalanul meredt rám.
- Erre nem is gondoltam...
- Tudom- nevettem fel.
- Segíts már! Mit mondjak neki?
- Öhm... hogy ez a felkérés azután érkezett, hogy ők megkapták a feladatukat- jutott eszembe.
- A kereskedő már tegnap szólt nekünk.
- De ő ezt nem tudja- vágtam rá, mire felcsillantak a szemei.
- Igaz! Egy lángelme vagy- csókolt meg.
- Tudom- mosolyodtam el.
Gyorsan felálltam az öléből, mert hallottam, hogy valakik érkeznek. Tobirama és a csapata lépett be az irodába és érdeklődve figyelték Madarát.
- Küldetést kaptok- kezdte.
- Ez az!- kiáltott fel a két fiú egyszerre.
- Kuss- pillantott rájuk Kazumi, mire mindketten behúzták a nyakukat.
Az én lányom- mosolyodtam el.
- Egy kereskedőt kell visszakísérnetek a városába- mondta Madara, Tobirama pedig már nyitott a száját, ezért gyorsan folytatta.- Elmondása alapján csak a biztonság kedvéért kért maga mellé kísérőket, nem számít támadásokra.
- D-szintű ez egyáltalán?- kérdezte Tobirama.
- Igen, de azért legyetek óvatosak- válaszoltam.
A bátyám bólintva jelezte, hogy vigyázni fog rájuk, majd elindultak.