~3 évvel később~

Kazumi
Az elmúlt három évben sok minden megváltozott a faluban. Nekünk, genineknek elkezdtek egyre kevesebb küldetést adni, míg minden nap kivétel nélkül tarottak edzést a mestereink. Nyílvánvalóvá vált számomra, hogy valamire készülünk és azért igyekeznek minél több képzett shinobit előállítani, de pontos információim nem voltak a dolgokról. Apa és anya nem árultak el semmit nekünk, amire minden bizonnyal megvolt az okuk, de legalább a csapatvezetőink tudtak róla.
Ezalatt a három év alatt szinte tökéletesre fejlesztettem a Sharinganom és sok új technikát tanultam apától és anyától is. Kodama is nagyszerűen bánik már a jég elemmel, ami szép teljesítmény, mert nem is olyan könnyű uralni azt a típust. Kenji elvégezte az Akadémiát és elég érdekes csapatot kapott, főleg mivel nem jutott lány közéjük. Így két másik fiúval, Namikaze Minatoval és Nara Shikakuval alkotnak egy csapatot, a senseiük pedig anya egyik régi tanítványa, Hyuuga Jin.

Anya és apa mostanában sokkal több időt tölt az irodában, mint régen, kétlem, hogy esetleg azért, mert ránkuntak. Valami szerintem nincs rendben.
Amikor anya éppen Kodamával edzett ma este, Kenji pedig őket figyelte, kicsit kettesben maradtam apával. Nem volt erőm edzeni, Tobirama rendesen kicsinált ma is, így csak apa mellé telepedtem és figyeltem őt. Gondterhelt arccal meredt a semmibe, miközben nagyon agyalt valamin.
- Apa... Apa- szóltam hozzá, de nem figyelt rám.- Apa!
Kiáltásomra már felkapta a fejét és kérdőn fordult felém.
- Valami baj van, ugye?- kérdésemen hallatszott, hogy nemleges választ nem fogok elhinni.
- Az kislányoknak még nem kell ilyen dolgokkal foglalkozniuk- simította meg a hajam egy műmosollyal.
- Apa, már nem vagyok kislány!- szóltam rá sokadszorra.
- Hogyne, tudom- forgatta meg a szemét.
- De komolyan, 14 éves múltam. Már nem kell gyerekként kezelned- sóhajtottam fel fáradtan.
- Tudod te milyen rossz látni, hogy felnőttél?- csillant meg az aggodalom a szemében.
- Miért? Anya tök jól kezeli...
- Csak nem aggódik az udvarlóid miatt. Nem veszi elég komolyan- futott át arcán a düh.
- Nincsnek is udvarlóim- motyogtam értetlenül.
- Drágám, férfi vagyok, észrevettem, hogy néznek rád a csapattársaid, meg úgy minden veled egyidős fiú- közölte, majd elindult kifelé.
- Hé, már megint kitértél az eredeti kérdésem elől!- kiáltottam utána, de csak kispurizott az udvarra anyáékhoz.
Fújtatva indultam utána, nem hiszem el, hogy megint ezzel tereli a témát. Amikor kiértem, Kodamáék már abbahagyták az edzést és Kenjit hallgatták, aki a csapatáról áradozott. Apával mi is leültünk melléjük, de most nem hoztam fel azt a kérdést.
- Én végső soron örülök, hogy nem került lány a csapatomba- gondolkozott el Kenji.
- Hé!- szóltunk rá anyával egyszerre.
- Nem úgy értem, de akkor csak vigyázni kellene rá! Kodamáéknál is ez van- magyarázta.
- Kodama csak azért vigyáz annyira Izumira, mert tetsz...- kezdtem nyugodtan, de pont a legfontosabb résznél Kodama nemes egyszerűséggel rámugrott.
- Kazumiii, ez nem is igaz!- kiabálta, miközben rajtam feküdt.
- De igen, én tudom! Az ikertesóm vagy, észrevettem mi van köztetek!- magyaráztam, miközben lelöktem magamról.
- Általában fél méter szokott lenni- húzta fel az orrát sértődötten.
- Egy fenét, mindig is tetszett nek...
- Nem is!- szakított félbe megint.
A többiek csak szórakozottan hallgattak minket, miközben alig tudták visszafolytani a nevetésüket. Végül anya vetett véget a vitánknak.
- Kodama! Ha barátnőd van, azt illik elmondani nekem- jegyezte meg mosolyogva.
- Anya, nekem nincs barátnőm! Kazumi nem ért semmit- vörösödött el azonnal.
- Mondtam, hogy túl gyorsan megnőttek, Kodamának már barátnője van. Akkor ezután Kazumi jön- szönyűlködött apa.
- Apa!- szólt rá Kodama még vörösebben.
- Drágám, ez van- vont vállat anya.
- De én és Izumi nem is...- próbálkozott Kodama sokadszorra.
- De igen!- vágtam rá, mire egy gyilkos pillantást kaptam.- Izumi mindent elmesélt, én vagyok a legjobb barátnője- vigyorodtam el
- A franc, ezt elfelejtettem- sütötte le a szemét Kodama.
- Kodama, én ezt már rég tudom- nyugtatta meg anya.
- Mi? Honnan?!- tátotta el a száját ikertesóm.
- Megvannak a forrásaim- titkolózott anyám mosolyogva.- De amúgy remek ötlet arra vinni sétálni egy lányt...
- Nem igaz, hogy láttál!- hajtotta le a fejét Kodama, mire jó családhoz méltó módon kiröhögtük.
- Büszke vagyok rád!- pacsizott le vele apa.
- Hé! Ez nem ér! Neki gratulálsz, de minden fiút ki akarsz nyírni, aki rámnéz- akadtam ki.
- Apa mindig ilyen volt- jelentette ki Kenji.- De amúgy apa, Kazumi is volt már Kaga...
- Kuss, te hülye!- tapasztottam kezem az öcsém lepcsesz szájára.
Na igen, egyszer beadtam a derekam és elmentem egy randira Kagamival, mert nem volt szívem többször visszautasítani szegényt. Kenji pedig pont látott minket együtt, de a lelkére kötöttem, hogy ne mondja el senkinek. Mert én ugyebár nem szóltam róla apáéknak, sőt Kodamának sem.
- Mit csináltál?- szaladt fel apa szemöldöke.
Mind kérdő tekintettel fordultak felém, mire azonnal elvörösödtem. Anya közben a biztonság kedvéért megfogta apa kezét, hogy vészhelyzet esetén vissza tudja rántani, ha el akarna rohanni, hogy megölje Kagamit.
- Öhm... e-egyszer voltam vele... hát, valahova, de öhm... nem volt nagy szám- dadogtam össze-vissza.
- Mi van?!- akadt ki apa teljesen.
- A fagyi visszanyal- vigyorgott rám Kodama, amire csak egy gyilkos pillantással válaszoltam.
- Sokkal jobb választás volt, mint a másik. Hogy is hívják, Saru? Mindenesetre, Kagami szerintem aranyosabb- elmélkedett anya.
- Amaterasu, ugye viccelsz?- pillantott rá apa.
- Megint túlreagálod a dolgokat, mint mindig, ha Kazumiról van szó- forgatta meg a szemét.- Kagamit amúgy te is ismered, hiszen Uchiha.
- Legalább annyi jó legyen benne- motyogta apa mérgesen.
- Öhm... holnap elmegyünk Itamához?- kérdeztem hirtelen.
- Valaki terelni akarja a témát- nevetett fel Kodama és Kenji tökéletesen egyszerre.
- Kuss!- szóltam rájuk összehúzott szemekkel.
- Ti nyugodtan mehettek, én valamiért nem vágyom a társaságára- mondta apa.
- Nem mintha lenne rá időnk- tette hozzá anya.
- De mi van az Uchiháddal?- fordult felém, mire csak nyeltem egyet.
- Akarod mondani Uchiha hercegével- javította ki anya, mire apa mosolyogva odahajolt hozzá és megcsókolta.
- Most komolyan?- meredtem rájuk pislogás nélkül.- Ez milyen eszement megnevezés?
- A nagymamátok évekig így hívott- magyarázta apa.
- Nem is gondoltam volna, hogy ilyen jó kimondani ezt- gondolkozott hangosan anya.
- Jó éjt mindenkinek!- pattantam fel hirtelen.
- Jó éjt!- indultak utánam a fiúk is.
- Most elszöknek a kérdéseink elől, ugye?- hallottam meg apa sokat sejtő hangját.
- Pontosan- nevetett fel anya.
A szobám előtt Kodama megállított, mire kíváncsian pillantottam fel rá.
- Ha már ez kiderült... holnap nem lógunk el mindketten? Te mehetsz Kagamival, én megleszek Izumival és majd azt mondjuk, hogy együtt edzünk- magyarázta a fejét vakarva.
- Nekem jó- mosolyodtam el.
Egy megerősítő kézfogás után mindketten elmentünk lefeküdni.

Kodama

Izuna ma szokás szerint teljesen lefárasztott mindannyiunkat már délutánra. Amikor magunkra hagyott, érdeklődve fordultam Izumi felé.
- Találkozunk a szokott helyen?
- Igen- csillantak fel a szemei.
- Öregem, nem viszitek túlzásba?- kérdezte röhögve Kayato.
Válaszul csak két ütést kapott, így elment a kedve egy időre a nevetéstől.
Amikor otthon beestem az ajtón, Kenji pont kifelé igyekezett.
- Hová- hová?- kérdeztem mosolyogva.
- Itaruval megkeressük Gyuukit, olyan rég nem láttam- avatott be tervébe mosolyogva.
- Nem értem, hogy lehetsz ennyire jóban azzal a bijuu-val. Mármint vicces meg minden, de... akkor is- nevettem el magam.
- Hé, ő az egyik legjobb barátom!- kelt a védelmére azonnal.- Este jövök!- szaladt el.
- Szuper, csak ne kiabálnál folyton- sóhajtottam fel.
Kazumi nemsokára betoppant és a megbeszéltek szerint beugrottunk apáékhoz. Csak annyit akartunk mondani, hogy elmentünk edzeni, de mivel ott volt az összes nagybátyjánk az irodában, végül maradtunk egy kicsit.
- Családi találkozó van és nekünk nem szóltok?- kérdezte Kazumi sértődötten.
- Hulla voltál edzés végén- jegyezte meg Tobirama.
- De az 10 perccel ezelőtt volt- forgatta meg a szemét Kazumi.
- Mikor értél vissza?- kérdeztem Itamát, akit hosszú idő után most láttam először.
Az utóbbi években gyakran tűnik el hosszú időre, miközben állítólag küldetésen van. Most komolyan, három hónapos küldetés létezik?
- Csak pár órája. De valaki most sem enged pihenni- pillantott apára a szeme sarkából.
- A jó shinobinak nincs szüksége pihenésre- jegyezte meg Hashirama mosolyogva.
- Akkor mégis adnom kellene neki egy szabadnapot- gondolkozott el apa.
- Bekaphatod, Uchiha!- vágta rá Itama mérgesen.
- Inkább kihagyom- forgatta meg a szemét.
- Még mindig idegesítő vagy- fújtatott Itama.
- Amaterasu, neveld már meg a bátyád- kezdte el masszírozni a halántékát apa.
- Itama, kussolsz- közölte anya a szokott nyugodtsággal.
Miközben Izuna és Tobirama a nevetésüket próbálták visszafolytani, Itama sértődötten elfordította a fejét. Hashirama csak rosszallóan megrázta a fejét és Itamára pillantott.
- Reménytelen vagy...
- Inkább az Uchihára mondanám ezt.
- A felnőttek fárasztóak, elmentünk edzeni- jelentette ki Kazumi, majd kirohantunk az irodából.
- Akkor este találkozunk- suttogta, mire mosolyogva bólintottam és elindultam a megszokott helyünkhöz, ahol Izumival mindig találkozunk.

Madara
- Szerinted edzeni mennek?- fordultam Amaterasu felé.
- Nem hiszem- mondta visszafolytott mosollyal.
- Biztos, hogy nem, ma kicsináltam őket- mondta Izuna.
- Szintén- tette hozzá Tobirama.
- Tudtam!- kiáltottam fel forrongó szemekkel.
- Hát téged mi lelt?- kérdezte gúnyosan Itama.
- A gyerekek felnőttek, de Madara nem tudja elfogadni- jegyezte meg Amaterasu.
- Még jó, hogy nem! Miért lett a lányomnak már most barátja?- sóhajtottam fel.
- Addig örülj, amíg nem alszik nála- jegyezte meg Izuna mérgesen.
- Minden tiszteletem Hanáé, amiért képes elviselni titeket- rázta meg a fejét Amaterasu.
- Ne most poénkodj, tudod mekkora önkontroll kellett, hogy ne verjem szét a srác fejét?- sóhajtott fel Tobirama.
- Én már készítettem volna elő egy genjutsut- motyogta Izuna.
- Nem értem miért akadnak ki az apák annyira, ha a lányuknak barátja lesz- sóhajtott fel Itama.
- Mert neked nincs lányod!- kiáltottunk rá mindhárman mérgesen.
- Mondjuk Kazumi barátját megnézném magamnak- csillant meg szemében az aggodalom.
- Na látod...- csóváltam meg a fejem.
- Te jó ég, kezdem azt hinni, hogy a társaság egyetlen normális férfi tagja Hashirama- sóhajtott fel Amaterasu.
- Pont ő?- kérdeztük tökéletesen egyszerre.
Erre Hashirama csak depressziósan a talajra szegezte szemeit. Inkább szemforgatva kitessékeltem mindenkit, a megbeszélésünknek úgyis vége volt. De azért kíváncsi vagyok arra, hogy mit csinálnak most a gyerekek.