Amint kimondta, húzni kezdett a bíró felé, aki felállított a dobogó harmadik fokára, és kérte, hogy mosolyogjunk egy kép erejéig. Ezek szerint itt úszni is tudok. Az első helyezett egy fiú lett, aki amint leszállt a lépcsőről, rögtön szüleihez futott.

- Anya! Apa! Nyertem! - ugrott a nő nyakába, aki nagy mosollyal az arcán fogadta a csurom vizes kisfiút.

- Büszkék vagyunk rád. És persze rád is, Lizzy. - jött elém, hogy kezet fogjon.

- Köszönöm... - mind kisétáltunk az öltözőbe, ahol a szekrényemben levő táskámat átkutatva felvettem egy hosszú ujjút, meg egy vastagabb farmert, valamint a fogasról lelógó kabátomat. Kisétáltunk a hidegbe, és sétálva elindultunk valamerre. A kisfiú apja nyakába kéretőzött, ahova rögtön felrakta őt a férfi, és így elfértünk egymás mellett a járdán.

- Nekünk is versenyeznünk kellene. Emlékszel, egyetemen mennyit jártunk? - nevetett fel a nő.

- Serenn szívem, öregek vagyunk már ehhez.

- Te csak ne beszélj nekem öregségről, mikor én még csak 28 vagyok! - akadt ki Serenn, Jimin pedig felnevetett. Várjunk.. honnan tudom a nevét, mikor még nem is mondták ki? - De igazad van, jó lenne még egy olyan kegyetlen röplabda verseny, mint mondjuk elsőben. - gondolt vissza az akkori időkre, lehunyt szemekkel.

- Ha gondolod, megkérhetjük MoRa-ékat. Egy kis családon belüli játék. Elvégre a gyerekek is elég idősek már a játékhoz.

- Hét évesek..

- Az egyik. - javította ki Jimin Serennt. - Lizzy, te is jössz? - bólintottam egyet, bár azt se tudom, mi az a röplabda. Biztos nem olyan nehéz, mint a golf, amit apám olyan nagy szenvedéllyel űz.

Út közben Serenn felhívta barátnőjét, hogy egy gyors találkozást beszéljen meg a közeli csarnokban. Mi is rögtön oda indultunk, és mikor megérkeztünk a többiek már ott voltak. A két kisgyerek rögtön hozzám futott, és míg az egyik felugrott hozzám, a másik a lábaimat ölelte, amíg fel nem vettem őt is. Az egyik az apjára, a másik az anyjára hasonlít, akik szintén felénk jöttek.

Mindenki átöltözött mezbe, és melegítettek a teremben, rám várva. Egy utolsó pillantást vetettem magamra a tükörben, és egy magabiztos mosollyal megfordultam, de még mielőtt kimehettem volna, észrevettem az ajtóban levő kis palackot. Felvettem, és kinyitottam a rá akasztott cetlit, amire az volt írva, hogy ,,Idd meg, - Jimin" Megrántottam a vállamat, és belekortyoltam a zöld folyadékba, aminek kivi íze volt. Életemben egyszer ettem csak olyan gyümölcsöt, és nagyon ízlett, de mivel anyám utálja a zöld színt, ezért nem is tűri meg a házban.

Hirtelen elfogott a rosszullét, és azt vettem észre, hogy a szoba iszonyat gyorsasággal növekedni kezd. A padlóra néztem, illetve a cipőmre, és akkor vettem csak észre, hogy velem van a baj, zsugorodok. Vészesen közeledtem egy réshez, ami a parketta elcsúszása miatt keletkezett, és nem is tudtam kivédeni, hogy ne essek bele.

Kezeim hátra csapódtak, számra pedig valami ragacsos anyag került, majd mire újból kinyitottam a szemem, egy sötét helyen találtam magam. Lánccal voltam a falhoz kötözve, és egy letépett ragasztószalag éktelenkedett az arcomon, ami miatt nem tudtam beszélni, de ahogy láttam a többiek is csak kétségbeesetten nyögdécseltek. Egyedül egy lány, aki mellettem volt nem adott ki semmilyen hangot, ő csak csendesen, és ami fontosabb, hogy teljes nyugodtsággal ült mellettem, és mikor észrevette, hogy őt bámulom, pislantott egyet felém, mintha azt jelezné, hogy nem lesz semmi baj.

Pár perc múlva, legalább is nekem annyinak tűnt, kiáltásokat hallottunk kintről, majd egy hatalmas robbanást is, ami miatt kiszakadt az ajtó, közénk esve.

- Picsába Taehyung, nem kellett volna felrobbantani! - rivallt az egyik férfi a a másikra.

- Miért, akkor hogyan akartad kinyitni kulcs nélkül az ajtót, kedves Főnök?! - mind a ketten sóhajtottak egyet, majd egyesével kiszabadítottak minden lányt, de elsőnek a mellettem levőnek a bilincsét nyitotta ki a.. Főnök.

A felszabadult lány, csak úgy, mint a két férfi, segített a többieknek, így én is ismét szabaddá váltam. Megragadta a kezem, és átvéve az irányítást, kiáltott a többieknek, hogy kövessék, a két férfi pedig némán mosolygott, és terelte a tömeget a külvilág felé.

- Jól vagy Lizzy? - kérdezte a lány, de válaszolni már nem tudtam, mert a lány derekát elkapta a férfi, és felemelve megpörgette.

- JiSoo drága, hányszor mondtam, hogy ne hősködj? - kérdezte meg, miközben lerakta. Taehyung mellém állt, és vigyorogva nézte a jelenetet, mintha tudná, hogy most mi következik.

- Apa, nem tehetek róla, hogy ti olyan lassan értetek ide, hogy megalvad a tej a számban. Ott van a fülbevalóm, sőt ismered is a helyet és az illetőt, aki már egy ideje fenyeget minket, szóval nem volt nehéz összerakni, hogy hol vagyok. Szegény Lizzy halálra ijedt! - mutatott rám, mire az apuka végigmért, és elmosolyodott.

- Na, Jungkook. Ezt hívják úgy, mikor a gyerek felülmúlja a szülőt. - nevetett fel Taehyung, mire a kislány büszkén kihúzta magát.

Beültünk egy kocsiba, amit Taehyung vezetett, és elindultunk egy hatalmas ház felé, ami majdnem akkora volt, mint otthon a palotánk, amiben élek. Nehéz bevallanom magamnak, de.. Hiányzik.

- Végre! - kiáltott fel a nappaliban egy nő, aki azonnal térdre rogyott a lány előtt, hogy magához húzza egy ölelésre, és amint észrevett engem is, másik kezével tarkómra fogva odahúzott. - Jól vagytok?

- Nekem köszönhetően igen.

- Hékás! Nélkülem még mindig ott ülnél megkötözve! - bökte meg a lány hátát Jungkook, aki játékosan leszegte a fejét, és a férfi felé fordult.

- Oké, te is segítettél. - nyújtotta ki kezét apja felé, hogy kezet fogjanak, mint két idegen. - Egy kicsit. - súgta nekem, majd mielőtt megcsíphette volna orrát a felnőtt, elfutott a szobájába. Követtem őt, és ekkor vettem csak észre a másik gyereket, aki könnyes szemeivel a lány ölébe hajtotta a fejét. Simogatni kezdte tincseit, vigasztalás gyanánt, és úgy mosolygott a pityergő testvérére, mintha az anyja lenne.

- Tudod, ő a bátyám, de sokkal nyuszibb, mint én. Anya szerint kiskorában fegyverrel a kezében futkorászott a folyosón, de egy ideje már még a levegőtől is fél.. - ez furcsa.. általában a fiúk szoktak bátrabbak lenni a nőknél, de úgy tűnik, itt fordult a helyzet.

Este a lefekvéshez készülődtem, és mivel megígértem JiSoo-nak, hogy az ő szobájában alszok, így ott vártam őt, hogy végezzen a zuhanyzással. Kinéztem az ablakon, és egy pillanatra azt hittem, magamat nézem az ablakban, de az, aki visszanézett rám cseppet sem nézet ki Lizzynek. Közelebb mentem, mire Kiwey integetni kezdett, majd kinyitotta az ablakot, és intett, hogy kövessem. Az emeleten voltunk, de ő lebegett, ezért felbátorodva, bízva még mindig abban, hogy ez egy álom, kiugrottam az ablakon, és én is lebegni kezdtem felé. Megfogtam a kezét, amit felém nyújtott, és lehunytam a szemem, mivel a gondolataim ezt sugallták, de amint ismét kinyitottam, már egy fatörzset tapogattam, egy erdő közepén. Az ég narancssárga volt a lenyugvó nap miatt, ezért tudtam, hogy sietnem kell, nehogy rám esteledjen.

Futni kezdtem, a gallyalkat, amik hátráltatni próbáltak pedig kezemmel löktem arrébb ,hogy átfussak alattuk, míg ki nem értem egy falunak kinéző helyre. Az utca kihalt volt, a házakban nem világított sehol egy lámpa se, ahogy a közvilágítás se működött. Vajon lakik itt valaki?

Amint feltettem magamnak a kérdést, az egyik ház teteje kirobbant az ég felé, belőle pedig egy lány ugrott ki, aki épp harcolt egy lénnyel. Nagy fogai voltak, és izzó, vörös szeme, ordítása pedig az egész helyen visszahangzott.

Életemben nem láttam még olyan elsöprő erőt, amivel a szürke hajú lány rendelkezett. A semmiből szított tüzet, ami tenyeréből indult egyenesen a számomra vámpírnak beazonosított lány felé, aki egy pillanat alatt hamvadt el.

Mellém lépett, és magához húzott, hogy a körülöttünk levő ellenségeket is hasonló módon semmisítse meg, mielőtt még bántanának. Annyira figyeltem őt, hogy észre se vettem, mikor vettek körbe minket.

- Lizzy, mit keresel itt, ez veszélyes! - kiáltott rám, majd hajába túrt, és megpróbált lenyugodni. - Hol az istenbe van Taehyung? - mellkasához szorította kezét, és előre hajolt, mintha fájdalmai lennének, én pedig támaszt nyújtva neki megfogtam a kezét, nehogy összeessen. - Biztos, hogy történt valami. Fájdalmai vannak.. - suttogta elhaló hangon. Honnan tudja? - Meg kell keresnem! Neked pedig haza kell menned! - nézett rám, én azonban tehetetlenül ráztam meg mind a kezem mind a fejem, hiszen nem tudom, hogyan kell.

- Én... Nem szeretnék..

- Miért? Nem hiányzik a családod? - most, hogy mondja, eszembe jutott apa, hogy mennyire fel tudja magát izgatni, ha nem lát két percig. Egyszer még szívrohamot is kapott, anya pedig nagyon megszidott érte.

- Mindig csak az van, amit ők akarnak. Mintha nem is szeretnének.. - vallottam be, és az övemmel kezdtem babrálni, ami megint csak nem tudom, hogy hogyan került rám.

- Ugyan Lizzy. A szülők mind ilyenek. Az én nagyim is ilyen volt velem, de mind az én javamra vált. Azért szigorúak, mert aggódnak és szeretnek téged, csak... Ez ilyen hülye szülői logika, hogy így ,,mutatják ki". - emelte fel ujjait, nyuszifület mutatva.

- De én olyan szeretnék lenni, mint a többiek. Játszani, és nem egész nap unalmas dolgokat tanulni.

- Elizabeth, te egy ország királynője leszel, muszáj, hogy művelődj. Megértem, mit mondasz, elvégre ezt a helyet nekem kell védenem, olyan, mintha én lennék a teremtője, mégis csak egy mágiahasználó vagyok, aki a vámpírok ellen küzd. Apropó, vámpír. - sunyi módon összehúzta szemét, majd egy víz gömböt formázott a tenyerében, amit egy hirtelen mozdulattal oldalra hajított. Hangosan loccsant valamin, ez a valami pedig feljajdulva lépett elő a fák mögül.

- Yeon.. Miért bántasz?

- Még, hogy én? Sajog miattad a mellkasom! - ő lehet Taehyung, akit meg akart keresni.

- Oh.. Meggyógyítsam?- húzta ördögi mosolyra a száját, és Yeon felé nyújtotta a karját, majd közeledni kezdett felé, de a lány ellépett előle.

- Ne a gyerek előtt. - biccentett, Tae pedig egy barátságos vigyort küldött felém.

- Rég láttalak. - jó érzés, hogy bár azt se tudom, kik ezek, mégis bennem van az az érzés, hogy ismerem őket, ők pedig meg vannak róla győződve, hogy tudják, ki vagyok.

- Na, induljunk. Még meg kell keresnünk NamJoon-t. Nem akarom, hogy több fertőzött legyen. - Yeon visszafordult felém, és intett, hogy elköszönjön, majd megfogta Tae kezét elindultak a másik irányba.

- Előtte mi lenne, ha ennék egy kicsit?

- Persze, itt állunk a háború küszöbén, de te gyengíts le nyugodtan! - rúgta fenéken a férfit, aki csak hangos nevetéssel kekeckedett továbbra is. Boldognak tűnnek annak ellenére, hogy marják egymást.

Mivel az erdőből jöttem, oda is mentem vissza, hogy sétáljak egyet, amíg el nem értem egy tavat. Levettem a cipőmet, és bele akartam lépni, azonban olyan volt, mintha ez nem is víz lenne, csak egy ahhoz hasonlító felület, mivel be tudtam menni a közepére anélkül, hogy vizes lennék. Vártam, mikor fogok beleesni, elvégre mindig valami váratlan történt, amire nem számítottam, de most az egyszer nem estem le sehonnan.

Megkordult a hasam, ami miatt lenéztem rá, majd le is guggoltam, mivel előttem termett egy sütemény szelet, ami fekete tányérra volt kihelyezve. Aprót haraptam bele, mivel nem tudtam milyen íze van, de finomnak bizonyult, így leültem, és falatozni kezdtem.

Ahogy ettem, valami furcsa repedést hallottam, így ismét lenéztem az alattam elterülő tóra, ami mintha jég fedné, vékony törésvonalak jelentek meg. Az ujjaim duzzadni kezdtek, a testem pedig nőni, egészen addig, míg már akkora lettem, mint a fenyőfák, amik mellettem húzódtak. Felálltam, de ekkor beütöttem a fejem az égbe, ami miatt a csillagok, és még maga a hold is leesett a földre, ahonnan eltűntek a fák, sőt, a falu is, amiben eddig sétáltam. Lenyúltam egy fénylő pontocskáért, ami akkora volt, mint rendes méretemben a kisujjkörmöm, de nem tudtam megfogni, mivel ahogy a testem is, növekedni kezdett, elnyelve engem.

A nagy fényesség miatt nem tudtam nyitva tartani a szemem, ám mikor ismételten megérkeztem valahova, meleg szellő csapta meg az arcomat. A járda közepén álltam, egy ismeretlen városban.

- Lizzy! - szólított meg valaki a hátam mögött, ami miatt megfordultam. Egy nő, egy férfi, és középen egy kisfiú jöttek velem szembe. A két szülő közrefogta a gyereket, és a játék kedvéért fel-le emelgették, mintha a holdon lenne, és hatalmasat tudna lépni, amit a kisfiú látszólag nagyon élvezett. - Mit keresel itt? - kérdezte a nő.

- Az most mindegy. - legyintettem, mivel fogalmam se volt, mit válaszolhatnék.

- Épp haza indultunk. Taehyung mondani akart valamit, amit nem tudott telefonban közölni, úgyhogy.. tarts velünk. - ajánlotta fel a férfi, én pedig bólintottam, és követtem őket a házukig. Ahogy azt mondta, a nappaliban már várt ránk Tae, azt viszont egyikünk se tudta, hogy egy lány is vele lesz.

- Rae! Mit keresel itt? - csillantak fel Lisa szemei, és megölelte barátnőjét. Már megint tudom a neveket, holott nem hangzott el..

- Mondanunk kell valamit. - állt fel Tae, majd a lány mellé lépett, és megfogta a kezét. - Mi..

- ÖSSZEJÖTTETEK? - kiáltott fel Lisa, szinte a plafonra ugorva, miközben tapsolt, mint a cirkuszban, de amint észrevette magát, szájára tapasztotta kezét, és kissé elszégyellte magát. - Bocsi..

- Szóval igen. Megbeszéltük, hogyan tudjuk tartani a kapcsolatot, ha esetleg turnéra mennék, de innentől igyekezni fogok, hogy boldoggá tegyem, és ne dolgozzak annyit. - nézett szerelmére, majd, hogy hiteles legyen, megcsókolta őt mindenki szeme láttára. Azon gondolkoztam, Lisa vajon mikor fog elájulni, esetleg mikor fog eleredni az orra vére, mert olyan boldog volt, hogy már lilult a feje a levegőveszteség miatt.

- Akkor ezt ünnepeljük meg! - kiáltott fel Jimin, majd elővett egy ritka bort, és töltött mindenkinek.

- Te... Ihatsz? - nézett sandán rám, mire megráztam a fejem. Utálom az ízét, ezért kerülöm mindenfajta érintkezést vele. Már a szagától is rosszul vagyok. - Akkor melegítek tejet.

- Tejet?! - akadtam ki, miközben csípőre vágtam a kezem, és dühösen néztem rá.

- Igen. - elém lépett, és leguggolt hozzám. - Teszek bele mézet. - pufogva leültem az asztalhoz, és vártam, hogy megcsinálja, mivel ezzel az egy mondattal megfogott.

Koccintottunk, és mire megittam az egész bögre tejet, ők már félig részegen hintáztak a székükben. Egyedül Lisa fogta vissza magát, akinek az ölében a fia kíváncsian nézegette a többieket, mi bajuk lehet.

Hirtelen nagyon álmos lettem, és már nem tudtam nyitva tartani a szemem. Előre borult a fejem, és elaludtam.

- Lizzy! Lizzy! - hallottam meg egy ismerős hangot. A szobámban ébredtem, Kiwey pedig az ágyamon ült törökülésben. Hogy jutottam vissza? - Na? Milyen volt?

- Izgalmas. Bár azt se tudtam ki kicsoda, mégis valahol mélyen ismertem őket. - de gondolom, ez mind miatta van.

- Emlékszel még, mit kérdeztem? Megtaláltad azt a helyt, ahol lenni szeretnél?

- Igazából.. - hajtottam le a fejem, és kezemre pillantottam. Tényleg visszatértem. Normális volt a méretem, a saját ruhámban voltam, a saját hazámban. Otthon. - Mindegyik helyen boldogak voltak, és úgy tűnt, hogy mindenki azzal van, akivel szeretne.

- Tehát?

- Egyik helyen se voltam sokáig, de mindenhol azt láttam, hogy mindenki olyan életet él, amilyet szeretne azzal, akit szeret. - kihúztam magam, és a szemébe néztem, ami mindentudóan csillogott rám. - Nekem itt van a helyem. Az ország királynője leszek, és én fogom írni a saját történetemet! De most még hallgatnom kell a felnőttekre, mert kicsi vagyok.. - elmosolyodott, és mellém ülve megölelt. Ilyen határozott gondolataim már rég óta nem születtek. A mély gyűlölet, amit a szüleim iránt éreztem egy szempillantás alatt foszlott szét, és most jelen pillanatban inkább megölelném az anyámat, hogy utána azt hallgassam, hogy a királyi család nem csinál ilyeneket. - De.. Miért segítettél nekem? Hiszen nem is ismersz.

- Nem az volt a célom, hogy segítsek. Igazából mostanában rettentő lusta vagyok, de ennek ellenére ellenőriznem kellett volna a világaimat, amiket teremtettem, hogy minden rendben  van e. Ekkor találtál meg, és arra gondoltam, hogy inkább rád hárítom a feladatot.