Egy újabb koránkelős reggel.
Nem, nem munkába kelek ilyen korán, csak szimplán
ilyenkor van kellemes csend a városban.
A pontos idő: 5:10 és már úton is vagyok.
Céltalanul ülök a villamoson, és nézek ki a fejemből, 
miközben a villamos zaja töri meg a hajnali csendet.
Egy - egy ablakban már ég a villany,
és ilyenkor elszoktam gondolkodni,
hogy az ajtókon, ablakokon túl mi rejtőzik?
Elképzelem, hogy az ott lévő emberek hogyan élik a mindennapjaikat, 
mivel töltik a szabadidejüket, és mik az álmaik, céljaik.

Egy ponton túl inkább felteszem a fejhallgatómat,
mert már kissé fullasztó a csend körülöttem.
Magam is meglepődök a zenén, amit csak találomra választottam.
AWS: Jövőmbe törtél be.
Nagyokat pislogok, hogy ne törjenek elő a könnycseppek,
és hiába vált ki belőlem ilyen érzést a dal, nem vagyok képes tovább tekerni.

Végül megtaláltam a tökéletes helyet, méghozzá a Kopaszi gátnál kötöttem ki, 
és annak is a vége felé, majdnem a csúcsnál.
A cipőtől és zoknitól átmelegedett talpamat elsőre sokkolja a hideg víz,
ahogy a Dunába mártom a lábaimat, azonban fél perc múlva már meg sem kottyan.

A gondolataim ismét a célok és álmok felé kanyarognak,
és elgondolkodok rajta, hogy ami nekem egy cél, vagy álom,
az sokak szemében egy semmitmondó kis porszem,
de ez még nem mentség rá, ha valaki ezeket letiporja, mint megvadult vadállat.

Szerény véleményem szerint attól egy ember nem lesz több vagy kevesebb,
hogy mikről álmodik, mit szeretne elérni.
Az embert az határozza meg, mennyi erőfeszítést tesz, hogy elérje ezeket.
Ha vannak álmaid, az azt jelenti, hogy van miért felkelned.
Tulajdonképpen saját magadat ösztönzöd,
hogy felkelj, csináld a napi rutinodat,
fejlődj, és a nap végén, mikor álomra hajtod a fejed,
elmondhasd magadról, hogy megcsináltad.