Na igen, a híres őszi csendélet...

Odakint süt a nap,
bár már lenyugvóban van,
de az utolsó sugarai még igyekeznek megnyugtatni,
hogy a közelgő sötétségben semmi rossz sincsen,
én meg itt ülök a gépemmel a
barátnőm nappalijának közepén,
miközben Ő mosogat,
és az erkélyajtó is résnyire nyitva van,
közben meg beszélgetünk is.

Minden olyan idilli,
mintha egy kellemes,
őszi levegőn íródott,
könnyed novellában lennénk.
Erre mondják azt talán,
hogy meseszerű kép.
Az erkélyről beáramló kellemes őszi levegő,
időről, időre megmozgatja a hajszálaimat,
vagy végig szalad a bőrömön,
és ez valamelyest felfrissít.

Körülöttünk táskák, szatyrok, halloweeni dekorok,
meg nem mellesleg a barátnőm a konyhába főz,
és mondta, hogy vannak dolgok, amiktől maradjak távol,
például a gáztűzhely.
Na igen.
Konyhai kisegítőként dolgzok,
de béna vagyok a konyhában,
viszont emelett az ízek megszállotja is.

Még az sem zavar, hogy ideje korán besötétedett,
és csak a konyhában, meg az előszobában ég a villany,
meg a nappaliban a kislámpám.
Nem szeretem este már a sok fényt.

Kilépve az erkélyre, hogy nyújtózhassak egyet,
szomorúan állapítom meg,
hogy egy árva csillag sem ragyog az éjszakai égbolton,
így lehajtott fejjel ülök vissza a gépem elé.