Sokan mondják, hogy elpazarlom az életem,
az itthon üléssel, az írással,
zenehalgatással, a befelé fordulással,
de nem mondanám, hogy elpazarlom,
sőt, inkább élvezem.

Ha lelassítasz, figyelsz,
tudsz koncentrálni az egyszerű dolgok szépségére,
eltudsz csendesedni, hogy magadra figyelj,
hogy megfigyelhess másokat,
rájössz, hogy többek az emberek annál,
mint amit elsőre gondolsz róluk.

Lehetek akármilyen naív,
vonhatok le a rosszakaróim
szerint akárhány téves következtetést,
továbbra is figyelem az embereket,
a dolgok működését,
és ha valami balul ütne ki,
igyekszem belőle tanulni,
a tapasztalatot, az esés okozta fájdalomból
tanulságot kovácsolni.

Azzal, hogy kifelé és befelé is figyelek,
sokszor lelassítok vagy akár teljesen megállok,
miért is pazarlom az életem?

Nem akarok olyan lenni, mint a negerációm többsége,
nem akarom, hogy a felszínes dolgok,
pénz, kinézet, egyéjszakás kalandok száma,
hogy hány bulihelyet tudok és hol voltam
típusú dolgok határozzanak meg.

Köszönöm szépen az: elpazarlod az életed,
fiatal vagy, most kell élned típusú kijelentéseket,
de majd Én eldöntöm,
hogy milként és milyen tempóban élem az életemet.