Esős, ködös, hideg őszi reggelre ébredtem,
és olyannyira fáztam, hogy inkább ismételten itthon maradok,
és a paplanom kellemes meleg ölelése alól írok.

Ma hála az égnek szabadnapos vagyok, így bőven van időm pihenni.

Miközben a reggeli kutyasétáltatás után ültem le reggelizni és kávézni,
elgondolkodtam azon, vajon tényleg létezik első látásra szerelem?

Már egy jó ideje figyelemmel kísérek egy elképesztően törődő,
halk szavú és önzetlen fiút,
és nyugi, nem kémkedek, csak egy helyen dolgozunk,
így elég sokszor mostanság az Ő irányába kalandozik el a figyelmem.

A szemei, a mosolya, és az a tekintet,
melyből annyi melegség árad,
hogy akaratlanul is elmosolyodk, akármikor eszembe jut,
most meg már ott tartunk, hogy a telefonom minden egyes pittyenésére 
azt, hiszem, hogy Ő írt.

Ironikus nem?
Mikor azt hittem, hogy senkim sincsen, jött Ő,
és visszaadta a mosolyomat,
a munkaruhám átvette az illatát.

Az ölelése jobban felmelegít, mint egy bögre forrócsoki,
és ahogy a karjaiba zár, megnyugszom, elhiszem, hogy biztonságban vagyok.

Ezidáig nem hittem benne, hogy létezik első látásra szerelem,
de én első látásra szeretem Őt.