Szokták mondani, hogy mennyire bölcs vagyok,
amit én udvariasan hárítani szoktam.
Bölcsnek lenni többféleképpen lehet,
de én nem illek egyikbe se,
ugyanis az, hogy bölcs lennék,
az talán azért van,
mert annyi mindent láttam, hallottam és éltem át,
hogy az ott levont tanulságot igyekszem szem előtt tartani,
hogy máskor ne essek ugyanazokba a hibákba.

Szokták még mondani,
hogy ritka az, amennyire én törődők akár vadidegen emberekkel,
és vannak, akik konkrétan idiótának néznek emiatt,
vagy azt mondják, hogy túl sok vagyok, túl mézesmázas.

Az igazat megvallva vannak napok,
mikor ezek a megjegyzések szíven ütnek,
de az esetek többségében csak mosolygok magamban.

És hogy miért mosolygok ilyenkor?

Mert aki csípőből ilyen mogorván és tapintatlanul reagál,
az valószínűleg a kicsinyes,
felszínes klisék mentén éli az életét,
hogy törődni másokkal gyengévé tesz,
de elárulok valamit.

Attól, hogy ennyi érzelem van benned,
attól még nem vagy gyenge.
Igenis nagy erő kell hozzá,
hogy egy ilyen felszínes világban
képes legyél életben maradni érző szívvel
és segítőkész tiszta lélekkel.