ismét egy csípős hajnal,
én meg szokásomhoz híven úton vagyok,
és a hideg hajnali levegő sem zavar.
Mondjuk 2 pulcsi és egy kabát után még jó, 
hogy nem fázok.

A mai uticélom Normafa,
és azon belül is, ahol van az a kis játszótér szerűség.
Egy ponton az egész hegyoldalt és még a város jó részét is belátni.
Élvezem a mesés kilátást és a csendet,
közben meg átadom magam a gondolataimnak.

A hajnali égbolton halványan felragyog egy-egy csillag,
nekem emg eszembe jut, amit előző este olvastam.
A csillag, aminek a fényét látjuk, akár ezer éve is kihúnyhatott a fénye...

Ha Én már nem leszek, vajon meddig fog égni a fényem?
Vagy amint senki sem emlékszik rám, végleg megszűnök létezni?
Vajon nekem is addig tart a fényem,
amíg valaki emlékszik rám?

Mikor először gondolkodtam el ezen, 
utána évekig azon voltam,
hogy nyomot hagyjak magam után,
de elárulok valamit, amire csak nem rég jöttem rá.

Azoknak, akiknek fontos vagy,
az Ő szívükbe maradandó nyomot hagytál.

Szóval, ha te is gondolkodsz ezen,
akkor most mondom:
a szeretteiddel élj át minél több kalandot,
és a kalandok során szerzett emlékekkel
hagyj nyomot bennük.

Nem kell híresnek lenned,
elég ha vannak, akik sosem felejtenek el.