Elvesztettem a Pandatesómat.
Igen, jól gondoljátok, fáj,
ahogy most még fáj visszaidézni a vele töltött szép pillanatokat,
de még ígyis hálás vagyok Neki.
Nélküle nem lennék az, aki most vagyok,
de ugyanakkor haragszom is, hogy itt hagyott,
de ugyanitt megjegyezném, hogy a történtek ellenére
még annyira sem tudok rá haragudni, mint azt a helyzet megkívánja.
Mert bár történtek dolgok, Ő mégis a Pandatesóm marad,
és remélem egy nap újra rendben lesz minden.
Igen, reménykedek.
Ezt is Tőle tanultam.