Már lassan éjfél van, mire befejezem ezeknek a soroknak az írását, és tudom,
hogy holnap ennek meglesz a böjtje, de már nem bírom magamban tartani, amit érzek...
Az elmúlt azt hittem, hogy megtaláltam a helyemet,
de aztán minden elromlott, most meg az új melóhely keresést fontolgatom,
mert az ott uralkodó toxikus légkör már teljesen kikészít.
Mikor lett menő másokat szekálni azért, amilyenek, amilyen betegséggel élnek,
és mióta lett menő hátat fordítani annak, aki segítségre szorul?
Talán én voltam a naív, mikor azt hittem, hogyha a suliban nem, de a munka világában megtaláltam a helyemet, de már a Napnál is világosabb, hogy örökös kívülálló vagyok.
Kirekesztve, megbélyegezve, lenézve elem a mindennapjaimat és az igazat megvallva se kedvem, se erőm már felkelni reggelente...