Elfogytak a szavak...
Leginkább ezzel tudnám magamat jellemezni.
Éjszakába nyúlóan ébren voltam,
hogy megpróbáljam szavakba önteni az érzéseimet,
de újra és újra kudarcot vallottam.
Álmosan ülve, unott, fásult arccal kevergetem a kávémat,
és csak nézem a kavargő fekete italt a bögrémben,
közben a gondolataim meg örvényként kavarognak bennem.
A képen látható állatka áll a jelenlegi érzéseimhez a legközelebb,
és plusz infó, hogy ez a yuszika a birtokomban van.
Öszzetört, akárcsak én.
Ölelgetem, hogy felviduljon, és tudom hogy hangzik,
de ő érti, mi zajlik bennem.
A gúzsba kötő szomorúság, a magány, és egy összetört szív,
ami sosem lesz már ép.