Mindig is azt hittem, hogy változtathatunk a sorsunkon,
hogy a múltbéli hibák nem jönnek elő újból,
azonban Én ebből már sportot űzök a jelek szerint...
Csak ülök a parkban az utcai lámpa fényénél a hideg esti szélben,és eltűnődök rajta, hogy milyen is lenne, ha soha többet nem éreznék semmit.
Ha nincsenek érzéseim, nem eshet bajom, nem igaz?
Körülöttem emberek jönnek-mennek.
Barátok, családok, párok, csoportok.
Elfog a szörnyen fájó érzés, hogy Én is szeretnék ismerkedni,
akár barát, akár szerelem terén, de a történtek után már megtépázva érzem magam,úgy érzem, nem lennék rá képes.Ismételten menekülök, önmagam elől.
Se éjjelem, se nappalom, csak megyek előre,amíg a lábam visz, és csak remélem, hogy a szívemet valahol elhagyom útközben.