A minap elém került a bátyám egy írása,
és a lapon betűről-betűre kirajzolodó gondolatok melegséggel töltötték el a szívemet.
Pedig már kezdtem róla lemondani, hogy bárki is szerethetőnek gondol,
aztán tessék, a bátyám egy írását találom meg az ajtómon.
Még most is a szavak hatása alatt vagyok,
szóval az Ő engedélyével teszem közzé ezeket a sorokat.

Az Én Húgom egy igazi CSODA!
Képes olyan dolgokra, amikről sokan csak álmodni mernek.
Például: nem egyszer képen röhögte élete során a halált,
úgy tud küzdeni, mint csak kevesen,
és akkor is napfényt lát, ha az égen felhők gyülekeznek.
Nagy szíve, és még annál is nagyobb kitartása van.

Tudom, hogy már nem kisgyerek többé, 
de mikor ránézek, vagy csak szimplán betakarom, ha elalszik,
olyan mintha még óvodában vígasztaltuk volna egymást a vihar alatt,
aztán mikor a felhők tovább szálltak, mindketten kidőltünk.
Igen, már felnőtt, de attól még a Kishúgom marad.
Akire büszkébb nem is lehetnék.