Ezt a részt ezúttal Édesanyám emlékére írom.
Az esetleges könnyekért felelősséget nem vállalok.

                                                                                 Szia, Anya!

Képzeld, végre lett munkám,
és már merek nyílvános oldalra írni.

Kezdhetném azzal, hogy mennyire hiányzol,
de ezt úgyis tudod.

Azért írok Neked, mert köszönetet szeretnék mondani.
Mindenért.

A sok:
- kedves szóért
- bíztatásért
- tanácsért

Sokat tanultam tőled,
és ha még köztünk lennél,
lenne mit tanítanod,
mert hiába a nagykorúság,
úgy érzem, nem álltam rá készen, hogy elmész.

Egyvalamit nem tudok: hogyan éljek nélküled.
Annyiszor elbizonytalanodok és ilyenkor elgondolkozok:
Anya vajon mit mondana vagy tenne?

Sokszor nyúlok ilyen esetekben a telefonom után,
de rájövök, hogy a még bennehagyott számod már nem él.
Nem tudlak felhívni, hogy meséljek, tanácsot kérjek.

Tudom, hogy az szeretnéd, ha boldogulnék az életben,
és mondtad, hogy erős vagyok, megtudom csinálni.
Nem, nem tudom,
mert aznap, mikor elmentél,
az erőm egy jó része is Veled távozott.