A vizsgálat óta három hónap telt el, ezalatt viszont kilencszer mentünk vissza, az indokolt hat helyett. Mit ne mondjak, Damon kicsit túlreagált néhány dolgot. Egyszer csak azért, mert fájt a hasam. No comment.

Ezenfelül viszont unalmasan teltek a napjaink. Mindketten dolgoztunk, bár én valamennyivel kevesebbet mint ő, és már gondolkoztam hogy gyesre megyek. Damon abszolút emellet van, szerinte ugyanis annyit kell pihennem, amennyit csak lehet.

Pár napja elmentünk az otthonba, meglátogatni apát. És bár semmit nem értett, elmeséltem neki mindent amit az utóbbi időben történt velünk. Majdnem egész nap ott voltunk, én, mert szerettem hozzá beszélni és vele lenne, Damon pedig szolidarításból. Ilyenkor éreztem leginkább boldognak magam.

A mai napunk borzasztóan eseménydúsan telt. Először is, reggel összekaptunk, mint mindig. Damon szerint nem volt elég a vitaminmennyiség, amit tegnap bevittem, ezért ma mindenképpen be akart menni egy boltba, hogy az összes létező gyümölcsöt felvásárolja.

Még készülődés közben is a hisztijét hallgattam, hogy sosem hallgatok rá, semmibe veszem és hogy nem is érdekel igazán, hogy ő mit szeretne. Ilyenkor elgondolkozok azon, kettőnk közül ki is a terhes nő.

Az autóban ülve is duzzogott, miközben vezetett a rohadt szupermarket felé.

-Befejeznéd a durcázást? -sóhajtottam, miután meguntam a sértődött arcát.

-Nem durcázok. -jelentette ki.

-Damon, fejezd már be. Nagyon fárasztó vagy. -dörzsöltem meg az orrnyergemet.

-Miért nem engeded hogy segítsek? Csak annyit mondtam, hogy nem elég a vitamin, amit beviszel. De te már is kiabálni kezdtél, hogy ne szóljak bele.

-Igen, miután harmincszor egymás után elmondtad! -tártam szét a karjaimat.

-Crystal, féltelek titeket. Miért olyan nehéz ezt megérteni? -behajtottunk az üres parkolóba, Damon meg beállt egy random helyre.

-Én megértem, de egy picit túlzásba viszed. Nem vagyok felelőtlen. -simítottam a kezem az arcára.

-Oké, vissza fogom fogni magam. -sóhajtott, majd előre hajolt, egy gyors puszit nyomott a számra és kiszállt az autóból. Fejcsóválva cselekedtem ugyanígy, majd átsétáltam az ő oldalára. Damon mosolyogva karolta át a derekam, és így indultunk be a boltba.

-Mit csinálsz? -néztem összevont szemöldökkel a telefonjára, ahol egy lista volt megnyitva.

-Bevásárlólistát nézek.

-Bevásárló...mit? Várj, te tudod egyáltalán mi az? -hökkentem meg. Damon Shades, akivel már évek óta együtt vagyunk, ennyi ideig eltitkolta?!

-Nem vagyok teljesen hülye. -pillantott rám sértetten.

-Na és mik vannak azon a listán? -leskelődtem.

-Zöldségek, gyümölcsök... vitaminbombák. Meg csirke és hal. -vont vállat.

-Rémes vagy. -forgattam meg a szemeim.

-Ha majd az orvos megdícsér, hogy milyen magasak a vitaminszintjeid, mást fogsz mondani. -simogatta meg a derekam.

-Te beszerzed ezeket a szarokat, én meg megyek és összeszedem a cuccokat, amiket meg fogok enni. Tíz perc múlva találkozunk. -felpipiskedtem és nyomtam egy puszit az arcára, majd gyorsan elszökdécseltem és kerestem egy kosarat. Nem meglepő módon azonnal az édességek felé vettem az irányt.

Először nagyjából ötféle gumicukrot söpörtem be, pár tábla csokit, mályvacukrot, Nutellát, cukorkákat és egyéb édes hülyeségeket is. Utána mentem a sós dolgokhoz, ahol kukoricát, kekszet, chipseket és ilyen kis marslakócskás vitaminokat is, csak hogy Damon örüljön. Meg mert marha cukik voltak.

Szóval, miután a kosaram kétharmadát telepakoltam csupa egészséges dologgal, továbbálltam, és pár doboz gyümilét is bedobtam a többi közé. Miután ezzel is megvoltam, részemről befejezettnek gondoltam a vásárlást, és elmentem megkeresni a colost. Nem meglepő módon a zöldéspultnál találtam meg. Az ő kosara tele volt, egy óriási színkavalkád volt a gyümölcsök és zöldségek áradata.

-Kész vagyok. Te hogy állsz? -öleltem át hátulról, mire picit megugrott, gondolom megijedt.

-Nagyjából megvagyok. -mosolyogva fordult meg, majd visszaölelt és egy puszit nyomott a homlokomra. -Mennyi szart szedtél össze?

-Csak amennyit szoktam. -rántottam meg a vállam. -Mehetünk a kasszához?

-Persze. -megragadta az én kosaramat is, majd elindult az említett hely felé. Én csak fejcsóválva követtem. Ez a mániája, hogy semmit sem cipelhetek, még azt sem, ami gurul.

-Shades, nem húzhatnám én? -értem utol. Franc azokba a rövid lábaimba.

-Nem. -reagálta le egyszerűen.

-És miért?

-Mert nem terhelheted meg magad.

-Egy gurulós kosár húzásával? -vontam fel a szemöldököm, miközben besétáltunk a nemlétező sorba. Ja, hogy csak mi vagyunk olyan hülyék, hogy szombat reggel fél nyolckor járunk boltba?

-Ne vitatkozz. -cseszett le, majd nekiállt kipakolni a dolgokat. Az akarata ellenérecsak azért is elkezdtem felpakolni a dolgokat. Bár néhányszor elkaptam egy-egy csúnya pillantást, de nem zavart.

-Ötvenegy dollár és tizenhat cent lesz. -csattogtatta a rágóját az eladócsaj, majd felnézett a pénztárból és végignézett a barátomon, elég alaposan. Talán egy kicsit túl alaposan is. Damon elkezdett bepakolni a papírzacskókba, így a meleg időjárás miatt felhúzott rövidujjú alatt megfeszültek a kidolgozott izmai, amin a kasszás szívesen legeltette a tekintetét.

-Tessék. -nyújtottam felé a pénzt. Mikor rámnézett, szimplán felvontam a szemöldököm.

-Kösz. Szép napot. -motyogta.

-Ja, azt. -forgattam meg a szemeim, majd elvéve az egyik zacskót kimentem az üzletből. Istenem de utálom az ilyen nőket.

-Várj már meg. -Damon alig pár lépéssel beért, majd átkarolta a derekam. -Miért verted szemmel szegény csajt? -biccentett hátra.

-Mert téged bámult. -rendeztem le egyszerűen.

-Akkor elég sok embert kell majd meggyilkolnod, pusztán egy pillantással. -röhögött fel.

-Szerény vagy.

-A tökéletest kihagytad. -kacsintott rám, mire csak megforgattam a szemeim. Öntelt majom.

>>>

-Oké, ezt most idd meg. -nyújtott felém Damon egy pohár... valamit. Piros volt, és gyanúsan sűrű.

-Féljek? -vettem át. -Remélem tudod hogy mire vagyok allergiás. -kortyoltam bele az italba, Damon pedig látványosan lesápadt.

-Allergiás vagy valamire?

-Aha. -iszogattam.

-És mire? -kérdezte pánikolva.

-Rád. -vigyorogtam a rémült fejére, majd egy húzással eltüntettem a cuccot.

-Baszki Crystal, megijesztettél. -biggyesztette le az ajkait, majd elvette a poharat, letette a dohányzóasztalra és leült mellém. -Hogy van a kis manó? -tapizta le a hasam.

-Jobban lenne, ha nem valami piros izét kellene innia, hanem mondjuk gumimacikat ehetne. -túrtam a hajába. -Meg ha mondjuk az apja végre megcsókolna. -forgattam meg a szemeim.

-Telhetetlen vagy. -vigyorgott rám, majd a hátamra döntött a kanapén és felém mászott. Két alkarján támaszkodott, így az izmai rendesen kidagadtak. Mosolyogva futattam végig rajtuk az ujjaimat.

-Ebben nem tudok vitatkozni. -húztam le magamhoz, majd az ajkainkat összepréseltem. Az ujjaimat a hajába vezettem, és a sötét tincseit húzkodtam, ami apró morgásokat eredményezett. Damon sem volt tétlen, a kezei az oldalamon cikáztak fel-le. Teljesen egymásra voltunk hangolva, pontosan tudtuk mi kell a másiknak. Ösztönösen tudta, hol vannaka gyenge pontjaim, ahogyan én is az övéit. Fáradhatatlanul ostromoltuk egymást, de a kezdeti gyengédség már át is váltott vadságba. Kóstolgatjuk egymást, a nyelvink vad táncot nyárnak egymással.

-Nem bírom. -morogta, majd az ölébe kapott. A lábaimat körbefontam a derekán és egy pillanatra sem szakadtunk el egymástól. A fogaimmal finoman meghúzkodtam az ajkait, majd megszívtam az alsó ajkát, mire hangosan felnyögött. Nem könnyítettem meg a dolgát, de sikeresen bejutottunk a hálóba, ahol rádobott az ágyra, felém mászott és még a nevemet is elfeledtette velem.

>>>

-Képtelen vagyok betelni veled. -kuncogott fel.

-Elhiszem. -vigyorogtam rá, majd közelebb hajolva loptam még egy csókot. -Velem nem lehet betelni. Túlságosan tág a személyiségem hozzá. -simítottam végig az izmos mellkasán. Imádom a kőkemény izmait. Az egész férfi olyan, mintha márványból faragták volna. Tökéletes.

-És szemtelen is. -suttogta a nyakam bőrére. Már majdnem lehunytam a szemem, mikor kintről, a nappaliból, a vonalas telefonunk szólalt meg. -Ne vegyük fel. -duruzsolta.

-Dam, senki nem hív minket a vonalason. -vontam össze a szemöldököm, majd kiszálltam, gyorsan magam köré tekertem a barna pkrócunkat, hogy azért ne tök pucéran menjek már ki, majd kitotyogtam a telefonért és benyomtam a fogadás gombot.

-Igen? -szóltam bele.

-Crystal Shakori? -hallottam meg egy mély hang a vonal túloldalán.

-Igen, én vagyok. Miben segíthetek?

-Az ön édesapja Christopher Shakori? -kérdezte.

-Igen. Miért, valami baj van vele? Tudtommal a kezelésének és az ellátásának díját már átutaltam. -mondtam összevont szemöldökkel.

-Sajnálom Ms. Shakori, de az édesapja a mai napon elhunyt. Leállt a szíve és mire a mentő kiért, már nem tudtak segíteni rajta. Őszinte részvétem. -lefagytam. Egyszerűen nem bírtam felfogni amit mondott.

-Micsoda? Ez nem lehet... -makogtam.

Nem halhatott meg. Nem. Nem. Nem. Ez nem lehet. Hiszen alig pár napja voltam nála...

-Nagyon sajnálom. Ha bármiben... -mielőtt végigmondhatta volna, kinyomtam. Csak álltam mint a sóbálvány, a telefonom szépen lassan kicsúszott a kezemből és hangos csattanással ért földet. Magam elé bámultam, és nem mozdultam.

-Crys, minden rendben? -jött ki Damon, immár egy alsónadrágban feszítve. Csak néztem rá, és lassan ingattam a fejem. A lábaim megremegtek, így majdnem elestem, de Damon elkapott. Meg sem bírtam szólalni. A karjaiba vett és átvitt a hálószobába, ahol letett az ágyra. A lábaimat a mellkasomig felhúztam és átkaroltam. Damon le akart ülni mellém, de megállítottam.

-Menj ki. Menj ki kérlek. -suttogtam.

-Crystal, mi történt? -simított végig az arcomon.

-Egyedül akarok lenni. Menj ki, kérlek.

-Ha ezt szeretnéd... -egy csókot nyomott a homlokomra, majd leszállt az ágyról, kiment a hálóból és az ajtót behajtotta maga mögött. Egyedül maradtam a maró fájdalommal. Az apám elment, és soha többet nem jön vissza.  

Tudom, tudom, tudom. Egy szemétláda vagyok. Ennyi kihagyás után jövök egy ráadásul rövid résszel. Kill me, please.

Ha van még itt valaki és elolvassa, annak nagyon köszönöm a kitartást :D igyekszem, de ez az ihlet dolog nehéz cucc.

Remélem nem utáltok még annyira :D mindenkinek szép telecskét kívánok :3

(Ui.: javítottam egy icikét a részen, mert nem voltam vele megelégedve :D)