Amióta Damonnel együtt vagyunk, rengeteg idióta kis szokását és rigolyáját ismertem meg. Nem bírja elviselni, ha zavarják olvasás közben, vagy ha nem az övé az utolsó szó. Utálja a tejes dolgokat. Nem bír addig elaludni, amíg végig nem pörgette a nap eseményeit a fejében. Minden kajába képes vegetát tenni, még ha egyáltalán nem is illik hozzá. Gyűjti a régi könyveket, és nagyon nem rajong az új kiadásokért. Képes órákon át sértődött lenni, és egy szót sem szól ilyenkor.

Az első alkalommal, amikor eltávot kapott, három hétig volt velem. Terveim szerint minden pillanatát együtt töltöttük volna, kivétel nélkül. Akkor még nem tudtam, hogy ebbe a három hétbe pont beleesik egy bizonyos dátum.

Aznap reggel szó nélkül kelt ki mellőlem az ágyból. Lefőzött magának egy óriási bögre kávét, de egy falatot sem evett. Utána elővett egy fekete inget, amit magának kivasalt és felhúzta. Hozzá még egy ugyanolyan árnyalatú nadrágot, cipőt és övet társított. Majdnem fél órán keresztül készülődött, de nem árulta el mire. Konkrétan nem mondott semmit, amivel kivitt az észből. Mikor ment volna ki a lakásból, kérdőre vontam.

-Hova mész? -vontam fel a szemöldököm.

-El. Este jövök. -közölte tömören és érzelemmentesen, majd indult volna az útjára, mikor megragadtam a csuklóját és visszahúztam.

-Damon. Mi van most? Hova mész? Miért mész? Rosszat tettem? -biggyesztettem le az ajkam.

-Crystal, ne legyél gyerekes. Nem miattad megyek el. -csóválta a fejét.

-Akkor?

-Mert. Majd este visszajövök. -rántotta ki a kezét a szorításomból, majd kiment a lakásból. Annyira feldühített, hogy utána csörtettem.

-Komolyan mondom Damon Shades, ha most képes vagy egy épkézláb magyarázat nélkül itthagyni, mire visszaérsz én már nem leszek itt. -jelentettem ki határozottan és ingerülten. Damon visszafordult felém, de semmit nem tudtam leolvasni az arcáról.

-Mint minden évben, idén is elmegyek a halott családomhoz a temetőbe, és ott töltöm a napot. Akarsz még valamit? -a hangja durvának hatott a csendben, én pedig elszégyelltem magam és egy szó sem jött ki a torkomon. -Remek. Mint mondtam, este jövök. -zárta le a beszélgetést, majd elment.

Aznap este majdnem sírtam, mikor bocsánatot kértem tőle. Bár hivatalosan már felnőtt voltam, igazából mégis rettenetesen gyerekként viselkedtem. Azóta rendesen megjegyeztem azt a dátumot.

Mivel a napok telnek, múlnak, egyszer el kellett jönnie megint annak a napnak. Tudtam jól, hogy mi lesz, és ezért már előre felkészültem.

Előző este kivasaltam Damonnek az inget és mellé tettem a többi ruhadarabot is. Reggel még előtte felkeltem és megfőztem a kávéját. Kezemben a bögrével indultam vissza hozzá, de pont szembe jött velem. A haját elaludta és nyúzott volt, mint mindig ezen a napon. Kérdés nélkül nyomtam a kezébe a bögrét és csókoltam meg. Nem mondott semmit, de nem is kellett. Tudom hogy hálás, amiért nem hisztizek és segítek neki.

-Crys. -szólt utánam, mikor már a háló ajtajában álltam.

-Tudom. -biccentettem neki, mire egy hálás mosoly volt a válasz. Bevonszoltam magam az ágyig, majd visszafeküdtem aludni.

Damon

Kezemben két csokor virággal és három gyertyával álltam a sír előtt. Ápolt volt, a sírkő szépen letisztított. Sóhajtva léptem közelebb és elkezdtem a szokásos folyamatot. Először a virágokat tettem a tartókba. Egy csokor liliomot anyának, és egy csokor napraforgót Marie-nek, hisz ez volt aa kedvencük.

Utána meggyújtottam a három gyertyát. Egyet apának, egyet Scottnak és egyet Jacknek. Odatoltam a két virág közé őket, majd leültem egy kődarabra. Az államat a tenyerembe fektettem, a karjaimat a térdemen pihentettem.

-Minden évben ugyanolyan hülyén érzem magam, amiért egy sírkőhöz beszélek. -motyogtam magam elé meredve.

-Jack, emlékszel amikor tizennégy éves koromban azt mondtad, sosem lesz barátnőm? -tettem fel a kérdést a bátyámnak. -Képzeld, Crystal még mindig mellettem van. És terhes. Apa leszek baszki. -nevettem fel. -Scott, megnyertem a fogadást. Előbb jegyeztem el valakit, mint te. Megkértem Crys kezét. Jössz húsz dolcsival tesó. -ingattam a fejem.

-Anya, Apa, imádnátok őt. A legédesebb teremtés a világon. Gondoljatok bele, most itt ülök és a halott családomhoz beszélek, ő pedig pontosan tudja ezt és nem tart elmebetegnek. Csoda, nem? Bárcsak ismerhetnétek. Azonnal levenne titeket is a lábatokról. Pont olyan, mint te Anyu. -suttogtam, miközben könnyek gyűltek a szemembe. -Apa, mindig is olyan menyet akartál, aki nem ilyed meg mindentől, van saját véleménye és szeret. Megtaláltam. Tényleg megtaláltam.

-Marie... istenem Marie. -eddig bírtam, kitört belőlem a sírás. -Hihetetlenül szeretted volna őt. Őt is, és a picit is. Biztos vagyok benne, hogy lány lesz. Olyan lesz, mint te. Rád nem tudtam vigyázni, de esküszöm rá fogok. Vele nem fog semmi rossz történni. Nem engedhetem meg. -borultam a sírra. -Édes kis húgocskám... mit vétettél? Élni sem éltél, és máris elragadtak tőlem. Mindannyiótokat. Sajnálom. Rettentően sajnálom. -temettem az arcomba a kezem.

Este nyolcig beszéltem nekik mindenről, ami eszembe jutott, de aztán úgy döntöttem ideje hazamennem. Tudtam, hogy Crys nem aggódik, de most szükségem volt rá. Minden évben kijövök és ezerszer bocsánatot kérek, mert nem vigyáztam rájuk. Minden évben rohadtul megvisel ez az egész, és egyszerűen szeretem ilyenkor ha mellettem van.

Szépen lassan kisétáltam a temetőből, beültem az autómban és hazaindultam a sötétben. Ujjaimat idegesen táncoltattam a kormányon, és tövig nyomtam a gázt. Percről percre jobban akartam vele lenni. Amint leállítottam az autót az épület előtt, már pattantam is ki belőle. Szinte berontottam az épületbe, majd felsiettem a lépcsőn. Az ajtó előtt viszont lefékeztem, és vettem egy nagy levegőt. Bedugtam a kulcsot a zárba, elfordítottam és halkan benyitottam. Nem köszöntem, úgyis tudja hogy én jöttem haza. Visszazártam az ajtót, lerúgtam a cipőm és a nappali felé vettem az irányt. Útközben elkezdtem kigombolni az ingem, de csak néhányig jutottam, mivel amint beértem a nappaliba, leültem Crys mellé a kanapéra.

-Jó sokáig kint voltál. -mosolygott rám édesen, én pedig újból sóhajtottam és az ölébe hajtottam a fejem. -Milyen volt? -túrt a hajamba.

-Kimerítő. -hunytam le a szemem.

-Miről beszéltél nekik? -simogatta a sötét tincseimet.

-Meséltem rólad, a babáról, apádról... mindenről. Ha az a seggarc Scott élne, most húsz dolcsival gazdagabb lennék.

-Miért? -nevetett fel.

-Még annó fogadtunk, hogy kinek lesz meg előbb az eljegyzése. Én győztem. -mosolyodtam el. -És nehogy azt mond, hogy nem is jegyeztelek el, mert megkértem a kezed. Csak nem válaszoltál. -nyitottam ki a szemem.

-Az komoly volt? -vonta fel a szemöldökeit meglepve.

-Nem, viccből akarom hogy a feleségem legyél. -forgattam meg a szemeim gúnyosan.

-Én nem is tudtam, hogy... de... te... -makogott zavartan, de közbevágtam.

-Hagyjuk. Rohadtul fáradt vagyok, és most egy zuhanyon kívül semmire sem vágyok jobban. -csóváltam meg a fejem, majd felültem és elindultam a fürdőbe.

-Damon, várj már. -húzott vissza a karomnál fogva. -Most miért hisztizel?

-Crystal, szar napom volt és nem akarok most még arra is gondolni, hogy hiába vagyunk együtt évek óta, nem akarsz a feleségem lenni, mert neked ez egy vicc. Ki vagyok merülve és egyedül akarok lenni. Engedj el, hogy lezuhanyozhassak és elmehessek aludni végre. -néztem rá könyörgő tekintettel.

-Nem. -jelentette ki határozottan. -Beszéljük meg. Mindig megsértődsz és el akarsz menni, ha valami nem úgy megy, ahogy te akarod. Most nem fogjuk ezt játszani.

-Crystal! -rivalltam rá hangosan, mire egy picit összerezzent, de erősen szorította a csuklóm.

-Nem! -makacskodott.

-Azt mondtam engedj el! -kiabáltam rá, majd kitéptem a kezem a szorításából. -Mi a picsáért nem értesz a szóból bazdmeg? -ordítottam. -Egyedül akarok lenni, a kibaszott kurva életbe is!

-Fulladj bele a kurva magányodba. -szegte fel a fejét. Láttam a szemeiben ülő könnyket, de mielőtt akár mondhattam volna valamit, berohant a szobánka. Hallottam egy kisebb kattanást is, vagyis bezárta az ajtót. Ami azt jelenti, hogy ma a kanapén alszok.

-A jó kurva életbe! -vágtam az öklöm a falnak, majd bevonultam a fürdőbe és becsaptam magam mögött az ajtót.

Crystal

Egy utolsó kibaszott faszkalap. Egy nyomorék. A világ legnagyobb tuskója.

Hallottam, hogy bebaszta maga mögött a fürdőajtót, de előtte még szitkozódott és valamibe beleütött. Ugyanazok az érzések játszódtak le bennem, mint pár hónapja, amikor elhoztuk Lucille-t. Törné el a kibaszott kezét.

Annyira egy idióta, hogy az már fáj. Képtelen egyetlen napig nem hisztis picsa lenni. Elviselem az összes faszságát. Egész nap a temetőben dekkolt, én pedig támogatom, mert tudom hogy szüksége van rá. De hogy ezek után még ő legyen megsértődve, az már több a soknál. Egyszer csak úgy random benyögte, hogy el akar venni. Jó, egészségére. Viszont nekem ne vágja utána a fejemhez, hogy viccként kezeltem. Basszus, mit lehet ezen viccként kezelni? Meg sem kérte a kezem. Annyit mondott, hogy azt akarja, legyek a felesége. Én is azt akarom, hogy a férjem legyen, de ez nem egyenlő egy kurva eljegyzéssel. Nincsenek nagy elvárásaim, de mondjuk egy gyűrűt igazán hozzám vághatott volna.

Sikítani lett volna kedvem. Annyira igazságtalan az egész. Én érezzem szarul magam, csak mert egy szerencsétlen fasz? Ideges voltam és ingerült. Nagyon a sírás szélén álltam már, de nem akartam kiereszteni a könnyeimet. Azok amúgy sem segítenének semmit.

Nem tudtam mit tegyek. Aludni nem akartam és nem is tudtam volna, más opcióm a szobánkba zárva pedig nem volt. De várjunk csak. Mi a francért kellene nekem bent maradnom?

Fújtatva léptem az ajtóhoz, elfordítottam a kulcsot és kimentem a hálóból. Belőlem baszki nem csinál hülyét. Emelt fővel sétáltam a konyhába, közben rá sem pillantottam. Szívem szerint elszívtam volna egy cigit Annak ellenére, hogy még sosem dohányoztam, úgy éreztem ez most lecsillapítaná az idegeimet.

Cigaretta helyett egy pohár gyümölcslével kellett beérnem. Már elfehéredtek az ujjaim, olyan erővel markoltam a poharamat, ugyanis Damon úgy döntött, csatlakozik hozzám. Kivett a fölöttem lévő szekrényből egy üvegpoharat, közben a mellkasa szinte a hátamnak préselődött. Utána pont azt a doboz gyümölcslevet szemelte ki, amit én ittam, így átnyúlt mellettem és elvette.

-Nem is igaz, hogy elfutok a problémák elől. -jegyezte meg halkan. El kellett magamban számolnom tízig, hogy ne üssem meg ha megfordulok.

-De igen Damon. Rohadtul igaz.

-Mondj egy példát. -csapta le a poharát a pultra.

-Csak egyet? -nevettem fel keserűen. -Itt vannak az alig fél órája történtek. Kijelented, hogy az, amikor csak úgy hirtelen annyit mondasz, szeretnéd hogy a feleséged legyek, egy rendes lánykérésnek számított! Amikor pedig leesett, hogy én ezt nem gondoltam komolyan, mint valami menstruáló nő, hisztizve elvonulsz! Utána meg úgy beszéltél velem, mint egy utolsó senkivel, majd rohadtul nem akartál semmit megmagyarázni. Egy gyáva kis pöcs vagy, Damon Shades. -emeltem fel a fejem, hogy mélyen a szemébe nézhessek. Istenem, bár ne tettem volna. Olyan szintű harag ült a sötét íriszekben, amilyet még sosem láttam. Fél pillanaton belül pedig már szorosan előttem állt, elborult tekintettel, a karomat szorongatva.

-Mondd mégegyszer ha mered. -sziszegte dühösen az arcomba.

-Egy gyáva kis pöcs vagy Damon. -tagoltam szépen lassan, tartva a szemkontaktust. -Soha nem nézel szembe a problémákkal. Miután meghalt a családod, a gyász elől is elmenekültél. Szerinted nem tudom, mit csinálsz órákon át a temetőben? Sírva kérsz tőlük bocsánatot, mert gyáva vagy. -köptem a szavakat. Nem tudom mitől eredt meg ennyire a nyelvem, de dőltek belőlem a szavak.

-Egy manipulatív picsa vagy. Hogy lehettem ilyen hülye, hogy meg akarjam kérni a kezed. -fújtatott dühösen.

-Hogy lehettem ilyen hülye, hogy igent akartam mondani neked. -kontráztam a hangomat felemelve.

-Tudod miért voltam nagyobb idióta mint te? Mert én még fel is csináltalak bassza meg! -kiáltott rám, nekem pedig kifutott a vér az arcomból. Meg úgy az egész testemből.

-Mondtad volna akkor, amikor még elvetethettem volna. A kurva anyádat Damon. -téptem ki a kezem a markából, majd félrelöktem és elrohantam a hálóba. Most nem zártam be az ajtót, helyette előrántottam az ágy alól a bőröndöm, kinyitottam a szekrényem és villámgyorsan rámoltam bele ruháimat. Rohadt módon kellett tartanom magam, hogy ne essek zokogva össze. Amint telepakoltam a bőröndöt, összecipzároztam és lehajítottam a földre. A maradék ruháim közül elővettem egy hosszú nadrágot és egy pulóvert, és felhúztam a rajtam lévő ruhák fölé.

-A picsába Crys, ne haragudj. Nem gondoltam komolyan. -lépett be Damon, de megtorpant. -Te mit csinálsz?

-Minek tűnik? -kaptam fel a bőröndöm, majd kikerülve őt az előtérbe mentem. Felhúztam a cipőm, eltettem a telefonom, a kulcsom és a tárcám, és kinyitottam az ajtót.

-Nem mehetsz el.

-Megmondtad hogy egy manipulatív picsa vagyok. Nem akarok a terhedre lenni még egy gyerekkel is. -nyeltem vissza a könnyeimet. -Majd felnevelem egyedül. Te pedig keress magadnak egy normális lányt, akit majd örömmel csinálsz fel.

-Nem. Nem, nem, nem és nem. Nem mész el. -kapott a derekam után, majd visszahúzott a lakásba, akárhogy is küzdötttem, és becsapta az ajtót. Nem ér, hogy ekkora az erőfölénye.

-Engedj el. -ficeregtem a karjai közt. -Engedj már el te rohadék!

-Nem gondoltam komolyan. Crys, könyörgöm ne haragudj, elvesztettem a fejem. Egy pillanatig sem bántam meg semmit, ami velünk történt. Könyörgöm bocsáss meg. -húzott magához és a vállamba temette az arcát.

-Annyira utállak. -nyöszörögtem sírós hangon. -Egy szemétláda vagy. Egy kibaszottul érzéktelen pöcs.

-Tudom. Tudom jól. Ne haragudj. -suttogta. -Igazad van. Mindig igazad van. -ölelt át szorosabban. -Könyörögve kérlek, ne menj el. Ne hagyj itt, mert abba belepusztulok.

-Megint csak magaddal törődsz. Az nem érdekel, hogy én is belepusztulok ebbe az egészbe?

-Mibe? -távolodott el egy picit, de csak a fejével, hogy a szemembe tudjon nézni.

-A kapcsolatunkba. Damon, észre sem veszed, mennyit bántasz. -sírtam el magam. -Időnként meghülyülsz, és olyan dolgokat vágsz a fejemhez, amiket nem érdemeltem meg. Nem bízol bennem, pedig okot sem adtam rá. És egy kicsit sem becsülöd, mekkora áldozatot hoztam érted. Feláldoztam azokat az éveimet, amiknek elvileg a legszebbeknek kellett volna lenniük, amiket pasizással kellett volna töltenem, csak hogy veled lehessek ideig-óráig. És mikor kaptam érte legalább egy köszönömöt?

-Crystal... -suttogta az arcomat pásztázva, de félbeszakítottam. Még nem végeztem.

-Soha nem szolgáltam rá arra, hogy manipulatívnak hívj, és arra sem, hogy lepicsázz. Nem vagyok egyik sem. És azt sem értem meg, hogy azért legyél rám dühös, mert nem kérted meg normálisan a kezem, ezért nem mondtam semmit. Nem vagyok hajlandó ezeket elviselni. Azt pedig pláne nem, hogy képes vagy a fejemhez vágni, mekkora idióta vagy, mert felcsináltál. -hihetetlen iramban folytak a könnyeim az arcomon. Ez tipikusan az a sírás, ami nem akar abbamaradni, akármit is csinálsz.

-Szeretlek Crystal. Nem akartam fájdalmat okozni. -fogta két keze közé az arcomat, majd a homlokát az enyémnek döntötte. -Nekem nem kell más. Csak te. -suttogta.

-Akkor miért bántasz mégis?

-Mert egy pöcs vagyok. Nem tehetek róla. -ingatta a fejét. -Mondd hogy nem hagysz el. Kérlek.

-Nem megyek el. -hunytam le a szemem. -De nem alszom veled.

-Az sem érdekel, ha az erkélyen kell aludnom, csak te maradj itt velem. -ölelt magához újból, de ezúttal kibontakoztam az ölelésből és a bőröndömmel együtt visszamentem a hálóba. Nem szaroztam semmivel, egyszerűen elengedtem a fogantyúját és úgy ahogy voltam, bedőltem az ágyba.

-Jó éjt kicsim. -lépett be Damon, de csak lekapcsolta a villanyt és már ki is ment. Egy óriási sóhaj kíséretében lehunytam a szemem, és megpróbáltam elaludni.