Reggel Marshal nyalogatására keltem fel. A kis dög éppen a talpamat nyálazta szarrá.

-Marshal! -szóltam neki halkan, mire vidáman csaholva mászott hozzám az ágyon. Nevetve öleltem magamhoz, mire az arcomat kezdte nyalogatni. Megvakargattam a füle tövét, Marshal pedig hálásan hajtotta a buksiját a kezembe. Próbáltam felülni, hogy Marshal az ölembe fekhessen, de Damon nem eresztett.

-Damon, ébresztő! Jó reggelt! -megfordultam az ölelésében és nekiálltam az arcát puszilgatni. Az állát, a friss borostás arcát, egyszer kétszer pedig a száját. Sejtettem hogy ébren van, a gyanúm pedig beigazolódott amikor elmosolyodott.

-Szeretem amikor így ébresztesz. -morogta csukott szemmel.

-Fel kéne kelni. -simítottam ki egy kósza tincset a homlokából.

-Nem akarok. Tökéletesen fekszek. -temette az arcát a mellkasomba.

-El kell készülnünk. Tudod hogy hova megyünk ma. -túrtam a sötét tincsei közé. Már ráférne egy fodrász, amennyire megnőtt a haja.

-Nem érdekel. Én aludni akarok, veled. Na jó, talán Marshal is maradhat. -motyogta álmosan.

-Szóval ha jól értem, nem szeretnél eljönni velem a gyereked első vizsgálatára? -vontam fel incselkedve az egyik szemöldököm. Naná hogy kiment fejéből. Reggelente egyszerűen használhatatlan. Amikor felfogta amit mondtam, hirtelen megfagyott és kipattant a szeme.

-Dehogynem. Basszus, el is felejtettem. -dörzsölte meg az arcát. Felnevettem és már mondani akartam neki valamit, de hirtelen borzasztó hányinger tört rám. Villámgyorsan kibontakoztam a karjaiból és kipattantam az ágyból, ezzel felverve és valószínűleg leverve szegény kutyát, majd a tenyeremet a számra tapasztva kirohantam a hálóból. Berontottam a fürdőbe, és épphogy felnyitottam a vécé tetejét, már jött is ki a tegnapi vacsorám.

Amikor kiadtam magamból mindent, a fürdő falának dőltem és a hideg csempének döntöttem a homlokomat. Megtöröltem a szám, és lehunytam a szemem. Alig egy perccel később Damon telepedett le mellém. Lassan kinyitottam a szemem és ráemeltem a tekintetem.

-Tessék. -nyújtott felém egy pohár vizet. Kivettem a kezéből és mohón kiittam az egészet.

-Köszi. Ez jól esett. -sóhajtottam, majd a vállára hajtottam a fejem.

-Jobban vagy? -tapogatta meg a homlokom.

-Egy kicsit még émelygek. De amúgy igen. Utálok hányni. -motyogtam.

-Mindenki utál. De ezt most el kell viselned. -simított végig a combomon. Ekkor tűnt fel, hogy még mindig a tegnapi ruhám van rajtam.

-Elmegyek átöltözni. Csinálsz nekem reggelit? -kértem bociszemekkel. Sóhajtva tápászkodott fel.

-Mit kérsz enni? -kérdezte, majd a kezemnél fogva felhúzott.

-Nem tudom. Lepj meg. -vontam vállat, majd lábujjhegyre állva nyomtam egy puszit a borostáss pofijára. -És borotválkozz meg.

-Igenis főnökasszony. -forgatta meg a szemét. Röhögva karon vágtam, majd elsétáltam mellette be a szobába. Összeszedtem magamnak néhány darabot és átmentem a fürdőbe.

Ott bent ledobtam magaról a ruháimat, felkötöttem a hajamat és beálltam a zuhanyzóba. Halkan felsóhajtottam amikor magamra eresztettem a meleg vizet. Elképesztően felfrissültem a zuhanytól, szívem szerint legalább egy órán át álltam volna a forró vízsugár alatt, de közben a gyomrom is megkordult. Elállítottam a vizet és kiszálltam a zuhanyzóból. Gyorsan megtörölköztem, majd felkaptam a kihozott fehérneműt, a bordó pulcsit, ami Damoné, és egy pár bolyhos zoknit. Még gyorsan megmostam a fogam és már mentem is.

Amikor kiléptem a fürdőből, azonnal megéreztem azt a pár fok különbséget, ami a párás fürdő és a folyosó között van. A pulóverből kilógó lábam libabőrös lett, úgyhogy gyorsan átsiettem a konyhába, ahonnan finom illatokat éreztem. Beérve a boxerben lévő Damont láttam meg, aki éppen egy tányérra öntötte a kezében lévő serpenyő tartalmát.

-Minek van ilyen isteni illata? -szimatoltam a levegőbe. Leültem az étkezőasztalhoz és kíváncsian fordultam a közeledő barátom felé.

-Rántotta, paradicsommal és pirítóssal. Meg csináltam neked teát. -tette le elém a tányért, majd fordult egyet és egy villát és egy bögrét is kaptam.

-Imádlak. -húztam le magamhoz. A karjaimat a nyaka köré kulcsoltam és megcsókoltam. Belemosolygott a csókunkba és megsimította az arcomat.

-Tudom. De ha már csináltam neked reggelit, akkor edd is meg. Ennek a kis manónak kell a kaja. Meg a nagyobb manónak is. -csúsztatta a kezét a hasamra. Vigyorogva elhúzta a fejét, én meg felkaptam a villámat.

-És te reggeliztél valamit? -eszegettem a tojást. Eszméletlenül finom lett.

-Még nem. Először nektek csináltam. -puszilt meg. Kuncogva kaptam be egy darab paradicsomot. -Ízlik?

-Elmegy. -vigyorogtam rá. Akárhányszor ő főz, mindig ezt válaszolom, ezzel az őrületbe kergetve.

-Vagyis ez a legfinomabb rántotta amit valaha ettél. -fordította le a mondatom. Kitátotta a száját, én pedig a villámra szúrtam egy darab tojást és a szájába reptettem.

-Zseniális szakács vagyok. -jelentette ki magabiztosan.

-Meg rohadt szerény is. -kortyoltam a teámba.

-Hozok magamnak is valamit. Edd meg, aztán készülj össze. -a hajamba puszilt, majd a hűtőben kezdett turkálni. Én közben már majdnem eltüntettem mindent ami a tányéromon volt.

-Miben szokás nőgyógyászhoz menni? -tettem le a villám. Teljesen teleettem magam, úgyhogy pihegve dőltem hátra.

-Hát... gondolom csak ultrahang lesz, úgyhogy... farmer, egy lazább póló meg egy pulcsi. De ne az enyémet húzd fel, mert majdnem a térdedig ér. A végén még hasra esel.

-Azt hittem szereted hogy a pulcsidban meg a pólódban mászkálok. -álltam fel. Odasétáltam én is a hűtőhöz és felültem a mellette lévő konyhapultra.

-Szeretem is. El sem tudod képzelni, milyen érzés látni, amikor reggel az én pólómban vagy ingemben jössz ki. -sétált oda hozzám. A két kezét a két oldalamra tette és rájuk támaszkodott. -De ha az utcán megyünk, jobban szeretem ha az emberek látják, mennyire szexi vagy. -hajolt közelebb.

-Szóval ne a te pulcsidba menjek? -suttogtam alig két centire az arcától.

-Ne abba gyere. -csókolt a nyakamba.

-Akkor keresek magamnak egy kisebb pulcsit. -suttogtam, majd hirtelen lepattantam a pultról és kiszökdécseltem a konyhából, otthagyva szerencsétlen Damont.

A hálószobánkban a szekrényhez léptem, és kiszedtem belőle egy bő fazonú, világossárga rövidujjút, egy bordó kötött kardigánt és egy fekete farmert. Átvettem a ruhákat, felvettem a kardigánt és rávetődtem az ágyra. Befészkeltem magam a puha párnák közé és bekapcsoltam a tévét. Elkezdtem váltogatni a híradók, különböző bűnügyi műsorok és teleshopok között, míg nem találtam egy romantikus filmet. Unottan dőltem hátra.

-Crys, kész vagy? -kiáltotta Damon kintről.

-Ja, megvagyok. Te?

-Csak fel kell öltöznöm. -jelent meg a szobában mosolyogva.

-Idejössz egy kicsit? -kérdeztem bociszemekkel és széttártam a karjaimat.

-Baj van? -kérdezte összeráncolt szemöldökkel. Megkerülte az ágyat és aggódva jött közelebb.

-Nem, nincs bajom. Csak szeretném ha idejönnél hozzám. -vontam vállat. Valójában tényleg jól voltam, egyszerűen hirtelen hiányérzetem támadt, amit csak Damonnel tudtam pótolni.

-Biztos hogy jól vagy? Olyan fejet vágsz, mintha mindjárt sírvafakadnál. -mászott be mellém az ágy közepére, majd átkarolt és magához húzott. A lábaimat az ölébe tettem és szorosan hozzábújtam.

-Tényleg nincs bajom. Jól érzem magam, fizikailag és mentálisan is. Csak... szeretlek. Ennyi. -öleltem magamhoz.

-Én is nagyon szeretlek. De megijesztesz ezzel a viselkedéssel. Olyan, mintha szomorú lennél, de mégsem... tudom hogy terhesség meg ilyenek, de nem szeretném ha ilyen lennél, érted? Sokkal jobban szeretem a vidám és bolond Crystalomat, mint ezt a szomorú és furcsa Crystalt. -simogatta az oldalam.

-Értem mire gondolsz. -hunytam le a szemem.

-Mennünk kell a dokihoz. Engedj el, felöltözök, az autóban pedig nyugodtan szorongathathatsz tovább. Sőt, ha visszajöttünk, a nap hátralevő részében csakis a tied leszek. Futni sem megyek. Rendben? -cirogatta meg a kézfejem.

-Rendben. Kapj fel valamit. -nyomtam egy puszit a szájára. Kikászálódott mellőlem, majd a szekrényben kezdett matatni. Én közben hátulról a remek kilátásban gyönyörködtem. A hátizmaiban, az izmos combjaiban, a fenekében... óriási örömmel töltött el, hogy mindenestül csak az enyém.

Annyira elbambultam, észre sem vettem hogy Damon elkészült. Egy koptatott farmerben és az egyik kedvenc pulcsimban feszített. Technikailag az övé, de szerintem rajtam többször volt.

-Megfelelek? -mutatott végig magán.

-Teljesen. Felsegítesz? -nyújtottam felé a karjaimat. Mosolyogva ragadta meg kezem, és felhúzott. Mosolyogva ugrottam le az ágyról, majd megfogtam a kezét és az előtérig húztam. Ott felhúztam a bakancsomat, magamra kaptam a fekete dzsekimet és a nyakamba tekertem egy mustársárga sálat. Mire elkészültem, Damon már az ajtót támasztotta, természetesen teljesen felöltözve.

-Kivételesen nem szólok be, amiért ennyire felöltöztél. Hűvös van kint. -húzott a fejembe egy szintén sárga sapkát.

-Honnan tudod? -ráncoltam a szemöldököm.

-Kint voltam az erkélyen egy kicsit, amíg zuhanyoztál. Nem kicsit fáztam egy szál alsógatyában. -nyitotta ki az ajtót. Kitessékelt rajta, majd kijött utánam és bezárta az ajtót.

-Én marha jól elvoltam a forró zuhany alatt. A jó meleg fürdőben... -vigyorogtam rá.

-Gonosz vagy. -karolta át a derekam, majd levezetett a lépcsőkön.

»»»

-Nagyon izgulok. -szorongatta Damon a kezemet. A rendelő előtt ültünk és a sorunkra vártunk. Rajtunk kívül csak hárman ültek a fehér váróterembe, hozzánk hasonlóan egy pár, csak ott a lánynak sokkal nagyobb pocakja volt, meg egy tizenhét év körüli fiatal lány.

-Nem nekem kellene? -mosolyogtam rá.

-Attól még nekem is szabad. Basszus, még semmi extra nem lesz, de jobban izgulok mint egy bevetés előtt. -suttogta.

-Nyugodj meg. A nődokim tök rendes. Ne parázz. -simítottam végig az arcán. Hallgatott rám és megborotválkozott. Mondjuk, nem mintha annyira zavarna a borostája.

-A következő Crystal Shakori. -szólt ki a rendelőből a nővér. Izgatottan felpattantam és Damonnel együtt bementem a dokihoz.

-Szép napot Lucas! -mosolyogtam rá. Lucas körübelül egyidős lehet Damonel, magas, szőke hajú és barna szemű. Igazából kifejezetten jóképű, és elég közvetlen. Ezért is ápolok vele egy jó baráti viszonyt. Két puszival köszöntöttük egymást.

-Crystal, milyen kellemes meglepetés! Ugye nem egy felfázás már megint?

-Szerencsére nem. -nevettem fel. Két éve háromszor felfáztam egymás után, úgyhogy akkor sokat találkoztunk. -Szeretném bemutatni neked a barátomat.

-Szervusz, Dr. Lucas Moor vagyok. -nyújtotta Damon felé a kezét.

-Damon Shades. -fogadta el a gesztust. Viszont nagyon távolságtartóan viselkedett és eléggé vonakodva rázott kezet Lucasszal, pedig ez a viselkedés nagyon nem jellemző rá.

-Nos, Crystal, akkor mi szél hozott erre? -fordult felém.

-Kimaradt a menstruációm, ezért elvégeztem egy terhességi tesztet, és pozitív lett. De meg akartam győződni róla, hogy valóban terhes vagyok-e. -magyaráztam.

-Ez remek! Akkor gondolom, Damon a szerencsés. -csapta össze a tenyerét vidáman.

-Igen, jól látja. -válaszolt elég gorombán.

-Crytal, megkérnélek hogy ülj a székbe és húzd fel a felsődet. Damon nyugodtan leülhet a mellette lévő székbe. -utasított minket Lucas, majd az asztalánál kezdett matatni. Beültem az orvosi székbe, Damon pedig leült mellém.

-Viselkedj már egy kicsit. -rivalltam rá halkan. Mielőtt bármit mondhatott volna, Lucas visszatért a kezében egy tubussal.

-Hajtsd fel kérlek a felsőd. Egy zselét kenek most a hasadra, és a fenti tévén pedig meglátjuk a kisbabát. -engedelmeskedtem a kérésének. A pólómat majdnem a mellkasomig felhúztam, Lucas meg rákente a zselét. Elképesztően hideg volt, amitől libabőrös lettem.

A fenti képernyőn megjelent az ultrahang, rajta egy kicsike ponttal. Egy pillanat után esett csak le, hogy az a pont a babánk. Könnybe lábadt a szemem.

-Megnézzük hogy hallható-e már a szívhang? -kérdezte Lucas.

-Mindenképpen. -válaszolt helyettem Damon. Ekkor jutott eszembe, hogy ő is ott van velem. Felnéztem rá, és nagyon meglepődtem azon, amit láttam. Hiába törölte le, még láttam ahogyan egy könnycsepp gördült le az arcán. Megfogtam a kezét, mire rámnézett. Olyan sok boldogság volt a tekintetében, hogy majdnem elsírtam magam.

-Nem biztos hogy hallani fogjuk, mert csak a hatodik vagy hetedik héttől lehet hallani... -valamelyik gépen ügyködött, közben pedig csak félig odafigyelve magyarázott. Egyszer csak szívdobogás hangja töltötte a szobát, én pedig addig a pillanatig bírtam visszatartani a könnyeimet.

-Mikor... mikor tudhatjuk meg a nemét? -szipogtam.

-A tizennyolcadik héttől. Ha jól látom, a hatodik hétben járhatsz. -válaszolta az ultrahangot nézve. -Kértek képet?

-Igen. -válaszoltuk azonnal és teljesen egyszerre.

-Rendben, akkor kinyomtatom. Közben szeretnék elmondani néhány dolgot, amire oda kell figyelned. Letörölheted a zselét, végeztünk az ultrahanggal. -nyújtott felém egy papírtörlőt. Elfogadtam, Lucas pedig elfordult és elkezdett a számítógépén kattintgatni és gépelni.

Elkezdtem leszedni azt a ragacsos szart, de rémesen szerencsétlen vagyok, így csak szendvedtem. Egy-két perccel később Damon kikapta a kezemből, és pár mozdulattal megszabadított tőle. Amikor már teljesen ragacs-mentes lettem, visszahúztam a pólóm, felültem és Damonre mosolyogtam.

-Kezdjük azokkal a dolgokkal, amiket tilos és nem szabad, vagy elkerülendő. Például a dohányzás és a dohányosok, alkoholfogyasztás, kábítószerfogyasztás... -Lucas még legalább negyed órán keresztül sorolta hogy mit tehetek és ehetek, mi ajánlott, például a terhestorna, természetesen hogy miket kerüljek, mit nem tehetek, ajánlott könyveket, satöbbi.

-Szerintem nagyjából ennyi. Végeztünk. -mosolygott ránk.

-Köszönöm szépen Lucas. Legközelebb mikor jöhetünk?

-Két hét múlva. Ha addig akármilyen probléma merül fel, fájdalmaid vannak vagy hasonló, azonnal gyere. És itt vannak a fotók. -nyújtott felém egy borítékot. Vidáman vettem el tőle.

-Akkor további szép napot. -álltam fel. Lucas megkerülte az íróasztalát és két puszival elköszönt tőlem, Damonnel meg kezet fogott.

-Örülök hogy megismerhettem. -intézte Damon felé a szavait. -Vigyázz magadra. -simított végig a vállamon.

-Rendben. Szia Lucas! -intettem, majd Damon kezét megragadva kimentünk a rendelőből. Amíg ki nem értünk az épületből, egyikünk sem szólalt meg, viszont amint az autóhoz értünk, Damon kifakadt.

-Mi a francért puszilgatott és fogdosott az orvos? -fordult velem szembe.

-Mert pár éve többször is voltam nála, és időközben egy egészen jó barátság alakult ki kettőnk között. -válaszoltam félvárról.

-Attól még nem kéne tapperolnia! -akadt ki.

-Nem tapperolt, hanem megölelt. Az pedig, hogy megpuszilt, egy baráti gesztus volt. Lucille is megpuszilt, mégsem hisztiztél. -magyaráztam higgadtan.

-Mert Lucille nem egy fiatal férfi orvos, baszki! -emelte meg a hangját.

-Damon, ne legyél már idióta. Különben is, akkora tahó voltál vele, hogy az nem igaz! Miért nem tudsz viselkedni? -most már én is hangosabban szóltam hozzá. Egyszerűen hihetetlen. Ott állunk a parkolóban és egymással kiabálunk. Tipikusan ránk jellemző.

-Mert rádmozdult! Te meg amilyen hülye vagy, hagyod neki! -kiabálta idegesen, nekem viszont könnyek gyűltek a szemembe.

-Menj a francba. -sarkon fordultam és sírva elrohantam. Lehet hogy én reagáltam túl, de ez borzasztóan rosszul esett. Alig láttam a könnyeimtől, de átvágtam egy kereszteződésen és addig futottam, amíg egy üres játszótérre nem értem. Ott beleültem a hintába, az arcomat a kezembe temettem és keserves sírásba kezdtem.

Méghogy hagyom hogy rámmozduljon. Ő tudhatná legjobban, hogy soha senkivel nem voltam együtt, csakis vele. Erre hozzám vágja, hogy hülye vagyok és direkt hagyom. Mert az, hogy több évig vártam rá, hogy mindenben támogattam, az nyilván semmi. Egy szót sem szóltam, mikor kijelentette, hogy otthagyja az újoncok kiképzését és egy évig a frontra megy, pedig szívem szerint magamhoz láncoltam volna, hogy ne menjen el.

Egy bő félóra múlva elapadtak a könnyeim. A játszótéren még mindig nem volt senki rajtam kívül. Szipogva keltem fel a hintáról, majd elővettem a telefonomat és hívtam egy taxit. Amíg meg nem jött, próbáltam egy kicsit összeszedni magam. Pár perc múlva megjött a sárga autó, amivel rögtön hazamentem. Útközben csak bámultam ki az ablakon és próbáltam Damont kizárni a gondolataimból. Nem jártam túl sok sikerrel, folyton bepofátlankodott a fejembe. Szerencsére mielőtt egy újabb sírógörcs tört volna rám, a taxi megállt a lakás előtt. Kifizettem a bajszos bácsikát és felvánszorogtam a lakásunkba.

Ledobtam magamról az összes ruhámat, csak a pólómat hagytam magamon, majd a konyhába mentem. A hűtőből kivettem egy nagy doboz csokis jégkrémet, kerítettem hozzá egy kanalat, majd átmentem a nappaliba. Lekucorodtam a kanapéra, beburkolóztam a puha pokrócokba és elkezdtem sírni és fagyit zabálni. Ennél szebb már nem is lehetne a napom. Pff.

Sajnos a fagyim alig fél óra alatt elfogyott, de mivel lusta voltam felkelni, inkább bekapcsoltam a tévét. Marshal közben felmászott mellém, én meg lágyan simogatni kezdtem a puha bundáját. Mondjuk a tévézés nem kötött le, de kellően elálmosodtam tőle, így hamar elaludtam.

Nem tudom mikor ébredtem fel, de kint már kezdett lemenni a nap. Az ajtó csapódása ébresztett fel. Kómásan tornásztam magam ülőhelyzetbe, amikor Damon idegesen becsörtetett a nappaliba. Amikor meglátta hogy a kanapén ülök, lefagyott.

-Mióta vagy itthon?

-Nem tudom mennyi az idő. De nagyjából egy órával a vizsgálat után értem haza. -dörzsöltem meg az arcom.

-Ezt nem hiszem el. Miattad az egész városon végigmentem. Mégis hova a pokolba tűntél? -kérdezte idegesen.

-Valami játszótéren voltam, aztán hívtam egy taxit. -vontam vállat flegmán.

-Ne beszélj így velem. -jött közelebb, majd leült mellém a kanapéra.

-Úgy beszélek ahogyan akarok. Megmondtam, menj a francba. Nem érdekelsz. -fontam össze a karjaimat a mellkasom előtt. Még mindig dühös voltam rá.

-Mérges vagy?

-Nem, kibaszottul jó a kedvem. -ironizáltam.

-Ne haragudj rám. Tudom hogy túlreagáltam. -közelebb bújt hozzám és átkarolt. Idegesen löktem el a kezét.

-De haragszom. És tudod miért? Mert rohadtul nem bízol bennem. Több mint négy évig vártam rád. Rajtad kívül soha nem volt senkim, de látom ez sem érdekel. De a pláne, hogy a te gyerekedet várom, mégsem hiszed el hogy ő csak az orvosom. -szipogtam. Újból elkapott a sírhatnék.

-De bízok benned. Csak nagyon utálom ha egy másik férfi tapogat. Sajnálom hogy kiakadtam. Szeretlek. -olyan szomorúan nézett rám. Újból megölelt, de most nem löktem el magamtól. Olyan jól esett a karjai között lenni.

-Csak hogy tudd... Lucas meleg. -tettem hozzá halkan.

-Szóval tényleg ok nélkül voltam féltékeny?

-Igen. -nevettem fel. Átmásztam az ölébe, a hátamat a mellkasának döntöttem. Damon a pólóm alatt átkarolta a derekam, a hasamra helyezte a kezét és finoman simogatni kezdte.

-Olyan hülye vagyok. -motyogta.

-Tényleg az vagy. -pusziltam meg az arcát.

-És szeretnéd még hogy együtt töltsük a napot? -emelte fel a fejét.

-Amennyi maradt belőle, azt igen. Nézhetnénk valami filmet. És főzhetnél is valamit, mondjuk... spagettit? -vetettem fel.

-Mi lenne ha rendelnénk egy pizzát? -húzta el a száját.

-Lusta dög vagy. -vágtam hasba. -Rendelhetünk. Éhes lettem. Már legalább... sok ideje nem ettem. Több órája. -bólogattam hevesen, Damon pedig elröhögte magát.

-Na ez nem lep meg. Eddig is sokat ettél, de a kimanóval még többet fogsz. -csókolt meg. -Amúgy már érzem a babát. Egy kicsit dudorodik már a hasad.

-Ne szivass. Észre sem vettem. -kaptam a hasamhoz.

-Elég ha én látom. -vigyorgott rám, majd elővette a zsebéből a telefonját. -Milyen pizzát kérsz?

-Legyen rajta minden, az a legjobb. És a legnagyobbat rendeld. Farkaséhes vagyok. -túrtam a hajába.

Majdnem egy óra múlva érkezett csak meg az XXL-es pizzánk. Izgatottan pattantam fel a kanapéról és szaladtam az ajtóhoz, amit gyorsan kinyitottam. A folyosón egy velem egyidős, vörös hajú srác állt, kezében az óriási dobozzal.

-Szia. Mennyi lesz?

-Húsz dolcsi. -átnyújtottam a pénzt, majd elvettem a dobozt.

-Kösz. -hirtelen hátulról szólalt meg egy mély hang, majd kikapta a kezemből a dobozt. Oda sem néztem, egyértelmű hogy ki volt.

-Szép estét! -intettem vidáman.

-Nek-nektek is... -dadogta a srác halálravált arccal, majd Damon rávágta az ajtót és bevitte a pizzát a nappaliba.

-Szerencsétlen srác. Olyan fejet vágott, mint aki legszívesebben sírva rohanna hazáig. Mit csináltál te ott hátul? -követtem őt, majd levágtam magam a kanapéra.

-Kicsit csúnyán néztem rá. De megérdemelte, ahogyan téged stírölt. -nyitotta ki a dobozt, ahonnan isteni illatok jöttek ki.

-Nem is stírölt.

-Crys. Egy bugyiban és pólóban nyitottál ajtót, ráadásul még csak nem is az enyémben. Stírölt. Nem is kicsit. Hidd el, felismerem ha valaki bámul. Én is folyton ezt teszem. -vett ki egy szeletet, majd automatikusan átnyújtotta nekem.

-Enyhe birtoklási problémáid vannak, nem gondolod? -haraptam bele a pizzámba. Tökéletes. Boldogan nyammogva vártam a válaszát.

-Nem gondolom. Egyszerűen nem szeretem, ha valaki szemet vet arra, ami az enyém. -huppant le mellém, majd ő is elkezdte elpusztítani a sajátját.

-Nem is vagyok a tied. -vontam össze a szemöldököm.

-Manó. De igen. És ezt a kismanó is bizonyítja. -bökött a hasam felé.

-Ha én a tied vagyok, akkor viszont te meg az enyém. Igazam van?

-Teljesen. Csakis a tied vagyok. -közelebb hajolt és hosszan megcsókolt. Azzal a kezemmel, amelyikkel nem a pizzát tartottam, beletúrtam a hajába. Csak azért húzódtam el, mert eszembe jutott a pizzám, amit még meg akartam enni. Duzzogva nézett rám, amikor a tésztába haraptam.

-Mától minibálna vagy. -húzta össze a szemeit.

-Te pedig seggfej.

-De te szereted ezt a seggfejt. -elnyúlt a kanapén, a fejét meg az ölembe hajtotta.

-Persze hogy szeretlek. -hajoltam le, majd egy apró puszit nyomtam a szájára.

-Nézzünk akkor valamit? -simított végig az arcomon.

-Ha keresel. -vontam vállat. -Csak ne romantikusat. Attól még az életkedvem is elmegy. -húztam el a szám. Eszembe jutott a délelőtt, amikor Damon szerint olyan furcsa voltam. Akkor is valami nyálas szart néztem.

-Thriller? -vetette fel.

-Csak ne legyen túl ijesztő. A végén még rosszat fogok álmodni. -biggyesztettem le a szám.

-Majd akkor vigyázok rád. -vigyorgott rám.

-Ez az alap elvárás. Még aludni sem alszok nélküled, különben nem leszek biztonságban. -néztem rád nagy komolyan, de elég sok valóságtartalma volt annak, amit mondtam. Damon nélkül nem szeretek aludni, leginkább, mert elég sokáig nélkülöznöm kellett.

-Lehetetlen betelni veled. Túlságosan imádlak. -hunyta le a szemét. Egy óriási mosoly terült szét az arcomon és bekönnyeztem. Esküszöm, ezeket a hormonokat ki kéne irtani. Egyszerűen mindenen sírnom kell.

-Sírni fogok ha ilyeneket mondasz. -szipogtam.

-De ha egyszer igaz. -kinyitotta a szemét és rám emelte a sötét, szinte fekete szemeit. -Te vagy a legjobb dolog ami valaha velem történt. Meg most a pici. Értelmet adtok az életemnek.

-Kérek egy zsepit. -szipogtam. Őszintén, nem tudom hogy csak a terhesség miatt vagyok túlérzékeny, vagy ha korábban ilyet mondott volna, akkor is sírtam volna.

-Inkább egyél és nézzük a tévét. Túl sokat sírtál már ma. -simított végig a vállamon.

-Hozok magamnak inni, addig tegyél be valamit. -megpusziltam az arcát, amin újból kiserkent a borostája. Damon felült, hogy ki tudjak szállni alóla. Felálltam a kanapéról és kiszökdécseltem a konyhába egy pohár vízért. Visszafele egy pillanatra megálltam. Damon borzasztóan édesen feküdt a takaró alatt. A fejét a párnába fúrta, emiatt a haja szanaszét állt. Mosolyogva odamentem hozzá és bebújtam mellé.

-Elmehetnénk a picinek plüsst nézni. Múltkor láttam egy bazi nagy pandát, ami rohadt édes volt. Szerintem van akkora mint te. -ölelte át a derekam.

-Hülye állat. -motyogtam, mire Damon felröhögött, Marshal pedig a kanapéhoz futott, a mellső lábaival meg felugrott a párnára.

-Az én kutyám. -simított végig a kutya fején Damon.

-Mindketten állatok vagytok. Csak te nagyobb. -jelentettem ki.

-Örülök hogy ennyire jó véleménnyel vagy rólam.

-Csak őszinte vagyok. Szegény kutyám lemarad mögötted az állatságban. Ugye Marshal? -gügyögtem neki, majd megvakargattam a füle tövét. Hálásan félrehajtotta a fejét és szinte dorombolt.

-Gonosz vagy. -szipogott a hátam mögött.

-Attól még szeretlek hogy állat vagy. -mondtam mosolyogva, majd hátrafordultam és gyorsan megcsókoltam.

-Megvesszük azt a Crystal méretű pandát. -mormogta, majd az ujját az oldalamba fúrta. Én felvisítottam, ő meg kiröhögött.