Damon

Crsytal elaludt, én pedig képtelen voltam felkelni mellőle. Csak néztem az alvó arcát, a kezemet pedig a pocakján pihentettem. Ezt felfogni hogy gyerekem lesz...

Mikor az autóban Lucille felhozta a témát, csak kimondtam ami először eszembe jutott. Nem gondoltam hogy ennyire magára veszi. Előttem van az arca, amikor kijelentettem hogy ez nem nekünk való. Annyira szomorú és csalódott volt. Akkor még nem esett le, sőt, meg sem fordult a fejemben hogy terhes lehet.

Hirtelen elkezdtett rezegni a telefonom, úgyhogy gyorsan lecsúsztattam a kezemet a pocakjáról és előhalásztam a zsebemből. Luce neve villogott a kijelzőn.

-Szia Luce. -szóltam halkan, nehogy felébresszem Cryst.

-Beengedsz?

-Most nem tudlak, Crsytal alszik. -néztem az alvó lányt. Halkan szuszogott és a kezemet szorongatta.

-Van pótkulcsotok? -jutott eszébe az ötlet.

-Persze hogy van. Látod ott azt a gumi kertitörpét?

-Aha megvan. A sapka alatt van vagy mi? -röhögött fel.

-Nyúlj be a farpofái közé. -adtam ki az utasítást. Hallottam ahogyan elakad a lélegzete.

-Ennek a szarnak vannak farpofái? -kérdezte élesen, én pedig elfojtottam a kitörni készülő röhögésemet. Tudtam hogy jó ötlet lesz megvenni azt a kertitörpét.

-Ott a kulcs közöttük. Halkan gyere be.

-Nem tudom min lepődök meg jobban. Hogy van egy gumi kertitörpétek, aminek farpofái is vannak, vagy hogy oda teszitek a pótkulcsot. -motyogta a telefonba, majd kinyomott. Pillanatokkal később hallottam a zár kattanását, majd közeledő lépéseket.

-Ügyes vagy. -dícsértem meg, ő pedig bemutatott. Halkan elnevettem magam, majd megpusziltam Crystal arcát.

-Elmondta, ugye?

-Igen. -mosolyogtam rá. Ahányszor eszembe jut, hogy babát vár, idiótán elkezdek vigyorogni. Komoly bajok vannak a fejemmel.

-És? -sürgetett Luce. Visszatettem a kezemet a hasára. Lucille-nak kitágultak a szemei, majd egy óriási vigyor terült szét az arcán.

-Apa leszek. És holnap megyünk dokihoz. Lucille. Szerinted jó szülők leszünk? -néztem a szemébe aggódva.

-Biztos vagyok benne. -leült Crystal mellé az ágy szélére és megsimogatta az arcát.

-Eljössz velünk megnézni a picit?

-A legnagyobb örömmel. -vigyorgott rám.

-Olyan fura. Lesz egy babánk. -meredtem magam elé.

-Hol fog aludni? -nézett körbe a hálónkban. Való igaz, bár nem olyan kicsi, de elég nehezen fog egy babaágy, meg pelenkázó szekrény beférni.

-Igazság szerint nem tudom. Szerintem el kell majd költöznünk. -haraptam be a számat. Bár egy darabig simán alszik itt, de idővel kell neki egy saját szoba. Csendben maradtunk, és mindketten őt néztük. Egyszer csak nyújtózott egyet és ásított egy rohadt nagyot.

-Szép jó... akármit. -nyitogatta a szemeit. Álmosan pislogott körbe. -Éhes vagyok. Kapok kaját? -nézett felém bociszemekkel.

-Neked akármit. -csókoltam meg, majd feltápászkodtam az ágyról. -Kijöttök?

-Vihetsz. -emelte fel a kezeit, én pedig fújtatva kaptam a karjaim közé. Hátulról Lucille kuncogása hallatszott.

-Remélem tudod, hogy ha már bálna leszel, ilyet nem játszunk. -jelentettem ki, miközben a konyhába vittem, ő pedig rávágott a karomra. Meg sem éreztem.

-Gonosz vagy. -biggyesztette le a száját. Felültettem a konyhapultra, majd a kezeimet kétoldalra tettem, és rájuk támaszkodtam. Gyorsan megpuszilta az arcomat, majd kuncogva elhúzódott. Dinka.

-Na asszony, mit kér a gyerek? -dugtam oda az orromat a hasához. Nevetve húzta fel a fejem magához.

-A gyereked palacsintát akar. Most.

-Milyen hasonló az ízlésetek. -mormogtam. Loptam tőle egy gyors csókot, majd elfordultam elővenni az alapanyagokat. -Nem akarsz segíteni? -kérdeztem kezemben a serpenyővel.

-Pihennem kell. -tárta szét a karjait. -De segítek, jó gazdád vagyok. -szökkent hozzám.

-Luce, nyugtass meg hogy ez csak a terhesség. Ugye kinövi? -kérdeztem kétségbeesetten.

-Sosem volt normális. Bocsi. -húzta be a nyakát, én meg drámaian sóhajtottam.

-Ha a gyerek is ilyen lesz, én gumiszobába vonulok. -jelentettem ki.

Crys aranyosan rám nézett, majd belebökte az oldalamba az ujját, én pedig felkiáltottam.

-Te kis sunyi. -húztam össze a szemem. Ez azért fájt.

-A sunyi barátnőd és a leendő sunyi gyereked éhes. Kaját! -parancsolt rám.

Morogva elővettem egy tálat és egy serpenyőt, majd elkezdtem a tésztát összekeverni. Miközben a lisztet adagoltam, két kéz fonódott a derekamra és egy fej dőlt a hátamnak. Azonnal elmosolyodtam, és máris sokkal jobb kedvvel készítettem a palacsintát.

Amikor a serpenyőbe akartam önteni a tésztát, Crys átvette tőlem a feladatot. Sorra sütötte ki a vastag finomságokat, én pedig az előbbi szerepét fölvéve átkulcsoltam a karjaimmal a derekát és a feje búbján pihentettem az állam. Nem tehetek róla hogy ilyen pici, na.

-Kész van már a palacsinta? -jött be Lucille.

-Nos, ha Damon hajlandó elengedni, akkor igen.

-Rajtam nem múlik. -léptem hátra, majd a szekrény felé vettem az irányt. –Luce, mivel eszed?

-Nutellával. -szólaltak meg Crystallal egyszerre. Szemforgatva vettem ki az üvegetés átnyújtottam a vörös hajú lánynak.

Bementünk a nappaliba és mindhárman letelepedtünk a kanapéra. Crystal ölében volt a palacsinta, Lucille ölében a Nutella, az enyémben pedig Crystal.

-Mit nézünk? -lestem a tévére, ahol valamilyen állatos rajzfilm ment.

-Jégkorszak. -mondta Crystal teli szájjal.

-Valami... felnőttesebbet nem lehetne? -húztam el a szám. Crystal idegesen fordult hátra.

-Szerinted nem vagyok elég érett? -vonta fel a szemöldökét.

-Érdekes kilenc hónap lesz. -sóhajtottam. -Nincs veled semmi baj. És a meséddel sem. -pusziltam meg az arcát. Éppen készült volna mondani valamit, amikor a vöröskének csörögni kezdett a telefonja. Ezzel nem is lenne semmi baj, de Lucille nem kicsit sápadt le.

-Luce, mi a baj? -kérdezte aggodalmasan Crys, miközben letette a kanapéra a palacsintás tányért.

-Ne haragudjatok, de ezt muszáj lesz felvennem. -nyelt egy nagyot, majd a telefonjával a kezében kirohant a nappaliból, majd az ajtócsapódásból ítélve a lakásunkból is.

-Mi ütött belé? -kérdeztem összevont szemöldökkel.

-Majd megkérdezem ha visszajött. Remélem nincs semmi gáz. -biggyesztette le a száját.

-Nyugi, biztosan nincs. Nem szabad stresszelned. Árthat a babának. -csúsztattam a kezem a hasára, a szájára meg egyből egy nagy mosoly rajzolódott ki. Imádom ezeket a mosolyokat.

-Nem hittem hogy egyszer ezt tőled fogom hallani. -kuncogott. A karjait a nyakam köré kulcsolta és közelebb hajolt.

-Holnap elmegyünk a dokihoz, aki ellát egy rakatnyi tanáccsal. Utána még rosszabb leszek. Félpercenként az okosságokkal foglak traktálni. -vigyorogtam. Borzasztóan várom a vizsgálatot, hogy megtudjuk a pici nemét, hogy megszülessen és a karjaimban tarthassam...

-Miről ábrándozol? -zökkentett ki Crystal. Aranyosan fürkészte az arcomat.

-Rólunk. A jövőről. A babáról. -vontam vállat. Crys a nyakamba borult, én meg nevetve öleltem át és húztam magamhoz.

-Szeretlek. -suttogta.

-Én is téged. Vagyis, titeket. -simítottam végig a hátán. Szinte elveszett az ölelésemben, olyan kis apró. Vagy lehet hogy én vagyok túl nagy.

Hirtelen újbólcsapódott az ajtó, majd pillanatok múlva egy zavarodott Luce csörtetett be rajta. Ideges volt, és kifejezetten gondterhelt fejet vágott. Leborult a kanapéra és idegesen a hajába túrt. Crystal azonnal kibontakozott az ölelésemből, majd felpattant az ölemből és a vöröske elé térdelt.

-Ki volt az?

-Az anyám. -sóhajtott Luce.

-Anyád? Mit akart? Nem is beszéltetek évek óta. -csodálkozott Crys.

-Éppen ez az. Azt kérte hogy menjek haza. Texasba. -sóhajtott Lucille. Összevont szemöldökkel hallgattam őket, de nem szóltam bele.

-Mikor mennél haza?

-Anyám foglalt vonatjegyet ma estére. Azt mondja, ki akar békülni, mert hiányzok neki. Mondhatom, rohadt jófej hogy öt év után eszébe jutottam. Eddig felém sem nézett, most meg mehetek Dallasba.

-Elmész? -Crys arcán semmilyen érzelem sem tükröződött, de a szája sarka picit lekonyult, a tekintete meg szomorúságot tükrözött. Túl jól ismerem ahhoz, hogy el tudja rejteni előlem az érzéseit.

-Öt éve nem láttam a családom. Hiányoznak, de túl büszke voltam hazamenni, viszont hazahívtak. Ne haragudj rám, de muszáj lesz. -hajtotta le a fejét.

-Rendben. Kiviszünk a vonatállomásra. -fogta meg Luce kezét.

-Sajnálom. Pedig nagyon szívesen elmentem volna veletek a vizsgálatra is. De amint tudok, visszajövök, oké?

-Megbeszéltük. Hánykor jön a vonatod?

-Kilenckor. -válaszolta a vörös.

-Nyolc múlott. -nézte meg az óráját Crys, majd felém fordult. -Damon, mennyire van messze az állomás?

-Passz. Autóval talán húsz perc. -vontam vállat egy rövid fejszámolás után.

-Összerakok neked kaját és indulunk. -pattant fel, majd kiviharzott a konyhába.

-Egy tizes skálán mennyire bunkóság itthagyni a terhes legjobb barátnőmet, akivel egy év után alig egyetlen napot töltöttem el? -dörzsölte meg Luce az arcát.

-Nincs gáz. Egy kicsit szomorú lesz, de majd lenyugszik. -veregettem meg a vállát, majd felálltam és kimentem Crys után a konyhába. A barátnőm a konyhapultnál állt és idegesen készítette a szendvicseket. Agresszívan csapkodta a felvágottakat és a zöldségeket a kenyérszeletek közé. Óvatosan csúsztattam a hátára a kezem, nehogy hozzám vágjon egy szelet paradicsomot, mire hirtelen megugrott.

-Megijesztettél. -tette le a kezében lévő félkész szendvicset, majd hátrafordult.

-Ne legyél szomorú. -simítottam végig a bánatos arcán.

-Hiányzott Luce. De nem akarom megakadályozni hogy találkozzon a családjával. Neki még van. -nézett fel rám nagy, könnyes szemekkel. Őszintén, rosszul esett amit mondott. Vagy inkább fájdalmas volt. Ahogyan az is, hogy olyan kis sebezhetőnek néz ki.

-Neked is van. -ráncoltam a szemöldököm.

-Tudod hogy mire gondolok. -szipogott.

-Néha annyira nem értelek te lány. Az a legfontosabb, hogy együtt vagyunk, Luce pedig hamarosan visszajön. Nem kell szomorkodnod, oké? -mosolyogtam rá. Nagyon furcsa hogy ilyen érzékeny. Vágom hogy terhes és furák a hormonjai, de amióta együtt vagyunk, nem igen hisztizett, erre most mindjárt sír. Előre félek hogyan fogom ezt kezelni.

-Rendben. Készen vannak a szendvicsek. Előveszel egy üveg vizet? -helyezte a tenyerét a mellkasomra.

-Persze. -pusziltam a hajába, majd kivettem a hűtőből egy ásványvizet. Crystal elkezdte a szendvicseket becsomagolni, mondjuk ezúttal nem úgy, mint egy elmebeteg.

Két perccel később befejezte, én pedig beltettem őket egy papírzacskóba, az egyliteres víz és egy szalvéta társaságában. Miután végeztem a kajával, odaléptem a konyhapultot támasztó lányhoz. Átöleltem a derekát és az arcához hajoltam.

-Indulnunk kéne. A vonat nem várja meg a vöröst. -suttogtam, majd több apró csókot nyomtam a szájára, Crys pedig édesen felkuncogott.

-Igazad van. Szeretlek te majom. -ölelt vissza.

-Persze hogy szeretsz. Engem nem lehet nem szeretni. -nevettem fel.

-Tudod, amikor nekem kellett elsőnek végigmennem azon a rohadt akadálypályán, nem igazán szerettelek. Miattad kiszakadt a felsőm. -nyújtotta ki a nyelvét.

-Amire az volt a megoldás, hogy levetted a pólód. Bár a látvány miatt nem panaszkodhattam.

-Perverz disznó. -boxolt a vállamba.

-Na gyere te kis ártatlan. -kulcsoltam össze az ujjainkat, majd elkezdtem kihúzni a konyhából. Útközben felkaptam a papírzacskót, majd azzal együtt mentünk át a nappaliba.

»»»

-Annyira fogsz hiányozni. -szipogott Crys.

-Te is nekem. Ha akármi baj van, hívj. Ha a babával, ha ezzel a hülyével, -biccentett felém -vagy akármivel, csak szólj, és én már repülök is. -ölelte magához Luce.

-Mindenképpen. De gyere amint tudsz.

-Tudod hogy ahogy lehet, jövök. -szorította a vörös. A vonat előtt álltunk, két perccel az indulás előtt. Körülöttünk rengeteg búcsúzkodó ember állt. Szerelmek, rokonok és barátok.

-Hívj fel ha odaértél. Meg ha beszéltél anyáddal. Meg úgy alapból is. -csimpaszkodott belé a törpe.

-Az lesz az eslő dolgom. -bontakozott ki mosolyogva az öleléséből, majd hozzám lépett és magához ölelt. Vigyorogva viszonoztam az ölelését.

-Vigyázz magadra.

-Te pedig rájuk. Ha Crystalnak vagy a babának baja lesz, én kiheréllek. -suttogta.

-Ne is mondj ilyet. Bele sem merek gondolni. -borzongtam meg. Elhúzódtam az öleléséből, majd összekócoltam a haját. Vetett rám egy csúnya pillantást, majd mégegyszer Cryshez lépett.

-Szia Crys. -puszilta arcon.

-Szia Luce. -viszonozta, majd egy könnycsepp gördült le az arcán. Lucille egy szomorú mosollyal az arcán felkapta a táskáját, majd felszállt a vonatra. Az ablakból még integetett nekünk, majd eltűnt a látóterünkből. Egy perccel később már el is indult a vonat, egyenesen Texasba.

-Gyere, menjünk haza. -kulcsoltam össze az ujjainkat.

-Álmos vagyok. Álmos és szomorú. -sóhajtotta.

-Ne legyél szomorú. Visszajön. Viszont ha fáradt vagy, akkor tényleg húzzúnk innen, mielőtt még tt helyben összeesel. -öleltem magamhoz. Hálásan a mellkasomba temette az arcát.

-Menjünk. Tényleg jó lenne aludni. -motyogta. Elengedtem, majd átöleltem a derekát és kitereltem az állomásról. A parkolóban beszálltunk a fekete autóba, majd hazaindultunk. Menet közben egy lágy dallamú szám ment, kicsit lassabb és melankólikusabb. Így nem csoda, hogy a hazaút felénél már el is aludt. A kezemet még álmában is szorongatta, én pedig képtelen voltam betelni vele. Minden második pillanatban ránéztem, az emlékzetembe véstem az édesen alvó arcát és a halk szuszogását.

Amikor leparkoltam a lakás előtt, még mindig nem kelt fel. Kénytelen voltam elengedni a kezét, majd kiszálltam a kormány mögül és átsiettem az ő oldalára. Óvatosan kiemeltem az autóból. A karkaimat a térde alá és a hátára csúsztattam, majd az ölembe kaptam. Könnyedén vittem fel a lépcsőn, viszont a lakás ajtaját már sokkal trükkösebb volt kinyitni. Addig szerencsétlenkedtem, amíg végre beletaláltam a kulcslyukba. Próbáltam halkan becsukni az ajtót, de a „berúgom a lábammal" módszer elég hangos. Szerencsére Crys olyan mélyen alszik, hogy akár egy oroszlán is üvölthetne mellette, maximum átfordul a másik oldalára.

Bevittem a hálószobánkba és óvatosan etettem az ágyra. Mikor eleresztettem, halkan felmordult, de tovább aludt. Ráterítettem a takarót is, majd nyomtam egy puszit a homlokára és átmentem a fürdőbe zuhanyozni.

A zuhany alatt magamban összegeztem a mai napot. Hazahoztuk a vöröskét, összebalhéztam Crystallal, kiderült hogy terhes, majd lényegében elvittük a vöröskét. Ráadásul ez mind egy nap alatt történt.

Amikor elállítottam a vizet, kiszálltam a szőnyegre és gyorsan megtörölköztem. Fogat mostam, majd kimerülten visszamentem a hálóba. Ott felkaptam egy boxert és bemásztam a takaró alá, Crys mellé. Szorosan a hátához simultam, a karjaimmal átöleltem a derekát és a hasára vezettem a kezem.

A tökéletes pózban aludtam el, a tökéletes lánnyal, és a tökéletes babánkkal a pocakjában. A mai napon bátran kijelenthetem, hogy az életem tökéletes.