Amióta Damon hazajött, egyszerűen minden a helyére került. Lényegében a lehető legjobb minden. Van egy lakásunk, együtt vagyunk és már tényleg itthon van. Kívánhatnék ennél többet? Mondjuk nekem még kellett egy kutya, mivel a mopszlim sajnos meghalt.

Miután erről beszélgettünk, egyik nap Damon hazaállított egy kartondobozzal, benne pedig fekete kutyus lapult. Akkora volt mint Damon tenyere, pici fekete nózival és nagy kék szemekkel. Azonnal beleszerettem a drágába, így került hozzánk Marshal.

-Annyira várom már hogy itt legyen! Istenem, már majdnem egy éve nem láttam. -pattogtam az autóban, útban a reptér felé. Damon ült a volán mögött, egyik kezével a kormányt fogta, a másikat a combomon nyugtatta.

-Negyed órája indultunk el. Ezalatt pontosan tizenhétszer mondtad el. -sóhajtotta. Kicsit bepörögtem.

-De akkor is! Már annyira hiányzott! -áradoztam.

-Tizennyolc.

-Nem szeretlek. -nyújtottam ki rá a nyelvem.

-Annyira imádom hogy ilyen érett vagy. -gúnyolódott.

-Mikor érünk már oda? -figyelmen kívül hagytam a beszólását, és inkább tovább csesztettem.

-Mégegyszer megkérdezed és kiraklak. -vetett rám egy szigorú pillantást, de a szája sarkában ott bújkált egy mosoly.

Durcásan dőltem hátra az ülésben és felhangosítottam a rádiót.

Tíz perc múlva már a reptér fotocellás ajtóján mentünk be a megfelelő terminálhoz. Szinte már szökdécseltem, annyira izgultam.

-Nyugi már. -húzott magához a derekamnál fogva. -Amikor én jöttem, akkor is ennyire be voltál sózva?

-Nálad máshogy voltam besózva -fontam a nyaka köré a kezem.

-Hogyan voltál? -kérdezte egy szemtelen mosoly kíséretében, majd közelebb hajolt hozzám.

-Tudod te azt jól. -az orrunk már összeért, Damon pedig hajolt hogy megcsókoljon, de ekkor megláttam Lucille-t.

-Úristen ott van! -kiáltottam, majd Damont ott hagyva a barátnőm felé vetettem magam és szorosan magamhoz öleltem.

-Atya ég Crys, annyira hiányoztál. -szorított magához.

-Te is nekem Luce! El sem hiszem hogy itt vagy!

-Szia Luce! -hallottam meg Damon vidám hangját a hátam mögül.

-Hali Damon. Hogy vagy mindig? -bontakozott ki vigyorogva a szorításomból, majd Damonnel is megölelték egymást.

-Ezzel a hülyével tökéletesen. -röhögött, majd mellém lépett és nyomott egy csókot a hajamba.

-Én is szeretlek. -küldtem neki egy grimaszt. -Akkor mehetünk?

-Persze. Luce, te, mint katona, elbírod a cuccod, vagy udvariasnak kell lennem? -küldött Damon egy pillantást a csomagok felé.

-Tudod mennyire bírlak, úgyhogy parancsolj. -dobta neki a táskáját. Könnyedén elkapta és a vállára akasztotta a sporttáskát, a szabad karját meg a derekam köre fonta. Elindultunk kifelé, közben folyamatosan járt a szánk.

Az autóba szállva még mindig pofáztunk, egymás szavába vágva sztorizgattunk. Damon mosolyogva hallgatott minket.

-Most már nagyon kíváncsi vagyok a kis fészketekre. Amúgy, nem akartok végre keresztanyává tenni? Kérdezte vidáman Luce, mikor megálltunk a lakás előtt.

Hirtelen nagyon csend lett a kocsiban, megfagyott a légkör. Lopva Damonre pillantottam, aki lesokkolva ült mellettem.

-Hát, tudod... vagyis... -makogtam össze vissza. Kínos szituáció volt, na.

-Mostanában nem. -szakított félbe Damon. Mivan?

-Nem? -néztem rá meglepve. Igazából nem nagyon jött még elő ez a gyerek téma. Mondjuk én már a huszonötöt fogom tölteni, Damon pedig a huszonkilencet.

-Nem hiszem hogy meg tudnánk birkózni egy babával. -jelentette ki határozottan.

-Miért is nem? -kicsatoltam magam és teljesen felé fordultam.

-Mert ez nem nekünk való. Egyenlőre legalábbis biztosan nem. -ingatta a fejét.

-Nem vagyok elég felelősségteljes anyának?

-Ilyet nem mondtam.

-De erre gondoltál. -kezdtem ideges lenni.

-Ezt miért most beszéljük meg? És különben is, ezen most miért akadsz ki ennyire? Sosem mondtad hogy kölyköt akarsz!

Szó nélkül kiszálltam a fekete autóból és felrohantam a lakásba. Bevágtam magam mögött a bejárati ajtót, rögtön utána pedig a hálónk ajtaját, amit kulcsra is zártam. Lecsúsztam a padlóig és idegesen a hajamba túrtam.

-Engedj be. -hallottam meg a hangját az ajtó másik feléről. Valúszínűleg aggódott, de valahogy nem hatott meg.

-Biztos hogy nem.

-Engedj be a rohadt szobába. -rángatta a kilincset.

-Húzz innen.

-Tudod hogy simán betöröm ezt a kurva ajtót. -fenyegetett.

-Tudod hogy leszarom.

-Engedj már be! -emelte meg a hangját.

-Menj már innen a picsába! -kiáltottam ki neki idegesen.

-A faszomat hogy egy normális esténk nem lehet. -morogta, majd már csak a távolodó lépteit hallotam. Elment.

Az ágyra vetettem magam és sírva fakadtam. Megragadtam Damon párnáját, és addig ütöttem amíg bírtam szusszal, majd újból hanyatt vágódtam és a plafont kezdtem tanulmányozni. Igaza van. Egy normális esténk sincs.

Kintről halk kopogás hallatszott, én pedig idegesen az ajtóhoz basztam egy párnát.

-Mondtam hogy menj innen! -üvöltöttem ki az ajtón. Nagyon nem voltam kíváncsi arra az önelégült seggfej képére.

-Luce vagyok. Beengedsz?

A könnyeimet törölgetve tápászkodtam fel, majd az ajtóhoz léptem és elfordítottam a kulcsot. Az ajtó nyílásával megjelent a barátnőm lángvörös haja, majd az aggodalmas arca is.

-Bocsi, azt hittem Damon az. -szipogtam.

-A nappaliban van. Éppen a falat veri. Elég ideges. -húzta el a száját.

-Remélem eltörik a keze. -motyogtam, de persze nem gondoltam komolyan. Akármekkora faszkalap is, én szeretem. De azért elég nagy faszkalap.

-Mi volt ez a kiakadás? -tért rá a tárgyra.

-Semmi. -hazudtam.

-Ne hazudj. -küldött felém egy csúnya pillantást. Francba.

-Nem hazudok! -kértem ki magamnak. Fölösleges volt.

-A legjobb barátnőd vagyok. Hazudsz. Miért hazudsz?

-Mert... mindegy.

-Ennyire szeretnél egy kisbabát? -mosolygott rám.

-Nem tudom. -ingattam a fejem.

-Sosem mondtad.

-Én nem tudom, érted? Egyszerűen... mindegy. -túrtam bele a hajamba.

-Ha mindegy lenne, te nem sírtál volna itt bent, a barátod meg nem kapná éppen szét a lakást. -mutatott ki az ajtón.

-Egyszer sem beszéltünk babáról. Egy éve sincs még itthon, basszus! Azelőtt pedig nyilván nem kellett volna, mert alig látták volna egymást... -magyaráztam és a kezembe temettem az arcom.

-Nyögd már ki, akkor mi is a baj? -tárta szét a kezét.

-Hogy terhes vagyok. -suttogtam iszonyat halkan.

-Nem értettem. -vette el a kezemet az arcom elől.

-Terhes vagyok. -néztem rá könnyes szemmel.

Dam Dam DAM

Szép napot nektek :3

Nos, igen, visszatértem. Valahogy jött az ihlet, és mivel jópáran szerettetek volna mondhatni második évadot vagy mit, így itt is van!

Terveim szerint jópár részen keresztül fogok Crystal és Damon életéről írni, mert őszintén, én is nagyon kíváncsi vagyok. :D

Remélem a rész befejezése miatt nem áldoztok fel (bár tudom hogy megérdemelném) :D

Ha esetleg nektek sincs életetek mint nekem, nyugodtan olvassatok bele a másik agymenésembe :3 (khm, Zsírkréta, khm)

Csókoltatok minden kedves olvasót széles-e világon :33

BQ؍