Hwajin pov. 

Az iskola padban ülni még nyolcadik órában, fizikán, nem a legszerencsésebb. Bár az egész életem egy halom szerencsétlenség, egy átok miatt. 

 A tanárok utálnak, mivel nem egészen jók a jegyem és nem is vagyok egy csendes lány. Ha valami nem tetszik, azt ki is mondom. Barátaim sincsenek, mivel mindenkinek a begyében vagyok, ki tudja milyen okok miatt. Egyetlen egy barátom volt még az alsó középiskolában, de az osztály miatt Ő is elhagyott. Döntenie kellett, hogy marad az én barátom vagy az osztály elfogadja Őt. Természetesen az utóbbit választotta. 

A csengő végre megszólal, ezért azonnal felállok, s kirohannék a teremből. Persze az átok ezt is keresztbe húzza. Rálépek a cipő fűzőmre, így sikeresen bemutatom a gravitációt. Nem is kell mondanom, az egész osztály, sőt még a tanár is rajtam nevet. Anya már mondta, hogy ne járjak fűzőscipőben, de persze, hogy kimenet a fejemből. Nem is én lennék. Egyébként mi olyan vicces, abban hogy felestem? 

- Haha, tényleg nagyon vicces. - mondom s felkelve indulok meg kifele a teremből. Elegem van mára az osztályból, sőt az egész iskolából! 

Idegesen megyek haza felé, ezért nem veszem észre a környezetem. Valami, nekem jött... vagy én mentem neki? De ez egy mellkas...?! 

- Te is gyere belém! - mondom idegesen, ezzel elrejtve kislányos zavarom. A férfi csak felkuncog. 

- Te jöttél belém Hwajin! - mondja a férfi komolyságot szimulálva, de hallom a hangjában a játékot, a nevetés. 

- Yah! Kijárna a bocsánat, vádaskodás és nevetés helyett. - mondom szinte kiabálva. Ekkor jut el valami a tudatomig. - Honnan tudod a nevem? - kérdezem s kicsit meghátrálok. - Távozz tőlem sátán fajzat! 

- Naa! Nem vagyok sátán! - mondja a férfi lebigyesztett szájjal. 

- Honnan tudod te azt, hogy nem a pokolból jöttél? Simán jöhettél onnan csak nem tudsz róla, mert-

- Tévhitben élsz. A sátánok nem a pokolból jönnek, az emberek szüleménye. Gondolom hallottad már... Minden embernek vannak démonjai.

- Miről beszélsz? Senki sem tudja honnan jönnek a démonok, már ha léteznek. - mondom zavartan. 

- Én tudom, hisz maga a karma vagyok! 

- Hogy lehetnél te a karma? - kérdezem s még jobban meghátrálok. Tuti kifogtam valami őrültet.

- Úgy, ahogy te Murphy átkos. - mondja s leeseik az állam. Ez egyre furcsább, de nem lehet a karma. A karma csak egy kitalált dolog. Egyébként is, nem lehet egy személy a karma, ha létezne. 

- Szóval te csinálod ezt velem? - kérdezem, de gondolatban fejbe verem magam. Miért kérdeztem ilyet? Egy: ez a pasas nem lehet a karma. Kettő: a karma nem létezik. Három: ha mégis létezne, semmi köze nem lenne a Murphy átokhoz. 

- Ilyet nem mondtam, de... igen. A Murphy átok nagy haverom. - válaszol kissé elgondolkodva a férfi. 

- Oké, te teljesen meg vagy őrülve. Nem létezik a karma, ha mégis, akkor nem lehet az egy személy. 

- Szeretném mondani, hogy igazad van, de sajnos vagy nem sajnos, nincs igazad. - mondja a férfi s pár lépést közelebb tesz, majd belehajol arcomba. - Jól áll a piros az arcodnak Hwajin! - mondja, s újra kiegyenesedik. Kezével int, majd kikerülve engem megy tovább. - Még találkozunk! 

Mi az, hogy még fogunk találkozni? Én biztos, hogy nem fogok önkét találkozni ezzel az őrült fazonnal! 

Lépek egyet, de sikeresen megbotlok a lábamban. Ismét várom, hogy becsapódjak a földbe, de ez nem történik meg, ezért lassan kinyitom a szemem. A semmi tart meg? Mi van? 

Hirtelen lesz látható a megmentőm. Ez az a férfi, aki pár másodperce ment el. Hogy lett láthatatlan? 

- Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar lesz a legközelebb. Még a Murphy átok nélkül is képes vagy felesni a semmiben. - jegyzi meg a férfi. Arcom ismét rák vörös lesz. 

- M-mi-mi vagy te? 

- Már mondtam. Én vagyok a karma. - mondja nevetve a férfi, s ismét elindul. - Vigyázz magadra! Nem is tudod mennyire veszélyes az átkod... 

A férfi egyedül hagy, tele kérdésekkel a fejemben. Ő most komolyan a karma? Nem, biztos nem. Nem léteznek természet feletti dolgok, de akkor... a Murphy átok, hogy létezik? 

Zsembe dúgom a kezem, hogy felmelegítsem, de egy idegen dolgot tapintok meg. Óvatosan kiveszem s megnézem mi az. 

Jake pov. 

Teljesen megkergültem. Miért mondtam el, hogy én vagyok a karma? Csak találkozni akartam vele, hogy tudjam miért kell többször is meglátogatnom. És miért adtam neki a névjegykártyám? Egyébként, hogy nem vettem észre eddig, hogy Murphy átkos? Áhh, már most érzem, hogy kapni fogok, mert felfedtem a kilétem! 

Amikor már nem vagyok látható helyen, felveszem a karma alakom, vagyis láthatatlan leszek az emberek számára. Visszafordulok s tempóm felgyorsítva megyek egy lány elé. Szemébe nézek s majdnem mindent megtudok róla. Kang Sunmi, született 2001. január 6-án, 20 éves. Egyetemista, mindkettő szülője él és van egy öccse, akivel nem jó a kapcsolata. Az iskola legnépszerűbb diákja, van egy fiúja, aki megcsalja Őt egy kedvesebb lánnyal. És persze miattam, mivel összehoztam a két cukor gombócot. Ezzel megbüntetve ezt a lányt gonoszságai miatt. Egy probléma Van. Látta, ahogy felveszem a karma alakom és elkapom Hwajint. 

Kezem szeme elé teszem. S ujjam szám elé teszem. Úgy, mintha csak lepiszegném Őt. 

- Felejtsd el! - csak ennyit mondok halkan, szinte suttogva. Kezem elveszem szeme elől, így azonnal látható leszek. Még szerencse, hogy ez a környék nincs tele emberekkel. 

Sunmi meglepetten néz rám. Nem tudja mi történt. Fejére simítok, majd tovább indulok. Nem emlékszik arra, hogy látott volna. Még mindig úgy megy, mint száz éve. 

Most felmerül a kérdés, miért nem használom ezt Hwajinon is? Erre egyszerű a válasz. Kapcsolatot hoztam létre vele, azzal, hogy beszéltem vele. 

Fejemben megszólal a vészradar s azonnal arra a helyre teleportálok, ahol "szükség" van rám. Megint... A kisgyerekek kötözködnek egymással. Olyan aranyosak, nem szeretem megbüntetni Őket, de ha most nem tanulják meg, hogy nem szabad rosszalkodni, akkor legjobb esetben átverik, majd az embereket. 

Már este van, mikor a központ felé veszem az irányt. Fáradt vagyok, de ezen az alvás már nem sokat segíthet. És még vár rám egy fejmosás és valami büntetés a feljebb valómtól. 

Ez az egész rendszer ahol én vagyok az egy dolgokra épül... Az emberek boldogsága, és igazságszolgáltatás. Én a másodikhoz tartozom. Igazságszolgáltatás. Több ember utál, mivel sokszor megbüntetem. De Hwajin nem haragszik rám... 

- Sim Jaeyoon! Én egyszer meg foglak ölni! - hallok meg egy ismerős hangot. Hát Jake úgy látszik itt a vég! - Miért mondtad el a kiléted? Neked teljesen elmentek otthonról? Én még elnézem, azt csinálsz, amit akarsz addig, amíg a rád bízott feladatod elvégzése, de a fejesek már nem biztos, hogy elnézik. - mondja szinte kiabálva Yoona, aki a ranglétrán eggyel feletem van. Nem vagyok a legalájan ennek a ranglétrán, de még vannak páran feletem, akik egy szóval elintézik az életem. - Jake nem sokára lejár az időd, mint karma. Csak pár évet kell kívárnod és végre szabad lehetsz. Nem tudsz a fenekeden maradni, és csöndben megvárni? Aigoo... Apropó! Mikor választod ki a karma jelöltek közül az új karmát? 

- Lalala nem hallok semmit. Lalalala. - mondom s fülem befogva megyek el. Hallom, ahogy Yoona ismét elátkoz, de nem foglalkozok vele. Felmegyek a tetőre, de azonnal megszólal a vészradarom. A csillagok még várhatnak. Nevetve futok az éjszakába a tetőkön. Hwajin úgy látszik már most találkozunk.