Sziasztok!

Végre nagy nehezen, elkészült ez a fejezet is. Igazság szerint nekem nem tetszik, de remélem azért lesz, akinek igen. Hibák valószínűleg vannak benne, igyekszem kijavítani őket. És próbálok sietni a következő fejezettel.

Jó olvasást! Legyen szép estétek! 💕

Yoon Mok pov.

Szemem megforgatva vágom zsebre kezem, majd visszasétálok a kávézóba.

- Jajj, de kedves vagy drága Mokom, hogy kivitted a szemetet! - mondja a főnök asszony s vállamra simít. Undorító.

- Ugyan asszonyom, ez csak természetes. - mondom, mire elmosolyodik, majd elmegy. Öklendezve fogok meg egy bögrét, amibe kávét kellene készítenem. Rosszul vagyok ettől a megjátszott kedveségtől.

- Oh Mok! Most már nyugodtan haza mehetsz! - mondja a főnök asszony mosolyogva.

- Rendben, köszönöm! - mondom s miután elmegy, táskám felkapva hagyom el rögtön ezt a porfészket.

Egy kis sikátorba befordulva állok meg. Fekete maszkot és baseball sapkát felhúzva, nézem az elmenő embereket s autókat. Mikor a túl sok szerelmes párt megelégelem fejem az ég felé vezetem. Borús az őszi este. Pont tökéletes. Esni fog.

- Ne érj hozzám! Elegem van belőled! - veszekedés csapja meg fülem. Nem messze tőlem veszekszik egy pár, valami apró dolgon. Féloldalas elmosolyodom a maszk alatt, majd lassan feléjük közeledem, a férfi mellett megállok. Mintha láthatatlan lennék számukra, észre sem vesznek. Kis figyelmetlenek.

Egy mellettem lévő vasrudat kezembe veszek. Nagyot lendítve verem fejbe a férfit épp annyira, hogy az eszméletét elveszítse. A nő felsikít, de nem hagyok neki menekülési lehetőséget, Őt is fejbe verem. Nem messze meglátok egy kukát. A két embert belerakom, majd tolni kezdem a kukát.

Nem sokára a házamhoz érek. Azonnal a pincébe megyek a kukával, s a benne lévő emberekkel együtt. A kukát meglökve dőlnek ki belőle. A falhoz viszem... lökdösöm Őket, majd mindkettőjük lábára és kezére rakok egy-egy bilincset. A kukát arébb rugdosom, majd le veszem a maszkot s a sapkát. Egy kesztyűt húzok a kezemre, majd a késeket s különféle "jó" dolgot előveszek. Egy kisebb kést kezembe veszek, majd leguggolok eléjük. Jobban megfigyelve a nő ismerős, de nem is tudom honnan. Felállok, majd a kést élezni kezdem. Lassan magukhoz térnek, de egyelőre figyelmen kívűl hagyom Őket.

- Hogy érzik magukat? - kérdezem egyszer csak, mikor már megunom a hallgatást. Kimért léptekkel megyek hozzájuk. - Valamijük fáj esetleg? Kérnék valamit? - kérdezem mosolyogva. A nőn látszik a félelem, próbál párja felé kúszni. A férfi próbálja erősnek mutatni magát, de szemében látszik a félelem, a rettegés.

- Y-Yoon Mok...?- kérdezi a nő remegő hangon. Szóval ismerem. Annál jobb. - E-emlékszel? M-még az orvosin ismerkedtünk meg? T-tudod tíz éve? M-miért tűntél el csak úgy? - kérdezi még mindig remegő hangon.

- Én a helyedben nem akarnám felidézni azokat az időket... - mondom, majd hirtelen közelebb hajolok hozzá leguggolva. - ..., sőt ne akard, hogy emlékezzek rád! Csak rosszabb lesz.

- Yah! Mok, vagy kicsoda! Ne fenyegesse a párom! - mondja idegesen a férfi s szabadulni óhajtana. A nő kezét markomba veszem. Erőszakosan próbál szabadulni, sikoltozik össze-vissza, de mond hiába. Úgyse fogja senki megmenteni.

- Nem szokásom másokat bántani, sőt nőket egyáltalán nem, de tudod... Te nagyon felidegesítettél! - mondom, majd a nő karjába szúrom a kést. Azonnal felsikít. A férfi könyörögni kezd. A nő mellkasát több helyen is megszúrom úgy, hogy minél előbb távozhasson az élők sorából. Ahogy bekövetkezik a véres kést a rémült férfi kezébe adom.

- Mondjon el mindent, amit akar! Kérdezzen akármennyit! Még van egy utolsó lehetősége! Én meghallgatom és válaszolok is!

- Maga a jelmezes gyilkos, igaz? - kérdezi a férfi, mire bólintok egyet. Kissé megijed, a túlzott őszinteség miatt. Bár nem tudom, hogy mit gondol. Talán arra, hogy nem lesz ma a herceg?

- Nagyon okos vagy. - mondom s leülök a földre. Nagyot sóhajtva folytatom. - Ahj annyira sajnálom ezt a nőt. Utolsó pillanatában nem ölelhette meg élete szerelmét. - mondom, majd a nő fejét megemelem s a férfi felé fordítom. - Mégis milyen megkönnyebbült arca van. Nem?

- K-kérem nem lehetne, hogy belegyen csukva a szemem? - kérdezi a férfi félve. Féloldalasan elmosolyodom.

- Esetleg olyan érzésed van, mintha a lelkedig hatolna a tekintette? Bűntudatot érzel, mert Ő előbb halt meg, mint te?

- Miért kérdez ilyeneket? - kérdezi a férfi, mire felhorkantok. - Miért ölte meg? - kérdezi kiabálva.

- A válasz egészen egyszerű, - mondom felállva. - azt akarom, hogy a Karma utol érjen. A Karma egészen lenyűgöző. Olyan technikákat alkalmaz, amiben megszeretnék halni. De úgy gondolom, hogy nem tudnék békében nyugodni, ha a Karma élne még. - mondom, majd a férfi kezéből kikapom a kést, majd több helyen leszúrom Őt is.

Felállok ismét, majd a kést lemosom s az eszközeim elpakolom. Előveszem az első segély dobozt, majd leguggolok ismét a párhoz. Előszer ellenőrizem az életjeleiket, bár nem hiszem, hogy túl élték volna. De biztos, ami biztos.

Először a nővel kezdek. Minden sebét bekötözöm, majd levetköztetem s egy hercegnő ruhát ráadok. Amikor végzek vele, Halványan elmosolyodom, majd megigazítom a szemüvegem. Hozzálátok a férfihez is. Mikor vele is végzek hatalmas mosoly ül ki arcomra. Milyen édes az én hercegnőm és hercegem. Két külön bőröndbe rakom Őket, majd elindulok itthonról. A Han folyónál állok meg. Most szerencsére egy ember sincs a környéken. Egy padra ültetem Őket. A nő a férfi vállára hajtja a fejét. A férfi olyan, mintha átkarolná a nőt s fejét hozzá döntené.

- Szerintem eddig ez lett a legjobb beállításom! - állapítom meg magamban. A bőröndöket a folyóba vetem, majd körül nézek ismét s hazafelé indulok.

Csak otthon veszem le a kesztyűt, amit azonnal a szemetesbe hajítok. A hálószobába megyek, majd a gép elé leülve nézem meg a felvételeket, melyek a pincében készültek. Megnyitom azt, amiben Karmával harcolok. A videón a dobozoknál mozgolódást veszek észre, míg nem meglátok egy lányt. Azonnal Elíndítom az arc keresőt, míg végül ki nem ad egy nevet. Lee Hwajin. Szóval te, Lee Hwajin, valamiért fontos lehetsz Karmának.