Hwajin pov. 

Mennyi lehet az idő? Legutóbb még csak tizenegy volt. Oh, már elmúlt fél kettő is azóta. Szuper. Nem tudok aludni. Nem hagynak békén a gondolatok. 

Telefonom kezembe veszem s feloldom azt, majd megnyitom a galériám. Rányomok az első képre, amit tegnap készítettem, miközben harcolt a gyilkos és... Hogy kéne neveznem Őt? Sokkal idősebb nálam, ezért tiszteletlenség lenne, de nem is akarom ... - nak hívni, mert félek megint odakerülök, ahol most Ő van. És nem is akarom, hogy folyton hallja a gondolataim. 

Ismét a képre nézek. Halvány lilás színnel látszik a vonala, ahol Ő van. A gyilkos arcát sikerült lekapnom, de nem elég tiszta ahhoz, hogy a rendőrség tudjon kezdeni vele valamit. 

Milyen érdekes... Élőben nem láttam Őt, de a képen ott a körvonala. 

Kinagyítom a képet, s a halottakat nézem, elemezem ki. Egy fiú s egy lány. Körülbelül tizenhat évesek lehetnek. Kezük össze van kulcsolva, egymásnak dőlnek, s olyan, mintha a fiú enyhén mosolyogna. A lány arcán megkönnyebbültséget vélek felfedezni. Ilyen arckifejezésüknek kéne lenni a halottaknak? A filmekben csak vannak és kész, nincs arckifejezésük... Egyébként mennyire lehetek elmebeteg, ha halott embereket és a gyilkosukat fotóztam le, és most azt nézegetem? Inkább nem is gondolok bele rendesen. 

 Megnyitom a keresőt, s beírom: gyilkos Szöulban. Egy csomó találat érkezik, rögtön az elsőt megnyitom. 

Horror story: titokzatos gyilkos minden éjjel lecsap egy nőre s egy férfira

Több bejelentés is érkezett a napokban a rendőrséghez, hogy két hullát találtak. De legfurább a történetben, hogy felvoltak öltöztetve különböző ruhákba. Herceg és Hercegnő. Király és királynő. Férj és feleség. 

A gyilkos semmelyik korosztályt nem hadja ki. Volt olyan eset, hogy két négy éves gyerek, de másnap két 70-es éveiben járó volt az áldozata. Két azt követő napon középiskolások voltak az áldozatai. Mindig egy nőt s egy férfit öl meg, egy nap alatt. 

Általában összeölelkezve vannak a halottak. S olyan, mintha megkönyebültek lettek volna, utolsó pillanataikban. 

A halált apró, de mély vágások okozták a hasfalban vagy mellkasban, minden egyes alkalommal. Orvosok állítás szerint pontosan létfontosági szerveket ért a szúrás. Egyedül szívbe nem szúrt egyszer sem. 

A jelmezeken egy csepp vér sem található. Így feltételezhető, hogy csak azután öltöztette fel áldozatait, miután megölte Őket. 

Főként Szöul és melletti helyeken számoltak be a jelmezes gyilkos által megölt hullákról. Így valószínű ismét onnan választ majd áldozatokat. 

Ön mit gondol erről a cikkről? 

Kommentek:

@strangers_2309: Ez az egész egy kamu. Csak gondolkodjunk logikusan. Eleve honnan lenne egy embernek pénze "jelmezekre", miközben gyilkol, a rendőrség is őt keresi, és el kéne tartani is magát? 

97 válasz megtekintése

@pandagirl67_: Most már félek kimenni az utcára. Bármikor elkaphat, akár otthon is. Félek. 

56 válasz megtekintése

@dolly.435: Hát így jártunk. Lehet mindnyájunkat kinyírja, de legalább olyanok leszünk, mint a babák. 

69 válasz megtekintése 

További 127 komment 

Lefagyva nézem a kijelzőt. Nagyokat pislogva rakom le, magam mellé a telefont. 

Szóval, ha meglátott az a gyilkos, akkor biztos kinyír. De még van esély rá, hogy nem látott meg, de ígyis simán kinyír... Csak nem pont engem talál meg és nyír ki. Ennyire nem vagyok szerencsétlen... Persze, csak hitegetem magam!

Hirtelen nyílik ki az ajtó, ijedten húzom fejemre a takarót.

- Hwajin, én vagyok az. Most értem haza... - hallom meg Hyejin fáradt hangját. Azonnal kibújok a takaró alól. Ez most komoly? Miért ijedtem meg tőle ennyire? De miért most ér haza? 

- Hol voltál? - kérdezem, mire leül a földre. 

- Tanulószoba szerű helyen. - válaszol ásítva. Ő tényleg jól akar teljesíteni a vizsgán. 

- Rendben. - mondom s leülök mellé. - Régen beszélgettünk úgy rendesen. 

- Hát igen. - mondja s tarkójára fogva neveti el magát. - Régen se volt sok időm, most még kevesebb. - mondja még mindig nevetve. - Akarsz beszélgetni? 

- Mesélj valamit! - mondom neki, és úgy érzem, mintha megint kicsik lennénk. 

- Mit? - kérdezi mosolyogva, majd elgondolkodik. - Nem tudom mit meséljek... Olyan átlagos napjaim vannak, mint a bűn. Csak tanulás, tanulás meg tanulás... Inkább mesélj te valamit! 

- Hát... - mondom s elgondolkodok. Egyetlen érdekes dolog, ami tört velem, az az, hogy találkoztam Vele. Nem tudom, hogy elmondhatom e. - Semmi különös. Csak tanulás és Murphy átok. 

- Aigoo az átok! - mondja, majdnem kiabálva. Azonnal szája elé kapja a kezét, amint tudatosul benne, hogy a többiek alszanak. - Anyáék, hogy vannak? Velük is milyen rég beszéltem, pedig még el sem költöztem itthonról. 

- Ami elromolhat, az el is romlik. - mondom, Hyejin zavartan néz rám. - Anya üzlete mondhatni szárnyal. A cégek, különféle dolgokat adnak neki, hogy eltudja-e rontani. Anyának csak hozzá kell érni-e és puff. Volt jó eszköz, nincs jó eszköz. 

- És Apa? - kérdezi Hyejin kuncogva. 

- Tudod, csinált olyan gépet, ami kiszűri azokat a dolgokat, amik könnyen tönkre mehetnek? 

- Igen, mindig szét esett neki. - mondja még mindig kuncogva. 

- Most sikerült neki megcsinálni és működik is, így Anyával együtt csinálja az üzletet. - mondom mosolyogva. - És egy cég jó áron meg akarja venni tőle. 

- Akkor rendben van. - mondja mosolyogva Hyejin, majd feláll. 

- Most már aludnod is kéne. - mondom, s bólint egyet, majd kimegy a szobámból. Visszafekszek az ágyba, s azonnal el is nyom az álom. 

- Hwajin! Hwajin! Ébredj! Hívom Anyát, ha nem kelsz fel! 

- Fent vagyok! - kiáltok fel, s ülök fel hirtelen. Ezzel frászt hozva Hyoonjinre. 

- Végre fel kelt álomszuszék kisasszony. Már elmúlt öt óra. Indulni kell iskolába. - mondja, mire fáradtan kikelek az ágyból. 

- Hyejin? 

- Már elment. Csak mi vagyunk ezek az álomszuszékok. - mondom, mire leesik az állam. Hogy képes erre Hyejin? Nem ikrek vagyunk? Akkor én miért nem tudom ugyan ezt megtenni? 

- Milyen nap van? - kérdezem, Hyoonjin fejbe veri magát, majd a naptárra mutat. 

- Szerda. Apáék most mentek tárgyalni a gépről. - mondom, s megvilágosulok. Milyen órával kezdek? Ezt nem fogja tudni Hyoonjin...Mind a hárman külön osztályba kerültünk valamiért. Nem értem miért nem lehetett egy osztályba rakni, ha már testvérek vagyunk... 

Gyorsan összekészülök, majd táskám hátamra kapva, indulok a buszmegállóhoz. Körülbelül öt perc múlva megérkezik a busz, ami tele van. 

Egész úton rátapostak a lábamra, öszenyomtak s az odalamba könyököltek. De végre megérkezek az iskolához. Épp, hogy belépnék a kapun, felesek a semmiben, mivel most nem fűzős cipőben jöttem. Szóval itt van. Egy pillanatra meglátom alakját, de el is tűnik. Szívem automatikusan gyorsabban kezd verni, s arcom elvörösödik. Felállva sétálok az iskolába. 

- Hwajin finom a föld reggelről? - kérdezi az egyik lány nevetve. Az összes ember röhögni kezd. A düh szétárad bennem.

- Nevessetek csak! - kiáltom el magam, mire a nevetgélők elnémulnak. - Vicess, hogy valaki felesik? - kérdezem s odamegyek ahoz a lányhoz, aki nevetésre késztette a többi diákot, s pár tanárt is. - Estél már fel? Gondolom igen. Nevettek rajtad? 

- Jaj, véletlenül a szívedbe gázoltam? - kérdezi, majd ismét felnevet. Nem kontorolálom magam, felpofozom.

- Lee Hwajin! - szól rám egy tanár. - Irány az igazgatói! - mondja s megindulok, a lány arcára önelégült mosoly ül ki. Egy kérdés üti meg fülem. 

- Ő nem az ikered? - kérdezi egy idegen hang suttogva. Fejem odakapom. Hyoonjin áll ott, s egy fiú, aki a legjobb barátja, valószínűleg Ő tette fel a kérdést. Végig nézte és nem tett semmit. 

Először csalódottságot, majd dühöt érzek. Nem gondoltam volna, hogy Hyoonjin is csak nézi az egészet, és nem tesz semmit.