Yoon Mok pov.
Pár nappal ezelőtt...

Egy félre eső részen figyelem az embereket. Zsebemben tartva kezem fogom az apró, de éles késem, amit kifejezetten kedvelek. Fekete baseball sapkát egészen lehúzom, s próbálok feltűnés nélkül áldozatokat keresni. Egészen sikertelennek bizonyul, míg egy középkorú nőt meg nem látok.

Ében fekete haja eltakarja arcát, mégis egy pillanatra találkozik a tekintetem sötét barna, már-már fekete szemével.

Valami ellepi még épnek mondható elmém. Összes önkontrollom elvesztem egy másodperc leforgása alatt. A nő után eredek. Miért is nem gondoltam eddig rád? Te vagy a legtökéletesebb áldozatom. A dühöm, ami vezérelni fog nem kímél meg semmitől! Ezt érdemled, tudod jól!

Amint egy forgalom mentesebb részre ér, azonnal kezére fogok s berántom egy sikátorba. Száját befogva nem hagyom hogy sikoly hagyja el ajkát. Mögötte állva nem látom rémülettel téli arcát. Milyen kár...

- Csöndben maradsz! Semmilyen módon nem adsz jelet! Különben nagyobb ára lesz, mint gondolnád, értve? - kérdezem fenyegetően, fejem oldalra biccentve. Félve bólint egy aprót. - Te egy igazán különleges áldozat leszel... Hmpf, mennyi diszharmóniát és félelmet árasztasz magadból... Tán félsz, hogy megöllek?

- Hazudnék, ha nem azt mondanám, reszketek, mint az őszi falevelek, tudván az életem itt talán véget ér. - mondja, miközben hangja egy pillanatra sem remeg meg.

- Tévedsz. Nem itt foglak megölni, egy sokkal kellemesebb helyen. Legalábbis nekem kellemesebb, neked kevésbé, úgy vélem. - mondom vállat vonva, majd egy sálat előhúzva szorítom nyakát, addig míg el nem ájul. - Mennyi volt az esélye, hogy pont ideáig jön. Alig kell mennem pár métert, s ott leszünk... - mondom csodálkozva, majd körülnézve meglátok egy bőröndöt, amit még legutóbb hagytam itt. Féloldalasan elmosolyodva rakom bele a nőt a bőröndbe, majd becipzározva húzom el egészen a házig. Az ajtót kinyitva megyek beljebb a házba. Körül nézve látok meg a padlón pár vér cseppet. Elundorodva megyek a konyhába valamiért, amivel feltudnám törölni. Ezt miért nem takarítottam fel?

Tegnapi áldozatom egy fiatal lány volt, aki nagyon küzdött az életéért. Egészen a pincéből felkúszott ideáig, ezért itt kellett megölnöm. Nagyon nehéz eset volt, nehezen adta magát, ennek ellenére Ő is ugyanannyira unalmas volt, mint minden másik. Annyira unalmasak az emberek.

Gondolataim közben bezárom az ajtót s az esetleg nyitva lévő ablakot, majd leviszem a bőröndöt az pincébe. A nőt kiszedve a bőröndből, kötözöm a kezét s a lábát a csövekhez. Egy székre leülve nézek körül. Az egész helyet vér borítja, kivéve a késeket és az egyéb kínzó eszközöket. Nem szeretem, mikor keveredik két ember vére egy eszközön...

Szemem lehyunva számolok el egytől egészen tízig, majd felsóhajtva nézek a nőre, aki szorongva figyel.

- Remélem te szórakoztatni tudsz, hamár nem tudtál mást megtenni! - mondom s elökve magamtól a széket állok fel s kimért léptekkel megyek a nőhöz.

- Úgysem tudsz mögölni... - szúri fogai közt. Felhorkantok mondandóján.

- Ezt a kést azért kaptam, hogy mást öljek meg vele... - mondom kezemben forgatva az említett tárgyat. - De talán tehetek egy próbát, nem igaz?

- N-nem! Nem! - mondja tiltakozóan a nő, ahogy leguggolok elé.

- Ne aggódj csak egy villanás lesz. Már csak az a kérdés, hogy az előtte lévő dolgok milyenek lesznek, nem? - kérdezem szemébe nézve. Tekintetében félelem rejlik.

- É-én...

- Te? - kérdezem gúnyosan s a kést hasfalába szúrom. - Oh, bocs! Rossz hely! - mondom, majd kicsivel arrébb tolom a kést. - Oh, már megint! Ejnye, lehet a késsel van a gond. - mondom fejem csóválva, majd felállva megélezem, annak ellenére, hogy tudom, nem ezen múlik.

- NE TEDD! - kiált fel hirtelen. - É-én n-nem... Ne-nem tettem semmit. É-én té-tényleg nem... - mondja lihegve, miközben maga elé meredve próbál szabadulni. Sikoltózni, ordítani kezd.

- Miért erőlködsz? - kérdezem lehajtott fejjel. Egy pillanatra abba hagyja a sikoltozást. - Hiába való minden erőfeszítésed! Ezzel csak rontasz a helyzeten... - mondom s felemelve a fejem teszek egy lépést közelebb hozzá.

- NE! NE GYERE KÖZELEBB! - kiált rám rémülten. - É-én mindent megtettem... ne... ne csináld ezt! - mondja remegő hangon. - N-nem lehet... Nem... NEM! - kiáltozik kétségbeesetten. Féloldalasan elmosolyodom.

- Hallgass! - mondom szívébe döfve a kést. A nő lesápadva néz le a szúrásra. Még utoljára elmotyog valamit, majd átadja magát a hívogató halálnak.

A kést kihúzva belőle nézem a padlóra cseppenő vért. Az élénk vörös színű éltető folyadék keveredik a mocskos padlón lévő por szemcsékkel. Elmerengve ülök le mellé. Vajon mennyi ideig tart ez még el? Mikor kezdtem igazán élvezni ezt?

Felsóhajtva állok fel s lépek a nő elé. Élettelen testét eloldozom, ami esetlenük leborul a földre. Az órára nézve jegyzem meg magamban, hogy nincs sok időm.

- Hogyan fogok még találni egy férfit, aki tökéletesnek bizonyulna áldozatoként? Már esélyem sincs rá, nincs annyi időm. Egyébként is még Őt is el kell hurcolnom valahova... Akkor ma rendszert bontunk. Amúgyis össze kell zavarni valahogy az embereket. Nem lenne elég izgalmas nekik... - gondolkodom el hangosan.

Egy tündér jelmezhez hasonló ruhát adok rá a nőre, majd ismét beletuszkolom a bőröndbe. - Esküszöm fárasztó mindennap ezt csinálni... - sóhajtok fel drámaian, majd a csaphoz megyek, s kezem és késem alaposan megmosva indulok fel a bőrönddel a pincéből. A pince ajtaját gondosan bezárva megyek ki a házból, s a kulcsot legalább kétszer, ha nem háromszor ráfordítom a zárra. Már csak az kéne, hogy valaki bejöjjön és gyanút fogjon. Bár kétlem, hogy szomszédban lakó nyugdíjasok rájönnének, de ki tudja. Biztos, ami biztos!

Már csak kevés ember szállingózik az utcán, így nem igazán keltek feltűnést, szerencsére. Egy félrebb eső részén állok meg, s a bőröndből kiborítva holttestet igazítom meg csillag alakba, mintha csak az esti eget tervezné nézni.

A bőröndöt megfogva rohanok el, majd azt elrejtve zsebre dugott kézzel megyek meszebb a helyszíntől. Egy féloldalas mosollyal nyugtázom magamban a történteket.