Hibákért elnézést! <3

Hwajin pov.

Reggel álmoskásan kelek fel. Még fel sem ébredek rendesen, de azt veszem észre, hogy a parkban vagyok Haeyoonnal. Mondván ki kell mozdulni a négy fal közül.

- Miért rángattál el a parkba? - kérdezem nyűgösen egy padon ülve.

- Mert a barátom vagy, és nem hagyhatom, hogy az egész hétvégét a szobád négy fala között töltsd! - mondja mosolyogva, miközben egy macskát próbál megszelídíteni. Mikor azt mondja, hogy a barátja vagyok akaratlanul elmosolyodom. Jól esik, hogy így gondolja!

- Honnan veszed, hogy tegnap nem voltam sehol sem? - kérdezem felvont szemöldökkel.

- Mert úgy nézel ki, mint a mosott zsebkendő.

- Na, kösz. - mondom durcáson, majd felcsapom a lábam a padra. Egyensúlyom elvesztve terülök ki a földön. - Jake...? - kérdezem halkan, de most sem érkezik válasz, mint mindig. Megrázva fejem próbálom elterelni a gondolataim másfelé.

- Ezt, hogy csinálod? - kérdezi nevetve.

- Tudod van egy átkom, ami 18 éve keseríti az életem. - mondom fintorogva, majd nehézkesen felállok.

- Jól van, bocsi! - mondja még mindig nevetve.

- Egyébként iskolában miért nem vagy ilyen felszabadult? - kérdezem, mire megrántja a vállát.

- Ott nem adhatom magam. - mondja majd a macska fülét kezdi cirógatni. - És téged hogyan vettek rá a tanulásra?

- Hát... - mondom, kezem tarkómra rakva. - Egy fiú igazán... ösztönzött arra, hogy tanuljak. - mondom mosolyogva, mikor eszembe jutnak az emlékek. Még mikor nagyon, de tényleg nagyon nem akartam tanulni, Jake csak egy táblát tartott a kezében, amire az volt írva hogy TANULJ! vagy Mindjárt itt a Suneung, csak szólok!, és közben egy szót sem szólt. Ezt addig csinálta, míg meg nem untam és leültem tanulni. Utána folyamatosan öntötte belém a lelket, hogy folytassam, mivel biztos volt abban, hogy megtudom csinálni. Aztán már csak neki akartam bizonyítani.

- Oh, milyen fiú? Ismerem? - kérdezi, mire halványan elmosolyodom.

- Őt mindenki egyszerre ismeri, de nem is. - mondom, mire meglepetten néz rám. Elnevetem magam arckifejezésén. - Mindegy, inkább hagyjuk. - mondom legyintve egyet.

Tényleg szükségem volt erre a kis délelőtti kikapcsolódás szerűségű beszélgetésre. Sok mindent megtudtam Haeyoonról ebben a bő két órában.

Hazaérve eszek gyorsan, majd a gép elé leülve újra neki kezdek a nyomozásomnak.

Szüntelenül ülök a gép előtt, s cikkeket tömegszámra olvasok el, hátha többet tudok meg a jelmezes gyilkosról. Mégis, mintha semmivel sem lennék okosabb. Mindenhova ugyanazt írják le csak más helyszínnel, más áldozattal.

Fejem fogva gondolkodom el, hogy a rendőrség nem ad ki infót a kezéből vagy nem jutottak többre, mint az áldozatok megtalálása.
Többször megfordul a fejembe, hogy elmegyek a rendőrségre és leírom nekik, hogy hogyan néz ki, de akkor tuti én leszek a következő, aki holtan végzi. Meg egyébként ezzel nem sokat segítek Jake-nek. Ahogy olvasom a cikkeket, szinte százszázalékra biztos, hogy szökni is tud, nem csak gyilkolni. És így szinte semennyire sem jutottunk előrébb csak pár napra abba marad a gyilkolás.

Egy cipőt magamra kapva indulok el a helyszínekre. Mindenhol le van zárva, egyedül csak a kíváncsiskodó emberek járnak erre. Az összes többi ember magas ívben kerüli az ilyen helyeket. Legszívesebben bemásznék a lezárt területre, hogy közelebbről megnézem a dolgokat, de ahogy ismerem a Murphy átkot biztos, hogy elkapnak. Ezért még képeket sem merek készíteni. Őszintén szólva nem jutottam többre, mint azzal, hogy cikkeket olvastam. Sóhajtva mennék tovább, de ekkor valami szemet szúr. Egy csillogó dolog a holttest helyén.
Körül nézve mászok be s nézem meg közelebbről. Egy nyaklánc.

- Yah, te! - kiált rám egy rendőr. A nyakláncot felkapva rohanni kezdek a folyó felé. - Egy lépést se tovább, kezeket fel! - mondja a rendőr, mire megállok. A nyakláncot kezemre tekerem s pólóm ujjával eltakarom azt. Kezem feltéve hajtom le fejem. - Fordulj meg!

Lassan megfordulva találom szemben magam a rendőrrel. Felsóhajtva nézek a rendőr szemébe, s ártatlanul elmosolyodom.

- Mit kerestél te ott? - kérdezi végig mérve. Agytekervényeim kattog kezdenek a válaszon.

- Elejtettem egy érmét! - vágom rá minél gyorsabban. A rendőr szúrós tekintettel méreget.

- És meglett az érméd? - kérdezi gyanúsított hangon.

- Igen, a zsebemben van. - mondom s nyelek egyet. Kérlek, csak most legyen valami érme a zsebembe!

A rendőr belenyúl kabátom zsebébe, amiben megtalál egy ősrégi érmét. Esküszöm összeesnék örömömben, hogy most az egyszer a Murphy átok szeret annyira, hogy ne vitessen börtönbe.

- Rendben... Menj messzire kislány! Ha még egyszer itt látlak a közelben az őrsön kötsz ki. Ezt jól jegyezd meg! - mondja, mire bólintok s sietős léptekkel elhagyom a helyszínt.

Mekkora szerencse, hogy nem a zsebembe tettem a nyakláncot. Egy padra leülve tekerem le kezemről a nyakláncot.

A nyakláncon egy apró medál díszeleg. Egy rózsa van az ovális lapon. Nem kihívó mégis elegáns. Kissé ütött kopott, valószínűleg sokszor volt hordva. Gondolom a nőé volt, akit a jelmezes gyilkos megölt.

Egy adag levegőt kifújva megyek a legközelebbi kávézóba. Magamban motyogva leülök egy azstalhoz. Az információkon gondolkodom, amiket eddig tudok a jelmezes gyilkosról. Nagyon sokra nem jutottam semmivel. Egyedül az arcát ismerem és ennyi. Még az indíték sem tudom. Vajon ismerte azokat az embereket, akiket megölt? Vagy csak random emberek voltak? És mi van a segédjével? Mostanában az a pletyka terjed, hogy van egy fiatal segítője, aki elviszi hozzá az áldozatokat... Vajon Ő ki lehet? A fia? Vagy egy ismerőse?
Ezernél is több kérdés merül fel bennem, amikre egyáltalán nem tudom a választ, bármennyire is szeretném.

Fejem felemelve látom meg a jelmezes gyilkost, ahogy mosolyogva köszön el s hagyja el a helyet. Azonnal felpattanok és utána rohanok. A gyilkos felgyorsítja a lépteit. Tartva a tempót futok be egy sikátorba. Önelégült nevetés csapja meg fülem.

- Két légy egy csapásra! - hallom meg a jelmezes gyilkos hangját. - Egy gyermek, aki mostanában sokszor kering körülöttem, s Lee Hwajin! - mondja s körözni kezd körülöttem, mint egy farkas, aki támadni készül. Izmait megbeszéltek, mikor meghallom a nevem.

Körülnézve keresek még egy személyt akiről a gyilkos beszél, de sehol senki.

- Mindketten fontosak lehettek Karmának... főleg te, Lee Hwajin! - mondja a jelmezes gyilkos s állam felemeli. Automatikusan kezére fogok s elveszem kezét. - Ejnye! Még be sem mutatkoztak. Elnézést a bunkóságomért... - mondja fejét csóválva. - A nevem Yoon Mok. - mondja s egy kis zsebkést húz ki kabátja ujjából. - Na, mi van? Még sem olyan fontos Karmának ez a lány? Akkor meg is ölhetem? - kérdezi s a falnak lökve nyakamhoz teszi a kést. - Mutasd magad! - kiáltja el magát. Ekkor Jake megjelenik mögötte, majd kikapja kezéből a kést s elhajítja azt. Egy könnycsepp gördül le arcomon.