Három szatyornyi cuccal hagytuk el a bevásárlóközpontot és megindultunk a buszmegállóba. Persze mondanom sem kell hogy a hó az szakadt mintha kötelező lett volna. Mivel senki nem várt rajtunk kívül buszt így fogtam és a padra leraktam a csomagokat amiket Betti őrzött míg én odasétáltam a táblához amin a menetrend szerepelt. Kissé mérgesen vettem tudomásul hogy húsz perc múlva fog érkezni a következő járat. Addig beálltunk a megállóba hogy ne ázzunk. Nagy nehezen megérkezett a buszunk. Mindketten felmutattuk a bérletünket majd a leghátsó ülések felé vettük az irányt és helyet foglaltunk. Bettitől félúton búcsút vettem én pedig még utaztam tovább. Nemsokkal később nekem is sikerült hazaérni. A lakásba belépve néma csend fogadott. Az előtérben letettem a szatyrokat majd levettem a bakancsomat, a sapkát, sálat és a kabátomat felakasztottam a fogasra. A csomagokkal együtt beléptem a nappaliba ahhol anyutól várt egy cetlire írt üzenet miszerint ők már elindultak Sanyiékhoz és nagyon sajnálja hogy nem mentem velük. Én egyáltalán nem sajnálom.
A konyhában előhalásztam a fehér bögrémet amin piros karácsonyfák és szarvasok voltak és csináltam magamnak forrócsokit közben pedig kipakoltam az asztalra az összes ajándékot amit beszereztem és nekiálltam a csomagolni.
Közben apa is keresett mert meg akart bizonyosodni róla hogy tényleg elmegyek-e. Megnyugtattam hogy igen, végzek az ajándékok csomagolásával és indulok.

* * *

- Ide hallgass Elena! Ezt a lányt valahogy muszáj a jó útra terelned mert azért azt te is beláthatod hogy már harmadik éve megy a mostohaapjával meg annak a gyerekeivel való ellenségeskedés.
- Rendben, mondtam hogy ki fogok találni valamit de időre van szükségem. Nem megy egyik napról a másikra. Már elkezdtem figyelni.
-Ugye azt tudod hogy igyekezned kell? Már nem sok idő van Szentestéig.
Elena a szemét forgatva nézett a főnökére.
- Te amúgy azt hiszed hogy ez olyan egyszerűen működik. Kíváncsi lennék hogy te hogyan oldanád meg ezt a problémát.
A

főnök beleivott a kávéjába majd néhány másodperc csend után így szólt.
- Nem régóta léptél az őrangyalok körébe. Én csak azt szeretném ha bebizonyítanád azt hogy mennyire is tudsz helyt állni, ezért kaptál egy látszólag lehetetlennek tűnő feladatot és idő szűkében kénytelen vagyok sürgetni téged pedig hidd el ha volna elegendő időnk akkor nem tenném.
Elena felsóhajtott majd tudomásul véve felettese szónoklatát, elindult haza vagyis csak tervezte ugyanis út közben eszébe jutott hogy Lillát felkeresi és megpróbál vele kicsit beszélgetni. Mivel Elena őrangyal így mindig tudja hogy a védencét merre kell keresnie ezért hát elindult arra amerre Lilla is tartózkodik.

* * *

Mire végeztem mindennel már délután kettő volt ami azt jelentette hogy ideje volt elkezdeni készülődni az apáékkal való közös vacsorára. Előhalásztam a fiókból egy nagyobb szatyrot amibe el tudtam tenni az ajándékokat. Felöltöztem, majd útnak indultam. A hó odakint változatlanul nem akart elállni meg hideg is volt. A buszmegállóhoz odaérve láttam hogy megint ugyanaz a nő ül ott akitől a multkor elmenekültem viszont most teljesen máshogyan nézett ki mint eddig. Szépen fel volt öltözve és ápolt volt. Leültem mellé.
- Ohh. Örvendek kisasszony! - nézett rám mosolyogva.
- Öhm... - kissé hezitáltam hogy vajon hogy köszönjek ennek a hölgynek mert ugye a multkor már megkért rá hogy tegezzem. Maradjak a jónapotnál? Vagy az üdv Elena? Melyik a jobb? - Üdvözlöm!
Sikerült végre ennyit kinyögnöm mire a nő megkérdezte hogy hogy vagyok.
- Nos...Élek. De egy valamit áruljon el nekem! - kezdtem bele de félbeszakított.
- Már kértem hogxy tegezz nyugodtan.
Felsóhajtottam. - Jó, akkor egy valamit árulj el nekem. Te követsz engem? - kérdeztem rá mindenféle kertelés nélkül.
- Csak megfigyellek.
- És miért? Ki vagy te?
- Azt egyenlőre nem mondhatom el. De amint eljön az ideje elárulom. Most legyen annyi elég hogy muszáj téged kissé megismernem.
- Értem. - fura egy hölgyemény de igazából nem tűnt rossz arcnak. Nemsoká begördült a busz a megállóba és felszálltunk. Az asszony leült mellém.
- Szóval. Mi nyomja a lelked? - tette fel a kérdést.
- Tessék? - néztem rá értetlenül.
-

Mikor legelsőnek találkoztunk említetted hogy valami bajod van. Elmondod hogy mi az?
Hirtelen eszembe jutott csak abban nem voltam biztos hogy megbízhatok-e ebben az idegen nőben. Bár mondjuk azzal hogy panaszkodok valaki olyannak akit nem ismerek azzal semmi rosszat nem követek el.
- Igazából csak annyi van hogy képtelen vagyok megszokni anyu új párját és annak a gyerekeit. Ez lesz a harmadik közös karácsonyunk együtt és ezalatt az eltelt három év alatt valahogy nem tudtam megszokni azt hogy anyunak új családja lett.
- És apukáddal tartod a kapcsolatot?
- Igen. Most is hozzá megyek. Bár neki is új párja van de a legdurvább az egészben hogy Esztert sokkal könnyebben el tudtam fogadni apu mellett mint Sanyit anyu mellett. - magyaráztam.
- Mikor kezdted azt érezni hogy már nehezen bírod a mostohaapáddal?
- Lássuk csak...Az utóbbi másfél évben. Már az elején sem volt nekem szimpatikus sem a két gyereke de anyu miatt adtam nekik egy esélyt. Megpróbáltam velük normális lenni de ahogy teltek a hónapok és egyre több időt töltöttem el velük valahogy kezdtem azt érezni hogy sok belőlük. Sanyinak a gyerekei egyszerűen képtelenek normálisan viselkedni, Sanyi pedig unszimpatikus.
- Szóval akkor te úgy érzed hogy minden tőled telhetőt megtettél annak érdekében hogy a négyőtök közötti kapcsolat javuló tendenciát mutasson?
- Igen.
- És akkor ők azok akik nem. Jól értem? - nézett rám Elena. Közben pirosat kaptunk. Elkezdtem kifelé bámulni az ablakon és figyeltem ahogy nagy pelyhekben esik a hó és lehull a mellettünk lévő autó tetejére amely szintén arra várt hogy végre zöld jelzést kapjon. A vezetőülésben egy apuka kissé feszülten markolta a kormányt. Mellette az anyósülésen gyanítom a felesége éppen hátrafelé beszélt kettő kisebb olyan nyolc éves forma gyermeknek. Innen kívülről boldog családnak tűntek. Eszembe jutott hogy régen valahogy mi is így nézhettünk ki anyuékkal csak aztán  a szüleim kapcsolata elkezdett megromlani. A válás óta már semmi sem olyan mint volt és már soha nem is lesz. Pedig én nagyon szeretném hogy legalább ilyen szépen nézzünk ki mint az az autóban ülő család.
- Hahó! Kissé elkalandoztál kedveském. - mosolygott rám Elena.
- Ohh. Bocsánat. - éreztem hogy egy könnycsepp legördül az arcomon. Egy mozdulattal gyorsan letöröltem majd ránéztem Elenára.
- Mit is kérdeztél? - pislogtam rá. Idő közben egyébként elindultunk.
- Csak azt hogy jól értelmeztem-e hogy rajtad kívül senki más nem fektetett energiát ennek a kapcsolatnak a javításába.
- Igen. Jól értetted. Én már ettől többet nem tudok és nem is akarok tenni. - magyaráztam.
Ezután kezdtem készülődni a leszálláshoz ugyanis már csak egy megálló volt. Mikor odaértünk elbúcsúztam Elenától és leszálltam a buszról. Innen már nem sok volt apuékig. Idő közben szépen be is sötétedett ami csak még hangulatosabbá varázsolta a szakadó hóesést. A zebrán átkelve beálltam a villamosmegállóba hogy azért annyira nagyon még se ázzak el és vártam a villamost ami kettő perc múlva már meg is érkezett.
Apuékhoz odaérve benyomtam a hatos gombot a kapucsengőn mire apu már nyitotta is az ajtót. Fellifteztem a hatodikra és belépve a lakásba le is öltöztem.
- Sziasztok! - mosolyogtam és az előtérben leraktam a csomagokat.
- Szervusz kicsikém! - jött oda apu puszit adni.
- Szia Lilla! - kiáltott ki Eszter a konyhából.
Megöleltem aput majd gyorsan a konyhába siettem hogy üdvözöljem Esztert is, ezután leültem az asztalhoz mire apu egy nagy pohár teát rakott le elém.
- Köszi! - mosolyogtam majd belekortyoltam a teába.
- Egészségedre. Nemsoká jönnek keresztanyádék is meg mamádék is. Anyádék kivel vacsiznak ma?
- Szerintem csak négyesbe. Mert holnap jönnek ugye hozzánk is kereszték meg a másik mamáék.
- Jaj kicsim. - sóhajtott és leült velem szembe. - Egyre rosszabb a helyzet köztetek édesanyáddal.
- Én is tudom. De nem gondolom hogy én rontottam volna el. - kulcsoltam össze a kezemet a bögrén.
- Persze kicsim. Azért anyádnak is elég mélyen benne van ebbe a keze. De tudod mit mondok mindig? Azt hogy amennyire lehet kerüld a konfliktust mert nem jó hogy ennyit veszekedtek.
- Hidd el igyekszek. Csak már annyira nehezen viselem el őket... - kortyolgattam a teámat.
Még beszélgettünk egy kicsit apuval aztán elkezdtünk megteríteni és utána nem sokkal megérkeztek apu szülei és a kereszték is.