Mindenki számára a karácsony a szeretet ünnepét, a készülődést, az ajándékozást, a családi vacsorákat, a családi körben töltött időt jelenti. Nekem viszont egészen mást. Én ki nem állhatom a karácsonyt és ennek amúgy elég nyomós oka van. Hat éves voltam mikor a szüleim elváltak. Azóta ezt az ünnepet én személy szerint nem tartom. Édesanyám meg az új párja és annak két gyereke viszont előszeretettel készülődnek. Egyébként nekem amúgysem felhőtlen a viszonyom Sanyival és a mostoha testvéreimmel. Azt gondolom hogy Sanyi nem tudja helyettesíteni aput, a két gyerek pedig sosem lesz a testvérem történjen akármi. Én velük nem fogok leülni egy asztalhoz karácsonykor. Eddig sem tettem. Inkább felhoztam a szobámba és egy jó karácsonyi film mellett megvacsoráztam. A legjobb barátnőm Betti az aki ebben az egész dologban mellettem áll és megérti a viselkedésem okát, amit anyu képtelen felfogni és ebből szokott általában óriási veszekedés lenni. Most sem volt ez máshogy. December huszonkettedikén reggel kissé még kómásan indultam le a konyhába hogy csináljak magamnak reggelit. Meglepődve tapasztaltam kettő dolgot is. Az egyik az hogy kinézve az ablakon hófehér volt minden és megállás nélkül havazott a másik pedig az hogy anyun kívül senki sem volt otthon.
- Jó reggelt kicsim! - köszönt anya mikor meglátott.
- Szia. Hol van a családod? - kérdeztem miközben kávét töltöttem a bögrémbe.
- Először is a te családod is. Másodszor pedig elmentek bevásárolni meg fát nézni.
- Az jó. - Ennyit reagáltam viszont még hozzátettem. - Az én családom biztos hogy nem! Nekem apa, te, a nagyiék meg kereszték a család. Nem ezek akik vadidegenek. Nem is ismerem őket.
- Mert nem is akarod! Három éve laknak velünk és eddig egyetlen egyszer nem vetted a fáradságot hogy legalább egy normális szót szólj hozzájuk! - kezdett anya idegessé válni. Itt már én is megemeltem a hangomat. - Te tényleg nem fogod fel hogy én min megyek keresztül?! Nem veszed észre hogy neked ők a szentek, ők a minden a saját lányodat meg magyarán mondva le sem tojod! - levágtam a kávésbögrémet az asztalra ami miatt egy kis kávé az asztalon kötött ki.
- Lilla! Van fogalmad arról hogy mi hagyja el a szádat?! Hogy mondhatsz ilyeneket?! Azonnal indulj el a szobádba! - itt már anya is kiabált.
- Látod te csak ezzel tudsz jönni hogy menjek a szobámba! Tudod arról én rohadtul nem tehetek hogy te nem tudod elfogadni az igazságot! - kiáltottam és felrohantam a szobámba. Az ajtót nyitva hagytam és meghallottam ahogy Sanyiék hazaértek.
- Megint összevesztetek? - kérdezte anyától.
- Persze hogy össze. - szólalt meg nyugodt hangon anya.
- A végét sikerült meghallanom. Megint mi nem tetszett neki?
- Csak a szokásos sérelmeit hozta fel hogy én nem foglalkozok vele meg hogy ti nem vagytok a családja meg ilyenek.
- Figyelj. Valamilyen szinten érthető hogy nem tud elfogadni minket és most ő nem csak rád és rám hanem az egész világra haragszik. Egy tini lány aki el lett szakítva az édesapjától. - magyarázta Sanyi, én pedig becsuktam a szobaajtómat és a kezembe vettem a telefonomat hogy felhívjam apát.
- Szia apa! Ráérsz találkozni? - szóltam bele mikor felvette.
- Szia kicsim. Persze. Menjek érted vagy eljössz?
- Megyek én. Minél hamarabb el akarok innen szabadulni.
Letettük a telefont majd felöltöztem és leviharzottam. Felkaptam a bakancsomat, sapkát, sálat, kesztyűt.
- Hova mész Lilla? - kérdezte kedvesen Sanyi. Nekem viszont a válaszom kicsit sem volt az. -Azt gondolom hogy neked aztán abszolút semmi közöd nincsen hozzá. - hátat fordítottam neki és kisétáltam az ajtón. Nagy szerencsémre el tudtam kapni egy buszt ami elvisz a belvárosig. A buszpályaudvaron leszálltam majd ezt követően villamosra szálltam és három megálló múlva már ott voltam ahhol apa lakik. Tízemeletes panel hatodik szintjén. Megnyomtam a kapucsengőt ő pedig már nyitotta is az ajtót. Beérve azonnal leöltöztem és apa már ültetett is az asztalhoz.
- Gyere kicsim. Itt a forró tea,meg csináltam bundáskenyeret. - mondta kedvesen.
- Jajj nagyon köszi apu. Borzasztó hideg van odakint. Amugy Eszter hol van? - kérdeztem.
- Dolgozik. Majd este jön.
Egyébként Eszter apunak a párja. Na őt sokkal jobban szeretem mint Sanyit. Eszter megért engem, meghallgat, ott segít ahhol tud. Mostanában sajnos anyuról ez nem mondható el.
- És mesélj. Mi történt hogy elmenekültél otthonról? - kérdezte apa miközben nekiálltunk falatozni.
- A szokásos menet. Összevesztem anyával Sanyiék miatt. Az utóbbi időben azt érzem hogy sokkal jobban szereti Sanyiékat mint engem. Lassan az sem érdekli hogy mi van velem. - magyaráztam.
- Jajj kicsim...nem tudom mit mondjak erre. Lehet anyádnak az esik zokon hogy nem tudod elfogadni hogy neki is új párja van.
- Ha egyszer nem szimpatikus se ő se a gyerekei akkor mit csináljak? - haraptam a kenyerembe.
- Esztert hamar elfogadtad.
- Igen mert ő nem úgy indított ahogy Sanyi meg az ostoba gyerekei.
- Jó ez mondjuk igaz.
Sándor úr eléggé bunkón akart nyitni felém amit én nem igazán toleráltam. A két gyereke Petra és Bence szintén így jártak el. És akkor még anya csodálkozik azon hogy miért utálom őket. Most nem azért de ha egy idegen lány a szobámban kutat a ruháim között az nem túl előnyös kezdés. És mikor rászóltam csak annyit mondott hogy neki joga van ehhez mert ő is itt lakik. Bence pedig a laptopomat piszkálta amit kint felejtettem a nappaliba. A reakció ugyanaz volt mint a Petráé. Sanyi pedig. Hát ő Sanyi. Kedvesnek mutatja magát de süt róla hogy egyáltalán nem kedvel és néha elhagyja a száját egy-két felém irányuló megjegyzés amiket anyu nem vesz észre.
- Na látod. - mondtam. - Figyi. Van kedved plázázni? - tettem fel a kérdést.
- Persze. Elkészülök és indulhatunk is.
Apuval útnak indultunk hogy kicsit körbenézzünk a bevásárlóközpontban, ahhol javába tombolt a karácsony. A pláza közepén egy óriási fehér méteres karácsonyfa díszelgett. Rajta színes díszek, a fa körül hatalmas becsomagolt dobozok voltak. A plafonról angyalkák és gömbök, fényfüzérek, boák lógtak le. Gyönyörűen festett az egész. Apu éppen bement valami férfi ruházati üzletbe én pedig a folyosón várakoztam mikor odajött egy úr.
- Szép napot kishölgy! Sajtreszelő olcsón érdekes lehet számodra? - kérdezte és mutatta a reszelőt.
- Miért kéne nekem sajtreszelő? - néztem az emberre furán.
- Mindenkinek szüksége van rá. Ha gondolod hozzácsaphatok egy tésztaszűrőt. Mindösszesen ezerötszázért megkaphatod.
- Uram. Egyet áruljon el. Ön szerint ki vesz, vagy ajándékoz bárkinek is ilyen dolgokat karácsonyra?
- Azt nem tudom, viszont azt látom hogy neked kell.
Úgy éreztem hogy ez a pasas addig nem fog békénhagyni amíg meg nem veszem úgyhogy adtam neki kétezer forintot ezekért hogy végre hagyjon békén.
- Apa nézd csak! Kapsz egy kis előkarácsonyi ajándékot. - nyújtottam felé a reszelőt és a szűrőt.
- Kicsim ezeket honnan szedted? - nevetett.
- Egy hapsi itt kínálgatta és addig nem akart békénhagyni amíg meg nem veszem úgyhogy boldog karácsonyt. - mosolyogtam.
Összességében amugy nagyon jól telt az apuval töltött nap. Körbejártuk az egész plázát. Éppen a földszinten sétáltunk mikoris felfigyeltem rá hogy egy mikulás jelmezbe öltözött férfi mikuláscsomagot osztogat a kicsiknek. Igaz hogy én már nem vagyok kicsi viszont előszeretettel álltam oda nem hiába ugyanis én is megkaptam a kis csomagomat. Mondjuk azt nem értettem hogy miért december huszonkettedikén osztogatott csomagot a mikulás de sebaj.
Mire besötétedett hazamentem de sokáig nem tudtam otthon ücsörögni mert anyuék mindenáron menni akartak a karácsonyi vásárba. Hiába mondtam hogy én nem akarok akkor is mennem kellett. Anya azzal indokolta a döntését hogy nem hagyhatok ki minden közös programot.
Én őszintén örülök neki hogy ő jól érzi magát az új családjával csak ez rólam nem mondható el. És a legnagyobb baj az hogy amúgy ő pontosan tudatában van annak hogy semmiféle közös programot nem akarok Sanyiékkal és mégis rám erőlteti ami nem kicsit tesz engem idegessé. Konkrétan semmibe veszi az érzéseimet. Ha odafigyelne rám egy kicsit is akkor azt mondta volna hogy maradjak otthon nyugodtan. De hát miért is érdekelné hogy én mit akarok?! Neki csak az fontos hogy a drága Sanyikájának meg az ütődött kölykeinek ki legyen nyalva a hátsó része! Pontosan ezek miatt fordult meg a fejemben nagyon sokszor hogy inkább apuhoz költözök. Eszter sokkal jobban szeret engem mint a saját anyám, pedig neki aztán tényleg nincs túl sok köze hozzám azon kívül hogy apunak a jelenlegi párja.
A vásárban sétálgatva én hátul kullogtam a telefonomat nyomkodva, bízva abban hogy anyuék békén hagynak. Igen. Csak bíztam benne. De sajnos nem így történt. Az első adandó alkalommal megkaptam hogy jó lenne ha aktivizálnám magam. Én pedig visszaszóltam anyunak.
- Elmondanád hogy egy karácsonyi vásárba hogy aktivizálom magam azon kívül hogy sétálok?!
- Mondjuk például úgy hogy a testvéreiddel mennél szétnézni!
- Na állj! Először is nem a testvéreim. Nem tudom hogy ezt mikor fogod fel! Másodszor pedig nem hiszem el hogy nem látod hogy kurvára semmi kedvem nincs itt lenni! - kiáltottam el magam mire Sanyi rám nézett, én meg vissza rá. - Mi van?! Mi bámulsz?! Érdekes vagyok?! Csak jelzem hogy miattatok van a családommal ez az egész szar ugyhogy ne nézegessél itt mint hülyegyerek a moziba! Na! - keltem ki magamból teljesen.
Anyu és Sanyi köpni nyelni nem tudtak.
- Kislányom...kérlek csak egy kicsit próbálj meg viselkedni. - szólt anya csendesen.
- Én próbálnék! Csak akkor neked is úgy kéne hozzám állni! Mert tudod az hogy figyelembe se veszed azt hogy én mit szeretnék az nekem igenis rosszul esik! Úgyhogy most ha tetszik ha nem én elhúztam haza. Ti meg jösztök majd ha akartok! - elindultam ki a vásárból de mielőtt hazaindultam volna leültem egy távolibb padra hogy kicsit lenyugodjak mert kissé felidegesítettem magam. A padon ücsörögve a gondolataimba merültem és észre se vettem hogy egy néni leült mellém. Csak akkor figyeltem fel rá mikor köszönt.
- Szép estét kisasszony!
- Csókolom! - köszöntem vissza neki. A hölgy eléggé viseltes ruhában volt, nem úgy tűnt mint akinek van otthona.
- Hogy érzed magad ezen a szép estén?
- Ami azt illeti nem túl jól. - válaszoltam.
- Egy ilyen szép lány mitől ennyire szomorú?
- Hölgyem ha én azt elmondanám önnek...
- Na várj! Tegezz nyugodtan. Elena vagyok. - mutatkozott be.
- Én pedig... - nem tudtam elmondani mert belém folytotta a szót.
- Tudom a neved. Lillának hívnak.
Kissé meglepődtem hogy ez az idegen honnan tudja a nevemet. Meg akartam kérdezni de ettől annyira megijjedtem hogy gyorsan felpattantam és inkább elrohantam. Otthon egész este azon a nőn járt az eszem. Azon gondolkoztam hogy, honnan sikerült megtudnia a keresztnevemet.