Lehet, hogy őrült vagyok, de sosem leszek hétköznapi.

Jennifer Donnelly

– Áruló kis féreg! A Sötét Nagyúr élve nyúz meg ezért! Üvöltve fogsz meghalni, mint az apád! Lesz itt...

Neville hirtelen kiszórt egy bűbájt, ami kiütötte Bellatrixot. A nő előredőlt, és összeesett a padlón.

Draco végigpásztázta a tekintetével a pince központi helyiségéből kivezető sötét folyosókat.

– Törjetek be minden ajtót!

Sirius elindult az egyik folyosón, Harry egy másikon, és egymás után törték be az ajtókat.

– Ti ketten – mondta Draco Lupinnak és Tonksnak – figyeljétek a bejáratot! Talán nem fognak visszajönni, de nem akarom a küldetés sikerét egy határozószóra alapozni.

– Itt muglik vannak! – kiáltotta Sirius.

– Hányan? – kiabálta vissza Draco.

– Ebben a szobában ketten – jött a felelet, amit egy újabb ajtóreccsenés követett. – Itt rengetegen.

– Thomas, te mugliszületésű vagy, igaz?

Dean Thomas egy pillanat múlva a pálcáját szorítva mellette termett. – Félvér – mondta –, de elég jól meg tudom értetni magam velük.

Draco a folyosó felé intett a fejével, Dean pedig bement a legközelebbi cellába.

– A kismadár teljesen kész az indulásra – mondta Hermione, miközben Lupin és Tonks mellett elhaladva lesietett a lépcsőn. – Felállítottam a dolgozószobában, már csak az utasításodra vár.

– Fura egy elnevezés – jegyezte meg Neville. – Miért pont „kismadár"?

– Draco! – kiáltotta Harry hirtelen, és ez kapóra is jött, mert Dracónak nem sok kedve lett volna elmagyarázni. – Megtaláltam!

Draco rémület és izgatottság, várakozás és félelem rettenetes keverékét érezte magában, ami szinte darabokra szaggatta belülről. Merev lábakkal előrerohant, és befordult a legutolsó nyitott ajtón, ahol...

– Piton professzor!

Harry előtte guggolt; a férfit a falhoz láncolták, és egek, szörnyen nézett ki – a teste meggörnyedt, zúzódások és alvadt vér borította – Harry gyengéden veregette az arcát, noha a tekintete elárulta. A szeme megtelt könnyel, és Draco hirtelen azt érezte, hogy az ő szeme is ég.

– Piton professzor, ébredjen! – kérlelte Harry vékony hangon, finoman rázogatva a férfit a talárjánál fogva, vagy legalábbis ami megmaradt belőle. – Ébredjen!

– A pulzusát – mondta Draco rövidesen, mire Harry gyorsan hozzányomta két ujját oldalt a férfi nyakához.

Eltelt egy pillanat, majd...

– Él! Életben van!

– McGalagony professzor! – Az asszony volt köztük az egyetlen, aki gyakorlati képzést is kapott gyógyítás terén, és a férfi állapotából ítélve most sürgős szükség volt rá. Draco lekuporodott Harry mellé, habár a lábai tiltakoztak a mozdulat ellen – a lábai újabban mindenfajta mozdulat ellen tiltakoztak, csakúgy, mint a kezei, az ellenszérumnak köszönhetően –, és a tenyerét Piton professzor mellkasára tette. – Ennervate!

A férfi egy rázkódással és egy ijesztő zihálással magához tért.

– Ne mozogjon! – szólt rá Draco, amikor a férfi kitágult szemmel, őrült módjára vergődni kezdett. – Professzor! Minden rendben, most már rendben lesz, ne küzdjön!

Harry megragadta a férfi kezén lévő bilincs láncát, ami a falhoz rögzítette őt, mire az hirtelen izzóvörössé változott, és egy felszisszenő füstfelhő kíséretében lehullott. Piton professzor frissen kiszabadult karja lerogyott a férfi mellé.

– Minden rendben van – ismételte Draco, habár a beszéd egyre nehezebben ment. – Magát jöttünk kiszabadítani. Kivisszük innen.

Draco látta, hogy a férfi küzd a félelem és a kábultság ellen, és sötét szeme lassan megint fókuszálni kezd. Dracóra meredt, és zihált, miközben Harry átment a túloldalára a másik kezét is kiszabadítani.

– Már álmodtam erről – mondta Piton professzor reszelős hangon, és Draco nem hagyta magát összeomlani, nem most.

– Ha ez álom lenne – mondta Draco –, kétségkívül kevesebb fájdalmat érezne.

– Perselus!

McGalagony professzor berohant az ajtón, és előrántotta a pálcáját a talárja ujjából.

Ám Piton professzor nem nézett rá – csak Dracóra meredt, és amikor a másik karja is kiszabadult, Harryre.

– Fiaim... – kezdte, de a szó elakadt a torkán.

– Minden rendben lesz – mondta Harry sürgetően –, ki fog jutni innen. Rendbe fog jönni.

– Majd én gondját viselem – szólalt meg McGalagony professzor. – Rendbe hozom, hogy járni tudjon. Maguknak vissza kell menniük az emeletre és segíteni az evakuálásban.

Draco megadta magát az ellenállhatatlan vágynak, hogy megölelje a professzort, csak egyetlen egyszer, és érezze, hogy a férfi is megszorítja őt, amennyire erősen csak tudja – noha az a szorítás aligha volt nevezhető erősnek azzal a kevés energiával, ami még megmaradt neki –, és a fiú a nyakába temette az arcát. Draco a vér és elfertőzött sebek szaga mellett érezte a gyógynövények, bájitalhozzávalók és régi könyvek illatát is.

– Gyorsan, Mr Malfoy! – sürgette McGalagony, mire Draco kényszerítette magát, hogy elengedje a férfit, és felálljon.

– Harry – mondta, mire a szólított nyelt egyet, és csatlakozott hozzá, amikor kiment.

Sebesült muglik sántikáltak végig a folyosón Dean Thomas mögött, aki minden tőle telhetőt megtett, hogy megnyugtassa őket. Draco a csapat elé sietett, és felszaladt a lépcsőn.

– A terved alapján nincs már sok időnk – mondta Harry. – Ki kell juttatnunk mindenkit, amilyen gyorsan csak lehet.

Draco futva a zsebórájára pillantott.

– Túlléptük az időkeretet. A nyugati kijáraton át kell távoznunk; tudasd mindenkivel.

Harry utasításokat kiáltott, Draco pedig elhaladt Lupin és Tonks mellett, majd fel a lépcsőn, és ki a pincéből. A Malfoy kúria folyosóin természetellenes sötétség és csend honolt. Belépett a dolgozószobába, amit használható dokumentumok után kutatva felforgattak a DS tagjai valamint néhányan a Rendből.

– Mr Malfoy – szólalt meg Dumbledore az ajtóban. – Megtalálta?

Draco bólintott.

– Nincs jó bőrben, de él. McGalagony professzor ápolja. Megtalálták már, amit kerestek?

– Nem sokat, de kiindulásnak elég – felelte, miközben nézte, ahogy Mordon professzor felfordít egy nehéz tölgyfa asztalt. – Lesz min elgondolkodni, ha visszatérünk a Grimmauld térre.

– Voldemort soha nem volt alapos jegyzetelő, de kétségtelenül van itt valami, amit érdemes elolvasni...

A beszélgetés félbeszakadt, amikor egy óriási robaj hallatszott a fogadószalon felől. Draco egyből rájött, mi történt, és a vére is meghűlt az ismerős, fagyos gyűlölettől.

A szobában mindenki felkapta a fejét, főleg a fiatalabb DS tagok.

– Itt van – suttogta Draco.

– Most rögtön kell szembenéznünk vele – morogta Mordon professzor –, mielőtt ő támad ránk.

– Emmeline, maradjon a fiatalabb diákokkal, és vigye ki őket! – mondta Dumbledore professzor. – Alastor, Hestia, kövessenek!

Draco kirohant a dolgozószobából. Gyorsan átvágott a széles márványcsarnokon, és mihelyst befordult a sarkon...

...csatt! Mágia robajlott elő, és Draco rájött, hogy megtámadta őket egy másik csapat.

Már átkok röpködtek – vörösen izzó fényeket, nehéz, zöld füstöt látott, a mágikus energia iszonyú dörrenéseit hallotta, és a csata elkezdődött. Lupin és Tonks Dolohovval harcolt, Avery Shacklebolttal, Sirius Greyback-kel – Dumbledore is azonnal csatlakozott a küzdelemhez, Draco pedig azon gondolkodott, hogyan tudna a legjobban segíteni...

– Itt van hát! Milyen dühvel forgatja fel kalitkáját tiltakozásában az én kismadaram!

A csata tovább zajlott, de Draco fókusza hirtelen borotvaéles lett.

Voldemort Nagyúr kettéválasztotta a harcolók tömegét, miközben kitárt karral feléje sétált; fehér bőre szinte világított az ablakokon besütő holdfényben. Draco nem hitte, hogy lehetséges, de a látványa még jobban megfagyasztotta a szívét.

– Bomba a Minisztériumban! – mondta Voldemort magas, tiszta és gyűlöletes hangon. – Az egyetlen dolog, amit előbbre valónak ítéltél volna, mint a szeretett keresztapád kiszabadítása. Jól taktikáztál; lóvá tettél.

– Ó, de jobban is, mint gondolnád – mondta Draco. – Valóban készítettem bombát, csak épp nem a Minisztériumban helyeztem el. A dolgozószobában vár rád.

Fogak villantak elő a fehér ajkak alól, a legvisszataszítóbb mosolyban, amit csak Dracónak volt szerencsétlensége látni.

– Milyen mérges vagy! A kismadaramnak dühkitörése van?

– Azt hiszed, blöffölök?

– Biztos vagyok benne, hogy létezik a bomba, de tudom, hogy sosem használnád. Mindig is az eszed vezérelt, sosem az indulat.

Draco is kivillantotta a fogát, és behajlította a kezét.

– Magamat is feláldozom, ha erre van szükség, te korcs.

Harry egyszer csak Draco elé ugrott. Harcias és vad és volt, a haragja erejétől pedig a mágiája szinte a levegőben kavargott körülötte.
– Hozzá ne merj érni!

– Harry...

Voldemort Nagyúr felnevetett; a hangja félelmetes volt.

– Nem ez az első alkalom, hogy egy ostoba a veszély elébe vetette magát, hogy megvédje a kismadaramat. Mi is történt a legutóbbival, aki megpróbálta, kismadár?

– Ő nem a te kismadarad – morogta Harry. – Sosem volt a tiéd.

– Ó, azért egy ideig az volt – felelte Voldemort. A hangja szinte éneklő volt, könnyed és fájdalmasan negédes. – Látnod kellett volna, Potter. Ahogy remegett és nyöszörgött, amikor közel húztam magamhoz, a feszültség, az, ahogy reszketett.

Rettenetes emlékek villantak fel Draco elméjében, a gyengeségről és sebezhetőségről, ami a megerőszakolás örökös fenyegetésével járt és ne, ne most, nem hagyja, hogy beférkőzzön a gondolatai közé, most nem.

– Te mocskos féreg! – sziszegte Harry. Támadásra készen kinyújtotta a kezét, de az láthatóan remegett.

– Megkaphattam volna – folytatta Voldemort, gonoszul mosolyogva, kivont pálcával, Harry felé lépve. – Magamévá tehettem volna, magamévá nyilváníthattam volna. Még most is megtehetem, ha ennek az egésznek vége. Mihelyst győzök, megtartom, kiélvezem az én kismadaram, és örökre kalitkába zárom...

Harry előrevetődött, és felordított:

– AVADA KEDAVRA!

Szinte ugyanebben a pillanatban Voldemort is felelt.

– CAPITULATUS!

Voldemort vörös mágiája találkozott Harry zöld színűjével, ami olyan rettenetes fényvillanást okozott, hogy az egész szoba beleremegett és kivilágosodott – két mágikus sugár találkozott középen, dübörögve, lángolva, egymásnak feszülve, csikorogva a lehetetlen, süketítő feszültséggel, amibe a föld is beleremegett –, olyan ereje volt, hogy a Malfoy kúria védőbűbájai szétrepedtek és feloszlottak, aztán maga az épület is elkezdett összeomlani.

Olyan hihetelen erő nyilvánult meg, hogy Draco alig hitte el; még soha nem látott ilyen nyers mágikus energiát, amelyet mindössze két ember keltett, és fogalma sem volt, hogy fog ez végződni. Nem bírt csak úgy ott állni, az épület épp darabjaira esett szét, ki kellett menekítenie az embereket, de nem fegyverezhette le egyszerűen Voldemortot; nem, amíg ennek az energiának a közepén van. Ki tudja, hogyan befolyásolná egy bűbáj ezt a rettentő mágikus energiát...?

...Az ötlet hirtelen villant be – kézzelfogható anyagra van szüksége, hogy megtörje – Draco a talárzsebébe nyúlt, elővette a kis gumilabdát, és minden erejét beleadva elhajította.

Voldemort csuklóját találta el, és épp elegendő erővel ahhoz, hogy megtörjön a mágikus sugár – mindkét varázslat megszűnt a levegőben, és az ereje egy óriási robajjal feltörte a márványpadlót.

– Kifelé! – kiáltotta Dumbledore.

– Összedől az épület! – kiáltotta valaki, aki a hangja alapján Tonks lehetett.

Draco megragadta Harryt, aki Voldemorthoz hasonlóan megtántorodott az energia erejétől, és húzni kezdte, az emberek pedig rohantak, rohantak a nyugati kijárathoz, miközben az épület darabjaira kezdett szétesni – nagy, nehéz kődarabok hullottak alá, falak repedtek szét az illesztéseknél, ablakok törtek be – futottak és futottak, és Draco otthonának pora felszállt körülötte, és amint kiértek a hideg éjszakai levegőre, Draco ujjai megrándultak.

A dolgozószobában, ahogy az épület összedőlt és a csata véget ért, a kismadár felrobbant.