Be mersz menni, vagy kint maradsz? Lehet, hogy megjárod, lehet, hogy sikert aratsz.

Dr Seuss

Amikor Draco berohant a Nagyterembe, meglepetésében megtorpant, annyi ember volt ott.

– Ti meg ki a francok vagytok?

Legalább kéttucatnyian voltak, és amikor megszólalt, mindenki őrá nézett. Draco sokakat felismert, de a legtöbbjüket csak néhányszor látta. Leginkább griffendélesek és hollóhátasok voltak, elvétve néhány hugrabugos és mardekáros, és szinte mind legalább negyedéves.

Az egyik fiú az ajtó mellett felállt. Draco felismerte, de a nevére nem emlékezett.

– Harry mondta nekünk, hogy gyűlés lesz – mondta. – Mi vagyunk a DS.

Draco végignyalt a fogain, és körbenézett az arcokon. Mindenki néma csendben nézett vissza rá.

Eszébe jutott a név.

– Longbottom, igaz?

A fiú féloldalasan elmosolyodott, és bólintott.

– Neville. Nem hiszem, hogy beszéltünk volna már egymással.

– Valóban nem – felelte Draco. – Mit csináltok itt? A félévnek már vége.

– Dumbledore professzor azt mondta, dönthetünk, hogy maradunk-e vagy megyünk – mondta egy lány, akiben Draco Cho Changra ismert. – Elmondta, hogy a Roxfort elszakadt a minisztériumtól, és azt is, hogy ha nem érezzük magunkat biztonságban...

– Amiért a minisztérium őrült módon üldözi a mugliszületésűeket – folytatta mellette egy fiú, Anthony Goldstein. És Merlinre, mennyi idő telt el, mióta Draco nem látta őt?

Cho bólintott.

– Ha nem érezzük magunkat biztonságban – folytatta –, itt maradhatunk.

Draco nem volt ott, amikor ez elhangzott, de elég jól el tudta képzelni a jelenetet. Nem mintha nem lett volna még mindig rosszban Dumbledore-ral – nagyon is rosszban volt vele –, de tudta, hogy a férfira, ha mást nem is, rá lehet bízni egy diákseregletet.

– Szóval tényleg visszatértél – szólalt meg egy fiú; egy hugrabugos, valami Ernie, ámulattal a hangjában. – Harry azt mondta...

Draco a homlokát ráncolta, és lerázta a táskáját a válláról, aztán az asztalra tette.

– Ez igaz? – kérdezte a valami Ernie.

– Nézzétek, ott van a nyakörv! – mondta a vele szemben ülő lány, aki a Griffendél kviddicscsapatában játszott, és akinek a neve nem jutott Draco eszébe. Felállt, és odanyúlt, hogy megérintse.

Draco elhúzódott az érintés elől, és bizalmatlanul végigmérte a lányt, aki azonnal bűntudatosan lesütötte a szemét.

– Elnézést – motyogta.

– Szóval mindannyian úgy döntöttetek, hogy maradtok? – kérdezte Draco. – Tudom, hogy sokatoknak nincs félnivalója a minisztériumtól a vérvonalával kapcsolatban.

– Ez elvi kérdés – mondta Neville, a lányt sürgetve, aki hozzá akart érni a nyakörvhöz, hogy üljön le. – A Roxfort mellett akarunk állni és az ügy mellé, amiért elszakadt a minisztériumtól.

Ez az egész valamiért meglepte Dracót. Persze, tudott a Mágiaügyi Minisztérium messzire elérő és ártalmas mesterkedéseiről – főleg, mivel ő is részt vett a kidolgozásukban –, de azután, hogy annyi időt töltött a saját elméje mikrovilágában, a hír, hogy ez más embereket is érdekel, sőt, fellelkesít, egészen meglepte.

– Micsoda idealizmus.

Neville mosolygott.

– Mi a baj az idealizmussal?

– Megfelelő adagolásban semmi – felelte Draco. – Remélem, azzal mindannyian tisztában vagytok, hogy ennek a háborúnak vajmi kevés köze van a társadalmi igazságossághoz és a vérségi egyenlőséghez. Vagy legalábbis kevesebb, mint amennyit gondoltok. Ez csak egy jól kitalált szlogen.

– Egy háború sem olyan egyszerű, hogy egyetlen napirendi pontra szorítkozzon – szólalt meg egy hang Draco mögött, és amikor a fiú megfordult, Harryt, Hermionét és Lunát látta megérkezni, a sort pedig Dumbledore zárta.

– Harry – mondta Draco. – Figyelmeztethettél volna, hogy ilyen hatalmas seregem van.

Harry elvigyorodott, és finoman megfogta Draco kezét, amikor elég közel ért hozzá. Draco egy pillanatra elcsodálkozott a tényen, hogy az előtte álló fiú alig pár hónapja a saját halálát jósló próféciáról szerzett tudomást. Irigyelte Harry higgadtságát.

– Örömmel látom, hogy ennyien lelkesednek az igazságért – szólalt meg Dumbledore professzor, és ragyogó kék szeme a jelenlévők sorait pásztázta. – Bevallom, amikor felajánlottam a diákoknak, hogy itt maradhatnak a nyáron, nem számítottam rá, hogy ilyen sokan élnek majd vele.

– Hogy érzed magad, Draco? – kérdezte Luna oldalra billentett fejjel, tágra nyílt szeme pedig kitartóan meredt Draco arcába.

– Voltam már jobban is.

– Az a nyakörv brutális – jegyezte meg a lány könnyedén, ugyanazzal a hangszínnel, amivel az időjárásról szokott beszélgetni. – Innen érzem a mágikus auráját.

– Okoz némi kihívást a leszedése – mondta Draco kicsit vonakodva, miközben leült az asztalhoz. Hermione lehajolt, hogy közelebbről is megnézze.

– Próbáltál purgálóbűbájt és ellenvarázslatot? – kérdezte.

– Minden lehetséges variációban és kombinációban, ami csak létezik.

– Ismerek pár könyvet, ami segíthet – ajánlotta fel a lány, és leült mellé. Luna a másik oldalára ült.

– Nem gondoltál esetleg arra, hogy a nargliknak is köze lehet hozzá? – kérdezte Luna.

– Talán inkább koncentráljunk az aktuális témánkra – felelte Draco.

– Helyes – mondta Harry. – Okkal hívtunk össze titeket. Mivel az erőforrásaink korlátozottak, a DS segítségét kérjük, hogy kiszabadíthassunk valakit.

– Kit kell kiszabadítani? – kérdezte Neville, és leült, amikor Harry is.

– Piton professzort – válaszolta Harry. – Draco már előállt egy tervvel, hogy beszivároghassunk a Malfoy kúriába és kihozhassuk onnan, de húsznál kevesebb fővel nem tudja megcsinálni.

– Honnan tudjuk... – kezdte Cho, de közben együttérzőn nézett Harryre. – Bocsi, de honnan tudjuk, hogy... tudod... még életben van-e?

– A Sötét Nagyúr nem ölné meg – felelte Draco határozottan.

– Miért vagy ebben olyan biztos? – kérdezte Cho.

– Találkozott vele, Cho – mondta Ernie valakicsoda. A hangja valahol az áhítatos és a rémült közt volt.

– Megölte volna az apámat, hogy így üzenjen – mondta Draco –, de Piton professzort nem ölné meg. Sokkal értékesebb élve, csereeszközként. Tudja, hogy mindent megteszek, hogy kihozzam onnan.

Anthony Goldstein riadtan kiegyenesedett ültében.

– Akkor... várjunk csak... Tudjukki tud róla, hogy jövünk?

– Persze – válaszolta Draco. – Ha nem lenne komplett őrült, okosabb lenne nálam. És bármennyire is elmeháborodott, nem elhanyagolható a zsenialitása.

– Akkor mi a francért is sétálunk bele egyenesen a biztos csapdába? – kérdezte Anthony szinte visítva.

– A küldetés önkéntes alapon megy – biztosította Harry. – Senkitől nem várjuk el, hogy...

– Azonban van némi előnyöm – vágott közbe Draco. – Tudja, hogy mit teszünk, de azt nem, hogy mikor vagy hogyan. Mindent egybevetve ez egy elég jó dolog.

– Elég jó ahhoz, hogy csak úgy belesétáljunk egy csapdába?

– Csak akkor csapda, ha váratlanul ér – mondta Draco. – Máskülönben csupán kellemetlenség.

A válasz szemlátomást senkit sem nyugtatott meg, talán csak Neville-t, aki bólintott.

– Rendben – mondta Neville –, én benne vagyok. Mikor indulunk?

Dumbledore professzor mosolygott.

– Még el sem mondtuk a tervet, Mr Longbottom.

– Biztos vagyok benne, hogy briliáns – felelte a fiú. – Nincs értelme kételkedni a legokosabb emberben.

Draco arra jutott, hogy kedveli Neville-t.

– Előbb akkor is meg kell beszélnünk a haditervet – mondta Harry. – Mihelyst kitaláltuk, hogyan csináljuk, tudatni fogjuk veletek, hogy magatok döntsetek, jöttök-e.

– Veszélyes lesz – mondta Draco szárazon. – Nagyon veszélyes. A biztonságotokat nem tudjuk garantálni.

Feszült csend borult a teremre, nehéz és sötét, mígnem Neville hirtelen megszólalt:

– Jó bulinak hangzik.