A sors nem a véletlenen múlik; választás kérdése. Nem várunk rá, hanem elérjük.

William Jennings Bryan

– Mr Malfoy!

A kastély felől érkező ragyogó aranyfénytől Dracónak hunyorognia kellett. Nem sikerült kivennie az ajtónál álló alak részleteit, de a hangja és a testalkata eleget elárult, és háromnapi menekülés után ez igen kellemes látvány volt.

– Flitwick professzor!

– Gyere, gyere csak be! Az igazgató küldött le, hogy jöjjek érted, amikor megkapta a baglyodat... Ó, egek, nem festesz valami jól!

Dracónak nem voltak kétségei. Voldemort túl szorosan tartotta a markában a minisztériumot ahhoz, hogy bármilyen nyilvános közlekedési módot válasszon. Draco az elmúlt pár napot azzal töltötte, hogy a seprűk, csempészett zsupszkulcsok és muglivonatok kényelmetlen, ám kiszámíthatatlan kombinációjával utazott észak felé, Skóciába. Amikor nem talált szállást, sátrat varázsolt magának, és az erdőben aludt.

– Hol van Piton professzor? – kérdezte, amint Flitwick professzor bezárta az ajtót.

– Eltűnt...

– A rohadt életbe! – Akkor nem tudott elmenekülni. Draco túlságosan is jól el tudta képzelni, hogy miken mehet épp keresztül. A gondolat megtépázta és összetörte; muszáj tennie valamit, bármit. – Kérem, látnom kell Dumbledore-t...

– Persze, fiam, természetesen – felelte Flitwick professzor. – Mondta is, hogy egyenesen hozzá vigyelek. Gyere, erre gyere!

Draco követte Flitwick professzort a kastélyon keresztül az igazgatói irodába („gumicukor"), miközben próbált nem gondolni rá, hogy Piton professzor mit élhet át most.

Amint felért a csigalépcső tetejére, majd belépett a kétszárnyú ajtón, az első dolog, amit megpillantott, az...

– Harry!

– Djá-kó Djá-kó Djá-kó Djá-kó Djá-kó!

A látványuktól Draco kis híján elsírta magát örömében; a két legfontosabb ember az életében élt, jól volt, biztonságban volt. Lyra Harry karjai közt ficánkolt, és őutána nyúlt a kezével. Draco hozzájuk lépett, megragadta Harry kezét, az arcát pedig Lyra hajába temette. Jól vannak, mindketten jól vannak, ismételgette magában, jól vannak, jól vannak.

– Rendben vagy – lehelte Harry. – Dumbledore hívott ide... nem volt hajlandó elmondani...

– Tudja – mondta Draco. – Voldemort tudja. Rájött, amikor észrevette, hogy Lyra eltűnt.

– Lyra hiányolt téged – felelte Harry elfúló hangon, kicsit könnyes szemmel. – Alig alszik.

– Ó, te drága kislány – mondta Draco, és átvette, amikor Harry odanyújtotta, aztán magához ölelte. Lyra apró karjai szorosan a nyaka köré fonódtak.

– Mr Malfoy.

Draco megfordult. Dumbledore professzor állt ott, az asztala mellett, ellágyult arckifejezéssel.

– Megértem, hogy hiányolta a húgát, de vannak dolgok... – kezdte, ám Draco félbeszakította.

– Pontosan három horcrux maradt – mondta, mert nem volt értelme a szócséplésnek. – Az egyik Nagini, a familiárisa; a másik Hugrabug Helga kelyhe, ami el lett rejtve egy nyílásban a téridőn kívül – hosszú sztori, majd egyszer elmesélem; a harmadik pedig Hollóháti Hedvig diadémja, ami a Szükség Szobájában van elrejtve. A napló útban van a nap felé, a gyűrűt pedig – hacsak nem tévedek, igazgató úr – ön semmisítette meg.

A szavait csend követte. Még Lyra is abbahagyta a mocorgást. Dumbledore professzor csak merőn nézett rá, némán, és csak egy egészen kicsit tűnt meglepettnek.

– Nos – felelte Dumbledore professzor egy pillanat múlva. – Ha akadt is némi kétség a hűségével kapcsolatban, felteszem, mostanra elpárolgott.

– Nem fogja jól viselni, hogy faképnél hagytam – folytatta Draco. – Eredetileg a saját terveim szerint akartam volna véghezvinni, akkor, amikor felkészületlenül éri, de a dolgok nem a terv szerint alakultak.

– Djá-kó – szuszogta Lyra elégedetten a nyakába.

– A jelen körülmények közt bámulatosan teljesített – mondta Dumbledore professzor.

– Piton professzor fogságba került.

– Tudjuk – felelte Harry komolyan, mire Draco rápillantott.

– Valóban?

– A látomások az utóbbi időben egyre gyakoribbak – magyarázta a fiú. – Én... én láttam... mint ahogy téged is láttalak.

Draco összevonta a szemöldökét, és nyelt egyet. Nem irigyelte Harryt ezért a bizarr, megmagyarázhatatlan kapcsolatért, ami összefűzte a Sötét Nagyúrral.

– Az elsődleges célunk az kell legyen, hogy kiszabadítjuk őt onnan – mondta Draco.

– Az nem lesz könnyű – mondta Dumbledore professzor a homlokát ráncolva. – A Malfoy kúria, mint tudod, különösen jól védett. Valamint biztos vagyok benne, hogy azóta lecserélték azokat a védőbűbájokat, amikre emlékszel.

– Tudom, hogy nem lesz egyszerű – felelte Draco. – Nem is számítok rá, hogy az lesz. De nincs más választásunk. Nem hagyhatjuk ott.

Harry bólintott. Dumbledore professzor habozott, kinyitotta a száját, mintha ellenkezni akart volna, de aztán mintha meggyőzte volna magát, és végül ő is bólintott.

– Rendben van – mondta –, de gyorsnak kell lennünk. Voldemort egyre szorosabban tartja a markában a Roxfortot, és most, hogy tudja, itt vagy, nem fog lassítani. Azután pedig itt van még a megmaradt négy horcrux is.

– Majd kitalálok rá valamit – válaszolta Draco. – De van még egy dolog.

Megnedvesítette az ajkát, miközben a másik kettő várakozva nézett rá.

– Létezik egy prófécia – folytatta. – Harryről szól.

Harry zavartan hunyorított. De Draco meglepetésére Dumbledore professzoron nem látszott semmiféle reakció. A fiú egy pillanatra elgondolkodott, hogy vajon hogyan...

...aztán hirtelen összeállt a kép. Az elméje előrevágtatott, és minden pont összekapcsolódott.

Mégpedig a következőképp: Dumbledore professzor nem lepődött meg a Harryről szóló prófécia létezésén, mert már tudott róla, ez pedig megmagyarázza, miért akarta letesztelni Harry „jellemét és bátorságát" az első évben.

Továbbá: ha tud a próféciáról, az azt jelenti, hogy tud Harry megjövendölt haláláról is, miközben Harry nyilvánvalóan nem tud.

Továbbá...

– Négy horcrux – szólalt meg. – Azt mondta, négy horcrux...

– Mr Malfoy...

... a tények futótűzként, egy hatalmas zűrzavarban árasztották el az agyát, egymás után zuhanva rá – négy horcrux, Harry megjövendölt halála, egy olyan hatalom, melyet a Sötét Nagyúr nem ismer, a párszaszájúság, ó, egek – Draco elméje lelassult és leállt...

– Maga mocskos rohadék – szólalt meg. A teste megpróbálta utolérni az elméjét, de a hidegség és a harag nyers, ösztönös reakcióként már megjelent. – Maga mocskos rohadék.

– Draco – szólt rá Harry rosszallóan. – Ötven lépéssel előrébb jársz, és nem magyarázod el...

– Mióta tud róla?

Dumbledore professzornak szemlátomást nem okozott gondot, hogy állja a sarat. Állhatatos, tragikus tekintettel nézett rá.

– Feleljen! – kiáltotta Draco hirtelen, mire Lyra megriadt a hangtól, és sírni kezdett. Harry is meglepetten rezzent össze.

– Már a Trimágus Tusa előtt tudtam róla – válaszolta Dumbledore professzor. – Azóta, hogy Harrynek először volt látomása.

– Két éve! – ordította Draco, mire Lyra hangosabban sírt. – Már két éve tudja... tudta, és soha nem beszélt róla.... soha nem is gondolt rá, hogy egyáltalán megemlítse...!

– Draco, miről... – kezdte volna Harry.

– Annyira ostoba vagyok – mondta Draco a haját markolva, miközben Lyra tovább sírt. – Tudhattam volna, észrevehettem volna... A sötét mágia milliónyi módon okozhat maradandó hatást és hagyhat maga után kapcsolódást, de itt többről volt szó, mindig is többről volt szó, és nekem tudnom kellett volna...

– Nem, nem tudhatta volna – mondta Dumbledore professzor gyengéden.

– Maga viszont elmondhatta volna nekem! Elmondhatta volna Harrynek!

– Azt tettem, amit a leghelyesebbnek tartottam.

– Ez nem a maga élete! Nem magának kell döntenie arról, hogy mi a leghelyesebb! – kiabálta Draco. – Magánál mindig ez van, ugye? Hogy azt teszi, ami maga szerint a leghelyesebb; hogy veszélybe sodorja mások életét, titkolózik...!

– Ez a varázsvilág sorsa! – kiáltotta Dumbledore professzor hirtelen, tenyerével az asztalra csapva. – Kicsoda ön, hogy megmondja, egyetlen élet többet jelent, mint az egész varázstársadalom?

– Hogy ki vagyok én? Maga ki? Magát ki hatalmazza fel, hogy eldöntse, mi az, ami fontos?

– Kérem, valaki elmondaná, mi folyik itt? – kiáltotta Harry.

Draco megfeszítette az állkapcsát. Kitartóan nézett Dumbledore szemébe, kihívóan, Dumbledore pedig állta a tekintetét.

– Voldemort legalább őszinte a céljait illetően – sziszegte Draco, miközben Lyra belezokogott a vállába. – Maga... maga sokkal rosszabb fajta őrült. Harry nem a maga sakkbábuja.

Azzal kirohant az irodából, mielőtt még Dumbledore válaszolhatott volna. Remegő kézzel nyugtatgatta Lyrát – a méregtől, vagy talán a színtiszta, vérforraló dühtől remegett, nem tudta – és lement. Hallotta Harryt a nyomában.

– Draco! Draco, várj!

Megállt, amikor elérte a folyosót, és nekidőlt a falnak. Lyra hátát simogatva próbálta lenyugtatni a kislányt, vagy talán saját magát.

– Nem teheted meg, hogy így... mi a pokol volt... mi történt?

Harry dühösnek, zavarodottnak, rémültnek tűnt. Draco nem hibáztathatta érte. Rábámult, és a szavak megakadtak a torkában, és egy pillanatra elgondolkodott, hogy vajon Dumbledore azért nem mondta el neki soha, mert nem volt képes a szemébe nézni egy tinédzsernek, és azt mondani neki, hogy...

– Egy horcrux vagy.

Harry reakciója nem azonnal jött. A szája kissé elnyílt, a homloka összeráncolódott.

– A prófécia pedig... – Draco nyelt egyet, és becsukta a szemét. – Én... gyere, elmagyarázom.