Azt gondolom, hogy az emberek azért ragaszkodnak olyan makacsul a gyűlölethez, mert érzik, mihelyst megszűnik a gyűlölet, szembe kell nézniük a fájdalommal. 

  James Baldwin 

  – A kismadár végül visszatért a kalitkájába!

Draco megállt, és rájött, hogy mindezidáig nem igazán értette, mi a gyűlölet.

A gyűlölet egyáltalán nem olyan, mint a tűz, amit az Imperius-átok próbált meg ráerőltetni Harryvel szemben. Nem is olyan, mint a csendesen forrongó harag, amit Rita Vitrol iránt érzett.

A gyűlölet nem lángol. A gyűlölet fagyos. Hideg, dermedt és megvilágosító erejű.

Megfordult, és amikor látta, hogy a Sötét Nagyúr feléje tart, a gyűlölet minden egyes szívverésével az ereiben pumpált, kiszívva a melegséget a bőréből.

És Draco elmosolyodott.

– Persze, hogy visszatértem, Nagyuram.

– Hogy ment a küldetés?

– Kinyomoztam, hol van a medál, Nagyuram – felelte Draco. – Egy bizonyos Dolores Umbridge birtokában volt, aki a Mágiaügyi Minisztériumban dolgozik. Ő Mundungus Fletchertől vásárolta, aki a Grimmauld téren találta, és azt gondolván, hogy értéktelen, megpróbálta elpasszolni.

Voldemort tétován hümmögött, és közben pár lépésre megállt Dracótól.

– És hol van most?

Útban a nap felé, te kígyópofájú emberi hulladék.

Még jó, hogy Piton professzor tartott neki egy gyorstalpalót okklumenciából. Szintén jó, hogy Draco elég okos volt hozzá, hogy pár nap alatt elsajátítsa.

– Már biztonságban – hazudta Draco könnyedén. – Mihelyst nálunk lesz a diadém, együtt átküldjük őket a realitás nyílásán.

Voldemort grimaszolt.

– Igen – mondta halkan. – A diadém. Avery aggasztó mértékű hozzá nem értést mutat a megszerzésében. Ha még sokáig vacakol, attól tartok, téged kell majd odaküldenem, kismadár, bármennyire is nem tetszik az ötlet.

A Sötét Nagyúr Draco hajába túrt, az elsöprő erejű gyűlölet pedig szinte megfagyasztotta a fiú szívét.

És Draco csak mosolygott.

– Van egy másik fontos küldetésem is a számodra.

– Igen, Nagyuram?

– Harry Potterrel kapcsolatos.

Draco keményen uralkodott az arcizmain. A meglepetésnek csak a legapróbb jelét mutatta.

– Harry Potterrel?

– Gyere!

Voldemort a most sötéten és üresen álló dolgozószoba felé bökött a fejével. Draco beleborzongott a gondolatba, hogy kettesben maradjon vele, de nem volt választása. Követte.

Nagini összetekeredve feküdt a kandalló előtt, melynek tüze az egyetlen fényforrás volt a szobában. Hatására a székek lábai különös, ferde árnyékokat vetettek, és a falon lógó díszes fegyverkészlet is sajátos, alsó megvilágításba került.

– Az utóbbi hónapok során bebizonyítottad, hogy felbecsülhetetlen segítség és megbízható szövetséges vagy – mondta Voldemort, és megállt Dracónak háttal, Nagini mellett. – Emiatt foglak most beavatni egy felettébb kényes és szigorúan őrzött titokba.

Draco nagy levegőt vett.

– Egy Harry Potterrel kapcsolatos titokba?

– Létezik egy prófécia...

A hangja elhalt, Draco pedig összevonta a szemöldökét. Pár másodpercig csak a tűzifa halk roppanásai hallatszottak. Végül folytatta.

– Egy prófécia, mely szerint hatalmában áll legyőzni engem.

Draco kis híján megjegyezte, hogy ezt már meg is tette egyszer, de sikerült elfojtania, mielőtt még kiszökött volna a száján.

– Olyan hatalma van, amely ismeretlen előttem.

Draco a homlokát ráncolta.

– Megkérdezném, mi ez, de nekem ellentmondásosnak tűnik.

– Nemrég fedeztem fel, hogy a prófécia felét nem ismerem.

Lebbenő talárral egyszer csak megfordult, és Draco fölé hajolt. Draco elvből nem hátrált meg.

– Szükségem van a másik felére – folytatta. – Főleg most. Avery azt mondja, a fiú hadsereget gyűjt a Roxfortban, és hogy összeesküszik a Renddel. Nem tetszik ez nekem, kismadár.

– Ez érthető, Nagyuram.

– Megbízlak vele, hogy találj valami feljegyzést a próféciáról. Lehet, hogy létezik egy másolat a Misztériumügyi Főosztályon.

Draco összevonta a szemöldökét, de megrázta a fejét.

– Nem – mondta. – Nem, egy próféciát csak az kezelhet, akinek szól. Nem kockáztathatjuk meg, hogy becsempészünk téged a minisztériumba, és nevetséges volna megpróbálni odacsalogatni Pottert; túl sokféleképpen félremehet a dolog. Tudjuk, kitől származik a jövendölés?

Voldemort lehajtotta a fejét.

– Sibyll Trelawney-tól.

A válasz felkészületlenül érte Dracót.

– Tényleg? Sibyll Trelawney-tól?

– Meglepettnek tűnsz.

– Az is vagyok – vallott be Draco. – Annyit sem feltételeztem volna róla, hogy meg tudja jósolni egy sötét szobából a kiutat.

– Perselus ott volt, amikor jövendölte. Teljesen biztos, hogy ő volt az.

Draco a fejét csóválta. A meglepetések sosem fogynak el.

– Elhozhatnánk ide és kikérdezhetnénk – mondta.

– Transzállapotban volt, kismadár. Nem tudna visszaemlékezni.

– Normál körülmények közt nem is, Nagyuram – felelte Draco –, de léteznek bájitalok, amelyek felrázhatják a memóriáját. Beindíthatják a benső szemét.

És anélkül, hogy Draco észrevette volna, hogyan került oda, a Sötét Nagyúr már ott is állt előtte – közel, nagyon közel –, és a mögüle jövő tűzfénytől beárnyékolva fölébe hajolt.

A múltban az ilyen pillanatok nem váltottak ki mást, csak egyfajta létbizonytalanságot. Most azonban Draco tiszta, mély, zsigeri undort érzett. Mindent be kellett vetnie, hogy megőrizze a lélekjelenlétlét, hogy az arca semmit ne áruljon el, és hogy továbbra is Voldemort szemébe tudjon nézni.

– Akkor megmondom Averynek, hogy hozza ki őt Roxfortból, egyenesen ide – mondta. - Erre még talán képes, ha arra nem is, hogy megtaláljon egy egyszerű diadémot.

– Biztos vagyok benne, hogy ennek most kevésbé lesz köze a képességekhez, annál inkább Albus Dumbledore-hoz, aki minden sarkon az útját fogja majd állni.

Vorldemortra nem hatott túl jól Dumbledore nevének említése. Vicsorgó, gúnyos mosolyra húzódott az ajka, amitől elmélyültek krétafehér arcán a ráncok.

Draco elhatározta, hogy ezután gyakrabban fogja felhozni Albus Dumbledore-t témának, ha másért nem is, mert úgy találta, meglehetősen élvezi, ha fájdalmat okozhat Voldemortnak.

A Sötét Nagyúr még mindig nem húzódott el. A gyűlölet mélyebbre kígyózott Dracóban, akinek fogalma sem volt, hogy lehetséges valakit ennyire alaposan, mélyen, leírhatatlan intenzitással és hévvel gyűlölni.

– Biztos vagyok benne, hogy nem hagysz cserben – mondta, Draco pedig a fejében ismételgette, ami a mantrájává vált: Megsemmisítelek. Megsemmisítelek.